Internet's mysterious ways...

Az internet útjai számomra kifürkészhetetlenebbek, mint Istenéi... most jöttem rá, hogy Sparrow, aki elvileg nem tudja, hogy olvasom, valójában de, tudja, és fogggalmam nincs, hogy ezt hogy sikerült kiviteleznem. Én még arról sem kapok értesítést, ha valaki hozzászól egy bejegyzésemhez (oké, lehet, hogy ez csak egy beállítás kérdése, amit idő és keresés hiányában még nem találtam meg), és engem páran szintén úgy linkeltek be a saját oldalukra (lám, például Ő is :)), hogy arról egyáltalán nem kaptam hírt (mert, ugye, miért is kéne, meg hát hogy is, hiszen azt a net elvileg nem látja... vagy mégis?). A vicc az egészben az, hogy Sparrow blogjában még azelőtt, hogy itt feltüntettem volna az olvasottak között, láttam valami olyat, hogy "ahogy Principessa mondta", vagy valami hasonlót, és még gondolkodtam is, hogy jé, valakinek ugyanaz a nickneve, mint nekem. :D Arra már nem emlékszem, mire vonatkozott az utalás, majd ha lesz időm, utánanézek, de már az igen sokat mondó, hogy nem ismertem fel a saját gondolatomat... :D Ráadásul komolyan nem emlékszem, hogy kommentet írtam volna abban a blogban, úgyhogy lehet, hogy ezek már a szenilitás első jelei, bár abban a korban talán még nem tartok. :)

Pedig hajlamos vagyok magamat, ha nem is a digitális bennszülöttek, de mondjuk a tiszteletbeli digitális állampolgárok kategóriájába sorolni, viszont ez a blogolás egyre inkább meggyőz róla, hogy közelebb állhatok az analóg nyugdíjasok klubjához... Persze igaz, hogy az ilyesfajta ismereteim nagy része rám ragadt, a szükség és a gyakorlat hozta, úgyhogy ami ezen két indíték hatáskörén kívül esik, az az én életemből is kimarad. Épp a minap láttam, hogy netezés tárgyában is indítanak tanfolyamokat, és eszembe jutott milyen pöpec és legfőképp milyen hihetetlen egyszerű lenne egy ilyenen részt venni, és X órában úgy tanulni, mint akár egy nyelvet. Ott elkerülhetetlenül teljesen képbe kerülnék, és nem kellene a két-éve-szoftvert-honosítok-de-még-mindig-homály-amit-leírok érzéssel élnem. Na, nem mintha annyira zavarna, kivéve akkor, amikor ilyen megmagyarázhatatlannak tűnő dolgok történnek; ilyenkor átérzem, miért volt szüksége eleinknek arra a sok különböző istenre. Lehet, hogy ki kellene találnom magamnak az internet istenét, aztán elég lenne hinni benne, nem mindig mindenre magyarázatokat keresni. De azért majd kiderítem én, hogyhogy engem mindenki lát, én pedig senkit sem, addig pedig gondolkodom egy jó néven a netisten számára. Valami görög eredetű kellene, azok mindig olyan tudományosan hangoznak.:-)

Amúgy ha már a kifürkészhetetlen utaknál tartok, Sparrow blogjára is ilyen előre nem látott módon találtam rá. Egy fordítási munkámhoz kerestem valami szót (surprise, surprise), de már nem emlékszem pontosan, mit, csak talán hogy valami technikai dolog volt, és a jó kevés találat egyike az ő egyik hazautazásról szóló bejegyzésében volt fellelhető. Aztán ha már ott voltam, elolvastam azt a bejegyzést, aztán a következőt, meg a következőt, és ott ragadtam olvasónak. :)

Netcafés mikulás

Haha, nem hiszem el, hogy még mindig írok. Négy munkát kellett leadnom a hétvégén, ki sem látok a fejemből, de azért írok. :P Egyébként ma megállapítottam, milyen szép és kellemes vasárnap délelőtt a város (idejét nem tudom, mikor dugtam ki utoljára az orromat itthonról vasárnap délelőtt). Nincs nagy forgalom, és nincs sok ember, azok nagy része is turista, őket pedig nagyon szeretem. Érdekes figyelni, milyen sokféle helyről jönnek, ilyenkor valahogy mindig megcsap a multikulti belga fíling, és máris jobban érzem magam. Plusz az elviselhető hideg, a szürkésfehér ég... kell ennél több?

Az külön jó, miért is jártam ma a városban. Világos, hogy csak a szükség vitt rá, de amolyan Murphy törvénye módra. Tegnap estére kiderült, hogy nem is lesz tán olyan vészes ez a halom munka, mármint elviselhető időn belül be fogom tudni fejezni őket, és nem kell napi 20 órát a gép előtt gubbasztanom. Ámde ahogy az meg van írva, kedvenc internetszolgáltatónk úgy döntött, épp most hibásodik meg (soha nem szokott, még a tervezett karbantartásokat is éjszaka végzik). Elképzelhető, hogy paranoiás vagyok, de ezt a terveim szándékos keresztbehúzásaként értékeltem. Merthogy pakolhattam szépen minden doksit pendrive-ra, aztán irány a netcafé. Közben persze elgondolkodtam, hogy vajon ők mit csinálnak, ha üzemszünet van? Vagy náluk valami extra backup rendszerről akkor is él a kapcsolat? Mindenesetre ilyen szempontból reméltem, hogy kiváltságosak, mert ha hétfő reggel a határidő, akkor nincs mit tenni. A nagyobb probléma ott van, hogy fordítóprogram kell a fordításhoz, ami ott nincs, így választhattam, hogy net (itthon) vagy CAT eszköz (netcaféban) nélkül kezdem el a munkát. Végül az utóbbi mellett döntöttem, és fapadosan, ámde internet által támogatottan lehúztam 3 órát a caféban, mire kedvenc ikertesóm jelezte, hogy feltámadt a netünk, és jöhetek haza. Pedig olyan jól berendezkedtem, minden holmim szét volt hányva az asztalon (termosz, könyv, toll, táska, zsepi, telefon stb.) mint a régi szép időkben a könyvtárban. :) Valószínű úgy kb. 3 plusz órát jelentett ez a kis kaland, de sebaj, még emberi időben kész lettem. Holnap viszont délig alszom, az biztos.

Ezen kívül pedig ma van Mikulás napja, és ez alkalomból nővérkém elnevezett "Joulupukkancs"-nak, amin azóta is röhögök, és fel fogom venni a szótáramba. Joulupukki a Mikulás finn (tehát eredeti :P) neve, és mivel mondtam valamit, amit ő zokon vett, I. létrehozta számomra ezt a "blend" jellegű összetett szót. Ho-ho-ho-hoooo, naggyon teccetős. :D