J'en ai marre!!

Hű, de elegem lett ma estére. A tipikus semmi sem sikerül nap, pedig már két napja egész jó hangulatom volt. A szakadó esőben derékig lefröcskölt egy bunkó autós, aztán a találkozó nem úgy alakult, ahogy terveztem, emiatt most megint a sarkamra kell majd állnom (ami nehhhhéz), a patikában két dolog miatt is hülyének néztek, holott ÉN honnan a francból tudjam, hogy egy gyógyszer vény ellenében kapható, ha nekem nem mondták, vagy hogy egy másikból többféle hígítás van??? Utána elkapott a házunkat általában bőszen őrző idős néni, és azt ecsetelte, hogy a MI pincerészünkben laknak a pincemacskák, és most már patkány is van, amelyek közül az egyik megharapta X idős nénit a házból. Hát a rohadt életbe, az egész pincehelyiség nyitott, az egyes kabinok ajtaja csak fadeszkákból áll, könyörgöm, honnan a francból veszi ezt??? Amúgy sem a miénk a kabin, hanem a főbérlőnké, és nincs ott lent egy árva cuccunk sem, az elmúlt 4,5 év alatt egyszer jártunk lenn, az is azért volt, h megnézzük a macskákat (amikhez úgy mellesleg krvára semmi közünk). Akkor voltam úgy, hogy komolyan, gyerekek, van még valami mára??

Ez a rohadt eredményvárás is az egésznek a tetejébe, tisztára bepánikoltam, és csak este 9-kor derült ki, de legalább negatív. Orvosi értelemben. Hál'istennek. Más sem hiányzott volna, már komolyan. E. doktor úrnak meg köszönet, amiért este 9-kor is ilyen kedves, aranyos és készséges, és hogy jó hírt közölt. Különben még lelőttem volna. Telefonon keresztül.

Ó!

Ez fogadott most, ahogy beírtam a Google-t a böngészőbe.

Teccik. :)

Déjá vu

Az elmúlt másfél-két hétben megnéztem néhány filmet, ugyan közel sem napi egyet, de hát ez van, dolgozó ember annyit lát, amennyire ideje marad.

Les demoiselles ont eu 25 ans (Agnes Varda - 1993) - Csodás dokumentumfilm a Rochefort-i kisasszonyok forgatásáról, a városról, a szereplőkről és a rendezőnő imádott férjéről, Jacques Demyről, 25 évvel a film 1967-es bemutatója után. Imádom Varda dokumentumfilmjeit; talán azért, mert nála mindig az emberek állnak a középpontban, és úgy tud személyes lenni, és ezáltal megérinteni, hogy cseppet sem lesz személyeskedő. Érdekes látni, milyen meghatározó lehet egy filmforgatás egy kisváros életében - Rochefort-nak szinte védjegyévé vált a film, minden útikönyvben, leírásban megemlítik. Catherine Deneuve pedig gyönyörű, ez ugye kérdés sem volt - bár szívszorító látni, ahogy a 25 éves ünnepségre egyedül érkezik, csoda, hogy nem sírta el magát. Én csak egy picit éltem bele magam a helyzetébe, abba, hogy Francoise miért nem lehet már ott, és kicsordultak a könnyeim...

Coraline és a titkos ajtó (Henry Selick - 2009) - Fantasztikus, tüneményes és izgalmas mese, és nem utolsó sorban lenyűgözően pompás animáció! Imádtam minden percét, lebilincselt a maga titokzatos, néha félelmetes világával (ja, kérem, hogy ő rendezte a Tim Burton nevéhez kapcsolódó Karácsonyi lidércnyomást is? így már értem :)). A 12-es karika élből mehet rá (megnéztem, rátették), de felnőttként nagy élmény, mindenkinek csak ajánlani tudom, nem is beszélve az extrákról, amelyekben bepillantást nyerünk a stop-motion technikát jellemző, szó szerint aprólékos készítési munkálatokba (példa: egy animátor egy hét alatt kb. 7 másodpercet tud "leanimálni"). Az biztos, hogy ezeknek az embereknek tökéletes a látása, és kötélből vannak az idegeik.

The Good German (Steven Soderbergh - 2007) - Méltatlanul mellőzött bravúros film (vagy csak én nem hallottam volna róla, hogy hype-olták?), hozzánk moziba sem jött, pedig olyan nevek szerepelnek benne, mint George Clooney és Cate Blanchett. Tökéletes film noir, a műfaj minden kellékével-jellegzetességével, a fekete-fehér kép pedig éppen ezért dukál hozzá. Nem is rossz, mert így sokkal egyszerűbb visszarepülni az időben a II. világháború végéig, és az egy-két archív felvétel sem lóg ki, szinte fel sem tűnik, hogy Churchill és Clooney egy filmben paradoxon lenne. Kiváló alakításokat láthatunk és a történet végig izgalomban tart, egyszer sem "ül le"; az utolsó pillanatig tartogat meglepetéseket, de nem esik abba a hibába, hogy a szükségesnél többet csavarna a sztorin. Ha egyszer valaha leadnák moziban, nagyon szívesen megnézném ott is.

The Comfort of Strangers (Paul Schrader - 1990) - Ööö... érdekes. Ezt a jelzőt általában akkor használom, ha nem akarom teljesen leírni az adott művet, de nem is igazán tudom hová tenni. Pedig itt aztán elvben az összes hozzávaló adott lenne egy kiváló recepthez: Ian McEwan regényéből Paul Schrader csinált filmet olyan színészekkel, mint Rupert Everett, Natasha Richardson, Helen (I ♥) Mirren és Christopher Walken. A végeredmény mégis egy zavaros, lassú film, ami bizarrsága miatt eszembe juttatta Peter Greenaway nem kevéssé aberrált (de legalább kiváló) A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője c. eposzát, illetve valahol a közepén mondtam I-nek, hogy a film hangulata addig (még sok minden nem derült ki) A születésnap c. Pinter drámát idézi számomra. Aztán megnéztem, hogy a forgatókönyvet Harold Pinternek köszönhetjük. Ja, hogy úgy. Leginkább azt tudnám mondani róla, hogy másodszorra talán már jobban lehet értékelni, de ez persze nem biztos. Ami viszont biztos, az az, hogy érdemes lenne elolvasni a könyvet. Papíron talán jobban érzékeltethető az a pszichológiai háttér vagy alap, amely megágyaz a megjelenő kapcsolatoknak, érzelmeknek, viselkedésformáknak. Ez a filmből nagyon hiányzott, és így az teljesen szétesett. Nincsenek indokok, csak egy beteg elméjű házaspár, aztán slussz.

Hát ennyi... és ma ráadásul 15 újabb dvd-vel bővült a filmtáram, köztük olyanokkal, mint Callas mindörökké, Delicatessen, Napfogyatkozás, A hosszútávfutó magányossága, Viridiana és még sok hasonló. Néhányat legalább már láttam, de azokat meg szívesen újranézném. Majd szépen lassan... legfőképp lassan.

Logós póló

Tegnap olvastam, hogy megnyílt Alizée webboltja, ahol mindenféle érdekességeket lehet vásárolni. Innen jött az ötlet, hogy ez milyen tuti, de mivel nekem, ha már póló és logó, akkor Psychédélices, inkább úgy döntöttem, készítek magamnak egyet - és ma el is jutottam a kivitelezésig. Hihetetlen, de épp pár hete vettem sima rózsaszín pólót, pont, ami kellett, így már csak a rávasalható fóliát kellett előhalászni, egy nyomtatás, és rajta... Igaz, a tasakon írt vasalási idő már megint szemfényvesztés, majd leszakadt a karom, mire sikerült rámelegíteni (ráimádkozni) a pólóra a fóliát, ráadásul a hőtől teljesen besárgult a felhasznált fehér párnahuzat, de megérte! Komolyan, ámulat, mit meg lehet ma csinálni, pedig ez aztán még tényleg a legegyszerűbb (ha nem is a legkarkímélőbb) megoldások egyike. :)

Bár erre vsz. nem holnap az Operában fog sor kerülni, alig várom, hogy felvegyem. Így néz ki:

♥

Nolwenn ♥♥♥

Ici c'est moi qui commande, Faut-il, faut-il pas?, Cauchemar, Parfaitement insaisissable, Amis des jours de pluie, Textile schizophrenie, Safe and sound - en boucle

Stevens, a komornyik avagy Hannibal Lecter Magyarországon

Bizony, igaz a hír, Sir Anthony Hopkins nálunk forgat. Az utóbbi 1-2 hónapban megnőtt Bp.-en az "awesome great actors"-sűrűség, itt járt ugyanis nemrég Kristin Scott Thomas, most pedig Sir Anthony. De a legjobb az, hogy ez utóbbira most már ismerős élő tanú is van: A. barátném, aki a blogján is beszámolt örök életre szóló élményéről. Igaz, a találkozás nem volt közvetlen, pár méter elválasztotta őket, de hát akkor is, Sir Anthony az eső és az esernyő ellenére rámosolygott és odaintegetett neki!!! Amikor olvastam a bejegyzését, teljesen elaléltam, izgatott lettem, kipirult az arcom, hevesebben kezdett dobogni a szívem, majd ugrálnom kellett és fülig érő vigyorral a fejemen rohangáltam a lakásban - pedig csak egy beszámolót láttam, de ettől aztán mindjárt úgy éreztem, hogy valamiféle kapcsolatot teremtettem a ma élő egyik legeslegnagyobb angol színészlegendával, hiszen hát mégiscsak ismerem A.-t, és ha legközelebb találkozunk, eszembe jut majd, hogy rám is az a két szempár néz, amelyek egy esős napon megpillantották Sir Anthony-t. :) Ha jobban belegondolok, tulajdonképpen elképzelhető, hogy semmivel sem vagyok jobb a tizenéves őrjöngő fruskáknál, akik hatalmas tömegben veszítik el a fejüket pl. egy Robert Pattinson láttán-hallatán - csak más a rajongásom tárgya.

Apropó, egy dolog miatt azért sajnálom, hogy ebben a filmben (Kristin esetével ellentétben), most nem szerepel Patiszon úr, akkor ugyanis erről a forgatásról is folyamatos helyzetjelentést kapnánk, az origósok nem csak a stáb elvonulása után tudnák meg, hol is folytak a munkálatok, és csak úgy általában szerte a neten 10 perces bontásban olvashatnánk a forgatási menetrendet, információkat szerezve az alkotók összes lélegzetvételéről és lépéséről. Így viszont ülhetek itthon abban a tudatban, hogy bár az egész fővárost nem tudom átkutatni érte, valahol itt egész közel, talán csak pár kilométerre tőlem ebben a pillanatban egy igazi legenda tapossa a bp.-i utcákat (avagy gurul az autójában). És végül is ez nem is olyan rossz.

...

Une enfant du siecle - Grand central, Á coeur fendre, 14 Décembre, Une fille difficile, Eden, Eden, Les collines, La candida - en boucle. ♥♥♥