Tegnap több jó dolog is történt, köszönhetően annak, hogy kb. 4 órát dolgoztam, így maradt hely egyéb heppöningek számára is. Az első ennek ellenére épp a munkából fakadt, mivel egy környezetvédelmi (tan)mesét kellett fordítanom, ráadásul franciából, és teljesen be voltam tojva, hogy fog menni, de aztán villámgyorsan kész lettem vele, és annyira nem is lett rossz, mint vártam. Persze ezért külön köszönet illeti I-t és L-t, akik voltak oly kedvesek átnézni, és ötleteikkel javítani a végeredményt, valamint J-L-öt, aki évekkel ezelőtt feltelepítette a gépemre a Hachette-Oxford szótárt. :D Elég rövid időm volt rá, a gyerekek és a szépirodalom meg nem az erősségeim, így aztán nagyon örültem, hogy sikerült kihoznom valamit a dologból.
Aztán, este jó kis "csajos" moziestet csaptunk, megnéztük egymás után a Viharszigetet és a Bombák földjént. Mindkettő nagy film, ezt már most le lehet szögezni. Scorsese igazán érti a mesterségét, azt kell, hogy mondjam, és Leót mindig szívesen nézem, mert szenzációsan jól játszik (na meg amúgy is :)). A történetről nem is írok semmit, mert lelőném a poént, és úgy a legjobb megnézni (vagy olvasni a könyvet), hogy nagyjából lövése sincs róla az embernek, mire számíthat, különben - bár akkor is érdekes - nem üt akkorát. Persze így viszont, hogy egyszer már látta valaki, már megérné még egyszer a tudás birtokában beülni rá, de mivel még mindig rengeteg a bepótolnivalóm, ez lehet, hogy el fog tolódni/maradni. A Bombák földjén kétségtelenül profin kivitelezett munka, még a vászon előtt is lefáradtam a végére, annyira hatásosan keltette a feszültséget. Valóban megérdemelte azt a rengeteg díjat, csak - és a sors furcsa fintora, hogy éppen a világtörténelem első női Oscar-díjas rendezőjének a filmjéről írom ezt - talán túltengett számomra a tesztoszteron, és ezért nem érintett meg annyira, mint vártam. Az igaz, hogy politikamentesen mutatja be az iraki háborút, és az emberi drámára koncentrál, de valahogy mégsem éreztem egyetemes érdekűnek a mondanivalót. Túlságosan amerikai, túlságosan iraki maradt, persze elképzelhető, hogy nem is volt célja másnak lenni, hiszen arról szól az egész, ami ott történt. Mindezt viszont valóban rendkívül hitelesen teszi, fantasztikus alakításokkal, hatásvadászat nélkül. Egy röpke ideig még Ralph Fiennes is feltűnik benne, úgyhogy bár mindig is imádtam, és tudtam, hogy nem csak finom modorú úriember és Voldemort tud lenni, az elmúlt két hétben kétszer is meggyőzött róla, hogy bármilyen szerepben helyt tud állni (először a cca. 20 évvel ezelőtti Prime Suspectben, most meg itt). Előfordulhat, hogy ez az a film, ami többszöri nézés után éri el a valódi hatását, de így elsőre nem érzem annyira magaménak, hogy még egyszer meg akarjam nézni. Vagy az is lehet, hogy nem akarok elmerülni ebben a világban, mert gyűlölöm az erőszakot, a fanatizmust, és tkp. mindent, amivel ezeknek az embereknek ott nap mint nap szembe kellett nézniük. Mindenesetre alapvetően mindenképp érdemes megnézni.
A harmadik jó dolog az esti háromszögszendvics volt. Annyira régen nem ettem, és mióta másfél hete láttam, hogy Helen a Prime Suspectben azt ebédel, nagyon megjött hozzá a kedvem. :-))) Immmádom a háromszögszendvicset. Dublinban ettem először 2002-ben, a glendalough-i kiránduláson, valami mennyeien fincsi volt, és ott értettem meg, mit is jelent az, ha az angolok ebéd helyett "szendvicset" esznek. Volt, hogy a repülőn is azt kaptunk, amikor még nem fapadossal repültem, és lehet, hogy másnak ez csak egy szendvics, de számomra azóta a legfinomabb dolgok egyike.
Ma este pedig Köntörfalakat és Komfortos mennyországot nézek. Az elmúlt három hónap után kezdem úgy érezni, hogy visszatér belém az élet. Yeee.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése