A közösségi média és a panasztétel találkozása

Ma testet öltött életemben az aktív uniós polgári szerepvállalás eddig mindössze szépen hangzó fogalma. Az Eur-Lex-en ugyanis a kétnyelvű megjelenítésnél az oldalakra tört doksiknál az oldalszámok mellett megjelent egy "Full text" gomb, amire rákattintva, voilá, egy oldalon látszik a szöveg, mint korábban. Éljen!! 

És hogy hol van ebben a polgári szerepvállalás? Nincsenek illúzióim, bizonyára nem csak rajtam múlt (jobb esetben feltételezek annyit a fejlesztőkről is, hogy idővel rájönnek, a többoldalas layout teljesen használhatatlan a kétnyelvű verzióknál), de az kétségtelen, hogy volt értelme még a legelején, halasztást nem tűrve kiakadni a Twitteren. Na meg használni a tageket. Az Eur-Lex-esek ugyanis visszaírtak, és megkértek, írjam le hivatalosan, mi a kínom, majd persze annak rendje és módja szerint meg is válaszolták, hogy jelen pillanatban megoldhatatlan az egyoldalas nézet, mert leterheli a rendszert, és akkor "mindenkinek" sokkal rosszabb lesz (gondoltam, hát ezt most máris meg tudom cáfolni, mert nekem pl. JOBB lesz), de hogy amúgy is csak a dokumentumok 10%-át érinti az oldaltörés, mert a többi rövidebb, viszont ha még bármi megjegyzésem lenne, állnak rendelkezésre. Akkor hirtelen csak annyi jutott eszembe, hogy csesszétek meg, de úgy gondoltam, ezt nem szükséges feltétlenül megosztanom velük. 

Még a múlt héten is szívtam rendesen, mert a fő referenciaszövegem éppen csak 6 oldalon bírt megjelenni kétnyelvű változatban, így aztán kénytelen voltam a jó kis pdf-fájlokban keresgélni, mintegy legalább kétszer annyi időt igénybe véve, mint normál esetben. Ma viszont, mit látnak szemeim - ott pislog szerényen a "Full text" gombocska az oldalszámok mellett. Ó, az élet apró örömei! Az hagyján, hogy úgy tűnik, végre elkövettem a Twitter-fiókom első értelmes felhasználását, de emellett szerepem volt abban, hogy a rendszer hülyeségével szembemenve megkönnyítettem (vagyis pontosabban visszakönnyítettem) a saját dolgomat. És persze nyilván még sok fordítóét. Ez különösen az elkövetkező munkák fényében igazán jó érzés. Még akkor is, ha valahol tudom, hogy az ésszerűség nagy valószínűség szerint mindenképpen győzedelmeskedett volna a hülyeség fölött. :-)

Állásbörze

Mai párbeszéd:
I (HVG állásajánlatok között tallózva): Etikus hacker. Ez egy állás.
Én: O.o ... Etikus adócsaló nincs?

Részleges munkavégzésre való alkalmatlanság

A tudományos célokra felhasznált (aka kísérleti) állatokról szóló jogszabály zanzásított összefoglalásának fordítása közben félúton elbőgtem magam. Lelki szemeim előtt pici, puha, selymes szőrű, ölelgetni való egérkék futkároznak, és megszakad a szívem. Legközelebb azt hiszem, lelkiismereti okokból vissza kell utasítanom az ilyen munkát.

Rémálom és egyebek

Nem tudom, mi van velem. Párizs óta megállíthatatlanul tömöm magamba az édességet, és nem elég. Valamennyire megpróbálom ugyan visszafogni magam, de ez messze elmarad az ideális nullcsokoládés céltól. Ma megettem egy 150 gr-os Cote d'ort (maracuja ízű töltelékkel készült étcsoki), amit I-től kaptam, mert megszánt, hogy itt toporzékolok a napi adagomért, mint egy függő, és előhalászta a secret-secret-secret stash-t (egyébként a szülinapomra vette - hiába, sosem kifizetődő túl korán bevásárolni az ünnepekre, ezt már régóta tudjuk).

Mindemellett az elmúlt két hónapban már másodszor álmodom azt, hogy megölök valakit. Sőt, most még az elkövetés módjára is emlékszem: fojtogatás. A helyszín ezúttal valamilyen háborús-katonai közeg volt, az illető pedig abszolút nem ismerős, nincs is arca tulajdonképpen (csak annyira emlékszem, hogy férfi), igazándiból nem is ő a fontos az egész álomban, hanem én. Ahogy átélem az egészet. Szörnyű. Nem olyan régen elég sokáig rendszeresen álmodtam olyat, hogy meg akarnak ölni, és menekülök; általában 300-as pulzussal és hulla fáradtan ébredtem. De így fordítva még rosszabb, már csak azért is, mert az álom nagy részében itt is azzal vagyok elfoglalva, hogy el fognak kapni, tehát igazából megint menekülök - és ismét 300-as pulzussal és hulla fáradtan ébredek. Ez a rettenetes érzés pedig, ami közben a hatalmába kerít, leírhatatlan, de mindkét álmomban pontosan ugyanolyan volt. Ezt egész biztosan elmesélem A-nak, kíváncsi vagyok, sikerül-e kihámozni belőle valamit. Addig meg lehet, hogy megnézek egy álmoskönyvet, hogy mégis mi a bánatot jelenthet, ha ilyet álmodik az ember. Még csak nem is tudok róla, hogy nagyobb indulatok dúlnának bennem tudat alatt, mint az elmúlt tudjukhány évben.

Közben kiderült, hogy a francia fordításom "nagyon szép" lett, szerintem angol munkám soha nem sikerült még ennyire pikk-pakk, szinte bele sem nyúlt a lektor. Rötyögtem rendesen, hogy na ne már. Átnézés közben egyébként éreztem, hogy ha csak a magyart olvasom, és kivonom az egyenletből az eredetivel vívott 12 órás heroikus küzdelmemet (babelfish és hasonlók igénybevételével), majd az ezt követően is megmaradt kétségeimet és bizonytalanságaimat (értsd: fogalmam sincs, egyáltalán az van-e odaírva franciául, amit gondolok), akkor egész jó ez. Hű, de örültem. Mondjuk azért a továbbiakban örülnék néhány könnyebben bevehető kanyarnak, például addig, amíg ebből az anyagból megtanulom a különböző kifejezéseket.

Befejezésképp egy témába vágó dal Nolwenn Leroy-tól Cauchemar (Rémálom) címmel. (Huh, a szöveg egy visszatérő álomról szól, amelyben a pasija lezuhan a szakadékba, ő meg csak nézi... khm... ez jobban témába vág, mint gondoltam.)

Nagyhalál

Ma egész nap vért izzadtam. Képességeimet jócskán meghaladó francia szöveggel kellett megbirkóznom, és mostanra kb. úgy érzem magam, mint aki átesett egy beavatási szertartáson. Testileg-lelkileg kifacsartak, viszont most már akár kínait is tehetnének elém, már nem ijednék meg tőle.

De jó ég, mekkora nagy menet volt. Sokszor belehaltam. Amikor például rájöttem, hogy az egy oldal idézetet ahelyett, hogy egy már lefordított uniós jogszabályból lenne, egy csak franciául létező adótörvényből szedték, kis híján megállt bennem az ütő. De lényeg, hogy megvan, és úgy érzem, többet tanultam franciául egy nap alatt, mint az elmúlt öt évben együttvéve. Ezért kell nekem az a tanfolyam. Majd. Valamikor.

Nyelvlecke

Nehezen ment hétvégén a munka, többek között azért, mert szinte végigaludtam a két napot, amikor pedig nem, akkor is úgy éreztem, hogy bármelyik pillanatban el tudna nyomni az álom.

Viszont ma ráakadtam egy aranyos kifejezésre, amit korábban - bármily meglepő is - még nem hallottam:

"to put the fox in charge of the henhouse" - vagyis "kecskére bízza a káposztát"

Az angol számomra nagyon vizuális, már látom is, ahogy nagy komolyan odaállítják a rókát a tyúkól elé őrködni. Azért nem teljesen haszontalan dolog uniós szövegeket fordítani. :)

Procrastination

Szeretem ezt a szót, mert valahogy igazán jól kifejezi, amit jelent. Legalábbis számomra. Amikor megtanultam, valamiért bevésődött az agyamba és az érzékeimbe, és azóta is mindig eszembe jut, amikor arra gondolok, hogy már megint halogatok valamit. Mint most. Nem megy ez a fránya munka, legalábbis nem úgy, mint korábban. Hiába tudom, hogy Himalájányi szóhegyek tornyosulnak előttem, és folyamatosan kellene birkóznom velük, egy-két nekifutás és termékeny nap után megint megingok, és elmismásolok egy-két továbbit.

A.-tól persze épp tegnap kaptam ezért dicséretet (haha, jó helyre kell menni, tudom, hogy nála mindig támogatásra lelek, ha arról van szó, hogy végre hanyagolom a kötelességeimet a tágabb értelemben vett "élet" javára), de valahogy akkor sem érzem tőle jól magam. A legrosszabb az, hogy nem csak lelkileg, de fizikailag is kivagyok. Nem megy az a 14 óra sokszor egymás után. Ma reggel például ahelyett, hogy nekiálltam volna egy ilyen hasonló 14 órának, fél 12-kor keltem (akkor is csak önrugdosással, de hiába, ez a takony idő sem segít), aztán megnéztem a Last Chance Harvey-t audiokommentárral (Emma zseniális, mindig kifekszem attól a nőtől :D), közben ettem, majd körmöt festettem-matricáztam (rózsaszín-fekete, mi más?). Mindezt abban a tudatban, hogy előbb-utóbb úgyis kikötök a számítógép előtt, és legfeljebb a billentyűzet fogja díjazni a rajta kopogó stílusos körmöket. De még tudtam fokozni, és amikor háromkor úgy volt, hogy most már mindenképp elkezdek dolgozni, rájöttem, hogy akkor nézzük meg, mikor repüljünk Párizsba - és elkezdtünk I-vel jegyeket kutatni, próbafoglalni, meg hasonlók. Ez egészen 5-ig eltartott, amikorra is jól elhatároztuk, hogy akkor most már - ha lejár ez az őrült időszak - mindenképpen megyünk.

Dolgozni viszont azóta sem sikerült elkezdenem... Tudom, hogy most még megtehetem, és hogy jövő héttől vsz. nagyon rá fogok faragni, méghozzá legalább másfél hónapra, de egyszerűen képtelen vagyok (ráadásul ezt mondtam már két hete is, szóval a hatás valószínűleg hatványozott lesz). Amikor már majd nagyon szorít a határidő, nem lesz választásom, de most még feszítem azt a bizonyos húrt. Persze jó lenne, ha közben jól is érezném magam, mert így azért picit rányomja a bélyegét a hangulatomra a "kellene". Ezen persze meg majd A.-nál kell még dolgoznom.

Leharcolva

Két nappal ezelőtti nagy terveimet visszaolvasva mondanom sem kell, ki sem jutottam a lakásból, úgyhogy Sir Anthony felőlem azóta akár már árkon-bokron is túl lehet. Itt güzültem a gép előtt a munkával, ami siralmasan indult. Harc a mondatelemekkel. A mai csatát viszont fölényesen megnyertem. Ha a holnapi is sikerül, akkor a háború is az enyém. Győzelmem jutalma az lesz, hogy nekiülhetek a következő adagnak, ami erre a hétre lett volna. Pompázatos, de tényleg.

Munka és mozi

Nem gondoltam volna, hogy egyszer a munkában ilyen közvetlenül is előnyömre válik majd a mozi iránti szerelmem, de mégis. A mai fordításomban szerepelt egy lista a nemrég készült és ilyen-olyan EU-s támogatásban részesült filmekből, és csípőből fordítottam az összes címet, megspórolva ezzel magamnak vagy 20 percnyi keresgélést. :) (Ez annyira feldobott, hogy utána újult erővel folytattam az anyag többi részét.) Ott volt pl. A fehér szalag, a Piaf ♥♥♥, a Lakótársat keresünk♥ vagy A mások élete. Az egyetlen cím, ami nem ugrott be azonnal magyarul, a The Wind that Shakes the Barley volt, látszik, hogy azt Belgiumban láttam, ki is maradt rendesen a magyar megfelelője.

Nnna, szóval valamire jó a hobbi is; végleg bebizonyosodott, hogy nem szabad feláldoznom a szabadidős tevékenységeimet a munka oltárán... :D

Témához illően egy kis zenés videó a mozinak ajánlva, épp most találtam, és nagyon tetszik a dal:

Pozitívan tálalva

Annyira terveztem, hogy rendszeresen fogok blogot írni, de négy hete folyamatosan dolgozom, egy árva szabadnap nélkül, és rájöttem, hogy nincs időm, illetve ha idejövök, akkor sem tudok miről írni. Mert csak a munka vagy az arról való panaszkodás adja magát témaként, azt meg nem akarom. Az összes többi fórumon is mást sem teszek, mint kiakadok, és ez így nem mehet tovább. :P

De rájöttem, hogy akár a pozitív gondolkodás jegyében is leírhatom mindazt, ami (nem) történik velem mostanában.

- Napi 10-12 óra fordítás a legváltozatosabb témákban igazán nagy mértékben szélesíti a látókörömet, bővíti a szókincsemet, és még fizetnek is érte.

- Ide tartozik még, hogy egy hatalmas projektnek köszönhetően, ami a legtöbb időmet leköti, felelevenednek a középsulis kémiaórák az etilén/metilén/propán/bután/izopropil/ftálsav és hasonló kifejezésekkel, amiket anno imádtam (és nem mellesleg tudtam :P). Ehhez ráadásul elő kellett halásznom a periódusos rendszert is, így most újra tudom, nagyjából hol találhatók benne a legfontosabb kémiai elemek.

- Rrrrrengeteg isteni film vár rám a moziban (és várnak, és várnak), sőt, hétről-hétre egyre többen vannak, így el sem tudom képzelni, milyen határtalan extázis lesz, amikor majd két hétig napi hármat nézek! Hm... már előre élvezem, és hálálkodom, hogy egy szabad másodpercem sincs, ami veszélyeztetné ezt a fantasztikusan nagyívű jövőbeli projektet. Sőt, lassan egy különleges és kiváltságos elit tagjává válok abbéli állapotomban, hogy még nem láttam az Avatart.

- Mivel már kedvenc lélekbulváromnál sem jártam két hete, így tkp. nem is gondolkodom a bajaimon... (na, azt hiszem, ez eddig a leggyengébb :)).

- Egész keveset eszem, hiszen nincs rá időm - sőt, még vásárolni sincs, így aztán még inkább.

- És végül a legjobb: holnap nem szabad betennem a kontaktlencsémet, mert hétfőn szemüveg-készíttetés lesz, és direkt kérték, hogy legalább 1-2 napig ne legyen bent előtte. Bár mondtam, hogy nálam felérne egy cirkuszi mutatvánnyal, ha ezt sikerülne kivitelezni, de szükség törvényt bont, és kijelölődött a holnapi nap (a két nap lencse nélkül már az elején hamvában holt ötlet volt). A jó ebben persze az, hogy így fizikailag is alkalmatlanná válok a munkavégzésre, úgyhogy 4 hét után először egész nap egy betűt sem fogok látni (szó szerint :D)!! Ezzel persze együtt jár, hogy lencse nélkül gyakorlatilag minden egyébre is alkalmatlanná válok, úgyhogy az alváson és Alizée-hallgatáson kívül vsz. olyan filmek újra"nézése" lesz a program, amikhez a kép már nem kell, elég, ha hallom őket. :-) Jujj, dejó, már alig várom. :)

Netcafés mikulás

Haha, nem hiszem el, hogy még mindig írok. Négy munkát kellett leadnom a hétvégén, ki sem látok a fejemből, de azért írok. :P Egyébként ma megállapítottam, milyen szép és kellemes vasárnap délelőtt a város (idejét nem tudom, mikor dugtam ki utoljára az orromat itthonról vasárnap délelőtt). Nincs nagy forgalom, és nincs sok ember, azok nagy része is turista, őket pedig nagyon szeretem. Érdekes figyelni, milyen sokféle helyről jönnek, ilyenkor valahogy mindig megcsap a multikulti belga fíling, és máris jobban érzem magam. Plusz az elviselhető hideg, a szürkésfehér ég... kell ennél több?

Az külön jó, miért is jártam ma a városban. Világos, hogy csak a szükség vitt rá, de amolyan Murphy törvénye módra. Tegnap estére kiderült, hogy nem is lesz tán olyan vészes ez a halom munka, mármint elviselhető időn belül be fogom tudni fejezni őket, és nem kell napi 20 órát a gép előtt gubbasztanom. Ámde ahogy az meg van írva, kedvenc internetszolgáltatónk úgy döntött, épp most hibásodik meg (soha nem szokott, még a tervezett karbantartásokat is éjszaka végzik). Elképzelhető, hogy paranoiás vagyok, de ezt a terveim szándékos keresztbehúzásaként értékeltem. Merthogy pakolhattam szépen minden doksit pendrive-ra, aztán irány a netcafé. Közben persze elgondolkodtam, hogy vajon ők mit csinálnak, ha üzemszünet van? Vagy náluk valami extra backup rendszerről akkor is él a kapcsolat? Mindenesetre ilyen szempontból reméltem, hogy kiváltságosak, mert ha hétfő reggel a határidő, akkor nincs mit tenni. A nagyobb probléma ott van, hogy fordítóprogram kell a fordításhoz, ami ott nincs, így választhattam, hogy net (itthon) vagy CAT eszköz (netcaféban) nélkül kezdem el a munkát. Végül az utóbbi mellett döntöttem, és fapadosan, ámde internet által támogatottan lehúztam 3 órát a caféban, mire kedvenc ikertesóm jelezte, hogy feltámadt a netünk, és jöhetek haza. Pedig olyan jól berendezkedtem, minden holmim szét volt hányva az asztalon (termosz, könyv, toll, táska, zsepi, telefon stb.) mint a régi szép időkben a könyvtárban. :) Valószínű úgy kb. 3 plusz órát jelentett ez a kis kaland, de sebaj, még emberi időben kész lettem. Holnap viszont délig alszom, az biztos.

Ezen kívül pedig ma van Mikulás napja, és ez alkalomból nővérkém elnevezett "Joulupukkancs"-nak, amin azóta is röhögök, és fel fogom venni a szótáramba. Joulupukki a Mikulás finn (tehát eredeti :P) neve, és mivel mondtam valamit, amit ő zokon vett, I. létrehozta számomra ezt a "blend" jellegű összetett szót. Ho-ho-ho-hoooo, naggyon teccetős. :D