Ma két órát sétáltam a városban időelütés gyanánt, és nagyon szép idő volt. Az a napsütéses, szeles friss idő, amikor a nap még melegít és a szél sem túl erős, és amit imádok. Rettentő régen nem sétáltam csak úgy, hogy közben nem volt más dolgom és nem rohantam sehová (köszönet a fogklinikának, amiért két óra múlvára hívtak vissza), és ez a mai nap felidézte egy kicsivel több mint öt évvel ezelőtti délután emlékét.
A Trafalgar téren ültem egy kellemesen fárasztó, mászkálós július végi nap után, jól megérdemelt szendvicsemet fogyasztva a lépcsőn, lágyan fújdogált a szél, sütött a nap, én felé fordítottam az arcomat, a koncertre készülő banda szvingzenét játszott, és szerettem, és szerettek, és sms-t írtam G-nek, amíg I. fényképezett, és ott és akkor egész egyszerűen úgy éreztem, hogy megnyílik a világegyetem, hogy az élet végtelen hosszú és minden egyes másodperce tartalommal bír. Visszanéztem az elmúlt 10 hónapra, és tudtam, hogy valójában 10 évet éltem helyette, és rájöttem, hogy ha ilyen is lehet az Élet, akkor annyi, de annyi időm van még. Nem kell sietnem, mert immár a helyemen vagyok.
Még egy hónap volt hátra a végtelenből, de olyan jó volt ezt akkor még nem tudni.
A Trafalgar téren ültem egy kellemesen fárasztó, mászkálós július végi nap után, jól megérdemelt szendvicsemet fogyasztva a lépcsőn, lágyan fújdogált a szél, sütött a nap, én felé fordítottam az arcomat, a koncertre készülő banda szvingzenét játszott, és szerettem, és szerettek, és sms-t írtam G-nek, amíg I. fényképezett, és ott és akkor egész egyszerűen úgy éreztem, hogy megnyílik a világegyetem, hogy az élet végtelen hosszú és minden egyes másodperce tartalommal bír. Visszanéztem az elmúlt 10 hónapra, és tudtam, hogy valójában 10 évet éltem helyette, és rájöttem, hogy ha ilyen is lehet az Élet, akkor annyi, de annyi időm van még. Nem kell sietnem, mert immár a helyemen vagyok.
Még egy hónap volt hátra a végtelenből, de olyan jó volt ezt akkor még nem tudni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése