Ars Poetica

♪♪ Je veux bien pleurer, mais c'est de rire,
je veux bien crever, mais de désir, ♪♪
♪♪ je veux bien parler pour ne rien dire, 
je veux bien t'aimer, mais sans souffrir... ♪♪ 

És dalban is tetszeni fog, nagyon. :)

Principessa veut la lune?

A Sony - nagyon helyesen, hiszen konkrétan még forgalomba nem hozott tartalomról volt szó  - minden videót eltávolított a YT-ról, amiben Alizée új dala volt hallható, így aztán gondolom, sokan türelmetlenül várták, hogy megjelenjen letölthető formában is. :) Ez ma meg is történt, és máris 3. helyre ugrott a francia iTunes-on, Céline Dion és Shy'm új dala mögött. Jó kezdet. Bizonyára nem volt véletlen, hogy Alizée éppen a Moi Lolita c. szám 12 éves évfordulójára időzítette a megjelenést. Vagy lehet, hogy az volt, de akkor ennyi meg jár. :)

Egyelőre még csak Franciaországban elérhető a szám, de ígéretek szerint nemsokára a világ összes pontján letölthető lesz. Miután tegnap óta három különböző fórumon (Amazon, Fnac, iTunes) próbáltam interneten keresztül megvásárolni MP3 formátumban néhány dalt, és az összes kísérletem csúfos kudarcba fulladt, ajánlom is, hogy mihamarabb ideérjen legális formában. Az Amazon legalább tájékoztatott, hogy mea culpa, de a partnereikkel kötött jogi megállapodás értelmében egyelőre csak franciahonból lehet letölteni tartalmakat, és külön létezik már oldal az amerikai, osztrák, svájci és német zenerajongóknak. A Fnac ezzel szemben két kártyámat háromszor utasította vissza, és aztán tájékoztatott arról, hogy ilyenkor rendszerint a rosszul megadott adatok vagy a hitelkeret kimerülése a probléma. Ezzel már csak az nem stimmelt, hogy 1,29 EUR még mindegyik számlámon van, az egyik kártya adatait kétszer is megadtam, és összesen három tranzakciót indítottam, ergo az összesnél már csak nem ütöttem félre valamit. Komolyan megfogalmazódott bennem, hogy ha nem viselném a szívemen az érintett szerzők sorsát (és persze nem lenne alapértelmezett beállításom, hogy ha valamit veszek, azért kifizetem az árát), már biztos felmásztam volna a Torrentre.

Persze mindez még így is kismiska volt ahhoz képest, amit ma az iTunes produkált. Az tény, hogy mire átverekszi magát az ember a telepítés és az ismerkedés fázisán, valóban egész egyszerűen használható, na de addig! Elképesztő, hogy nem tud ez könnyebben menni, pedig továbbra sem tartom magam digitális analfabétának. A telepítés még viszonylag zökkenőmentesen lezajlott, még ha kicsit hosszadalmas volt is. Jó, rendben, azt nem tudtam, hogy Alizée dala csak Franciaországban elérhető, így hát próbálkoztam. A dal linkjére kattintva a program gálánsan felajánlotta, hogy ha ezt a számot akarom, akkor ahhoz áruházat kell váltani, mert a magyar store-ban nem kapható. Váltok? Naná. Ott kiderült, hogy bármiféle tranzakcióhoz kell egy Apple ID. Jó, hát csináljunk. Adatok megadása, új jelszó kiötlése, felírása. Telefonszám területkódja háromszor visszautasítva, mondván, oda három számjegy kell. De hát vazze, ha Magyarország 36, és a +jelet nem fogadod el, akkor mit írjak?? Beírtam, hogy 036. Ez így ugyan használhatatlan, de átment a rostán. Bankkártya. Ki lehet választani, hogy melyik országban bocsátották ki a kártyát - akkor megadom már, hogy Hongrie. Örül is a program, de tájékoztat, hogy emiatt módosítja a nyelvet (de nem magyarra, hanem angolra). Ezzel egyidejűleg visszaléptetett vagy három mezővel, hogy újra végig kelljen ugrálnom rajtuk (angolul immár), de nem veszítettem a lelkesedésemből. Végre sikerült, Apple ID kész, visszaigazolás e-mailben, e-mail cím megerősítés, minden klappol, akkor hát kattintsunk újra a dal közvetlen linkjére (mert ugye ha az áruházban rákeresek, csak a Magyarországon elérhető számokat adja ki). Újra áruházváltási kérdés, majd vásárlás gomb megnyomása a dal mellett, bejelentkezés az újdonsült Apple ID-vel, éééééééééés: üzenet a falon: ezzel az ID-vel csak a magyarországi áruházban vásárolhatsz. AAAAAARRRRGGHHHHHHH. Főlövés. Ezért tökre megérte, de tényleg. 

Szerencsére aztán megláttam Twitteren, hogy a dal csak később lesz nálunk elérhető, ez a viszontagságok oka. Na meg az, hogy sokat vártam az iTunes-zal való első találkozásunktól. Persze, amilyen nyögvenyelősre sikeredett, annál magabiztosabb vagyok most, hiszen úgy érzem, ami befuccsolhat a program használata során, az nálam egyszer már befuccsolt. :) Ráadásul ezen felbuzdulva meg is néztem, hogy az Alain Chamfort - Alizée duett (Clara veut la lune - Clara a holdat akarja, azaz semmi nem elég neki) megtalálható-e, és lám, az nálunk is kapható, így sikerült végül 2 számot megvásárolnom, ez rendkívül megnyugtatott. Sőt, fel is dobott, innentől csak türelem kérdése az egész, és egyszer az új single is megérkezik.

A cause de l'automne :)

Az előző bejegyzés címét megtehetném akár a blog alcímének is, kicsit elmaradtam az írással. Még Cannes-ról sem számoltam be, egyszerűen nem maradt rá energiám, meg főleg időm, közben pedig persze veszített némileg az aktualitásából. 

Most viszont nem kell hosszú beszámolót összehoznom, tehát jó hír: megjelent Alizée első dala az új albumáról. Maga a korong majd csak szeptemberben kerül a (virtuális) boltokba, de a múlt héten hirtelen kiderült, hogy az első single már a héten várható, így nagy volt az izgalom. Azt lehetett tudni, hogy az előző két lemez kicsit elektrósabb (egyedibb, érdekesebb, művészibb, nekem-jobban-tetszik) vonala után Alizée visszatér a populárisabb műfajhoz. Én ugyan messze jobban szerettem az utolsó két albumát, mint a Mylene Farmer-féléket, de megértem, hogy így döntött, mert sajnos nem sokan osztották a véleményemet (legalábbis az eladási statisztikák szerint). 

Egyelőre Alizée hivatalos oldalán lehet meghallgatni a dalt (előtte e-mailt kell megadni a hírlevélre való feliratkozáshoz), de persze a rajongók rögtön fel is töltötték mindenféle formában YouTube-ra, úgyhogy már ott is hallgatható (erről majd egy későbbi posztban, ha lesz rá időm, meg energiám). Nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz a teljes album, fura így nyárra egy melankolikus számmal előrukkolni, aminek még a címében is szerepel az "ősz". Azért persze tetszik, naná. :) 

[audio] Alizée - A cause de l'automne (nouveau... by alizee-official

Cukorból van

Ez a videó kétségtelenül, méghozzá rengetegből. Bámulatos, mire képes az emberi kreativitás, na meg a türelem. :) Kina Grannis dalához majd' két évig készítették stop-motion technikával a klipet, 288 ezer "jelly bean" cukorka felhasználásával. A jelly bean art ma - mint megtudtam - már fogalom, művészi vénával (és feltehetőleg birkatürelemmel) megáldott alkotók készítenek mindenféle képeket cukorkából. A neten a legtöbb találat portré, ami mögött nem tudom, van-e valami művészi megfontolás, mindenesetre ezek az igazán látványos művek.



A videóhoz készült werkfilm is, két év alatt minden bizonnyal bőséges anyag gyűlt össze hozzá. Érdemes azt is megnézni, majd az ismeretek birtokában visszanézni a klipet. Egyszerűen zseniális, az eredmény legalább annyira, mint az ötletek, amelyekkel megvalósították. Ami még a cukorkarakosgatásnál is jobban lenyűgözött, az az, hogy az énekesnő is valóban része volt a stop-motionnek, vagyis a szájmozgása is cca. 2300 képkockából áll össze. Ha belegondolok, hogy egyesek még folyamatos videón sem tudnak normálisan tátogni, csak azt mondhatom, chapeau. Még jó, hogy nem abban a korban van, amikor másfél év alatt sokat változik, mert ha azt vesszük, hogy két adott képkocka "felvétele" között több hónap is eltelhetett, itt aztán minden filmnél fontosabb volt a continuity. :-)

Say goodbye to the world you thought you lived in

Hát sosem gondoltam volna, hogy ezt a számot Mika énekli. Beleszerelmesedtem. Mellesleg, aki tudja, nézze a The Good Wife-ot. :-)

Pourquoi tu gaches ta vie?

Kis feszültségoldás. Vive Fanny Ardant. :o) A szám meg annyira debil, hogy már jó. :D

A little me time

Mostanra nagyban folynak a munkálatok, tulajdonképpen egy szobában lakunk, minden bezsúfolva a hajdani (és leendő :)) hálószobába, ami most úgy fest, mint tájkép csata után. Hihetetlen, mennyi dolog felgyűlik egy lakásban, és ez csak akkor tudatosul az ember lányában, amikor az utolsó tűzőkapocsig át kell őket költöztetni máshová (majd aztán még egyszer vissza, már alig várom :P).

A festők abszolút munkaidőben dolgoznak, és bár a 8 órás kezdés nekem rettentő durva, a legkésőbb fél ötös befejezés nagyon is jól jön most, mivel I. fél 6-tól minden nap tanít, így neki szüksége van az egyetlen prezentábilis helyiségre, miközben én a lakás egyéb részeire szorulok. Nincs is ezzel semmi baj, hely van bőven, plusz két szék, laptop az ölembe, és máris minden adott, hogy abban a másfél órában is dolgozzam. Persze ez már harmadik napja nem jön össze, ugyanis egyrészt alig alszom, ami miatt ilyenkorra már csak zombiként bámulok ki a fejemből, másrészt kicsit olyan érzésem van, mint anno lyukasórán, hogy az istennek sem bírom kötelezőkkel eltölteni ezt az ajándékba kapott kis időt. Helyette - mára rájöttem, jobb, ha nem hadakozom, hanem eleve így tervezek - kijelöltem ezt a másfél órát "me time"-nak. Laptoppal az ölemben netezem, olvasgatok, lájkolgatok és legfőképp zenét hallgatok, egyszóval lógatom a lábam (szó szerint, vagy esetleg felteszem őket a második székre :)). És meglepően jól hat rám napközben, hogy eleve tudom, lesz ma egy ilyen lyukas - másfél - órám, amiben fel vagyok mentve, és úgy sikerül az édes semmittevésnek hódolnom, hogy nem áll görcsben a gyomrom a bűntudattól, miszerint ezt is hasznosan kellene töltenem.

Ma ugyan rajtam kívül álló okok miatt nem haladtam túl sokat a munkával, de tegnap a vártnál sokkal többet is, így ma engedhettem a rajtam kívül álló okoknak. :-) (Természetes, hogy az általam kiválasztott festéket abban a színben egész Pesten csak egy helyen lehet fellelni, pont akkora mennyiségben, ami a szobám falára még elég, így hát gyorsan le kellett rá csapni (értsd: a mai munka ugrott)). Mindenesetre rendkívül motivált vagyok, hogy fél 9-től 4-ig beletapossak a gázba, mert tudom, hogy utána másfél óráig igazolt hiányzással szabad vagyok. Igaz, biztosan az is segít, hogy még az esti kétórás kidőlésekkel együtt sem fordítok normál mennyiségű időt alvásra, így aztán egész hosszú a nap. :P

Most épp ezt hallgatom újra meg újra:

B. egyik nap betett egy 2006-os koncertfelvételt a Désenchantée-ről, és megjött a kedvem Mylene-hez, akkor fedeztem fel ezt a számát, a legújabb albuma címadó dala. Valami teljesen elragad a dallamában, annyira szép és felemelő, pedig elvben szomorkásnak kellene lennie. További pluszpont, hogy a klipet az az Olivier Dahan rendezte, aki a Piafot is jegyzi.

Négy hölgy

Ezt a képet ma találtam (köszönjük, A. Community), az idei "Les enfoirés" rendezvényen készült. Itt sorakozik az a négy francia hölgyemény, akiknek a zenéjét a rám jellemző átlagnál (értsd: soha) (jóval) többször hallgattam/hallgatom. Vicces, hogy pont Alizée-t és Nolwennt már messze Belgium után ismertem meg, mégis ők a nagy kedvencek. Amel és Jenifer viszont meghatározó alakjai a franciatanulásomnak és életem eddigi legszebb évének. Jók így együtt. :)

Alizée, Nolwenn, Amel, Jenifer

Alizée Moi Lolita 2010 - Version Chateau Marmont

Wáá, ezt ma találtam. Amikor júniusban kiderült, hogy idén 10 éves ez a szám, elgondolkodtam rajta, vajon elkészül-e majd olyan változatban, amit Alizée ezután, a jelenlegi stílusán belül is tud énekelni. Merthogy mindig azt nyilatkozza, hogy ez a dal jön vele, kíséri, hiszen egyfajta védjegyévé vált. De nyilván nem énekelheti el úgy, mint 15 évesen. És most itt van. Elképesztő, hogy ugyanúgy képes megújítani, mint saját magát. Nagyon tetszik, és igazán jók a magas hangok is.

Update: (10. 08. 06.) A TF1 nem késlekedett, már két nap múlva levetette a videót, szerzői jogi okok miatt. Fene a szemfüles mindenüket :). Itt egy másik, ha be tudom linkelni...

♥

Nolwenn ♥♥♥

Ici c'est moi qui commande, Faut-il, faut-il pas?, Cauchemar, Parfaitement insaisissable, Amis des jours de pluie, Textile schizophrenie, Safe and sound - en boucle

Zenebona

Ma, E-nek hála (akinek innen is sok puszit küldök, amiért ilyen rendi volt, hogy hajlandó volt átvenni az öt különböző szállítótól öt különböző csomagban és feltehetően öt különböző napon érkező csomagokat), megérkeztek az Angliából rendelt szórakoztatóipari termékeim, nevezetesen négy CD és egy DVD, na de milyenek!!! Úgy éreztem magam, bontogatva őket, mintha 20 évvel ezelőtt lenne, és a karácsonyfa alatt hámoznám ki az ajándékaimat a csomagolópapírból.

Alapvetően morgolódni szoktam, amikor egy olyan oldalon, mint az Amazon, semmiféle információ nem lelhető fel a CD-n/DVD-n/a tokban stb. lévő plusz nyalánkságokról, eddig viszont még mindig szerencsém volt, mert az általam rendelt lemezek többnyire tömve voltak extrákkal, amikre egyáltalán nem is számítottam.

Kezdem pl. a "Les Demoiselles de Rochefort"-ral (aka Rochefort-i kisasszonyok), ő a DVD. Potom pénzért vettem, és fogalmam sem volt róla, hogy egy ilyen gyönyörű különleges kiadáshoz lesz szerencsém. Ha jól rákészülnek, az angolok azért tudják, hogy kell megadni a módját a kultúrának. Igaz, valamiféle több évtizedes Jacques Demy-jubileumra készült ez a duplalemezes doboz, így érthető az igényesség, de ettől függetlenül továbbra is hitetlenkedve veszem tudomásul, hogy az angoloknál van ilyen, nálunk pedig még mindig a különböző hiper-, szuper- és jelöletlen marketek polcairól lehet csak lehalászni az ilyen klasszikusokat, minimálkiadásban, három számjegyű áron, már ha egyáltalán vannak (és a helyzet iróniája, hogy egyébként pici fenekemet a földhöz verem és leborulok a kiadó előtt, hogy legalább ilyen formában vállalja a megjelentetést a nemlétező fizetőképes kereslet ellenére is). A kisasszonyok speciel kies hazánkban nem is jelent meg.

Nade, ha már a globalizáció elenyésző számú előnyeinek egyikeként sikerült hozzájutnom az ennél ünnepélyesebb angol darabhoz, akkor örülök neki, meg rajta a bónuszoknak. Először is, ott van a "Les Demoiselles ont eu 25 ans" (A kisasszonyok 25 évesek voltak) c. Agnes Varda-féle dokumentumfilm, egy igazi, ritka csemege (jah, és azon méláztam, honnan jutnak hozzá ilyen különlegességekhez egyes YT-felhasználók, hát most már tudom), egy illusztrált angol nyelvű füzet a filmről és a szereplőkről, Gene Kelly-féle audiofelvétel fotókkal és a 2005-ös Guardian interjú Cath-tal, amiről így látatlanban úgy gondolom (illetve bízom benne), hogy videó, és nem csak szöveg. Ez is igazán egyedi extra, kivételesen még YT-on sem láttam, és képünk is csak sokvízjeles van róla, pedig a kedvenc (mármint az enyém :)) cannes-i Gaultier-ruháját viseli éppen. Itt egy kép, legjobb tudomásom szerint erről van szó:

Kedvem is támadt megnézni a filmet megint, de sajnos erre vsz. ma már nem lesz idő (vagyis most éjszaka, "ma" még megnézhetek akár kettőt is :)), pedig a blog miatt is kellene. Hiába, tudtam, hogy ez lesz, már a második nap nincs semmi a "fogadalomból".

Visszatérve az ajándékcsomagomra, volt még benne két "sima" és két "szpesöl edisön" CD. A két sima Alizée "Psychédélices" és "Une enfant du siecle" c. albuma, utóbbi a legújabb, itt várok rá 2 hónapja, és én hülye, ahelyett, hogy hallgatnám, fényképeket készítek és blogot írok róla. Hiába, no, hallgatni még annyi időm lesz, de az újdonság varázsa csak most él, most kell rögzíteni (virtuálisan persze...). A másik két lemez pedig Alizée "Psychédélices" c. albuma (igen, nagyon kellett sima és szpesöl változatban is, na), és Nolwenn Leroy "Le Cheshire Cat et moi" c. lemeze. E két utóbbi annyira de annyira gyönyörűre sikerült, hogy írok is róluk mindjárt pár sort, de először álljon is itt egy "csoportkép" a szerzeményekről, elölről, és hátulról is:

Részletezve a két csodakiadást, Nolwenn esetében, amint meghallottam a dalokat, azonnal beleszerettem az Alízos világba, no pláne a helyes pasztelles rajzokba, amiket szerintem még Lewis Carroll is megirigyelhetett volna (simán beleférnének a könyvbe illusztrációként). A korongot háromrészes, szintén illusztrált papírtokba tették, aminek egyik része az előlap, a középsőbe rejtették a dalszövegeket, és a jobb oldaliba a CD-t. Mindehhez még egy nagyon egyszerű, ám annál leleményesebb ötlet is jár: a dalok szövege nem a szokásos füzetben kapott helyet, hanem az említett kis rajzokkal illusztrált kártyákon, amik amellett, hogy rendkívül ízlésesek, hatalmas meglepiként szolgáltak, és tényleg annyira megörültem nekik, mintha valóban a fa alól került volna elő egy váratlan ajándék.

Az elmaradhatatlan illusztráció:

Végül, de nem utolsó sorban, a "Psychédélices", ha ugyanis valaha valóban beszippantott egy univerzum, hangzásával, megjelenésével együtt, akkor az ezé az albumé volt. A zene mellett leginkább a logót és az egyéb grafikákat imádom (köszönjük, Jérémy), de persze a ruhák, a haj, a smink és nem mellesleg a sima CD borítóján fontosabb mellékszerepet játszó torta sem utolsó :)). Azt pedig meg kell hagyni, ezt a kiadványt "megcsinálták". Méltó az eredeti dizájnhoz és persze a rajongókhoz, akiknek a lelkes és hűséges támogatását bizonyos szinten viszonozni hivatott (na, itt nem feltétlenül magamra gondolok, aki több mint két évvel a megjelenés után rendeltem meg... :P). Gyönyörű, négyrészes papírtok az említett grafikával díszítve, két lemez (egy CD és egy DVD) fekete alapon rózsaszín betűkkel (aaaarrrghh, túl sok, ezek tudnak valamit, imádom! :)), a fényképes dalszövegfüzetkével, éééééééééés, egy szép nagy poszterrel, ami már csak azért is vált ki ekkora lelkesedést, mert foggalmam sem volt róla, hogy ez is része a díszdoboznak. Azt hiszem, egyáltalán nem panaszkodhatok, I. hozott nekem csokit, és kaptam ajándékba egy rakat extrát, pedig sem szülinapom, sem karácsony nincs.

Ja, és el ne felejtsem, a kép(ek):

Most pedig meghallgatom az "Une enfant du siecle"-t, hogy megtudjam, letaszítja-e a mindenkori kedvencek dobogójának tetejéről a Psychédélices-t (kétlem... :))

Csak boldog akarok lenni

Miután sikerült rendezni munkabéli soraimat, és immár nem öt, hanem csak három különböző helyre dolgozom, az elmúlt két hétben sok mindenre jutott időm, amire december óta már nem. Találkoztam több baráttal (végre-végre), négy (!) filmet láttam a Titanic filmfesztiválon - illetve az egyik nem fesztiválfilm volt, hanem A próféta, amit egészen pontosan tavaly november 12-i bemutatója óta készültem megnézni, és hálás vagyok a forgalmazóknak, hogy a Kinóból átküldtek egy kópiát a Puskinba, így most sikerült több hónappal a premier után eljutni rá -, felszereltem a két Emma Thompsonos plakátomat a falra, és vasárnap "céges" kirándulásra mentem. Illetve ismert okok miatt kirándulni nem, de utána bográcsozni a Frankhegyi turistaházba már igen. Gyönyörű panoráma, isteni gulyásleves, még istenibb rétes, tűző napsütés, jófej emberek, ennél több nem is kell. Najó, ha egyszer netán megint tudnék kirándulni, az jól esne, de ezen kívül tökéletes volt, és szinte szokatlan élmény az elmúlt néhány hónap után, amikor tényleg szinte csak a számítógépemmel voltam kapcsolatban. Aztán B. volt oly kedves és hazahozott, és az autóban hallgatta ezt a számot. Teljesen rákattantam a refrénjére, hazaérve azonnal meg is kerestem, és azóta folyamatosan hallgatom. Zenei, főleg magyar zenei műveltségem elmaradottságát jelzi, hogy még korábban sosem hallottam, pedig már viszonylag régi (legalábbis pár éves) szám ez a Heaven Street 7-től. Annyira szívbemarkoló a dallama, és ahogy az angolok mondják, nagyon "catchy" (erre még mindig nem találtam jó magyar szót, a "fülbemászó" nem teljesen ugyanez). Most ideig-óráig ezzel váltom fel Alizée-t és Nolwenn Leroy-t, közben pedig csak ámulok és bámulok, hogy komolyan zenét hallgatok, én, aki számára a zene mindig csak valami másodrangú összetevője volt az életnek, ami mondjuk kreatívkodás közben hasznos lehet háttérzajnak, mert akkor úgysem lehet filmet nézni. Még CD-t is fogok venni, ha F. végre hajlandó lesz reagálni Belgiumból, hogy oké, megrendelhetem a nevére a cuccokat a francia Amazonról. Nem ismerek magamra.