A költészet napjának margójára

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

Hát, valahogy úgy.

Mai vacsora

130 oldal fordítás átnézése, köretnek extra adag endorfin, desszertként pedig tejbetök vigyorgás. Megfelel. :)

Toute á une fin

Néha hamarabb, mint tervezi az ember. És persze hirtelen, és sokk, és valahogy olyan, mint mostanában minden - szinte dobálja elém az élet azokat a helyzeteket, amikben valamint el kell gyászolni. Úgy 2 héten belül ez a harmadik, ha jól számolom, és nem piskóta ügyekről van szó. Ami nem is lenne rossz, ha az egész összeállna azzá, amit hivatott "helyettesíteni", hogy el tudjam már végre engedni a bennem működő pusztító erőket. De egyelőre csak folyamatos szomorúság, magány, félelem a hozadéka. 

Pedig részben megkönnyebbülés volt, mert iszonyúan kivagyok fizikailag, csak mára mégis rám tört, hogy na és akkor, ha nincs IKT, akkor mi van. Ha nincsenek tovább ezek az emberek, ez a kör, ahová olyan bizalommal mentem minden alkalommal, akkor mi van. Még nem tudom a választ. De ebbe a dalba ma botlottam (és szerelmesedtem) bele Nolwenn új albumáról, és most épp nagyon passzol, nemcsak a szövege, a hangulata is. Úgy táncra perdülnék, miközben potyognak a könnyeim - vagyis tulajdonképpen folytatnám ezt a mai napot, ahogy elkezdtük...

Lazulás

Ma este rendet raktam a fotóim között. Mindössze három órás művelet szükségeltetett hozzá, és immár kijelenthetem, hogy nagyjából egységes a mapparendszer, és a legtöbb sokszor szereplő képet is kitöröltem, hogy csak egy példányban legyenek meg. Képeket fordítgatni, átnevezni és rendezgetni igazán megnyugtató, kényelmesen üldögél az ember a számítógép előtt, közben lehet zenét hallgatni, és abszolút semmiféle agyi tevékenységre nincs szükség hozzá. Szinte üdítő. Ráadásul olyan gyöngyszemekre bukkanok, elképesztő, hogy már-már elfelejtettem a néhány évvel ezelőtti fényképeket, és most nagy vihogások közepette találok újra rájuk. Holnap ugyanezt a szortírozást 3D-ben kellene folytatni, de persze ahhoz már nem fűlik annyira a fogam. Azt nem lehet ülve.

All by myseeeeeeelf...

Hát, ez is eljött. Bár még sok a munka, annyira nem fogom fel. Meg igazából normális ez az állapot, nem? Mindenki egyedül lakik. Illetve legalább egyszer életében mindenki lakik egyedül. Mire pedig ezt az életkort betölti, már mindenképpen. Teljesen egyedül. Rá kellett jönnöm, hogy noha néhány időszak az életemben már ezt az illúziót kelthette, valójában nekem ilyen még sosem volt. Fura, mert rossz és jó is egyben, egyszerre kicsit szomorú és végtelenül izgalmas. Persze I-vel továbbra is chatelünk gmailen, mégis valami megváltozott. Ez volt a cél, tudom én, de akkor is meglepő, hogy máris, hogy csettintésre minden átalakul, hogy csak ennyin múlik. Most már minden szobában nekem kell felhúznom a redőnyt reggel, különben egész nap leengedve marad (mint például ma is :-)). A postaláda-rutin legalább nem változott, azt eddig is csak én ürítettem, lévén nem volt két kulcsunk, és amikor idejöttünk, még minden filléren spórolni kellett, amit nem volt feltétlenül szükséges kiadni. A postaládakulcsot ebbe a kategóriába száműztük.

Kíváncsi vagyok, mi jön most. Olyan érzés van bennem, mint amikor először mentem külföldre lakni, csak az a különbség, hogy most egy helyben maradtam. Mohamed és a hegy esete, ugyebár. Azért minden nehézségével együtt igazán jól esik, hogy végre a hegy jön elém, hogy ha már meg kell mászni, legalább felépíteni nem nekem kell előtte. Ez határozottan az újdonság erejével hat, és kellemes ráébredés. Bridget Jonesszal ellentétben azt hiszem, most éppenhogy szeretnék egy kicsit egyedül lenni, ha már így adódott ez a helyzet. Csak amíg megtapasztalom, hogy milyen, kiélvezem, megszokom, és ráunok. Igen, pont addig.

Say goodbye to the world you thought you lived in

Hát sosem gondoltam volna, hogy ezt a számot Mika énekli. Beleszerelmesedtem. Mellesleg, aki tudja, nézze a The Good Wife-ot. :-)

:)

Ah, micsoda nap! Hosszú ideje először igazán jó kedvem volt. Olyan fejjel jártam-keltem, mint ez a smiley itt a címben. Pedig franciául meg kellene tanulni, és nem tudhatom, mire lesz elég amit ma alkottam, de magammal egyszerűen meg vagyok elégedve, hát hiába. :-) Egy kis szubjektív vállveregetés. Az objektívért pedig (remélem) még várok másfél hónapot.

A little me time

Mostanra nagyban folynak a munkálatok, tulajdonképpen egy szobában lakunk, minden bezsúfolva a hajdani (és leendő :)) hálószobába, ami most úgy fest, mint tájkép csata után. Hihetetlen, mennyi dolog felgyűlik egy lakásban, és ez csak akkor tudatosul az ember lányában, amikor az utolsó tűzőkapocsig át kell őket költöztetni máshová (majd aztán még egyszer vissza, már alig várom :P).

A festők abszolút munkaidőben dolgoznak, és bár a 8 órás kezdés nekem rettentő durva, a legkésőbb fél ötös befejezés nagyon is jól jön most, mivel I. fél 6-tól minden nap tanít, így neki szüksége van az egyetlen prezentábilis helyiségre, miközben én a lakás egyéb részeire szorulok. Nincs is ezzel semmi baj, hely van bőven, plusz két szék, laptop az ölembe, és máris minden adott, hogy abban a másfél órában is dolgozzam. Persze ez már harmadik napja nem jön össze, ugyanis egyrészt alig alszom, ami miatt ilyenkorra már csak zombiként bámulok ki a fejemből, másrészt kicsit olyan érzésem van, mint anno lyukasórán, hogy az istennek sem bírom kötelezőkkel eltölteni ezt az ajándékba kapott kis időt. Helyette - mára rájöttem, jobb, ha nem hadakozom, hanem eleve így tervezek - kijelöltem ezt a másfél órát "me time"-nak. Laptoppal az ölemben netezem, olvasgatok, lájkolgatok és legfőképp zenét hallgatok, egyszóval lógatom a lábam (szó szerint, vagy esetleg felteszem őket a második székre :)). És meglepően jól hat rám napközben, hogy eleve tudom, lesz ma egy ilyen lyukas - másfél - órám, amiben fel vagyok mentve, és úgy sikerül az édes semmittevésnek hódolnom, hogy nem áll görcsben a gyomrom a bűntudattól, miszerint ezt is hasznosan kellene töltenem.

Ma ugyan rajtam kívül álló okok miatt nem haladtam túl sokat a munkával, de tegnap a vártnál sokkal többet is, így ma engedhettem a rajtam kívül álló okoknak. :-) (Természetes, hogy az általam kiválasztott festéket abban a színben egész Pesten csak egy helyen lehet fellelni, pont akkora mennyiségben, ami a szobám falára még elég, így hát gyorsan le kellett rá csapni (értsd: a mai munka ugrott)). Mindenesetre rendkívül motivált vagyok, hogy fél 9-től 4-ig beletapossak a gázba, mert tudom, hogy utána másfél óráig igazolt hiányzással szabad vagyok. Igaz, biztosan az is segít, hogy még az esti kétórás kidőlésekkel együtt sem fordítok normál mennyiségű időt alvásra, így aztán egész hosszú a nap. :P

Most épp ezt hallgatom újra meg újra:

B. egyik nap betett egy 2006-os koncertfelvételt a Désenchantée-ről, és megjött a kedvem Mylene-hez, akkor fedeztem fel ezt a számát, a legújabb albuma címadó dala. Valami teljesen elragad a dallamában, annyira szép és felemelő, pedig elvben szomorkásnak kellene lennie. További pluszpont, hogy a klipet az az Olivier Dahan rendezte, aki a Piafot is jegyzi.

Vegyes felvágott

Már megint annyira zajlanak az események, hogy levegőt venni is alig tudok, nem még írni róluk. Hazatérésem után 9 nap alatt abszolváltam 63 ezer szót, majd a tizedik napon még 12 ezer szónyi tételes lektorálást, ami 12 óráig tartott, és ezután jött az, hogy megtudtam, a csütörtöki Lohengrin-előadás délután 4-től negyed 11-ig fog tartani, mindeközben pedig el kellett kezdeni kipakolni az egész lakást. Mert persze már megint nem mi költözünk, de mi költöztetünk, ráadásul ennek örömére félnomád állapotok álltak be itthon (kongó szobák, asztalhiány, ágyhiány, szekrényhiány, viszont jóóóóó nagy tér, és rengeteg kiló feltakarított por). Mindegy, tökéletes az a matrac, még jó, hogy nyár van, télre csak sikerül beszerezni egy rendes, négylábú ágyikót. Szerencse, hogy Z.-vel a korábbi Ikeás akciók nyomán már annyira jó szerelőpárost alkotunk, hogy a darabokban álló íróasztalomat hipp-hopp összeraktuk, így legalább azzal most nincs gond, mert rá valóban szükségem is van. Najó, igazándiból Z. szerelt, én néztem, és volt még egy kis segítségünk is: :-)

Guszti, az ezermester

Ha minden jól megy, nagy átalakulások várhatók a lakásban, és szeretnék majd előtte-utána posztot, ha már aktuális lesz. Néhány kegyetlen előtte kép már el is készült. :P Egyelőre az a terv, hogy jobb híján néhány tescós dobozt teszek meg szekrénynek, hogy elérhető formában tudjam tárolni a ruháimat.

A Lohengrint különben nagyon élveztem, eltekintve attól, hogy a több hetes nemalvás miatt az első két felvonás alatt konkrétan le-lecsukódott a szemem, és ásítoztam folyamatosan. Egyszer még egy olyan kontrollálatlan rúgást is produkáltam, ami akkor fordul elő, amikor elbóbiskol az ember. :D De ez tényleg nem Wagnert minősíti, nagyon tetszett az opera, és még azt is megtudtam, hogy a Hattyúk tava legismertebb dallama alapvetően a Lohengrinből származik, csak Csajkovszkij tovább szőtte. Így kicsit frusztráló volt, hogy akárhányszor elkezdődött, nem fejeződött be (már legalábbis nem az általam ismert formában :)), de ez volt az egyetlen negatívum, amit el tudok róla mondani. Illetve az időzítés elég rosszkor jött, ha tudom előre, hogy hétköznap délután 4 és 11 között lefoglal ez a program, tuti nem veszem meg a jegyet, de persze szükség törvényt bont alapon megoldottam a helyzetet, csak az alvásidőm átlaga romlott tovább - már számolatlanadik alkalommal.

Ma viszont nem voltam hajlandó semmi kötelezőt csinálni, este még a Love in the Afternoont is megnéztem Audrey Hepburnnel, ami külön jól esett, tekintve, hogy legalább egy hónapja egy árva filmet sem láttam. Ráadásul ez a mozi eszméletlen jó, vicces és romantikus, mindezzel együtt azonban rettentő intelligens is, főleg a párbeszédek, azok zseniálisak! Nem is beszélve a három főszereplő (Audrey, Gary Cooper és a fantasztikus Maurice Chevalier) elképesztő alakításáról. Kellett ez most a kis lelkecskémnek, megnevettetett, meghatott, feltöltött, egyszóval pont tökéletes volt. :)

Egyébként pedig, ha még nem mondtam volna, úúúútálom, amikor az emberek készpénznek vesznek, készpénznek veszik, hogy bármikor ugrom és megoldom minden felmerült problémájukat, mondjuk csak azért, mert nem munkahelyen dolgozom kötött munkaidőben. Ráadásul anélkül, hogy erre előre megkérnének, és esetleg megkérdeznék, belefér-e az most nekem, hogy megint én vegyem a nyakamba a problémát. Ami, by the way, nem az én problémám, csak az érintettek önmaguktól még minimális kompromisszumra sem hajlandók, holott elvben tisztában vannak vele, hogy a saját életemre is nehezen találok időt. És persze még én érzem szarul magam, hogy nem próbálok megint csapot-papot otthagyva, a saját életemet háttérbe szorítva mindent elintézni helyettük, de nem fogom hagyni, hogy ez eluralkodjon rajtam, mert igenis jogom van nemet mondani. Punktum.

És mivel ebben az írásban szinte szempont, hogy az egyes bekezdések között semmiféle összefüggés ne legyen, elmondom, hogy ma mindent összevetve talán egy egész percig tartottam a karomban egy határtalanul cuki babát, illetve az ölemben üldögélt, és azt hiszem, ettől semmi maradandó károsodást nem szenvedett, sőt, talán még jól is érezte magát. Nagyon, nagyon furi érzés volt, de persze mindenképpen pozitív. A cukorfalat úriember előnyére vált, hogy nem az enyém, ez igaz, és továbbra is ámulattal tekintek azokra, akiknek ez az érzés természetes, de valahol el kell kezdeni.

Most pedig megyek, és eszkábálok magamnak két dobozból átmeneti ruhásszekrényt. :-)

Megérkeztem

Tegnap hazaértem, de még nincs kedvem visszarázódni. Azonnal dolgozni kéne, és az egyszerűen nem megy. Annyira sűrű volt megint a kinti 10 nap, olyan sok-sok dolog átrendeződött, teljesen eltolódtak a hangsúlyok, így muszáj némi átmenet. Ezért ma kezdetnek délig aludtam, majd megnéztem az összes elmaradt sorozatot (este 8-ig :P). De lélekben még félig ott vagyok, franciául gondolkodom, beszélek magamban, és csak lassan csúszom vissza a magyar valóságba. Ami egyébként nem olyan rossz, mint korábban ilyen érkezések után, és ez önmagában is ígéretes, de azért még húzom picit az élményt. Mert megérdemlem. :)

Havas szösszenet

Szakadó hóban jártam a városban, minden második ember végignézett rajtam (Zagabo ruha + kabát :-P), üzletekben bóklásztam, parfümöt szagoltam, rátaláltam az új fehér sapkámra, vegyültem a karácsonyi forgatagban, most pedig bentről fahéjas-szilvás teát kortyolva nézem tovább a hóesést, Cabaret-t hallgatok és van időm. Hát kell ennél több? Imádom a telet!

Grasse "matinée"

Pont így képzeltem el a mai napot: 11-kor kelés (még aludtam volna, de nem baj), majd netezés, virtuális társasági élet, és a kint sűrű pelyhekben hulló hó bámulása a meleg szobából, pizsiben.

Budapest-London

Ma két órát sétáltam a városban időelütés gyanánt, és nagyon szép idő volt. Az a napsütéses, szeles friss idő, amikor a nap még melegít és a szél sem túl erős, és amit imádok. Rettentő régen nem sétáltam csak úgy, hogy közben nem volt más dolgom és nem rohantam sehová (köszönet a fogklinikának, amiért két óra múlvára hívtak vissza), és ez a mai nap felidézte egy kicsivel több mint öt évvel ezelőtti délután emlékét.

A Trafalgar téren ültem egy kellemesen fárasztó, mászkálós július végi nap után, jól megérdemelt szendvicsemet fogyasztva a lépcsőn, lágyan fújdogált a szél, sütött a nap, én felé fordítottam az arcomat, a koncertre készülő banda szvingzenét játszott, és szerettem, és szerettek, és sms-t írtam G-nek, amíg I. fényképezett, és ott és akkor egész egyszerűen úgy éreztem, hogy megnyílik a világegyetem, hogy az élet végtelen hosszú és minden egyes másodperce tartalommal bír. Visszanéztem az elmúlt 10 hónapra, és tudtam, hogy valójában 10 évet éltem helyette, és rájöttem, hogy ha ilyen is lehet az Élet, akkor annyi, de annyi időm van még. Nem kell sietnem, mert immár a helyemen vagyok.

Még egy hónap volt hátra a végtelenből, de olyan jó volt ezt akkor még nem tudni.

Hétvégi elhavazódás

Hulla fáradtság. Annyi munka hétvégére, mint máskor egy hétre, jó esetben. Azon gondolkodom, vajon mikor alakul ki az egyensúly a megszokott két szélsőség között, hogy ti. vagy nincs pénz, és ezért elmaradnak a szülinapi/mikulás/karácsonyi/csakúgy ünneplések, vagy annyi a munka, hogy januárra halasztódnak a szülinapi/mikulás/karácsonyi/csakúgy ünneplések. Pedig ma már egész karácsonyi hangulatom volt, jó kis hideg, de még nem fogcsikorgató, és az a szép szürkés-fehér ég. Hamisítatlan, azt leszámítva, hogy még nem hó esett belőle, hanem eső. De nem baj, van hó épp elég a hétvégére. Imádom a telet! :-)