All by myseeeeeeelf...

Hát, ez is eljött. Bár még sok a munka, annyira nem fogom fel. Meg igazából normális ez az állapot, nem? Mindenki egyedül lakik. Illetve legalább egyszer életében mindenki lakik egyedül. Mire pedig ezt az életkort betölti, már mindenképpen. Teljesen egyedül. Rá kellett jönnöm, hogy noha néhány időszak az életemben már ezt az illúziót kelthette, valójában nekem ilyen még sosem volt. Fura, mert rossz és jó is egyben, egyszerre kicsit szomorú és végtelenül izgalmas. Persze I-vel továbbra is chatelünk gmailen, mégis valami megváltozott. Ez volt a cél, tudom én, de akkor is meglepő, hogy máris, hogy csettintésre minden átalakul, hogy csak ennyin múlik. Most már minden szobában nekem kell felhúznom a redőnyt reggel, különben egész nap leengedve marad (mint például ma is :-)). A postaláda-rutin legalább nem változott, azt eddig is csak én ürítettem, lévén nem volt két kulcsunk, és amikor idejöttünk, még minden filléren spórolni kellett, amit nem volt feltétlenül szükséges kiadni. A postaládakulcsot ebbe a kategóriába száműztük.

Kíváncsi vagyok, mi jön most. Olyan érzés van bennem, mint amikor először mentem külföldre lakni, csak az a különbség, hogy most egy helyben maradtam. Mohamed és a hegy esete, ugyebár. Azért minden nehézségével együtt igazán jól esik, hogy végre a hegy jön elém, hogy ha már meg kell mászni, legalább felépíteni nem nekem kell előtte. Ez határozottan az újdonság erejével hat, és kellemes ráébredés. Bridget Jonesszal ellentétben azt hiszem, most éppenhogy szeretnék egy kicsit egyedül lenni, ha már így adódott ez a helyzet. Csak amíg megtapasztalom, hogy milyen, kiélvezem, megszokom, és ráunok. Igen, pont addig.

Cath megérkezett...

végre a falamra is. Több mint egy éve várta türelmesen, feltekerve a sorsát, amely most utolérte. Gyönyörűen pompázik a szobámban, és sugárzó tekintettel őrködik a történések felett. :-))

Függöny!

Igen! Több mint három hónap teljes ablakos transzparensséget követően végre felapplikáltam a karnisra az időközben elkészült függönyömet. Yaay! Nem tudom, hogy bírják az északi országokban, szinte a zsigereimben érzem a megkönnyebbülést, hogy végre nem lehet premier plánban belelátni az életembe. Ráadásul teljesen más hangulatú így a szoba, ezért inkább függönypárti maradok.

Persze dögfáradt vagyok, és már egész nap dolgoznom kellene (kellett volna), de 3500 szó átnézése után kidőltem. Erre most rá kell még aludnom, és fogalmam sincs, hogy indítom el holnap a nagyüzemet. Jó lenne kipihenni ezt a nyolc nap aktív gyógyulást...

0-24

Az embereknek elég érdekes fogalmaik vannak a non-stop szolgáltatásokról. Az úgynevezett "0-24"-es gázszerelést kínáló szervizeknek legalábbis biztosan. Kérdem én, ha szombat éjjel háromnegyed 12-kor a 10 hívott számból 7 nem veszi fel, egy véletlenül felveszi (valószínűleg félálomban), utána kaparászás hallatszik, majd szétkapcsol és a következő próbánál már a hangposta felel, a kilencedik meg nem érhető el, akkor mi értelme van folyamatos szolgálatként hirdetni magunkat? (A tizedik és egyetlen kivételnek, aki felvette a telefont, és aki ezáltal erősíti a szabályt, mentségére szolgál, hogy csak azért nem tudott kijönni, mert épp dolgozott, és számításai szerint hajnalban végzett volna.) Ha vasárnap reggel visszahívnak, hogy ja, éjszaka hívtak erről a számról, most már tudunk menni, menjünk-e még, akkor miért nem írják ki a csili-vili honlapra, hogy bár persze a marketing megköveteli az "éjjel-nappal hívható telefonszám" szöveget, de éjjel azért kíméljük meg őket? És teszem azt, ha nem az lett volna a gond, hogy egy radiátorszelepen keresztül kiömlik a rendszer teljes víztartalma, hanem mondjuk szivárog a gáz, akkor az éjszaka közepén kihez forduljon az ember (lánya) panasszal? Á, elleszünk még így reggelig, hátha nem robban ránk a lakás. Komolyan, néha egyszerűen csak nem értem, miért ennyire nehéz itt minden.

Megcsináltam

Ezt, itt. Nálam így néz ki. :)

Az ötletet Kata, hivatásos rebútorkészítő és Ikea-hacker adta, akinek nagyon hálás vagyok, mert nemcsak, hogy gyönyörű ez a virágtartó csillárként, de abszolút gyors, egyszerű és költséghatékony megoldásnak bizonyult, amely jellemzők most kivétel nélkül a legjobbkor jöttek.

Hétköznapi hősök

Ezek lennénk mi. Én meg Z, aki tulajdonképpen másfél hete bejáróstábor-szerűen itt tölti a napjait, és segít, mindenben. És hogy min győzedelmeskedtünk? Halált megvető bátorsággal és elszántsággal több kiló redván, ami nevezetesen a konyhában találtatott. Az hagyján, hogy három hete folyamatosan takarítok, és alig van látszata (nem, hatodszor már nem voltunk hajlandók felmosni a szobám padlóját a festők után), de ez, ez mindent felülmúlt.

Ha valaki valaha egyszer még feltenné nekem a kérdést, miért ragaszkodom mániákusan ahhoz, hogy a konyhában csakis egybefüggő szekrénysor lehet beépített készülékekkel, az egyes elemek közötti "lyukak" nélkül, szíves figyelmébe fogom ajánlani az alábbi képeket:

A kiindulási pont:

Nekiestünk:

És a végeredmény:

Egy gyors slideshow azt a benyomást keltené, mint a tisztítószerreklámok, volt mocsok, nincs mocsok, de a pompás átváltozás látszata ellenére az első és a harmadik fotó készítése között lazán eltelt 2 óra, ha nem több. (Ha valaki szerint a képről nem tűnne elég durvának, élőben sokkal rettenetesebb volt - a hadművelet két acélsúroló és jópár dörzsiszivacs életét követelte.) Ilyenből ráadásul volt még két oldal a tűzhely másik felén, és hozzá kell tennem, hogy azt az elmúlt 5 és fél évben szinte kizárólag teafőzésre használtuk, a sütőt pedig ki sem nyitottuk. Az egész konyha takarítása végül a tervezett pár óra helyett két napba telt (mint oly sok minden az elmúlt három hétben), és a végére tényleg úgy éreztem, emberfeletti képességekkel rendelkezem.

Egy zsúfolt nap krónikája

Harmadik napja űzöm az éjfél előtt lefekvést és a percre pontosan hétkor kelést, és már érzem az eredményét, ami annyit tesz, hogy a mai napra már egész élénken, nem a konstans alfa-állapot ködös homályával emlékszem. Ráadásul egy öt perces kidőléstől eltekintve ma már nem akartam folyamatosan beesni az asztal alá, sőt, még mindig beszámítható vagyok. :)

Ez annál is hasznosabb volt, mivel rettentő sűrűnek ígérkezett a nap, és rendhagyó módon minden teendőt kihúzhatok a listáról. Meglátogatott K. barátnőm, akit jó régóta nem láttam, még ha a Facebook azt az illúziót kelti is bennem, hogy de nem is volt az olyan rég. A nap "hopp" pillanata is ide kapcsolódik, ugyanis a vendéglátás szellemében (és az albán szupermarketre hajazó hűtőből kiindulva) leugrottam a sarki kisboltba venni valami harapnivalót, és teljesen random egy csomag kakaós győri édes kekszet választottam. K. persze aztán nem evett belőle (többek közt azért sem, mert a 40 fokban leragadtam az ásványvíznél, és elfelejtettem megkínálni :P), és már épp lelkesen felajánlottam volna a festőknek, amikor azért lecsekkoltam a hozzávalóit, és láss csodát, nincs benne tej. Így aztán a mai napi étkezésem is biztosítva volt. :P Nem tesz valami jót az étrendemnek ez a felújítás, miután a konyhát egy hete nem lehet használni, és hétvége óta tkp. Audrey-val és Cath-tal, meg a fél lakás berendezésével a szobámban rekedtem, elég limitáltak a gasztronómiai lehetőségeim. Persze csak tápanyagszempontból, az élvezeti érték így is igen magas. :o)

Megjött az új fenyőszekrényem is, isteni az illata, nopláne az űrtartalma, meg az a ruhamennyiség amit hamarosan el fog nyelni, már alig várom. Szépen letisztogattam, eltartott egy darabig, pedig őkelme hál'istennek összeszerelve érkezett, úgyhogy kalapálni nem kellett.

A délután hozta az újabb jó hírt a festők részéről, miszerint hamarabb készen lesznek a tervezettnél, akár már holnap, de ha nem is, péntekre biztosan csak nagyon kevés dolguk marad, így hát már aznap elkezdhetek nagytakarítani. Mindezen felbuzdulva rávettem magam, és befejeztem az aktuális munkámat, így holnaptól nyugodt szívvel adhatom át magam a fejtágításnak és az IQ-növelésnek (így is nagyon necces, hogy csak mostanra jutottam el idáig), no meg a szükséges időközi takarítási feladatoknak.

Holnap viszont 25-e van, és csütörtök, ha pedig csütörtök, akkor mozipremier, és ha 25-e, akkor Potiche - bevesszük a Puskint délután. :) Végre magyar felirattal, ráadásul még plázákban is adják, ennyit tesz, hogy világszerte sikeres az opusz. Remélem, minél többen megnézik, mert egyrészt fantasztikus film, másrészt mégiscsak Ozon, harmadrészt ez növeli a későbbi (gyorsabb) francia mozibemutatók esélyét kis hazánkban. Mert még ha a bő 9 hónap messze jobb is a sokévi átlagnál, egy Ozonhoz képest, valljuk be, nevetségesen hosszú idő.

"Lakber"

Kiolvastam Kata Kicsi Ház blogját. Nem ment egy ültő helyemben, de kétszerre abszolváltam, miután tegnapelőtt rábukkantam. Elképesztően ügyes és kreatív ez a nőci, szinte sk újította/újítja fel a saját házát, persze segítséggel, de akkor is. Ráadásul profi (ez már csak abból is látszik, hogy néhány szót és kifejezést, amit használ, nemes egyszerűséggel csak nem értek :P). Egy éven belül már egy vállalkozás és egy online shop is született az ötleteiből, ahol megannyi felújított csodát - ún. "rebútort" - lehet kapni: eddigi legeslegnagyobb kedvencem a Carrie Bradshaw karaktere ihlette szék, illetve a pofonegyszerű, de zseniális ikeás "kaspócsillár". (Kiderült például az is, hogy ma már külön fogalom az "Ikea hacking", azaz az ikeás alapdarabokat egyéni ötletek alapján egyedi, akár az eredetitől teljesen eltérő rendeltetési célú bútorrá átformáló tevékenység.) Érdemes megnézegetni őket, már csak a puszta élvezet kedvéért is, de alkotó szelleműek megannyi inspirációt is meríthetnek belőle. Vicces, hogy pont a felújításkor, de attól teljesen függetlenül, véletlenül akadtam a blogra, és bár nálunk a legtöbb munkát szakemberek végzik, azért egész új megvilágításba helyezte ezt a projektet.

Leginkább is elkapott az alkotási vágy, bár konkrét alapanyagom és elképzelésem sincs éppen arról, hogy mit csinálnék, és hogyan, csak úgy venném elő a hobbis-kreatívos cuccaimat. Az egész felúítósdihoz az volt a kiindulópontom, hogy legyen meg minél hamarabb, és minél profibb színvonalon, én csak a "kellemes" részekre szeretnék időt szánni, azaz bútor-, falszín- és kiegészítőválogatásra. Mindezt pedig leginkább úgy, hogy közben lehetőleg végig tudjak dolgozni, valamiből ugyanis ki is kell fizetni azt, amit elterveztem. Illetve fontos szempont volt még, hogy amihez nem értek, abba nem fogok bele, mert rengeteg időt elvinne, és borítékolható, hogy az eredmény úgyis csalódást okozna. Amióta pedig figyelem a festőket munka közben, még inkább megbizonyosodtam róla, hogy jól döntöttem - sokkal-sokkal többet kellene tudnom ahhoz, hogy ilyesmire vállalkozzak, nem beszélve arról, hogy szükség lenne egy udvarra vagy garázsra, ami nincs.

A munka miatt mondjuk eleve nem volt opció az sk-megoldás (többet veszítenék a réven, mint így nyerek a vámon, vagy hogy is van ez). Ugyan most legalább annyit megengedhetek magamnak, hogy átütemezem a fordítást, ergó már van hová "tolni" a dolgozós órákat, ami az elmúlt pár évet végignézve már önmagában is luxus, és aminek ezért nagyon örülök, és ki is használom (értsd: tudatosan felszabadított óráimban blogot olvasok :-)). Lakásfronton pedig megelégszem azzal, hogy egy-egy nap végén ámulok és bámulok az átalakuláson, és ujjongok, mert a szobám falának színe (igaz, hosszas tanakodás és vagy három "meggondoltammagam" után) pont olyan lett, mint ahogyan azt először elképzeltem. Talán inkább majd apróbb kiegészítőket álmodok a kész belső terekhez, addig pedig, amíg erre sor kerül, egyelőre visszatérek az emberkereskedelem elleni küzdelemhez. :o)

(Haha, az egyik festő az imént azt kérdezte a társától, hogy "kimosakodjon-e". :D Igazi műtét folyik itt, kérem.)

A little me time

Mostanra nagyban folynak a munkálatok, tulajdonképpen egy szobában lakunk, minden bezsúfolva a hajdani (és leendő :)) hálószobába, ami most úgy fest, mint tájkép csata után. Hihetetlen, mennyi dolog felgyűlik egy lakásban, és ez csak akkor tudatosul az ember lányában, amikor az utolsó tűzőkapocsig át kell őket költöztetni máshová (majd aztán még egyszer vissza, már alig várom :P).

A festők abszolút munkaidőben dolgoznak, és bár a 8 órás kezdés nekem rettentő durva, a legkésőbb fél ötös befejezés nagyon is jól jön most, mivel I. fél 6-tól minden nap tanít, így neki szüksége van az egyetlen prezentábilis helyiségre, miközben én a lakás egyéb részeire szorulok. Nincs is ezzel semmi baj, hely van bőven, plusz két szék, laptop az ölembe, és máris minden adott, hogy abban a másfél órában is dolgozzam. Persze ez már harmadik napja nem jön össze, ugyanis egyrészt alig alszom, ami miatt ilyenkorra már csak zombiként bámulok ki a fejemből, másrészt kicsit olyan érzésem van, mint anno lyukasórán, hogy az istennek sem bírom kötelezőkkel eltölteni ezt az ajándékba kapott kis időt. Helyette - mára rájöttem, jobb, ha nem hadakozom, hanem eleve így tervezek - kijelöltem ezt a másfél órát "me time"-nak. Laptoppal az ölemben netezem, olvasgatok, lájkolgatok és legfőképp zenét hallgatok, egyszóval lógatom a lábam (szó szerint, vagy esetleg felteszem őket a második székre :)). És meglepően jól hat rám napközben, hogy eleve tudom, lesz ma egy ilyen lyukas - másfél - órám, amiben fel vagyok mentve, és úgy sikerül az édes semmittevésnek hódolnom, hogy nem áll görcsben a gyomrom a bűntudattól, miszerint ezt is hasznosan kellene töltenem.

Ma ugyan rajtam kívül álló okok miatt nem haladtam túl sokat a munkával, de tegnap a vártnál sokkal többet is, így ma engedhettem a rajtam kívül álló okoknak. :-) (Természetes, hogy az általam kiválasztott festéket abban a színben egész Pesten csak egy helyen lehet fellelni, pont akkora mennyiségben, ami a szobám falára még elég, így hát gyorsan le kellett rá csapni (értsd: a mai munka ugrott)). Mindenesetre rendkívül motivált vagyok, hogy fél 9-től 4-ig beletapossak a gázba, mert tudom, hogy utána másfél óráig igazolt hiányzással szabad vagyok. Igaz, biztosan az is segít, hogy még az esti kétórás kidőlésekkel együtt sem fordítok normál mennyiségű időt alvásra, így aztán egész hosszú a nap. :P

Most épp ezt hallgatom újra meg újra:

B. egyik nap betett egy 2006-os koncertfelvételt a Désenchantée-ről, és megjött a kedvem Mylene-hez, akkor fedeztem fel ezt a számát, a legújabb albuma címadó dala. Valami teljesen elragad a dallamában, annyira szép és felemelő, pedig elvben szomorkásnak kellene lennie. További pluszpont, hogy a klipet az az Olivier Dahan rendezte, aki a Piafot is jegyzi.

Történések

Tegnap elég sűrűre sikeredett a nap. Nem is csoda, mert jó hosszú volt. Három óra alvás után negyed hatkor csörgött az órám, mert menni kellett konyhai berendezéseket vásárolni. Azért ilyen korán, mert egyrészt Z., aki továbbra is lelkesen (legalábbis bízunk benne, hogy lelkesen) segít a szállításban (hiába, van, amit háton már a jó szándék ellenére sem lehet elhozni), 9-re hivatalos volt máshová, másrészt pedig azért, mert kedvenc szupermarketünk már hozzászoktatott bennünket ahhoz, hogy ha valami akciós, akkor az nagyjából az első napon nyitás után egy órával elfogy. Most ugyan máshonnan történt a beszerzés, és természetesen megtaláltunk mindent, ami nekünk kellett, de így persze hozzájárultunk ahhoz, hogy a később érkezők már csak hűlt helyét találják az áruknak.

Ráadásul találtunk leárazott laktózmentes túró rudit, mondanom sem kell, felnyaláboltuk a készletet (12x5 db :P), illetve igazság szerint egy ötös csomagot hagytunk mutatóba, hogy legyen még valakinek rajtunk kívül jó napja. Amiről meg nem tud (nevezetesen, hogy egy szakajtóval volt, csak elvittük), az nem is fáj. Ennek örömére azóta csak túró rudit eszem, így az étrendem nem túl kiegyensúlyozott, ellenben én magam nagyon is az vagyok. :-)

Mindennek a tetejébe valahogy sikerült úgy elhagynunk a kasszát sípolás és egyéb riasztó hanghatások nélkül, hogy a laza 2,5 kilós Pannónia sajtunkat nem számolták fel, úgyhogy most egy hónapig ingyensajton élünk. Tiszta szerencse egyébként, hogy csak félúton hazafelé, a kocsiban vettem észre, különben amilyen vagyok, visszamegyek szólni, hogy szeretnék még egy ötezrest fizetni, ha már itt vagyok, mert én ilyen kis becsületes lennék, vagy mi. Még így is lelkiismeret-furdim volt kis ideig, hogy szerencsétlen pénztárosnak majd baja származik esetleg belőle, bár utána megnyugtattam magam, hogy úgysem fogják tudni, kinek kellett volna beütnie éppen a mi sajtunkat.

Az magától értetődő, hogy az alváshiány megbosszulta magát (igen, százezredszer is megfogadtam, hogy ha kelni kell, soha többet késői lefekvés), ellenben a jópár túró rudival a bendőmben immár az újonnan beszerzett, gigantikus méretű nagypárnán szundíthattam (mióta lettek ekkorák a nagypárnák? valahol nagyon lemaradtam). Mindeközben BAU, dolgozni kell megállás nélkül, de nem baj, mert azzal a 85 ezer veretes francia szócskával bíbelődöm, amit éppen franciahon születésnapján bírtak három hétre rám sózni, és nagyon élvezem. Mitöbb, hirtelen ismét kiderült, hogy eltelt egy év, és már zajlik a (többek között) szinkronúszó és műugró vb, amit egyszerűen mu-száj megnézni, még ha csak utólag és dömpingszerűen is.

Ma este pedig Megtört ölelések a moziban. Ami késik... :-)

Material Girl

Sűrű volt az elmúlt hét, pedig alig dolgoztam, és ez nagyon jól esett. Néztem filmet is (A nagy fehérség), és bútorüzletből bútorüzletbe jártam, valamint hivatalos ügyeket intéztem, számoltam és konyhát terveztem. (ó igen, azt. Ez a kis egyszerű program még velem is megtanultatta magát :-)). Emellett beszereztem hőn áhított Audrey-s képemet az IKEÁból, úgyhogy immár minden faldekoráció (értsd: Cath és Audrey) készen áll arra, hogy felkerülhessen a helyére.

Rettentő munkás ez a felújítás-előkészítés, de roppantmód élvezem, pontosan, ahogyan arra számítottam. Mindig is tudtam, hogy ha egyszer megadatik a lehetőség, hogy lakberendeznem "kell", minden pillanatát imádni fogom. Nem számít, hogy már harmadszor megyek valamelyik üzletbe, és még mindig csak nézelődni, egyszerűen tobzódom a sok szépségben, amiket ott találok. Rájöttem, hogy a szellemi, a gondolatok, a szavak és a lelki régészet által uralt életemből nagyon hiányzott eddig az anyag, a matéria, és most szinte eksztatikus érzés a különböző színű, tapintású, illatú kelmék és anyagok közt lófrálni, megszagolni, megérinteni, beleülni, ráfeküdni, kipróbálni mindet. Eközben szellemi irányú tevékenységet csak akkor végzek, amikor elképzelem, melyik illene össze melyikkel, mi passzolna a leginkább a lakásba, vagy fejszámolok, hogy mennyibe fog kerülni a kinézett kombináció. :-)

A materiális javak élvezete közben gazdagodtam néhány immateriális tanulsággal is önmagamról, úgymint: abszolút a modern, letisztult dizájnnal tudok azonosulni, azzal, amit évekkel ezelőtt még visszataszítónak és hidegnek találtam. Ma már nem félek tőle, sőt. Szeretem, amit képvisel, és értem azt is, mi áll a változás hátterében. Hosszú volt az út idáig, de örülök, hogy mára lehántoltam az oda nem illő rétegeket az effajta élménytartományokról. Másodsorban pedig ráeszméltem, hogy a fehér és a bézs különböző árnyalatai helyett sokkal inkább élénk, megfogható, "beleakarokharapni" színeket szeretnék a falakra, és a kiegészítőket is ebben a szellemben szeretném kiválogatni. Hát ez a terv, és az, hogy a válogatásnál első az intuíció. A pénzügyi megfontolásokon kívül igyekszem mellőzni a racionalitást, és kizárólag ösztönből döntök, hiszen ha már lehet, akkor az ego helyett inkább az id dolgozzon. :-)