Gombóc Artúr is megirigyelne

Csokibonbon-készítő tanfolyamon jártam, szülinapos L. barátnőmmel, ami fantasztikus élmény volt. A cukordiéta jegyében egészen a végéig kibírtam, hogy még az ujjamról sem nyaltam le a ráragadt csokit, amikor azonban a dobozaink már roskadoztak a csokoládéhalmok alatt, és még mindig számtalan bonbon várta árván és nagy szemekkel, hogy elpakoljuk őket, nekiálltunk megkóstolgatni munkánk gyümölcseit, és ebből már nem tudtam kimaradni. Nem azért, hogy fényezzem magunkat, de egyszerűen isteniek lettek a pralinék (amelyeket végül fejenként csak 2 dobozba tudtunk belegyömöszölni, és egy szép kövér darabot még így is külön kellett elhoznom).

A siker nem is nagy meglepetés, ha figyelembe vesszük, hogy többek között Szamos marcipánnal és eredeti belga csokoládéval dolgozhattunk. Készítettünk kerek és szögletes bonbont is; lyukasat ugyan nem, de bőven volt így is variáció. Személy szerint ámulattal vegyes csodálattal néztem Dórit, milyen ügyesen és fölényesen bánik a habzsákkal, a késsel, a csurgó-csöpögő olvasztott csokival, de még a műanyag keverőlapáttal is. Kezdetben kicsit ijesztő volt átvenni ezeket a feladatokat, de a végén még temperáltunk is, igazi csokit igazi gránitlapon, és csuklóig csokisan újra kicsit gyereknek éreztem magam, amint tobzódtam a különböző ízesítők és a csokoládé illatában.

Megnéztünk egy videót is arról, hogyan lesz a kakaóbab, majd abból a csokoládé. Szép és informatív film volt, ráadásul rettentően élveztem, hogy a csokikiállításon magamra szedett tudásnak köszönhetően a legtöbb fogalmat már ismertem benne. De persze így is bőven tudott még újat mondani - soha nem gondoltam volna, hogy a ghánai nők egyenként injekcióstűvel porozzák be a kakaófa virágait (ahogy L. mondta: valójában lombikcsokit eszünk). A munkájuk egyébként nagyrészt nem is túlságosan hálás, mivel a több ezer beporzott virágból végül egy fán egyszerre összesen 40-60 kakaóbab nő csak. A videózás során a szendvics mellé kaptunk kóstolóba kakaóbabot, és megállapítottam, hogy az továbbra is ugyanolyan tömény és laktató, mint a csokikiállítás alkalmával volt.

A kész mesterművek

Az újonnan szerzett készségek és magabiztosság mellett (in case valamikor belga praliné készítésére adnám a fejem, bár a szülinapossal ellentétben egyelőre nincsenek ilyen pályaálmaim) a leglátványosabb eredmény az elkészült csokirengeteg. Gyúrtunk karamellizált törökmogyoróval ízesített marcipángolyókat, amelyeket keserű csokiba mártottunk, majd megszórtuk ugyanilyen mogyoróval vagy kandírozott naranccsal; készült praliné is, előregyártott csokihüvelybe töltött marcipánkrémmel, aminek vagy borzas formát adtunk és csillogó ételporral festettünk meg (komolyan, ecsettel, a kézművesség jegyében :)), vagy pedig olvasztott fehércsokival csíkoztunk. Emellett aszalt sárgabarackos marcipánkockákat is gyártottunk, amikre tejcsoki és díszítésnek szintén barack került, illetve gyönyörű, mintás keserűcsokilapot is, amelynek a hátát raktuk ki ugyanezen ízesítőkkel, vagy a bátrabbak chilivel. Ez utóbbi pont úgy sikerült, ahogyan a nagykönyvben meg van írva: szép, sima fényes felületet és roppanós csokoládét kaptunk, ami könnyedén kipattant a formából - ez azt jelzi, hogy tökéletesen hajtottuk végre a temperálást.

Üröm az örömben, hogy I-n kívül ma kizárólag Z-t tudtam megkínálni újdonsült remekeimből, akinek nem igazán jött be a marcipános tematika, lévén éppen azt nem igazán szereti. De megkapta az egyik csokilapot, ami viszont szája íze szerint keserű csokiból készült. No, majd máskor jobb lesz a kínálat. Elvben ugyanis mindig másfajta pralinét készítenek, így aztán még létjogosultsága is lenne egy ismétlésnek. A képet látva talán a kívülállók számára sem meglepő, hogy ez a lehetőség úgy kb. tíz perccel a tanfolyam vége után fordult meg először a fejemben. És azóta is ott forog. Nyammm....