Alapvetően nincs ilyen. Próbálok tudatosan élni, és az adott pillanatban az akkori tudásom szerinti leghelyesebb döntéseket hozni. Ez beválik. Ha később ugyan már okosabb vagyok is, és visszanézve látom, hogy ma egy ugyanilyen helyzetben már másképp viselkednék, az tulajdonképpen éppen azért van, mert korábban meghoztam azokat a bizonyos előző döntéseket. Adott időpontban a helyeset. Viszont éppen ezért ugyanazok a helyzetek szinte soha nem ismétlődnek már meg.
Talán az egyetlen, amiért mégis, az a szinte majdnem pontosan 13 évvel ezelőtti novemberi reggel. Ha lehetne, ezt az egyet talán visszacsinálnám. Nem lennék goromba és önző és türelmetlen, életem addigra összegyűlt minden fájdalmával, sérelmével, panaszával együtt sem. Nem úgy köszönnék el, HA tudnám, hogy - a filmekben már-már klisének tűnő forgatókönyv szerint - soha többé nem lehetek Vele kedves, megértő, türelmes, és soha nem mosolyoghatok Rá, vagy akár csak kérhetek Tőle bocsánatot. Igen, tudom, hogy mindez nem a gyerekek, pláne nem a tinédzserek sajátja. Tudom, hogy Ő akarta, hogy az utolsó pillanatig ne fogjam fel a felfoghatatlant, a nyilvánvalót. Mégis, ez az egyetlen dolog, amivel kapcsolatban, bár a legtöbbet tettem érte, talán máig nem múlt el teljesen a bűntudatom. Ha lenne rá lehetőségem, visszaforgatnám az időt arra az egy reggeli pillanatra. De nem tehetem, így tehát marad az, hogy előbb-utóbb mégiscsak meg kell valahogy bocsátani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése