Déjá vu

Az elmúlt másfél-két hétben megnéztem néhány filmet, ugyan közel sem napi egyet, de hát ez van, dolgozó ember annyit lát, amennyire ideje marad.

Les demoiselles ont eu 25 ans (Agnes Varda - 1993) - Csodás dokumentumfilm a Rochefort-i kisasszonyok forgatásáról, a városról, a szereplőkről és a rendezőnő imádott férjéről, Jacques Demyről, 25 évvel a film 1967-es bemutatója után. Imádom Varda dokumentumfilmjeit; talán azért, mert nála mindig az emberek állnak a középpontban, és úgy tud személyes lenni, és ezáltal megérinteni, hogy cseppet sem lesz személyeskedő. Érdekes látni, milyen meghatározó lehet egy filmforgatás egy kisváros életében - Rochefort-nak szinte védjegyévé vált a film, minden útikönyvben, leírásban megemlítik. Catherine Deneuve pedig gyönyörű, ez ugye kérdés sem volt - bár szívszorító látni, ahogy a 25 éves ünnepségre egyedül érkezik, csoda, hogy nem sírta el magát. Én csak egy picit éltem bele magam a helyzetébe, abba, hogy Francoise miért nem lehet már ott, és kicsordultak a könnyeim...

Coraline és a titkos ajtó (Henry Selick - 2009) - Fantasztikus, tüneményes és izgalmas mese, és nem utolsó sorban lenyűgözően pompás animáció! Imádtam minden percét, lebilincselt a maga titokzatos, néha félelmetes világával (ja, kérem, hogy ő rendezte a Tim Burton nevéhez kapcsolódó Karácsonyi lidércnyomást is? így már értem :)). A 12-es karika élből mehet rá (megnéztem, rátették), de felnőttként nagy élmény, mindenkinek csak ajánlani tudom, nem is beszélve az extrákról, amelyekben bepillantást nyerünk a stop-motion technikát jellemző, szó szerint aprólékos készítési munkálatokba (példa: egy animátor egy hét alatt kb. 7 másodpercet tud "leanimálni"). Az biztos, hogy ezeknek az embereknek tökéletes a látása, és kötélből vannak az idegeik.

The Good German (Steven Soderbergh - 2007) - Méltatlanul mellőzött bravúros film (vagy csak én nem hallottam volna róla, hogy hype-olták?), hozzánk moziba sem jött, pedig olyan nevek szerepelnek benne, mint George Clooney és Cate Blanchett. Tökéletes film noir, a műfaj minden kellékével-jellegzetességével, a fekete-fehér kép pedig éppen ezért dukál hozzá. Nem is rossz, mert így sokkal egyszerűbb visszarepülni az időben a II. világháború végéig, és az egy-két archív felvétel sem lóg ki, szinte fel sem tűnik, hogy Churchill és Clooney egy filmben paradoxon lenne. Kiváló alakításokat láthatunk és a történet végig izgalomban tart, egyszer sem "ül le"; az utolsó pillanatig tartogat meglepetéseket, de nem esik abba a hibába, hogy a szükségesnél többet csavarna a sztorin. Ha egyszer valaha leadnák moziban, nagyon szívesen megnézném ott is.

The Comfort of Strangers (Paul Schrader - 1990) - Ööö... érdekes. Ezt a jelzőt általában akkor használom, ha nem akarom teljesen leírni az adott művet, de nem is igazán tudom hová tenni. Pedig itt aztán elvben az összes hozzávaló adott lenne egy kiváló recepthez: Ian McEwan regényéből Paul Schrader csinált filmet olyan színészekkel, mint Rupert Everett, Natasha Richardson, Helen (I ♥) Mirren és Christopher Walken. A végeredmény mégis egy zavaros, lassú film, ami bizarrsága miatt eszembe juttatta Peter Greenaway nem kevéssé aberrált (de legalább kiváló) A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője c. eposzát, illetve valahol a közepén mondtam I-nek, hogy a film hangulata addig (még sok minden nem derült ki) A születésnap c. Pinter drámát idézi számomra. Aztán megnéztem, hogy a forgatókönyvet Harold Pinternek köszönhetjük. Ja, hogy úgy. Leginkább azt tudnám mondani róla, hogy másodszorra talán már jobban lehet értékelni, de ez persze nem biztos. Ami viszont biztos, az az, hogy érdemes lenne elolvasni a könyvet. Papíron talán jobban érzékeltethető az a pszichológiai háttér vagy alap, amely megágyaz a megjelenő kapcsolatoknak, érzelmeknek, viselkedésformáknak. Ez a filmből nagyon hiányzott, és így az teljesen szétesett. Nincsenek indokok, csak egy beteg elméjű házaspár, aztán slussz.

Hát ennyi... és ma ráadásul 15 újabb dvd-vel bővült a filmtáram, köztük olyanokkal, mint Callas mindörökké, Delicatessen, Napfogyatkozás, A hosszútávfutó magányossága, Viridiana és még sok hasonló. Néhányat legalább már láttam, de azokat meg szívesen újranézném. Majd szépen lassan... legfőképp lassan.