Hétvégi filmek

Ma akciós, teszkós fedőnevű Magnumot majszolva megnéztem a Thelma és Louise-t - mekkora film! Még ma is legalább akkora erővel hat, mint majd' 20 éve, mert bár úgy tűnhet, azóta rendkívül sokat léptünk előre a női esélyegyenlőség terén, ha jól megnézzük, ma sem bővelkedik a mozivászon ilyen erős női karakterekben. Hajlandó vagyok megbocsátani a country zenét és a porzó westernfílinget is, annál is inkább, mert annyira lenyűgöztek az alakítások, a történet és annak izgalma, hogy a külcsínyről és a körítésről szinte el is feledkeztem. Geena Davisre elsősorban a Knight Riderből emlékszem, soha nem tudtam, milyen hihetetlenül jó színésznő (pedig, hoppá, még Oscart is nyert...). Susanról természetesen nincs is mit mondani, elképesztő, lehengerlő, ízig-vérig Louise.

Második sokk: Ridley Scott angol. Igen kérem, brit. Az életben nem gondoltam volna róla, de a dvd-extrák nézésekor a második mondata után gyanússá vált a dolog, és muszáj voltam leellenőrizni imdb-n, hogy az én fülem csal-e, vagy létezik, hogy nem amerikai. És létezik. Ezt most biztosan jól az eszembe vésem, és a Robin Hoodot is ennek fényében fogom megtekinteni (mert azért így már mindjárt más! :P).

A színészek közül kiemelendő még Harvey Keitel is, bár csak mellékszereplő, de annál fontosabb - ő a lányokat "üldöző" rendőr. Imádtam a Zongoraleckében is, azóta nagyon szeretem, és ezzel az alakítással tovább erősítette nálam a státuszát. Viszont végleg bebizonyosodott, hogy ellenjavallott túl sokat nézegetnem, főleg, ha mosolyog. Azok a szemek és a mosoly együtt! Á, féééélelmetes hasonlóság...

A filmet A. javaslatára néztem meg, mintegy házi feladatként, majd igyekszem okulni belőle. Jóval több elgondolkodnivalót adott egyébként, mint amiről eredetileg beszéltünk - ha kategorizálnom kellene, egyfajta pszichológiai drámának mondanám, pedig tulajdonképpen nagyon vicces és ránézésre inkább valamiféle lányszereplős westernnek tűnhet. Még az előzetes is azt sugallja, mintha egy feel-good roadmovie-ról lenne szó, és úgy, hogy a film után láttam, kicsit megtévesztőnek tűnik, mivel ennek a mozinak olyan mély lélektani háttere van, ami mellett nem lehet elmenni. Pedig csak közvetetten érvényesül, de talán épp ezért hat ekkora erővel. Így most az elkövetkező egy hónapban tűnődhetek sokat a látottakon, hogy utána jól kitárgyalhassam a részleteket A-val.

A forgatókönyvet az a Callie Khouri írta, aki a Divine Secrets of the Ya-Ya Sisterhoodot is. Kár, hogy nem sok film fűződik a nevéhez, mert ez a két ajánlólevél nagyon pozitív, szívesen néznék még egy-két dolgot tőle.

Kicsit visszaugorva, tegnap este végre jó hosszú idő után moziban is jártam, Toy Story 3-at néztem. Az hagyján, hogy a Pixar úttörő az animáció terén és rendre lenyűgöző történetekkel állnak elő, de mostantól az is az ő nevükhöz fűződik, hogy megalkották az első olyan háromrészes, több éves kihagyásokkal elkészített folytatásos filmet, amelynek mindegyik része felülmúlta az előzőt, méghozzá minden tekintetben. Nem sok ilyen erős "folytatást" ismerek, a legtöbb már csak utánérzet, de ebben van anyag. Az a karakterrajz, az ötlethalmok és persze a csodálatos technikai tudás, amit fel bírnak halmozni ebben a 3. részben is, hát le a kalappal előttük. Bár a legtöbb helyen (sőt, talán mindenhol?) csak és kizárólag 3D-ben adják, ami meglátszott a nézőszámon, azért mindenkit arra biztatnék, korra és nemre való tekintet nélkül üljön be rá, mert nagy élmény lesz. A Pixartól megszokott bevezető kisfilm pedig - szintén a megszokott módon - észbontóan zseniális. :-)