Megérkeztem

Tegnap hazaértem, de még nincs kedvem visszarázódni. Azonnal dolgozni kéne, és az egyszerűen nem megy. Annyira sűrű volt megint a kinti 10 nap, olyan sok-sok dolog átrendeződött, teljesen eltolódtak a hangsúlyok, így muszáj némi átmenet. Ezért ma kezdetnek délig aludtam, majd megnéztem az összes elmaradt sorozatot (este 8-ig :P). De lélekben még félig ott vagyok, franciául gondolkodom, beszélek magamban, és csak lassan csúszom vissza a magyar valóságba. Ami egyébként nem olyan rossz, mint korábban ilyen érkezések után, és ez önmagában is ígéretes, de azért még húzom picit az élményt. Mert megérdemlem. :)

DSK

Itt a csapból is a Dominique Strauss-Kahn (a továbbiakban: DSK) -ügy folyik – minden csatornán, nap mint nap ezzel vannak tele a híradók, legalább két vita zajlik minden este, ahol többnyire francia politikusok és közéleti személyiségek üvöltöznek egymással (szó szerint). Szerencsétlen David Pujadasnak nem volt könnyű dolga valamelyik nap, amikor moderátorként alig bírta túlharsogni az egyes feleket. Már attól féltem, tettlegességig fajulnak az indulatok. Ennek ellenére a viták elég intelligensek szoktak lenni, ha egy kicsit idegesítően hangosak és követhetetlenek is.

Az viszont hihetetlen, hogy a riportokban megszólaló emberek mennyire nincsenek tisztában a dolgok pszichológiai hátterével. A franciák legalább meghagyják az esélyt, hogy kiderüljön az igazság, és többnyire csak el vannak képedve, nem bírják felfogni, ami történt. A megkérdezett amerikaiak többsége ugyanakkor azzal érvel, nem tudnák elképzelni, hogy egy ilyen befolyásos ember ilyet merne tenni, hiszen ezzel az egész karrierjét tenné kockára. Ez már csak ott feslik fel, hogy az a férfi, aki ilyenre képes, adott pillanatban legnagyobb valószínűség szerint egy cseppet sem gondol a karrierjére, vagy ami még rosszabb, azt hiszi – ahogy a legtöbb esetben valószínűleg történik is – hogy a nő majd befogja a száját, hiszen nem tudja bizonyítani az igazát. Ezenkívül azok, akik ilyen formában erőszakot gyakorolnak és visszaélnek a hatalmukkal, azt is tudják, hogy van elég hatalmuk, pénzük, kapcsolataik, hogy bármit megússzanak. Fontos viszont, amit kevesen tudnak, hogy a nemi erőszak hátterében nem elsősorban a szexuális vágy, hanem a hatalomvágy áll - az erőszaktevő hatalmat akar gyakorolni az áldozat felett, meg akarja alázni, érezni akarja a saját fölényét. Éppen ezért nagy tévedés azzal elintézni az ilyesmit elkövető férfiakat, hogy "szeretik a nőket", mert teljesen más indokolja a tettüket. Más a csábítás, és más az erőszak.

Ráadásul DSK-nál ez már nem az első eset. Pár évvel ezelőtt épp egy magyar közgazdász vádolta meg ugyanígy nemi erőszakkal, de az akkori verdikt szerint a hölgy „consentante” volt, tehát a beleegyezésével történt az aktus. Hogy mi az igazság, azt persze csak az érintettek tudják. A riporterek szerint ebben az esetben is ez lesz a védőügyvéd stratégiája – bebizonyítani, hogy a nő nem megbízható, vagy ha mást nem, azt, hogy beleegyezett a dologba.

Ebben a kérdésben nálam nincs középút. Felforr a vérem, amikor látatlanban azt feltételezik, hogy egy esetlegesen megerőszakolt (vagy fellációra kényszerített, végeredményben ugyanaz) nő hazudik. Tudom, hogy túlreagálom, részben talán azt is, miért, de magánvéleményként leszarom az ártatlanság vélelmét. Képtelenségnek tartom, hogy egy nő – főleg egy egyedülálló fiatal anya, aki takarítónőként keményen dolgozik – kitaláljon ilyet, és pláne bevállalja az ezzel járó megaláztatást és meghurcolást, ha nincs semmi alapja. Egy összeesküvés-elmélet számomra elég hihetetlennek tűnne. Mindenki tisztában van vele, milyen nehéz bebizonyítani egy tanúk nélküli nemi erőszakot, még akkor is, amikor egyértelműen megtörtént az eset. Az imént egy ügyvédnő beszélt a tévében a lehetséges forgatókönyvekről, és kifejtette, hogy a hazugság azért valószínűtlen, mert a fiatal takarítónőnek sokszor, többórás kihallgatások során, mindenféle keresztkérdésre kellene következetesen válaszolnia, ami rettentő nehéz.

Az eddig nyilvánosságra került orvosi vizsgálatok is mind alátámasztják az áldozat által elmondottakat, és akkor egyesek azzal jönnek, hogy DSK a karrierje miatt nem tett volna ilyet. Tapasztalatból tudom, hogy ez nem számít ilyenkor. Egyszer történt velem valami hasonló, persze jóval jelentéktelenebb, tipikusan olyan, hogy ha panaszkodni szeretnék róla, nem tudnék mit mondani. Jogilag csak azt lehetne kihozni belőle, hogy nem történt semmi, én pedig ettől még napokig nyugtatón voltam, 2 hónapba telt, mire nagyjából túltettem magam az ügyön, és még most is szörnyű, ha eszembe jut. Akkor csak a A-nak beszéltem róla, neki muszáj volt. Utólag belegondolva teljesen hihetetlennek tűnik, hogy az illető megengedte ezt magának, hiszen annyi mindent kockáztatott volna (és nem rajta múlt, hogy végül szerencsére nem kockáztatott) – de éppen az a lényeg, hogy ilyenkor a pasi nem gondolkodik, mindegy, hogy hányan ismerik, vagy mennyire befolyásos.

Nekem pedig nyílik a bicska a zsebemben. Nézem DSK arcát a híradóban, a megviselt vonásait, és csak arra tudok gondolni, hogy bármit mondanak is a bírák, ő tudja, hogy megtette-e, és vajon mi jár ilyenkor a fejében. Bármi mással vádolnák, talán egy picit meg is sajnálnám, de így még csak halvány szánalmat sem érzek. A felesége helyében pedig szépen lelépnék. Az ő szempontjából ugyanis talán szinte mindegy, hogy "consentante" vagy "pas consentante".

Kirándulás

Ez a mai nap szenzációs volt, annak ellenére, hogy alig aludtam, és reggel olyan voltam, mint akit fejbevertek. J-L. elvitt kirándulni. Elvben jött volna vele P. is (barátnő), de szegény tegnapelőtt jól elesett és összetörte magát, és bár tegnap nem volt semmi baja, az orvos tanácsa ellenére (ne mozogjon), kertészkedett egy kicsit, így ma reggel meg sem bírt mozdulni.

Alapvetően Aachenbe indultunk, de persze előtte – ha már úgyis ilyen lazák vagyunk – átugrottunk még Hollandiába is. Nem vagyok benne biztos, mi a kisváros neve, ahol megálltunk, de Limburg tartományban található, annyi tuti. Gyönyörűségesek a holland kisvárosok. Tiszták, rendezettek, tele vannak virággal. És nyugodtak, csendesek, még az is, ahol végül körbenéztünk és leültünk teázni egyet, pedig ez egy turistaparadicsom. Egymást érik a középkori kastély(maradvány)ok, van katedrális, szuvenírüzletek, és természetesen éttermek és kávézók véget nem érő sora. Külön örültem neki, hogy a belgákkal ellentétben a hollandok (és a németek még inkább) a teát favorizálják, így hát a megszokott hatalmas „thé nature, á la menthe, au citron” választék helyett elém toltak egy rakás filtert, hogy válogassak. Közben betolatott mögöttünk egy hatalmas kamion, nem is értettük, hogy gondolta a dolgot – rettentő nagy volt, épphogy csak elfért a szűk utcán a két oldalt lévő teraszok között. Elképesztő volt, J-L. megjegyezte, ez most vajon olyan gyakorlat, hogy valóban megérdemelte-e a sofőr a jogosítványát? :) Szürreális volt, meg voltam győződve róla, hogy magával visz egy-két széket meg embert, de persze aztán valahogy átkanyargott a szűk utcákon.

Ezután bevettük Aachent, ahol megnéztük a legtöbb látványosságot. Fotózni nem sikerült, mert J-L. komplett idegenvezetést tartott, alig győztem követni az információkat, és közben figyelni is magát a várost. Ráadásul itt már mindenki németül beszélt. Bizarr egy érzés, hogy meg sem tudsz szólalni, de egy hangot sem, pedig a feliratok jelentése legalább valamennyire összeáll. Még jó, hogy J-L-nek holland, német, egyre megy, mindkettővel simán elboldogul. Aachenben először is beettünk egy török büféétteremben (sült zöldségek, sült csirkecomb, nyami), majd elmentünk a városházára, a katedrálisba (gótikus + bizánci, érdekes egyveleg), egy nyilvános fürdő épületéhez, végigjártuk az egyetem különböző épületeit, és végül elérkeztünk A könyvesbolthoz. Ez volt a fő úti cél. Tényleg hatalmas, és nagyon jó áron kínálja a könyveket. Persze ez ott általános, eredeti angol könyvek 10-13 euróért kaphatók, ami mindenképp megérte volna legalább 1-2 könyv erejéig, de sajnos most (is) fillérre kiszámolt költségvetéssel, és még inkább tovább nem terhelhető hátizsáksúllyal jöttem, így ki volt zárva, hogy vegyek valamit. Viszont J-L-től megkaptam az Aliz Csodaországbant gyönyörű, gyűjtői kiadásban, illusztrációkkal, aranyozott szélű lapokkal. Mindjárt neki is állok olvasni.

Ezután még kaptam egy zacskó áfonyás-pisztáciás cantuccinit, hogy legyen mit ennem a délutáni teához (hiába mondtam J-L-nek, hogy még mindig tele vagyok az ebéddel). Az eladó hölgy szerint nincs benne sem tej, sem vaj; most tesztelem, mert itthon benyomtam több mint a felét (update: az egészet). :) Elugrottunk még egy „Real,-” nevű hipermarketbe, ahol olcsón szereztem szójajoghurtot, és a kávézóban isteni citromos zöld teát ittam mézzel. Szerencsére eltussoltam a Cantuccinit, képtelen lettem volna egyet is lenyomni.

A kocsiban pedig folytatódott a nevelésem, csak most zenei téren. Odafelé jazzt hallgattunk, azt én is imádom, J-L. is. De mivel időközben elmeséltem neki, hogy valahogy megszerettem az operát, beraktunk kísérletképpen egy komolyzenei cd-t. Ez annyira nem tetszett, legalábbis az eleje – egy-egy darabot hallhattunk különböző nagy zeneszerzőktől (Wagner, Monteverdi, Mozart, Brahms), de inkább a vége felé következtek volna a jobbak, azokon meg már csak átléptünk. Ezek után Massive Attackkel próbálkoztunk, de az konkrétan fájt. Udvariasságból csak annyit mondtam J-L-nek, hogy asszem, a jazz kicsit jobban fekszik nekem, de közben magamban fohászkodtam, hogy ezt cseréljük ki gyorsan, mert nem bírom tovább. Végül utoljára egy elvben blues-dalokat tartalmazó koncertfelvételt hallgattunk, ami gyakorlatilag lassú és gyors lindy számokat jelentett, visszatért belém az élet. :-) J-L. át is írja majd nekem a CD-t.

Mindennek megkoronázásaképp, amikor visszaértünk a vonatállomáshoz, azt láttuk, hogy hatalmas a tömeg, szirénázó tűzoltó- és rendőrautókkal van tele a hely, és természetesen nem lehet bekanyarodni a hotelhez. J-L. ki is rakott, hogy majd besétálok, de mire odaértem, már tényleg egy lélek sem járt arra, és úgy látszott, gyalog sem engedik közelebb az embert. Szerencsére belefutottam valakibe, aki megkérdezte az egyik rendőrt, hogy mégis mi történik. Kiderült, hogy gázszivárgás történt, így kiürítették az egész állomást, és felszólították a népet, hogy kapcsolják ki a mobiltelefonjukat. Rám viszont valaki bizonyára mégis figyelt fentről, mert az illető, akivel összeakadtam, és akivel ott tébláboltunk együtt, a szállodai személyzethez tartozott, így nem kellett mást tenni, mint bemenni vele a hátsó bejáraton. :) A recepción kértem új kódot az internethez, és hopp, már „itthon” is voltam. Hiába, Liege mégiscsak egy mozgalmas város.

M. keresett korábban, visszahívtam, és megbeszéltük, hogy holnap reggel találkozunk. Úgy köszönt el tőlem, hogy „Au revoir, chou!” (Viszlát, bogaram!) Hát ettől most oda meg vissza vagyok. Ennél jobbkor nem is jöhetett volna. :-)

A mai nap tanulságai

1. Ne folyassuk szét a körömlakkot a szállodai szoba éjjeli szekrényén, és utána főleg ne próbálkozzunk (körömlakklemosó hiányában) azt parfümmel eltávolítani.

2. Ne utólag jöjjünk rá, hogy krémes volt a körmünk lakkozás előtt, majd idézzük fel élénken általános iskolai kémiatanulmányainkat, és ne igyekezzünk vízzel eltávolítani a körömlakkot (itt a parfüm mondjuk segít).

3. Ne másfél órával a megbeszélt találka előtt - és a hajsütővassal való háromnegyed óra próbálkozás után - találjuk ki, hogy le kell menni az üzletbe hajhabot venni.

4. Ne égessük össze a kezünket a hajsütővassal, főleg mivel már egyszer rájöttünk, hogy magunknak úgyis képtelenség rendesen megformálni azokat a hullámokat.

5. Ne babráljuk annyit a Panyizsuzsi gyűrűnket idegességünkben, hogy az életre szóló garanciával bíró ragasztás ellenére lefejtjük az üveget a fémről.

6. Vegyük kicsit lazábban a szépítkezést, még akkor is, ha a végén eléri a kívánt hatást (utóbbi esetben viszont sütkérezzünk teljes nyugalommal az elismerő pillantások és megjegyzések tüzében :D).

Moziban jártunk

:-)))

Á,

visszajött a tegnapi bejegyzésem. :-)

Valaki elmondaná,

hová lett tegnap óta a legutolsó bejegyzésem? Szőrén-szálán eltűnt. O.o De most komolyan...

Rezümé

Akartam írni, de nem sikerült. Voltam Shakira koncerten (essszméletlen buli volt, laza másfél órás késés után :P), Európa-napon (a leghasznosabb dolog, amit idén tettem), bejutottunk az Eurovízió döntőjébe (najó, ehhez olyan sokat nekem nem kellett tennem :D), és szombaton Belgium. El vagyok havazva de teljesen, ilyenkor mindig szörnyen nagy energiába telik előre elrendezni mindent, időben leadni az utolsó munkákat, összekészülni, mindenkivel találkozni, felvenni a rendeléseket az ismerősöktől (belga csoki, francia könyv, tejcukormentes édesség stb.), becsekkolni (úristen, be kell csekkolnom neten!), és persze most kivételesen a töménytelen ügyintézés, amit még indulás előtt le kell tudni. Ráadásul ma kezdődött Cannes!!!

De amúgy mindez rettentő izgalmas, és nagyon örülök a pörgésnek, na meg annak, hogy elvben belga kártyáról fogok tudni szavazni Katira az eurovízió döntőjében (bár még addig meg kell szerezni), csak épp megírni nem tudom ezt a sok mindent értelmesen. :-)