Labor

Kivételesen nem a nyelvi, hanem a hagyományos vérvételi. Harmadik napja 6:40-es kelés. Úgy érzem, végem van. Az csak hagyján, hogy három napja heroikus módon beparancsolom magam az ágyba 11 és éjfél között, de még ez sem sokat segít. Mindezt azért, hogy a munka mellett még az egészségügy minden zegét-zugát is megjárhassam. Na, tegnap volt rá lehetőségem.

Pedig csak egy laborvizsgálat lett volna. Najó, kettő, amiért természetesen két külön helyre kell menni, de arra nem számítottam, hogy végül mindkettő közel kútba esik. Ahogyan az a nagykönyvben meg van írva, éppen aznap, amikor én megyek (annyira nem járok sűrűn), és éppen akkor, amikor a dolog nem tűr halasztást (máskor azért nem ilyen sürgős az ügy), na, akkor kimúlik a teljes rendelőintézet számítógépes rendszere, kezdve a laboréval. Már amikor 3/4 8-kor megérkeztem, akkor is feltűnően nagy volt a tömeg, de gondoltam, csak épp kifogtam a napot, majd leapad. Hát, a gondolat első része bejött, a második nem. Három órán keresztül hitegettek azzal, hogy egyszercsak megjavul a rendszer, akinek nagyon sürgős, várjon, mindenképpen "megszúrjuk". Hát persze, maradok, mit nekem nemevés-nemivás, három napig is kibírnám, ha arról lenne szó. Mentségükre legyen mondva, fél 10-kor 10 percre valóban beindult a rendszer, így legalább a mellettem ülő, 1-es sorszámot viselő néni bejutott, ő ugyanis már negyed 7 óta ott várt (én a 92. voltam). Végül 11-kor annyiban módosították a történetet, hogy igazából fogalmuk sincs, mikor lesz rendszer, ne várjunk feleslegesen. Ja, kösz szépen. Eddig azt mondták, nem várunk feleslegesen.

Érdekes megfigyelni egyébként, milyen kis kommuna alakul a várakozókból, és három óra a laborban egyfajta szociológiai tanulmánynak sem utolsó. Ott a jófej kismama, aki vsz. fiatalabb nálam, de erre most nem gondolok, mert hát jófej. Aztán a tényleg beteg idős néni, aki türelmesen vár és nézelődik, akin úgy segítene az ember, és örül neki, hogy legalább ő elkapta a fél tízes álrendszerelindulást. Tipikus a másikfajta idős néni, aki végig talpon van és kerepel, le sem lehet csapni. Tuti egészségesebb, mint én, és kábé fogalmam sincs, mit keres vérvételen, hiszen látszólag kutya baja. És persze megjelennek a zúgolódók is, egyen-ketten alsó középmezőnyös IQ-ról tanúbizonyságot téve olyan dühös megjegyzéseket eresztenek el, mint "számítógép nélkül már nem megy semmi?!!", meg hogy tudniillik azért nem tudják megoldani a bentiek manuálisan a vérvételt, "mert hozzászoktak a számítógéphez, és a "rendes" (!) munka, az már nekik smafu". Ezeken azért jókat mosolyogtam, bár valóban megdöbbentő, hogy ilyenkor egyszerűen nem lehet visszaállni "kézi vezérlésre". Ez már nem opció. Amúgy ha működik a rendszer, akkor tényleg nagyon gyors és hatékony, de ez tegnap ugye nem sokat számított.

Mire persze ezek után átértem a második helyre, és kiderült, hogy drága E. doktor úr nem írt BNO-kódot a beutalójára, azért tehát vissza kellene mennem a klinikára, már kifutottam az ottani vérvételi időből is. Így az egészből az lett, hogy egy kisebb vagyonom bánta a magánlabort, de legalább meglesz minden időben, ma reggel pedig visszalátogattam a kerületi laborba, ahol - csók az informatikusoknak - minden ment flottul, és sikerült az, ami tegnap nem.

Csak már alig állok a lábamon. Közben viszont elolvastam jó sokat az Orlandóból (tetszetős, de hát persze Woolf, nem is vártam mást), ami jó, mert olvasni mostanában csak holtidőben tudok (lásd: várakozás a laborban). Most meg munka ezerrel, aztán holnap tovább az egészségügy szentélyében.