Ars Poetica

♪♪ Je veux bien pleurer, mais c'est de rire,
je veux bien crever, mais de désir, ♪♪
♪♪ je veux bien parler pour ne rien dire, 
je veux bien t'aimer, mais sans souffrir... ♪♪ 

És dalban is tetszeni fog, nagyon. :)

Csajos vegyes

Ma megcsináltam magamnak az alábbi sminket, persze csak olyan Stahl Judit-módon. Felhasználtam mindent, ami volt itthon. :) Tegnap vettem egy Rimmel Union Jack szemhéjpúdert, egész hasonló színekkel ahhoz a Chanelhez, amit Lisa a videóban használ. Bár kb. a Chanel árának tizedébe kerül, nagyon jó minőségű és szépen pigmentált termék (két hete még fogalmam sem lett volna róla, mit jelent ez, de hát jó pap holtig tanul). Jó néhány alapdarab még így is hiányzik a sminkkészletemből, többnyire olyasmik, amikről eddig nem is tudtam, hogy léteznek. Korábban a sminkelés kimerült nálam a szemceruza-szempillaspirál-esetleges alapozó háromszögben, így a kétféle korrektor, púder, kontúr, pirosító, szempilla-göndörítő és egyéb csodák még beszerzésre várnak, a millió lehetséges színárnyalatról nem is beszélve. Most először készítettem előtte-utána képet is, és meglepően látványos a változás. Nem azért, mert az á la natúr kinézetemet nehéz lenne feljavítani szépészeti technikákkal (merthogy nagyon is könnyű), hanem mert fényképen az erőfeszítéseim ellenére sem szokott igazán átütni a smink.

Ezenkívül mától csatlakoztam az okostelefon-tulajdonosok táborához, ezt a szépséget vehettem a gondjaimba:

Persze a beállítások során máris eljutottam odáig, hogy anyáztam, mennyire hülye ez a készülék. :) Nyilvánvalóan, mint ahogy az már lenni szokott, nem ő a hülye, csak alábecsültem a képességeit. Kiderült, hogy a bluetooth mappába bekerült képeket és zenéket automatikusan átteszi a Galériába, illetve a Zenék mappába. Azt ugyan már nem kérdezem meg, hogy ha a képeket a bluetooth mappából is be lehet állítani háttérképnek, akkor a zenét miért nem lehet ugyaninnen csengőhangnak, mert úgyis tudom, hogy van rá válasz, és a telefon helyett csak én fogok még hülyébbnek tűnni. :) 

Ráadásul tegnap engedtem a csábításnak, és megrendeltem Alizée új albumának limitált kiadású díszdobozát. Magyar pénztárcához viszonyítva kissé sokat kóstál (69 EUR), de még soha nem vettem ilyesmit, és nagyon tetszik a dizájn, sőt, a belbecs is. M. franciaországi címét adtam meg, mert hozzánk 20 EUR lett volna a kiszállítás, ezt majd még közölnöm kell vele, hogy ne érje váratlanul. :) Persze a megjelenés október 1., szóval még van időm, de nem árt, ha legalább időben állítom kész tények elé..

Mostanában jóval kevesebb a munka, és helyette (a fentiek mellett) éppen Iris Murdoch-ot olvasok (An Accidental Man). Imádom. Olyan jó végre falni egy könyvet, szinte nem bírom letenni. Folyamatosan szellemi munkát végzek, ez mégis úgy hat rám, mintha az agyam régóta rozsdásodó részeit kezdeném újra dolgoztatni. Kíváncsi leszek majd másra is tőle.

Principessa veut la lune?

A Sony - nagyon helyesen, hiszen konkrétan még forgalomba nem hozott tartalomról volt szó  - minden videót eltávolított a YT-ról, amiben Alizée új dala volt hallható, így aztán gondolom, sokan türelmetlenül várták, hogy megjelenjen letölthető formában is. :) Ez ma meg is történt, és máris 3. helyre ugrott a francia iTunes-on, Céline Dion és Shy'm új dala mögött. Jó kezdet. Bizonyára nem volt véletlen, hogy Alizée éppen a Moi Lolita c. szám 12 éves évfordulójára időzítette a megjelenést. Vagy lehet, hogy az volt, de akkor ennyi meg jár. :)

Egyelőre még csak Franciaországban elérhető a szám, de ígéretek szerint nemsokára a világ összes pontján letölthető lesz. Miután tegnap óta három különböző fórumon (Amazon, Fnac, iTunes) próbáltam interneten keresztül megvásárolni MP3 formátumban néhány dalt, és az összes kísérletem csúfos kudarcba fulladt, ajánlom is, hogy mihamarabb ideérjen legális formában. Az Amazon legalább tájékoztatott, hogy mea culpa, de a partnereikkel kötött jogi megállapodás értelmében egyelőre csak franciahonból lehet letölteni tartalmakat, és külön létezik már oldal az amerikai, osztrák, svájci és német zenerajongóknak. A Fnac ezzel szemben két kártyámat háromszor utasította vissza, és aztán tájékoztatott arról, hogy ilyenkor rendszerint a rosszul megadott adatok vagy a hitelkeret kimerülése a probléma. Ezzel már csak az nem stimmelt, hogy 1,29 EUR még mindegyik számlámon van, az egyik kártya adatait kétszer is megadtam, és összesen három tranzakciót indítottam, ergo az összesnél már csak nem ütöttem félre valamit. Komolyan megfogalmazódott bennem, hogy ha nem viselném a szívemen az érintett szerzők sorsát (és persze nem lenne alapértelmezett beállításom, hogy ha valamit veszek, azért kifizetem az árát), már biztos felmásztam volna a Torrentre.

Persze mindez még így is kismiska volt ahhoz képest, amit ma az iTunes produkált. Az tény, hogy mire átverekszi magát az ember a telepítés és az ismerkedés fázisán, valóban egész egyszerűen használható, na de addig! Elképesztő, hogy nem tud ez könnyebben menni, pedig továbbra sem tartom magam digitális analfabétának. A telepítés még viszonylag zökkenőmentesen lezajlott, még ha kicsit hosszadalmas volt is. Jó, rendben, azt nem tudtam, hogy Alizée dala csak Franciaországban elérhető, így hát próbálkoztam. A dal linkjére kattintva a program gálánsan felajánlotta, hogy ha ezt a számot akarom, akkor ahhoz áruházat kell váltani, mert a magyar store-ban nem kapható. Váltok? Naná. Ott kiderült, hogy bármiféle tranzakcióhoz kell egy Apple ID. Jó, hát csináljunk. Adatok megadása, új jelszó kiötlése, felírása. Telefonszám területkódja háromszor visszautasítva, mondván, oda három számjegy kell. De hát vazze, ha Magyarország 36, és a +jelet nem fogadod el, akkor mit írjak?? Beírtam, hogy 036. Ez így ugyan használhatatlan, de átment a rostán. Bankkártya. Ki lehet választani, hogy melyik országban bocsátották ki a kártyát - akkor megadom már, hogy Hongrie. Örül is a program, de tájékoztat, hogy emiatt módosítja a nyelvet (de nem magyarra, hanem angolra). Ezzel egyidejűleg visszaléptetett vagy három mezővel, hogy újra végig kelljen ugrálnom rajtuk (angolul immár), de nem veszítettem a lelkesedésemből. Végre sikerült, Apple ID kész, visszaigazolás e-mailben, e-mail cím megerősítés, minden klappol, akkor hát kattintsunk újra a dal közvetlen linkjére (mert ugye ha az áruházban rákeresek, csak a Magyarországon elérhető számokat adja ki). Újra áruházváltási kérdés, majd vásárlás gomb megnyomása a dal mellett, bejelentkezés az újdonsült Apple ID-vel, éééééééééés: üzenet a falon: ezzel az ID-vel csak a magyarországi áruházban vásárolhatsz. AAAAAARRRRGGHHHHHHH. Főlövés. Ezért tökre megérte, de tényleg. 

Szerencsére aztán megláttam Twitteren, hogy a dal csak később lesz nálunk elérhető, ez a viszontagságok oka. Na meg az, hogy sokat vártam az iTunes-zal való első találkozásunktól. Persze, amilyen nyögvenyelősre sikeredett, annál magabiztosabb vagyok most, hiszen úgy érzem, ami befuccsolhat a program használata során, az nálam egyszer már befuccsolt. :) Ráadásul ezen felbuzdulva meg is néztem, hogy az Alain Chamfort - Alizée duett (Clara veut la lune - Clara a holdat akarja, azaz semmi nem elég neki) megtalálható-e, és lám, az nálunk is kapható, így sikerült végül 2 számot megvásárolnom, ez rendkívül megnyugtatott. Sőt, fel is dobott, innentől csak türelem kérdése az egész, és egyszer az új single is megérkezik.

A cause de l'automne :)

Az előző bejegyzés címét megtehetném akár a blog alcímének is, kicsit elmaradtam az írással. Még Cannes-ról sem számoltam be, egyszerűen nem maradt rá energiám, meg főleg időm, közben pedig persze veszített némileg az aktualitásából. 

Most viszont nem kell hosszú beszámolót összehoznom, tehát jó hír: megjelent Alizée első dala az új albumáról. Maga a korong majd csak szeptemberben kerül a (virtuális) boltokba, de a múlt héten hirtelen kiderült, hogy az első single már a héten várható, így nagy volt az izgalom. Azt lehetett tudni, hogy az előző két lemez kicsit elektrósabb (egyedibb, érdekesebb, művészibb, nekem-jobban-tetszik) vonala után Alizée visszatér a populárisabb műfajhoz. Én ugyan messze jobban szerettem az utolsó két albumát, mint a Mylene Farmer-féléket, de megértem, hogy így döntött, mert sajnos nem sokan osztották a véleményemet (legalábbis az eladási statisztikák szerint). 

Egyelőre Alizée hivatalos oldalán lehet meghallgatni a dalt (előtte e-mailt kell megadni a hírlevélre való feliratkozáshoz), de persze a rajongók rögtön fel is töltötték mindenféle formában YouTube-ra, úgyhogy már ott is hallgatható (erről majd egy későbbi posztban, ha lesz rá időm, meg energiám). Nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz a teljes album, fura így nyárra egy melankolikus számmal előrukkolni, aminek még a címében is szerepel az "ősz". Azért persze tetszik, naná. :) 

[audio] Alizée - A cause de l'automne (nouveau... by alizee-official

Négy hölgy

Ezt a képet ma találtam (köszönjük, A. Community), az idei "Les enfoirés" rendezvényen készült. Itt sorakozik az a négy francia hölgyemény, akiknek a zenéjét a rám jellemző átlagnál (értsd: soha) (jóval) többször hallgattam/hallgatom. Vicces, hogy pont Alizée-t és Nolwennt már messze Belgium után ismertem meg, mégis ők a nagy kedvencek. Amel és Jenifer viszont meghatározó alakjai a franciatanulásomnak és életem eddigi legszebb évének. Jók így együtt. :)

Alizée, Nolwenn, Amel, Jenifer

Alizée Moi Lolita 2010 - Version Chateau Marmont

Wáá, ezt ma találtam. Amikor júniusban kiderült, hogy idén 10 éves ez a szám, elgondolkodtam rajta, vajon elkészül-e majd olyan változatban, amit Alizée ezután, a jelenlegi stílusán belül is tud énekelni. Merthogy mindig azt nyilatkozza, hogy ez a dal jön vele, kíséri, hiszen egyfajta védjegyévé vált. De nyilván nem énekelheti el úgy, mint 15 évesen. És most itt van. Elképesztő, hogy ugyanúgy képes megújítani, mint saját magát. Nagyon tetszik, és igazán jók a magas hangok is.

Update: (10. 08. 06.) A TF1 nem késlekedett, már két nap múlva levetette a videót, szerzői jogi okok miatt. Fene a szemfüles mindenüket :). Itt egy másik, ha be tudom linkelni...

Logós póló

Tegnap olvastam, hogy megnyílt Alizée webboltja, ahol mindenféle érdekességeket lehet vásárolni. Innen jött az ötlet, hogy ez milyen tuti, de mivel nekem, ha már póló és logó, akkor Psychédélices, inkább úgy döntöttem, készítek magamnak egyet - és ma el is jutottam a kivitelezésig. Hihetetlen, de épp pár hete vettem sima rózsaszín pólót, pont, ami kellett, így már csak a rávasalható fóliát kellett előhalászni, egy nyomtatás, és rajta... Igaz, a tasakon írt vasalási idő már megint szemfényvesztés, majd leszakadt a karom, mire sikerült rámelegíteni (ráimádkozni) a pólóra a fóliát, ráadásul a hőtől teljesen besárgult a felhasznált fehér párnahuzat, de megérte! Komolyan, ámulat, mit meg lehet ma csinálni, pedig ez aztán még tényleg a legegyszerűbb (ha nem is a legkarkímélőbb) megoldások egyike. :)

Bár erre vsz. nem holnap az Operában fog sor kerülni, alig várom, hogy felvegyem. Így néz ki:

Zenebona

Ma, E-nek hála (akinek innen is sok puszit küldök, amiért ilyen rendi volt, hogy hajlandó volt átvenni az öt különböző szállítótól öt különböző csomagban és feltehetően öt különböző napon érkező csomagokat), megérkeztek az Angliából rendelt szórakoztatóipari termékeim, nevezetesen négy CD és egy DVD, na de milyenek!!! Úgy éreztem magam, bontogatva őket, mintha 20 évvel ezelőtt lenne, és a karácsonyfa alatt hámoznám ki az ajándékaimat a csomagolópapírból.

Alapvetően morgolódni szoktam, amikor egy olyan oldalon, mint az Amazon, semmiféle információ nem lelhető fel a CD-n/DVD-n/a tokban stb. lévő plusz nyalánkságokról, eddig viszont még mindig szerencsém volt, mert az általam rendelt lemezek többnyire tömve voltak extrákkal, amikre egyáltalán nem is számítottam.

Kezdem pl. a "Les Demoiselles de Rochefort"-ral (aka Rochefort-i kisasszonyok), ő a DVD. Potom pénzért vettem, és fogalmam sem volt róla, hogy egy ilyen gyönyörű különleges kiadáshoz lesz szerencsém. Ha jól rákészülnek, az angolok azért tudják, hogy kell megadni a módját a kultúrának. Igaz, valamiféle több évtizedes Jacques Demy-jubileumra készült ez a duplalemezes doboz, így érthető az igényesség, de ettől függetlenül továbbra is hitetlenkedve veszem tudomásul, hogy az angoloknál van ilyen, nálunk pedig még mindig a különböző hiper-, szuper- és jelöletlen marketek polcairól lehet csak lehalászni az ilyen klasszikusokat, minimálkiadásban, három számjegyű áron, már ha egyáltalán vannak (és a helyzet iróniája, hogy egyébként pici fenekemet a földhöz verem és leborulok a kiadó előtt, hogy legalább ilyen formában vállalja a megjelentetést a nemlétező fizetőképes kereslet ellenére is). A kisasszonyok speciel kies hazánkban nem is jelent meg.

Nade, ha már a globalizáció elenyésző számú előnyeinek egyikeként sikerült hozzájutnom az ennél ünnepélyesebb angol darabhoz, akkor örülök neki, meg rajta a bónuszoknak. Először is, ott van a "Les Demoiselles ont eu 25 ans" (A kisasszonyok 25 évesek voltak) c. Agnes Varda-féle dokumentumfilm, egy igazi, ritka csemege (jah, és azon méláztam, honnan jutnak hozzá ilyen különlegességekhez egyes YT-felhasználók, hát most már tudom), egy illusztrált angol nyelvű füzet a filmről és a szereplőkről, Gene Kelly-féle audiofelvétel fotókkal és a 2005-ös Guardian interjú Cath-tal, amiről így látatlanban úgy gondolom (illetve bízom benne), hogy videó, és nem csak szöveg. Ez is igazán egyedi extra, kivételesen még YT-on sem láttam, és képünk is csak sokvízjeles van róla, pedig a kedvenc (mármint az enyém :)) cannes-i Gaultier-ruháját viseli éppen. Itt egy kép, legjobb tudomásom szerint erről van szó:

Kedvem is támadt megnézni a filmet megint, de sajnos erre vsz. ma már nem lesz idő (vagyis most éjszaka, "ma" még megnézhetek akár kettőt is :)), pedig a blog miatt is kellene. Hiába, tudtam, hogy ez lesz, már a második nap nincs semmi a "fogadalomból".

Visszatérve az ajándékcsomagomra, volt még benne két "sima" és két "szpesöl edisön" CD. A két sima Alizée "Psychédélices" és "Une enfant du siecle" c. albuma, utóbbi a legújabb, itt várok rá 2 hónapja, és én hülye, ahelyett, hogy hallgatnám, fényképeket készítek és blogot írok róla. Hiába, no, hallgatni még annyi időm lesz, de az újdonság varázsa csak most él, most kell rögzíteni (virtuálisan persze...). A másik két lemez pedig Alizée "Psychédélices" c. albuma (igen, nagyon kellett sima és szpesöl változatban is, na), és Nolwenn Leroy "Le Cheshire Cat et moi" c. lemeze. E két utóbbi annyira de annyira gyönyörűre sikerült, hogy írok is róluk mindjárt pár sort, de először álljon is itt egy "csoportkép" a szerzeményekről, elölről, és hátulról is:

Részletezve a két csodakiadást, Nolwenn esetében, amint meghallottam a dalokat, azonnal beleszerettem az Alízos világba, no pláne a helyes pasztelles rajzokba, amiket szerintem még Lewis Carroll is megirigyelhetett volna (simán beleférnének a könyvbe illusztrációként). A korongot háromrészes, szintén illusztrált papírtokba tették, aminek egyik része az előlap, a középsőbe rejtették a dalszövegeket, és a jobb oldaliba a CD-t. Mindehhez még egy nagyon egyszerű, ám annál leleményesebb ötlet is jár: a dalok szövege nem a szokásos füzetben kapott helyet, hanem az említett kis rajzokkal illusztrált kártyákon, amik amellett, hogy rendkívül ízlésesek, hatalmas meglepiként szolgáltak, és tényleg annyira megörültem nekik, mintha valóban a fa alól került volna elő egy váratlan ajándék.

Az elmaradhatatlan illusztráció:

Végül, de nem utolsó sorban, a "Psychédélices", ha ugyanis valaha valóban beszippantott egy univerzum, hangzásával, megjelenésével együtt, akkor az ezé az albumé volt. A zene mellett leginkább a logót és az egyéb grafikákat imádom (köszönjük, Jérémy), de persze a ruhák, a haj, a smink és nem mellesleg a sima CD borítóján fontosabb mellékszerepet játszó torta sem utolsó :)). Azt pedig meg kell hagyni, ezt a kiadványt "megcsinálták". Méltó az eredeti dizájnhoz és persze a rajongókhoz, akiknek a lelkes és hűséges támogatását bizonyos szinten viszonozni hivatott (na, itt nem feltétlenül magamra gondolok, aki több mint két évvel a megjelenés után rendeltem meg... :P). Gyönyörű, négyrészes papírtok az említett grafikával díszítve, két lemez (egy CD és egy DVD) fekete alapon rózsaszín betűkkel (aaaarrrghh, túl sok, ezek tudnak valamit, imádom! :)), a fényképes dalszövegfüzetkével, éééééééééés, egy szép nagy poszterrel, ami már csak azért is vált ki ekkora lelkesedést, mert foggalmam sem volt róla, hogy ez is része a díszdoboznak. Azt hiszem, egyáltalán nem panaszkodhatok, I. hozott nekem csokit, és kaptam ajándékba egy rakat extrát, pedig sem szülinapom, sem karácsony nincs.

Ja, és el ne felejtsem, a kép(ek):

Most pedig meghallgatom az "Une enfant du siecle"-t, hogy megtudjam, letaszítja-e a mindenkori kedvencek dobogójának tetejéről a Psychédélices-t (kétlem... :))

Csak boldog akarok lenni

Miután sikerült rendezni munkabéli soraimat, és immár nem öt, hanem csak három különböző helyre dolgozom, az elmúlt két hétben sok mindenre jutott időm, amire december óta már nem. Találkoztam több baráttal (végre-végre), négy (!) filmet láttam a Titanic filmfesztiválon - illetve az egyik nem fesztiválfilm volt, hanem A próféta, amit egészen pontosan tavaly november 12-i bemutatója óta készültem megnézni, és hálás vagyok a forgalmazóknak, hogy a Kinóból átküldtek egy kópiát a Puskinba, így most sikerült több hónappal a premier után eljutni rá -, felszereltem a két Emma Thompsonos plakátomat a falra, és vasárnap "céges" kirándulásra mentem. Illetve ismert okok miatt kirándulni nem, de utána bográcsozni a Frankhegyi turistaházba már igen. Gyönyörű panoráma, isteni gulyásleves, még istenibb rétes, tűző napsütés, jófej emberek, ennél több nem is kell. Najó, ha egyszer netán megint tudnék kirándulni, az jól esne, de ezen kívül tökéletes volt, és szinte szokatlan élmény az elmúlt néhány hónap után, amikor tényleg szinte csak a számítógépemmel voltam kapcsolatban. Aztán B. volt oly kedves és hazahozott, és az autóban hallgatta ezt a számot. Teljesen rákattantam a refrénjére, hazaérve azonnal meg is kerestem, és azóta folyamatosan hallgatom. Zenei, főleg magyar zenei műveltségem elmaradottságát jelzi, hogy még korábban sosem hallottam, pedig már viszonylag régi (legalábbis pár éves) szám ez a Heaven Street 7-től. Annyira szívbemarkoló a dallama, és ahogy az angolok mondják, nagyon "catchy" (erre még mindig nem találtam jó magyar szót, a "fülbemászó" nem teljesen ugyanez). Most ideig-óráig ezzel váltom fel Alizée-t és Nolwenn Leroy-t, közben pedig csak ámulok és bámulok, hogy komolyan zenét hallgatok, én, aki számára a zene mindig csak valami másodrangú összetevője volt az életnek, ami mondjuk kreatívkodás közben hasznos lehet háttérzajnak, mert akkor úgysem lehet filmet nézni. Még CD-t is fogok venni, ha F. végre hajlandó lesz reagálni Belgiumból, hogy oké, megrendelhetem a nevére a cuccokat a francia Amazonról. Nem ismerek magamra.

A század gyermeke

Tegnap kijött Alizée új videoklipje, az első a negyedik albumról (Une Enfant du Siecle), és már rengetegen látták YT-on (asszem, most valahol 140 ezer körül jár). Nekem túl elektronikus, túl 80-as évek (amit ugye még a káposztás tésztánál is jobban utálok, pedig az már nagy szó), és hihetetlen, de mégis ott találom magam, hogy folyamatosan hallgatom. Egyébként ismét az érvényesült, ami a korábbi Alizée-számoknál is: a dallamot sokszor depisnek találtam, de aztán a szöveget megismerve teljesen magába szippantottak a dalok, és azóta imádom őket. Najó, nem mindet, de amiket igen, azokat oda-vissza tudom (és szoktam) hallgatni. Ez azért is meglepő, mert úgy kb. 13 éves korom óta egyáltalán nem vagyok az a nagy zenehallgató, nálam a zene legfeljebb háttérzajnak jó, úgy önmagában nem egy külön kategória, amelyikkel foglalkoznék, amiért rajonganék - pl. koncerten talán életemben egyszer voltam, azt is a Sörfesztivál keretén belül. :P Ráadásul soha nem alkotók, hanem mindig egyes számok fognak meg. Az rettentően ritka (sőt, inkább nincs is), hogy ha valakitől megtetszik egy szám, utána a később hallott dalai is mind egytől-egyig tetszenek, sőt, legtöbbször nem is tudom, hogy egy-egy dalt ki énekel, mert igazán nem érdekel, ezért ezt az Alizée-jelenséget nem is értem. :-) A slusszpoén pedig az, hogy nagyon sok francia rajongója teljesen elfordult tőle, amikor a második lemez után szakított Mylene Farmerrel meg a Lolita-imázzsal, és a harmadik albumot teljesen más stílusban készítette el, nekem viszont, aki szinte egyidőben fedeztem fel az első három korongot, éppen a harmadik a kedvencem. Meglepő módon a 11 szám közül igazán csak 1 van, amelyiket nem hallgatom olyan szívesen, még kettő kicsit hangulat kérdése, de nyolc bárhol, bármikor, bármennyiszer jöhet... Furcsa, de ez van. :-) Most arra tippelnék, hogy ez a negyedik nem üti majd ki a Psychédélices-t a dobogó tetejéről, de már most rákattantam erre a dalra, pedig baromira nem az én stílusom, de valahogy a szöveggel együtt mégis annyira jóó!!

Íme a videó, Les Collines avagy Never leave you