Ezt nagy általánosságban csak úgy tudom megfogalmazni, hogy a gyermekkoromat (és logikus módon a továbbiakat) megnyomorító "kedves családomnak". Pontosabban nem létező családomnak, ami a szó szoros és valódi értelmét illeti. Ennél bővebben most nem mennék bele, mert semmi kedvem, a kivételek, akiknek kijár az a bizonyos tisztelet, úgyis tudják magukról, hogy azok. Ráadásul ez nem olyan "harag", hogy ráborítanám valakire az asztalt. Sokkal inkább valahol mélyen húzódhatnak még bennem sérelmek, amikre csak a jelenlegi életem bizonyos történései, jellemzői utalnak. Bár ki tudja, lehet, hogy az az asztalborogatás nem is lenne olyan rossz ötlet...
"Kedves családomnak" = nemlétező családomnak, ráadásul nem is kedves :P.
VálaszTörlésSzerintem asztalborogatás helyett jó az a luxus, hogy kiiktathatod őket az életedből. És még izomlázad sem lesz.