Demért?

Pár napja elkezdtem használni a Molyt, ahol nagy meglepetésemre megtaláltam A csodálatos tengert. Sajnos azonban szomorúan vettem tudomásul, hogy az egyetlen ember, aki szóban is értékelte, az 5/0,5-ös számszerűsítés mellé annyit írt: "Ez egy nagy szar. :(".

Tudom, hogy nem kéne, de forrongok a dühtől, a tehetetlenségtől, a vergődő igazságérzetemtől. Merthogy ugye a társadalom nagy része nem érti, hogy mi ez az egész, ez a betegség, ez a szörnyület, hogy honnan jön, hogy mit jelent valójában. És akkor születik egy ilyen könyv, amely egyedülálló a maga kategóriájában, amiben végre minden benne van. És akkor a könyv elképesztő módon negyedik nyelven magyarra fordul le. És akkor valaki végre elolvassa. És nem, és akkor még mindig nem érti! Én pedig tudom, hogy mi lódul meg bennem teljes erővel, a vehemencia, a magyarázhatnék, az a kétségbeesett törekvés, hogy amit már én tudok, azt más is tudja, más is lássa. Meg akarom rázni, hogy dehátottvanfeketénfehérenhogyhogyneméééééérteeeeeed???!!! Miközben tudom, hogy ennek semmi értelme. Azt sem tudom, ki az illető, remélhetőleg soha nem kell közelebbről megismerkednie a témával. Csak bántja az igazságérzetemet, hogy aztán odaköphet négy ilyen szót meg egy fél csillagot, aminek pedig hatalma van. Mert honnan tudhatná bárki is, hogy az én ötcsillagom a hiteles?

Gombóc Artúr is megirigyelne

Csokibonbon-készítő tanfolyamon jártam, szülinapos L. barátnőmmel, ami fantasztikus élmény volt. A cukordiéta jegyében egészen a végéig kibírtam, hogy még az ujjamról sem nyaltam le a ráragadt csokit, amikor azonban a dobozaink már roskadoztak a csokoládéhalmok alatt, és még mindig számtalan bonbon várta árván és nagy szemekkel, hogy elpakoljuk őket, nekiálltunk megkóstolgatni munkánk gyümölcseit, és ebből már nem tudtam kimaradni. Nem azért, hogy fényezzem magunkat, de egyszerűen isteniek lettek a pralinék (amelyeket végül fejenként csak 2 dobozba tudtunk belegyömöszölni, és egy szép kövér darabot még így is külön kellett elhoznom).

A siker nem is nagy meglepetés, ha figyelembe vesszük, hogy többek között Szamos marcipánnal és eredeti belga csokoládéval dolgozhattunk. Készítettünk kerek és szögletes bonbont is; lyukasat ugyan nem, de bőven volt így is variáció. Személy szerint ámulattal vegyes csodálattal néztem Dórit, milyen ügyesen és fölényesen bánik a habzsákkal, a késsel, a csurgó-csöpögő olvasztott csokival, de még a műanyag keverőlapáttal is. Kezdetben kicsit ijesztő volt átvenni ezeket a feladatokat, de a végén még temperáltunk is, igazi csokit igazi gránitlapon, és csuklóig csokisan újra kicsit gyereknek éreztem magam, amint tobzódtam a különböző ízesítők és a csokoládé illatában.

Megnéztünk egy videót is arról, hogyan lesz a kakaóbab, majd abból a csokoládé. Szép és informatív film volt, ráadásul rettentően élveztem, hogy a csokikiállításon magamra szedett tudásnak köszönhetően a legtöbb fogalmat már ismertem benne. De persze így is bőven tudott még újat mondani - soha nem gondoltam volna, hogy a ghánai nők egyenként injekcióstűvel porozzák be a kakaófa virágait (ahogy L. mondta: valójában lombikcsokit eszünk). A munkájuk egyébként nagyrészt nem is túlságosan hálás, mivel a több ezer beporzott virágból végül egy fán egyszerre összesen 40-60 kakaóbab nő csak. A videózás során a szendvics mellé kaptunk kóstolóba kakaóbabot, és megállapítottam, hogy az továbbra is ugyanolyan tömény és laktató, mint a csokikiállítás alkalmával volt.

A kész mesterművek

Az újonnan szerzett készségek és magabiztosság mellett (in case valamikor belga praliné készítésére adnám a fejem, bár a szülinapossal ellentétben egyelőre nincsenek ilyen pályaálmaim) a leglátványosabb eredmény az elkészült csokirengeteg. Gyúrtunk karamellizált törökmogyoróval ízesített marcipángolyókat, amelyeket keserű csokiba mártottunk, majd megszórtuk ugyanilyen mogyoróval vagy kandírozott naranccsal; készült praliné is, előregyártott csokihüvelybe töltött marcipánkrémmel, aminek vagy borzas formát adtunk és csillogó ételporral festettünk meg (komolyan, ecsettel, a kézművesség jegyében :)), vagy pedig olvasztott fehércsokival csíkoztunk. Emellett aszalt sárgabarackos marcipánkockákat is gyártottunk, amikre tejcsoki és díszítésnek szintén barack került, illetve gyönyörű, mintás keserűcsokilapot is, amelynek a hátát raktuk ki ugyanezen ízesítőkkel, vagy a bátrabbak chilivel. Ez utóbbi pont úgy sikerült, ahogyan a nagykönyvben meg van írva: szép, sima fényes felületet és roppanós csokoládét kaptunk, ami könnyedén kipattant a formából - ez azt jelzi, hogy tökéletesen hajtottuk végre a temperálást.

Üröm az örömben, hogy I-n kívül ma kizárólag Z-t tudtam megkínálni újdonsült remekeimből, akinek nem igazán jött be a marcipános tematika, lévén éppen azt nem igazán szereti. De megkapta az egyik csokilapot, ami viszont szája íze szerint keserű csokiból készült. No, majd máskor jobb lesz a kínálat. Elvben ugyanis mindig másfajta pralinét készítenek, így aztán még létjogosultsága is lenne egy ismétlésnek. A képet látva talán a kívülállók számára sem meglepő, hogy ez a lehetőség úgy kb. tíz perccel a tanfolyam vége után fordult meg először a fejemben. És azóta is ott forog. Nyammm....

Ööö...

Majd lefagyok, nézem, jéghideg a radiátor. Átmegyek a másik szobába, feljebb veszem a fűtést, de hát ott meg tűzforró, bár épp nem megy a fűtés. Nem értem. Elindul a cirkó, visszamegyek, megnézem, az enyém még mindig hideg. Semmi változás. Basssszus, de hát reggel direkt feltekertem. Nézem a szelepet, fel van tekerve. Mennie kell. További fél óra, nálam továbbra is jégkorszak, mindenhol máshol kellemes meleg. Ajjaj, basszus, nagy baj lesz, talán a múltkor, amikor lerepült a szelep és kiömlött egy liter víz a rendszerből, az mégsem volt olyan következmények nélküli (bár elvben azóta már feltöltöttük újra). Najó, eltekerem vissza, és újra megnyitom, hátha úgy menni fog. Eltekerem... és azonnal megindul a forróvízáram. Melegszik a cső, fél percen belül már a radiátor is. Gyönyörű. Nem, reggel nem fel, hanem letekertem a fűtést, és ezért már 3 órája szaladgálok a lakásban és fagyoskodom, csak az evidens nem jut eszembe. Pedig épp nemrég írtam meg, mennyire nem érzem már magam Bridget Jonesnak. Lehet, hogy korai volt?

The Social Network

Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy tegnap láttam 2010 legjobb filmjét. Végre valóban jogosak a tirádák, végre nem kellett csalódni. Ez a film, amikben a főszerep egy rakat 20 év körüli srácé és a számítógépeké, tehát amelyik elvben távolabb nem is állhatna tőlem, az első perctől az utolsóig lebilincselő. Nem is emlékszem, mikor volt utoljára olyan, hogy megszűnt körülöttem a mozi, az emberek, tkp. minden, és amikor az utolsó képkockára elkezdték kiírni, hogy mi lett a történet szereplőinek sorsa, úgy éreztem, mintha álomból ébrednék. Ebben bizonyára sokat segített, hogy olyan pörgős volt a szöveg és az események, hogy minden idegszálammal figyelnem/olvasnom/hallgatnom kellett, de a titok talán mégsem ebben rejlik.

Hanem abban, hogy a főszerep valójában az emberi kapcsolatokon, az egyetemi élet jellegzetességein és egy olyan világjelenség születésén van, amivel - ha másért nem, azért, mert ő is felhasználó - tkp. bárki tud azonosulni. Jót tesz, ha valaki nem ismeri a történetet - én rájöttem, hogy a nevén kívül többnyire semmit sem tudtam Zuckerbergről, a Facebook kialakulásáról pedig azon túl, hogy eszméletlen váratlanul és gyorsan lett belőle világsiker, szintén nem sokat - így az egész történetszinten is nagyon izgalmas és fordulatos. Emellett lenyűgözött, ahogyan a film az egyetemet ábrázolta, olyan helyként, amely tele van eszméletlen okos fiatalokkal, és ahol igazi, nagyszabású, jelentős dolgok történnek - hiszen az egyetem valahol erről is kellene, hogy szóljon, nem igaz?

Fincher rendezése hibátlan, nem is hiszem el, hogy ugyanez az ember csinálta a Benjamin Buttont is. Ha az azt ért kicsit felemás kritikák után ezt visszatérésnek szánta, nagyon odatette, és bőségesen megérdemel minden díjat, amit ezért bezsebel. Szakmai értékítéletet ugyan nem vagyok hivatott mondani, de annyit én is látok, hogy a film lendületes, összetett, magába szippant és a néha már vágtató üteme ellenére is tökéletesen érthető, tehát a rendező nagyon magabiztosan kezeli a párhuzamos idősíkokat, és pontosan tudja, mit és hogyan akar elmesélni.

Mindezek mellett hab a tortán a színészek játéka - ezek előtt a srácok előtt mindenképp nagy jövő áll még. Jesse Eisenberg briliáns, bár azt nem tudom, hogy az igazi Zuckerberg is olyan-e, mint az általa megformált karakter - tehát zseni, ezzel együtt viszont (vagy épp ezért) annyira antiszociális, hogy a legtöbb esetben egy high-functioning autista benyomását kelti. Andrew Garfield új kedvencem, pedig isten látja lelkem, nem szoktam 22 évesnek kinéző 27 éves kisfiúkért rajongani, de ő az első pillanatban meggyőzött és levett a lábamról. Ha pedig még azt is hozzáveszem, hogy egyébként brit, esélyem sincs ellenkezni. :-) Említést kell tenni még a Sean Parkert játszó férfiúról, aki az első perctől kezdve rettentően ismerősnek tűnt, és konstatáltam is, hogy eszméletlen jól játszik, majd itthon az imdb-n csekkoltam, és kiderült, hogy ez bizony Justin Timberlake... Aha. Khm. Igen. Hát mondtam én, hogy ismerős.

Összességében mindenkinek ajánlom, geekeknek különösen, mert mint kiderült, ők még a terminus-technikusokat is érteni fogják (Z-vel mentünk, ő értette őket :)). A filmet megnézve talán a Facebookkal való viszonyunk is átértékelődik picit. Nyilván ezek után is ugyanúgy fogom használni a webhelyet, mint eddig, de mostantól mindig ott lesz a háttérben az a tudás, hogy mindennek mi volt az ára (amit szerény véleményem szerint nem is kellett volna feltétlenül megfizetni, de hát ez legyen már az érintettek problémája). A film szlogenje (lásd a képen) találóbb, mint gondolnánk.

Golden Globes 2011

Idén nem maradtam fent, azt hiszem, ezt a luxust az Oscarra fogom tartogatni. Évente egy ilyen éjszaka bőven elég. :) Viszont végre volt sok kellemes eredmény (meglepetésnek nem mondanám, de hát nem is baj. Sandra Bullock-féle meglepikre egyáltalán nincs szükség).

Amiket szerettem:

A nyertesek: Colin Firth (természetesen, az elsőszámú), "A" Bening (még ha őrült haja volt is), Laura Linney (aki sajnos nem lehetett jelen, pedig szívesen hallottam volna egy "Big C"-s beszédet tőle) és Jane Lynch, aki a sorozatok között verhetetlen a női mellékszereplő kategóriában. Valamint a Toy Story 3., mert tökéletesen megérdemelt volt (még ha fáj is egy picit a szívem Az illuzionistáért).

Ricky Gervais, full stop. A pasit nem lehet überelni. Néhány poénja kicsit határon táncol, de összességében egyszerűen csak brilliáns! (Pl. "Úgy tűnik, idén minden háromdimenziós volt ... Az utazó karaktereinek kivételével. ... Hé, én csak csatlakozom a többség véleményéhez, hiszen még csak nem is láttam Az utazót. ... De hát ki látta, ugye?" XD)

Colin megjegyzése, hogy az ő korában törvényszerűen bekövetkező kapuzárási pánikkal szemben nagyon jól jött ez a kis elismerés, így most a GG az egyetlen, ami elválasztja egy Harley Davidsontól. :)

Helena Bonham-Carter öltözéke: két különböző színű cipő! Amikor azt hiszi az ember, hogy nem bírja felülmúlni önmagát, még akkor is van valami a tarsolyában.

Robert Downey Jr. színésznőket felkonferáló beszéde. :D Zseniális az ürge. :)

Tilda Swinton rózsaszín cipője. Az öltözéke többi része olyan, amilyen általában, extravagáns és legtöbbször nem lehet hová tenni, de az a halvány rózsaszín cipő, álomszép volt!

Tina Fey és Steve Carrell, amint a legjobb forgatókönyv díját prezentálják. Rájuk egyszerűen mindig lehet számítani, intelligens, szellemes, könnyfakasztó poénokat bírnak ellőni, és nem kell attól tartani, hogy nevetés helyett csak kínos csend ül a teremre.

Helen Mirren, mint a The King's Speech konferátora. Annyira jó beszédeket mond mindig, és még ebbe a fél percbe is bele tudott sűríteni valami érdekeset.

Claire Danes és Temple Grandin összeölelkezése, aki személyesen is ott volt a díjátadón. Egyszerűen csak megható.

Catherine Zeta-Jones lélegzetelállítóan gyönyörű zöld ruhája. Tökéletes.

Matt Damon megjegyzése, miszerint De Niro egy igazi kaméleon, például a Taxisofőr szőke 13 éves prostijaként sem lehetett ráismerni. :D

Michael Douglas megjegyzése, miszerint biztos van könnyebb módja is annak, hogy az embert álló ovációban részesítsék. Gondolom, ő is tudta, hogy ez nagyrészt a felépülésének szólt, de igazán jól reagálta le, és így még vicces is lett. Ráadásul aztán rendkívül őszintén megjegyezte, igazán nagyon örül, hogy ott lehet, ami még emberibbé tette a dolgot. Elámultam, hogy bírta minden érzelgősségtől mentesen, tök őszintén ezt így egy mondatban összefoglalni.

Rájöttem, hogy rengeteg filmet kell bepótolnom, kezdve pl. már a tavalyiakkal. Holnap Social Network, aztán van még Inception, ill. a Szerelem és más drogok azok közül, amiket már játszanak, majd jön még a Black Swan és A király beszéde. Nem beszélve a tv-sorozatokról. Már akkor is sűrű lenne a program az Oscarig, ha nem kéne dolgozni, pedig kell.

BKV-s történet

Két (mint kiderült) gimnazista beszélgetése tegnap a metrón (már előtte is beszélgettek, én itt kapcsolódtam be):

Lány: És te miből érettségizel?
Fiú: Veszek fel ilyen társadalomismeretet, az úgyis jó a politológiához, meg én is arra gondoltam, hogy megcsinálom az emelt tesit. (?????)
L.: Aha, igen, én is azt csinálom majd.
F.: Amúgy kiderült, hogy a középnek nem 70, hanem simán legalább 80-90%-osnak kellett volna lennie, úgyhogy jól megszívtam. El is mentem másik tanárhoz, aztán ott kiderült, hogy a Mester engem végig szívatott. Igaz, a szóbelin meg rendes volt. Kihúztam a gimnasztikát, aztán elém tolt egy papírt, ami tele volt írva szöveggel. Szóval jófej volt.

Tényleg nem vicc. Emelt szintű érettségi testnevelésből, szóbeli részvizsgával! Nagyon komoly!!! Biztos jó, ha egy politológus sportos, na. :-))

Copie conforme?

Nem, most még nem a film. Csak idevág a címe.

Ugyanis vateráztam magamnak egy Louis Vuitton pénztárcát. Or so I thought.

L. tegnap örömmel közölte Fb-on, hogy potom pénzért lesz Párizsból származó, eredetmegjelöléssel ellátott LV pénztárcája, meg bontatlan csomagolású echte YSL Elle parfümje a Vateráról. A linkelt képen villogó pénztárca valóban gyönyörű volt, a logó a helyén, tökéletesen meggyőző. Ezen felbuzdulva én is nekiálltam keresgélni, és hamarosan meg is találtam a nekem tetszőt - valóban igazán kedvező áron. Megvásároltam, örültem magamnak.

Aztán este elkezdtem nézegetni az LV táskákat (azért nézegetni lehet! :)), és a sok 10-20 ezres árkategória között megláttam egy pirosan izzó hirdetést, miszerint hihetetlen akciósan 281 ezer forintért kínál valaki eredeti LV táskát. Nyilván megnéztem, kíváncsi voltam, ki az a bátor, aki partizánként harcba mer szállni egy hatszámjegyű árral, pláne mekkorával. Mint azonban kiderült, ez nem volt véletlen. Az adatlapon millió nagy felbontású fotó igazolja, hogy ez egy eredeti termék, ráadásul az eladó külön felhívja a figyelmet rá, hogy ismerjük meg a terméket, tudjuk, mit veszünk, mert a hamisítók kihasználják az ember tudatlanságát. Egy naiv vaterázgató még meg is kérdezte szerényen, hogy egészen biztosan ezt az árat akarta-e kiírni az illető. A válasz az volt rá, hogy igen, mert eredeti áron a táska 1170 euróba kerül, és ez ahhoz képest akciónak számít. Valamint hogy az oldalon nagyon kevés eredeti táska található, legfeljebb 1-2, de azokat nem is 10 ezerért árulják.

Felhúztam a szemöldökömet, hiszen tény, hogy vannak ordítóan hamis példányok is, amelyeknek a torz logója messziről is kiszúrható, de a legtöbb termék valóban szakasztott eredetinek néz ki. Gondoltam, ez a leányzó valóban tudhat valamit, ezért rákerestem a Multicolor kollekcióra, hátha a képeken feltűnik, van-e különbség. Az egyik kép alatt ez volt olvasható: High Replica LV bag. Ez már gyanús volt, rákattintottam, és ott jött a felfedezés: teljes iparágak épülnek a "replica" termékek, vagyis az utánzatok gyártására. Bennem azonban azonnal felmerült a kérdés: de hiszen ez illegális, nem? Elvben azért vannak hamisítványok, mert nem lehet csak úgy büntetlenül felhasználni egy divatház emblémáját (többek között). Ez indokolta is a következő keresést, mit is takar az "utánzat".



Találtam egy kiváló cikket, ami összefoglalva a következőket mondja: a fő különbség az eredeti és a pontos utánzat között az, hogy utóbbi az előbbi kialakítását és értelemszerűen a logóját teljes egészében lemásolja, tehát nincs mögötte eredeti, kreatív munka. Ez természetesen kimeríti a szellemi tulajdonhoz fűződő jogok megsértésének fogalmát, és mint ilyen, törvényellenes tevékenység. Ha egynél több ilyen termék van a birtokunkban, az már "üzérkedés"-nek számít. Emellett nyilvánvalóan különbség lehet a minőségben, hiszen a felhasznált anyagok nem luxusminőségűek, és egy-egy termékvonalon belül előfordulhatnak következetlenségek, ami pedig a csúcskategóriás terméknél (elvben) sosem. Ha viszont mindez így van, hogy lehetséges az, hogy mégis tömegesen árulják az ilyen rendkívül egyező másolatokat? Úgy, hogy a védjegyet nem tüntetik fel, de akár arra is lehetőség van, hogy díjat fizetnek a tervezőnek a márka alapvető elemeinek használatáért - ily módon minden érdekelt fél védve van.

Első hitetlenkedésem után végiggondoltam, mi is lehet az előnye egy nagy divatház számára, ha belemegy az utóbbi lehetőségbe, és engedélyezi az alapvető termékjellemzői felhasználását. Végül arra jutottam, hogy ez tulajdonképp jó reklám, hiszen ily módon sokkal több emberhez eljut a márka, ráadásul nem is kerül semmibe, sőt! Még az eredeti alkotók kapnak érte pénzt.

A fentieket látva kérdés, hogy egy Vaterához hasonló oldalon - ha ilyen szándékaim lennének - hogyan tudok különbséget tenni a ténylegesen eredeti és az igazán pontos másolat között? Egy szakavatott LV-szakértő, aki már sok terméket látott eredetiben, élőben talán elképzelhető, hogy kiszúrja, ha valami csak egy kicsit is nem stimmel. A pontos utánzat jellegéből adódóan azonban az átlag vásárló, akit ugyan hamis logóval már nem lehet megvezetni, de nem feltétlenül rendszeres látogatója az Andrássy úti LV-üzletnek, képről feltehetőleg nem fogja tudni felismerni a különbséget. Így tehát marad az, hogy legfeljebb az ára lehet gyanús, tudván, hogy nincs az a helyzet (hacsak nem a kamionról esik le a becses áru, és valaki fel nem szedi, esetleg lopja), amelyben elképzelhető, hogy igazi, eredeti és új, még nem használt LV-táska 10-20 ezer forintért piacra kerül.

Végezetül pedig, miután konstatáltam, hogy licitálásom jutalma a szó szoros értelmében véve valószínűleg nem eredeti termék, a fő kérdés az: zavar-e, egyáltalán érdekel-e ez engem? Nem is túl hosszas tanakodás után a válaszom: nem. Van az az árkülönbség, ami feledteti velem ezt a filozófiai problémát - hiszen arról van szó, nem igaz? Az eredeti és a másolat viszonyáról. Hogy számít-e, hogy nem eredeti a termék, ha tulajdonképpen tökéletesen hű utánzata annak? Persze ruhánál talán más lenne a helyzet, de egy pénztárcánál az, hogy nem luxusminőség, nem hiszem, hogy komoly gondot jelentene, hiszen azért nem a kínai piacos színvonalról van szó. Ráadásul lelkiismeretfurdalásom sem nagyon lesz, mivel az LV-nél én alapvetően elkönyvelt veszteség vagyok - egy 300 ezres táska egész egyszerűen előbb férne bele a pénztárcámba, mint az értékrendembe. Ez pedig már önmagában sokat elmond.

Aztaaaa!!!

A nap, a hétvége, a hét, a hónap, az év, sőt (tekintve, hogy még csak most kezdődött, de még ha a tavalyi évet is hozzá kell venni, akkor is lazán) az évtized híre: áprilisban nálunk is forog az Asterix és Obelix c. francia eposz 4. része, amelyben Catherine Deneuve alakítja az angol királynőt!!!! :kiugrik a bőréből:

L. máris elkezdte a szervezést, és keres-kutat, hogy időben felkészüljünk, már begyűjtött egy csomó fontos adatot. Írtam a francok fórumára, most talán ők is jobban figyelemmel kísérik és tájékoztatnak, ha van valami fejlemény. Ez alkalommal égszakadás-földindulás, csillaghullás, világvége, sőőőőőőt, még határidő is jöhet, ott leszünk, személyesen, könyvestől, képestől, alkoholosfilctollastól, poszterestől, csoportostul.

:(

Hányás, hasmenés, láz, meg ami kell. 9 óra fetrengés és egy-szemhunyásnyi-alvás-sem után a gyomrom emésztetlen tartalma úgy döntött, hogy megszabadít további szenvedéseimtől. Ezt nagyon díjazom. Most azon gondolkodom, hogy É-től kaptam-e el ezt a nyavalyát vasárnap, vagy esetleg a tegnapi mélyhűtőből kivett sült gombám vezetett némi enyhe gombamérgezéshez. Ha az előbbi, ezt azért kihagytam volna, ha viszont az utóbbi, akkor k....vára szerencsésnek érzem magam.

Mozi(s)ünnep

Az elmúlt öt napban pótoltam kicsit az elmúlt közel egyéves totális lemaradásomból filmek és sorozatok terén. Kedden 2 filmet láttam premier előtt, ami külön jól jön, tekintve, hogy januártól megint keményen dolgozni kell, és remélhetőleg jönnek azok a filmek, amelyekről már vagy 11 hónapja folyamatosan hallani a médiában, csak épp hozzánk mostanra esnek be.

Tamara Drewe – rendkívül groteszk alkotás, amire némi magyarázatot kínál, hogy képregényből készült. Utólag osztottunk-szoroztunk, és úgy ítéltük meg, hogy inkább nem tetszett, mint tetszett. Persze, voltak benne vicces részek, meg egy egészen szépen kidolgozott történetszál is (nem Tamaráé, hanem Beth-é, akit az öntelt és persze rettentő népszerű krimiíró férje folyamatosan csal), valamennyi dráma, érdekes és vicces mellékszereplők (pl. Dominic Cooper emós kinézetű rocksztárja, meg az érte rajongó 15 éves leányzó, Jodie alakja zseniális), az egész mégsem vezet sehová.

Azt hiszem, most értettem meg, mit értenek azon a filmkritikusok, hogy egy rendező "nem tudja eldönteni, mit akar a filmjével". Itt szerintem pont erről volt szó. A végére a sok minden inkább szétesett, ahhoz meg túlságosan komolyan volt összerakva, hogy egyfajta életképként funkcionáljon. Ez nem egészen az a Stephen Frears, aki A királynőt vagy a Veszedelmes viszonyokat készítette.

Bright Star (Fényes csillag) – ha valaki még nem tudná, a film John Keats és Fanny Brawne szerelméről szól. Gyönyörű, érzelmekkel teli film, ahogyan azt Jane Campiontól megszoktuk, és amiért mellesleg az összes filmjét imádom, amiket eddig láttam. Külön említést érdemel a színvonalas színészi játék (főleg Abbie Cornish részéről), és persze már maga a casting is – Ben Wishaw-t mintha az ég is arra teremtette volna, hogy eljátssza ezt a fiatal, ábrándos, érzelmes és persze tüdőbajos, ezért pillesúlyú angol költőt. Tökéletes választás volt.


A film maga nem kapott eget rengető kritikákat, de engem teljesen elvarázsolt. Olyannyira, hogy bár már az elején ki volt írva, hogy 1818-ban kezdünk, tehát irodalmi emlékeim alapján tudtam, hogy szegény Keatsnek mindössze három éve van hátra, az utolsó pillanatig bíztam benne, hogy mégsem hal meg. Hiába, a „suspension of disbelief”, az nagyon könnyen ment. :)

Io sono l'amore (Szerelmes lettem) - erről már írtam egy hirtelen felindulásból fakadó rövid posztot. Annyira a hatása alá kerültem és úgy felkavart, hogy szavakkal ki sem lehet fejezni, miket indított el bennem. Messze magasan üt mindent, amit eddig film ki tudott váltani belőlem, pedig általában olyan alkotásokat nézek, amik megérintenek. A történet szerint egy dúsgazdag olasz család tagjaként élő, egyébként orosz származású nő beleszeret a fia egyik barátjába, de ez csak egy szóbeli összefoglaló, hiszen az írott sajtóban muszáj verbálisan ajánlani a filmeket. Ennél viszont sokkal többről van szó. Az ősi, a mindent elsöprő, a megkérdőjelezhetetlen erejű szenvedélyről – ami, és ez aztán végképp autentikussá teszi a filmet – nem őrült és lehetetlen, hanem éppen azt hirdeti, hogy lehet vele, benne, általa élni. És hogy kell is. Tilda Swinton lenyűgöző alakítást nyújt, ez vitathatatlan (mondhatni, nála már alapvetés), most mégis úgy érzem, hogy élményszinten a film egésze hat rám – a vizuális megoldások, a hangok és a csend, de mindenekelőtt az elképesztő, kivételesen gyönyörű és szuggesztív zenei aláfestés. Ami valójában nem is aláfestés, hanem a film szerves része, ahogy minden más alkotóelem is – ezért nem tudok egyetlen egyet kiemelni. A filmhu szerint Fillenz Ádám, a Pál Adrienn operatőre is ezt az alkotást nevezte meg az idei kedvenceként, az alábbi szavakkal:

„Szerintem egy nagyon különleges, stílusos és elgondolkodtató film, az elképesztően jó Tilda Swintonnal, csodálatos zenékkel, jelmezekkel, és vágásokkal. Valamint megrázó és egyben felemelő befejezéssel.” Valahogy így. Pontosan így.

Verdák (Cars) – Jelentem, mostanra jutottam el odáig, hogy megtekintsem a Pixar eme klasszikusát, bár vannak, akik szerint ez a stúdió eddigi egyik leggyengébb alkotása. Persze csak a saját mércéjükkel mérve, ami azért így is elég jó eredmény. Én élveztem, a történet a megszokott módon nagyon vicces és a mélyebb értelem is jelen van, bár nem szájbarágós módon. A kocsik cukik, a magyar fordítás pedig egészen egyszerűen zseniális, főleg, ahogy az autós szókincset beleszövi az egész szövegbe (pl. "Benzincső!" - mint elköszönés :)). Az animáció a tökéletesség határát súrolja, de ez szintén nem újdonság, a Pixarnál legfeljebb annyi történt, hogy azóta már majdhogynem el is érte azt. Saját felülmúlhatatlan kedvencem tőlük így is a L'ecsó, ami Rémy által képviselt cukiságfaktor, Párizs és az ínycsiklandó animált ételek miatt valószínűleg igen nehezen talál majd kihívóra.


Távol a mennyországtól (Far from Heaven) - Az ötvenes évek Amerikájában egy mintafeleség rájön, hogy a férje homoszexuális. Mivel a "szörnyű igazságot" titokban kell tartania, belső vívódásai közben egyre inkább megtalálja a közös hangot fekete kertészükkel, ezt a kapcsolatot azonban a kisvárosi közösség meglehetősen rossz szemmel nézi. Igazán emberi dráma, nagyon tetszik, hogy az összes érintett fél nehézségeit, fájdalmait hitelesen mutatja be, érzékeltetve, hogy ebben a korban és környezetben jó megoldás nincs, talán csak kevésbé rossz. A happy end elmarad, csupán szomorú megállapítás ez az adott korszakról, amelyet a szegregáció, illetve a mesterséges társadalmi korlátok és ítéletek. határoztak meg Mindezt Julianne Moore Oscar-t érdemlő, de azt végül nem kapó alakításával.


A filmeken túl megnéztük egy új BBC-s kosztümös sorozat, a Downton Abbey első évadját – nem lehetett abbahagyni. :-) A történet 1912-ben, a Titanic elsüllyedésének idején kezdődik, és azt mutatja be, hogyan hat ez egy korabeli angol úri család és természetesen a náluk szolgáló cselédség életére. Sok humorral átszőtt dráma, mintha a Csengetett, Mylord? és a Napok romjai keresztezéséből született volna, egy kis Gosford Parkkal fűszerezve.


Fontos, hogy a szereplőket egytől-egyig érdekessé tudják tenni, mindenki teljesen kiforrott, ún. "round" karakter, amiben a kiváló alakítások is biztosan nagy szerepet játszanak. Külön ki kell emelni Maggie Smith-t, akinek a karaktere és a beszólásai a sorozat egyik fő humorforrása. :)

Szintén BBC volt a „csupán” három részes minisorozatként elkészített Értelem és Érzelem. Nagyszerű feldolgozás, legfőképp a Willoughby/Marianne/Colonel Brandon szálnak tesz jót az a plusz egy óra – van idejük kibontakozni a változó érzelmeknek. Mindezek ellenére számomra továbbra is a 95-ös változat az első – hiába jók az újban is a színészek, Kate Winslet Marianne-jét vagy Hugh Laurie Mr. Palmerjét (és még sokakat említhetnék) lehetetlen túlszárnyalni.


Psychoville – harmadszor is BBC. :) Ezt mára sikerült beiktatnunk, az első évad mind a hét epizódját, és egyelőre még emésztgetem. Kétségtelen, hogy nem volt semmi, akinek az agyából ez kipattant. Nem is igazán tudom, mit mondjak róla, mivel alapvetően kb. a 3. részig tartott, mire nagyjából össze tudtuk rakni, miről is lehet szó, de néhány kulcskérdés egészen az utolsó részig nem tisztázódik. Tekintve, hogy a szerzőknek nyilvánvalóan ez is volt a szándékuk, nem lőnék le előre semmit. Az első részt talán úgy a egyszerűbb végignézni, ha elolvassuk az imdb-n szereplő összefoglalót:

"A group of seemingly unrelated strangers all receive a mysterious note stating ’I know what you did’, it sends their lives into a downward spiral. They include a birthing coach nurse who believes her practice doll is a real baby; an alcoholic, one-handed clown; a young man obsessed with serial killers; a telekinetic dwarf; and a miserly old man with the world's biggest Beanie Baby collection."


Akit érdekel, annak talán később érdemes nekiállnia, mivel bár az első évad 2009-es volt, a második csak 2011-ben várható, a befejezés pedig egészen sok kérdőjelet vet fel, ami halálosan idegesítő lehet. :)

Ezenkívül tegnap este óévbúcsúztatóként megnéztem a Mennyei teremtményeket, (jobban mondva az utolsó negyedóra átcsúszott idénre), ez viszont mindenképpen külön bejegyzést kíván és érdemel.

Jól indul

Ma este, amikor már épp nekiálltam volna dolgozni, rájöttem, hogy a 3-ainak hitt határidőm valójában 5-e. Ezt a megkönnyebbülést! Igazi újévi ajándék. :-)) Így természetesen eszem ágában sincs egy hangot sem fordítani hétfőig. :P