Hóhelyzet az országban és itthon

Viccnek indult, hogy március 15-én 20-40 centi hó temeti be az országot, aztán közel katasztrófa lett belőle, ahogy kilométernyi kocsisorokban rekedtek az autópályán az emberek étel, ital és minden egyéb ellátás nélkül. Szerencsére a lakosság mobilizálta magát, és tömegesen szervezte a segítséget még Facebookon is, valóban elképesztő volt ez az összefogás. Állítólag egy várandós nő megszült valamelyik kocsiban, szóval így kell elképzelni a helyzetet. Hogy miért nem vezényeltek azonnal központi segítséget a helyszínre, még mindig nem értem. A Belügyminisztérium kéretlen tanácsokat osztogató sms-ek küldésén kívül (este 6 körül én is kaptam) szinte semmit nem tett, a helyi rendőrök, tűzoltók is ott lapátolták már a havat több mint egy napja étlen-szomjan. Ellenben osztrák hókotrók átjöttek segíteni felszabadítani az utakat. Persze, hogy lehet még fokozni a kis magyar abszurdot, naná.

Mindeközben nekem a mai napi penzum közel 30 tömény oldal fordítására rúgott, és rimánkodtam, hogy adjon hozzá valaki egy csepp motivációt meg egy vagonnyi koncentrációképességet, mert az egyszerűen elfogyott. Igazából sajnos már három hete, azért is halmozódott úgy fel az anyag (mondhatnám, elhavazódtam), hogy most aztán nyomhatom látástól mikulásig, amit most duplán nem bírok és nem is akarok. Ábrándozás az élet megrontója, hát ja, nem kell bemutatni, csak szemben azzal, hogy amikor ez utoljára téma volt, még megengedhettem magamnak, most csak még jobban elvágom magam alatt a fát, ha véletlenül elrévedek röpke... három hétre. O.o

Mindenesetre az elmúlt két napban már vagy tizenötször megnéztem Lisa Eldridge "First date make-up" videóját, amiben a Chanel Vita Lumiere Aquáját használja alapozóként. Ezt most vegyem jelnek? Persze mindegy is, mert csak ilyenem van, ez kerül a pofimra. 

Újévi fogadalmak

Ezt normál esetben nem január közepén szokta összeszedni az ember, de én alapból már jó ideje nem fogadkozom újévkor. Legfőképpen azért, mert folyamatosan dolgozom a különféle feladataimon, így ebből a szempontból az évkezdés nem jelent változást. Az utóbbi időben további ok, hogy aminek valóban változnia kellene az életemben, az nem akaraterő kérdése - tehát felesleges fogadkoznom, nem ezen múlik.

Az elmúlt 1-2 hét alatt azonban egymást érték a különféle történések, amikből aztán egyszerre, pillanatok alatt összeállt bennem legalább négy olyan elhatározás, amit akár fogadalomnak is nevezhetek. Kétségtelenül a hirtelen végeszakadt IKT-s csoport, na meg az így végül záróként megtartott intenzív alkalom során felmerült érzések adták meg a legerőteljesebb lendületet. Mert igen, valóban, a leglényegesebb dolgok fölött nincs kontrollom, jelenleg legalábbis ez a helyzet, akárhogy próbálom mantrázni, hogy nem így van, így van. Viszont akkor ott kell elkezdeni, ahol tényleg tudok változtatni - és ilyenből is van épp elég.

Az első, hogy elmegyek orvoshoz. És elvárom, hogy megoldódjanak a fizikai problémák, függetlenül attól, hogy a lelkemben micsoda mély és pusztító erők váltják ki őket valójában. Ettől pedig rendeződnie kell az alvásgondoknak is, ami mostanra ténylegesen a tarthatatlan kategóriába lépett. Azaz hosszú ideje tarthatatlan, és csak úgy tartható mégis, hogy vegetálás az eredménye. Ezenkívül már régóta elegem van abból, hogy állandóan halogatom a teendőimet. Már tisztában vagyok vele, hogy ez nem lustaság kérdése, hogy ennek az okai is nagyon messzire vezetnek, és az sem véletlen, hogy egy ideje ahelyett, hogy javulna, tovább súlyosbodik a helyzet. Viszont eljött az a pillanat, amikor mozgatórugók ide vagy oda, belefáradtam, kimerültem, mindennel együtt elpattant az a bizonyos húr, és elhatároztam, hogy nincs több halogatás. Mert végül is hová? Meddig még? Rájöttem, hogy mindent akarok, és mindent azonnal akarok, a jó értelemben véve. Lehet, hogy ez a fajta megvilágosodás a "korral" jár, de ha igen, akkor üdvözlöm, lehet valami pozitív hozadéka is annak, hogy rohamos sebességgel száguldanak az évek.

Mindezzel pedig összefügg az utolsó és a legfontosabb elhatározás: hogy mostantól azt teszem, ami nekem jó. Ez a mondat önmagában nem hat az újdonság erejével, számtalanszor kimondtam már, viszont a felismerés, ami mögötte van, most mégis egész más. Mert mostantól nem csak azt jelenti, hogy nem hagyom, hogy rám kényszerítsenek - mások, az élet - olyan kötelezettségeket, amelyek gúzsba kötnek, amelyek megnyomorítanak és elveszik tőlem a saját életemet, hanem hogy önmagamban is megállítom ezeket a folyamatokat, ezeket az erőket. Amennyire jelenleg befolyásom van fölöttük, mindenképp. A halogatás például ilyen - közben is rosszul érzem magam, sokkal jobb lenne csak egyszerűen nekiállni a feladatoknak, kipipálni őket, majd élvezni a szabadidőt. A kulcsszó pedig az egyszerű - hirtelen minden olyan világossá, olyan magától értetődővé vált. Persze, hogy úgy teszek, ahogy jó nekem, miért is tennék másképp? Hát hülye vagyok talán? Nyilván, idáig el kell jutni, ezért nem is kérem számon magamon, ha korábban esetleg "hülye" voltam, csupán mostantól teljesen más dimenzióban látom ezeket a nehézségeket. 

Ennek az egyik legfontosabb vetülete, hogy eldöntöttem, ha jót, ha rosszat érzek, azt fogom kimutatni, ami valójában bennem van. Minden józan ember így cselekedne, nekem viszont - önvédelmi okokból, természetesen - világéletemben alapértelmezett volt, hogy ha tétje van, akkor se a jó, se a rossz nem látszódhat rajtam. A jó azért nem, mert az elutasítást kockáztatom, amiből nem bírok ki többet, a rossz pedig azért, mert nem lehetek gyenge, ugyanis nem fog megvédeni senki, ráadásul aki bánt, még megerősítést is kap, hogy eléri a célját, megfélemlít, így tehát akár még jobban bánthat. Így maradt az egészből az, hogy megy minden feszültség befelé, hiszen végeredményben az önpusztítás kézenfekvő megoldás, és mindenekelőtt biztonságos. Nem kockáztatok vele semmit, legfeljebb, hogy elpusztítom önmagam, de az a többi lehetőséggel összevetve még mindig a legkevésbé félelmetes. Mindezt persze csak utólag lehet ilyen szépen megfogalmazni, és ez önmagában még most sem a megoldás, de az érzés kikristályosodott, és igyekszem ennek szellemében viselkedni, cselekedni, élni. 

Az a jó ebben az új dimenzióban, hogy nem csökkenti a félelmet, hanem kivonja az egyenletből. Nem értelmezhető az az ősi, alapvető rettegés, ami eddig meghatározott (anélkül, hogy felfogtam volna). A gyakorlatban kétségtelenül ennél kissé összetettebb a képlet, és bonyolultabb a megvalósítás, talán nem is sikerül maradéktalanul, és tökéletesen, de apró, pici lépésekben azonnal elkezdhetem, ami erőt ad. Lehet, hogy csak fokozatosan tudom visszavenni (vagy talán először átvenni) az irányítást a saját életem felett, de ám legyen. Úgy is megfelel.

Függöny!

Igen! Több mint három hónap teljes ablakos transzparensséget követően végre felapplikáltam a karnisra az időközben elkészült függönyömet. Yaay! Nem tudom, hogy bírják az északi országokban, szinte a zsigereimben érzem a megkönnyebbülést, hogy végre nem lehet premier plánban belelátni az életembe. Ráadásul teljesen más hangulatú így a szoba, ezért inkább függönypárti maradok.

Persze dögfáradt vagyok, és már egész nap dolgoznom kellene (kellett volna), de 3500 szó átnézése után kidőltem. Erre most rá kell még aludnom, és fogalmam sincs, hogy indítom el holnap a nagyüzemet. Jó lenne kipihenni ezt a nyolc nap aktív gyógyulást...

Mélypont

A tegnapi nap tanulsága (a képet még jó régen csináltam, de pompásan újrahasznosítható):

O_O

A mai nap tanulsága, hogy jobban tudok angolul, mint magyarul, sőt, még számolni is jobban tudok, mint (ahogy) magyarul (tudok).

Material Girl

Sűrű volt az elmúlt hét, pedig alig dolgoztam, és ez nagyon jól esett. Néztem filmet is (A nagy fehérség), és bútorüzletből bútorüzletbe jártam, valamint hivatalos ügyeket intéztem, számoltam és konyhát terveztem. (ó igen, azt. Ez a kis egyszerű program még velem is megtanultatta magát :-)). Emellett beszereztem hőn áhított Audrey-s képemet az IKEÁból, úgyhogy immár minden faldekoráció (értsd: Cath és Audrey) készen áll arra, hogy felkerülhessen a helyére.

Rettentő munkás ez a felújítás-előkészítés, de roppantmód élvezem, pontosan, ahogyan arra számítottam. Mindig is tudtam, hogy ha egyszer megadatik a lehetőség, hogy lakberendeznem "kell", minden pillanatát imádni fogom. Nem számít, hogy már harmadszor megyek valamelyik üzletbe, és még mindig csak nézelődni, egyszerűen tobzódom a sok szépségben, amiket ott találok. Rájöttem, hogy a szellemi, a gondolatok, a szavak és a lelki régészet által uralt életemből nagyon hiányzott eddig az anyag, a matéria, és most szinte eksztatikus érzés a különböző színű, tapintású, illatú kelmék és anyagok közt lófrálni, megszagolni, megérinteni, beleülni, ráfeküdni, kipróbálni mindet. Eközben szellemi irányú tevékenységet csak akkor végzek, amikor elképzelem, melyik illene össze melyikkel, mi passzolna a leginkább a lakásba, vagy fejszámolok, hogy mennyibe fog kerülni a kinézett kombináció. :-)

A materiális javak élvezete közben gazdagodtam néhány immateriális tanulsággal is önmagamról, úgymint: abszolút a modern, letisztult dizájnnal tudok azonosulni, azzal, amit évekkel ezelőtt még visszataszítónak és hidegnek találtam. Ma már nem félek tőle, sőt. Szeretem, amit képvisel, és értem azt is, mi áll a változás hátterében. Hosszú volt az út idáig, de örülök, hogy mára lehántoltam az oda nem illő rétegeket az effajta élménytartományokról. Másodsorban pedig ráeszméltem, hogy a fehér és a bézs különböző árnyalatai helyett sokkal inkább élénk, megfogható, "beleakarokharapni" színeket szeretnék a falakra, és a kiegészítőket is ebben a szellemben szeretném kiválogatni. Hát ez a terv, és az, hogy a válogatásnál első az intuíció. A pénzügyi megfontolásokon kívül igyekszem mellőzni a racionalitást, és kizárólag ösztönből döntök, hiszen ha már lehet, akkor az ego helyett inkább az id dolgozzon. :-)

Vegyes felvágott

Már megint annyira zajlanak az események, hogy levegőt venni is alig tudok, nem még írni róluk. Hazatérésem után 9 nap alatt abszolváltam 63 ezer szót, majd a tizedik napon még 12 ezer szónyi tételes lektorálást, ami 12 óráig tartott, és ezután jött az, hogy megtudtam, a csütörtöki Lohengrin-előadás délután 4-től negyed 11-ig fog tartani, mindeközben pedig el kellett kezdeni kipakolni az egész lakást. Mert persze már megint nem mi költözünk, de mi költöztetünk, ráadásul ennek örömére félnomád állapotok álltak be itthon (kongó szobák, asztalhiány, ágyhiány, szekrényhiány, viszont jóóóóó nagy tér, és rengeteg kiló feltakarított por). Mindegy, tökéletes az a matrac, még jó, hogy nyár van, télre csak sikerül beszerezni egy rendes, négylábú ágyikót. Szerencse, hogy Z.-vel a korábbi Ikeás akciók nyomán már annyira jó szerelőpárost alkotunk, hogy a darabokban álló íróasztalomat hipp-hopp összeraktuk, így legalább azzal most nincs gond, mert rá valóban szükségem is van. Najó, igazándiból Z. szerelt, én néztem, és volt még egy kis segítségünk is: :-)

Guszti, az ezermester

Ha minden jól megy, nagy átalakulások várhatók a lakásban, és szeretnék majd előtte-utána posztot, ha már aktuális lesz. Néhány kegyetlen előtte kép már el is készült. :P Egyelőre az a terv, hogy jobb híján néhány tescós dobozt teszek meg szekrénynek, hogy elérhető formában tudjam tárolni a ruháimat.

A Lohengrint különben nagyon élveztem, eltekintve attól, hogy a több hetes nemalvás miatt az első két felvonás alatt konkrétan le-lecsukódott a szemem, és ásítoztam folyamatosan. Egyszer még egy olyan kontrollálatlan rúgást is produkáltam, ami akkor fordul elő, amikor elbóbiskol az ember. :D De ez tényleg nem Wagnert minősíti, nagyon tetszett az opera, és még azt is megtudtam, hogy a Hattyúk tava legismertebb dallama alapvetően a Lohengrinből származik, csak Csajkovszkij tovább szőtte. Így kicsit frusztráló volt, hogy akárhányszor elkezdődött, nem fejeződött be (már legalábbis nem az általam ismert formában :)), de ez volt az egyetlen negatívum, amit el tudok róla mondani. Illetve az időzítés elég rosszkor jött, ha tudom előre, hogy hétköznap délután 4 és 11 között lefoglal ez a program, tuti nem veszem meg a jegyet, de persze szükség törvényt bont alapon megoldottam a helyzetet, csak az alvásidőm átlaga romlott tovább - már számolatlanadik alkalommal.

Ma viszont nem voltam hajlandó semmi kötelezőt csinálni, este még a Love in the Afternoont is megnéztem Audrey Hepburnnel, ami külön jól esett, tekintve, hogy legalább egy hónapja egy árva filmet sem láttam. Ráadásul ez a mozi eszméletlen jó, vicces és romantikus, mindezzel együtt azonban rettentő intelligens is, főleg a párbeszédek, azok zseniálisak! Nem is beszélve a három főszereplő (Audrey, Gary Cooper és a fantasztikus Maurice Chevalier) elképesztő alakításáról. Kellett ez most a kis lelkecskémnek, megnevettetett, meghatott, feltöltött, egyszóval pont tökéletes volt. :)

Egyébként pedig, ha még nem mondtam volna, úúúútálom, amikor az emberek készpénznek vesznek, készpénznek veszik, hogy bármikor ugrom és megoldom minden felmerült problémájukat, mondjuk csak azért, mert nem munkahelyen dolgozom kötött munkaidőben. Ráadásul anélkül, hogy erre előre megkérnének, és esetleg megkérdeznék, belefér-e az most nekem, hogy megint én vegyem a nyakamba a problémát. Ami, by the way, nem az én problémám, csak az érintettek önmaguktól még minimális kompromisszumra sem hajlandók, holott elvben tisztában vannak vele, hogy a saját életemre is nehezen találok időt. És persze még én érzem szarul magam, hogy nem próbálok megint csapot-papot otthagyva, a saját életemet háttérbe szorítva mindent elintézni helyettük, de nem fogom hagyni, hogy ez eluralkodjon rajtam, mert igenis jogom van nemet mondani. Punktum.

És mivel ebben az írásban szinte szempont, hogy az egyes bekezdések között semmiféle összefüggés ne legyen, elmondom, hogy ma mindent összevetve talán egy egész percig tartottam a karomban egy határtalanul cuki babát, illetve az ölemben üldögélt, és azt hiszem, ettől semmi maradandó károsodást nem szenvedett, sőt, talán még jól is érezte magát. Nagyon, nagyon furi érzés volt, de persze mindenképpen pozitív. A cukorfalat úriember előnyére vált, hogy nem az enyém, ez igaz, és továbbra is ámulattal tekintek azokra, akiknek ez az érzés természetes, de valahol el kell kezdeni.

Most pedig megyek, és eszkábálok magamnak két dobozból átmeneti ruhásszekrényt. :-)

Rövid helyzetjelentés

Az elmúlt héten csupa fontos dolgot csináltam, így ismét csak nem volt időm írni: dolgoztam, dolgoztam, aztán volt egy kis munka, majd dolgoztam, végül a hetedik nap megpihentem és betöltöttem a harmadik X-et... Azóta pedig dolgozom, dolgozom, dolgozom, majd van egy kis munka, és ismét dolgozom. Azt hiszem, jogos, hogy ezt a programot záros határidőn belül színesíteni szeretném. Mondjuk kezdetnek egy kis alvással.