Hamis barátok

Így hívják azokat a szavakat, amelyek két különböző nyelvben alakilag vagy tükörfordításban megegyeznek, mégsem ugyanazt jelentik, használatuk pedig nem kevés derültséget tud okozni az érintettek számára. Vagy éppen fejfájást, mint ezúttal gyanítom, a francia elnöknek, aki több értelemben is egy hamis "barát(ság(osság))" áldozatául esett.

Francois Hollande levélben gratulált Obama elnök újraválasztásához. Ezzel önmagában nem is volt semmi gond, de valószínűleg nagy lelkesedés fűtötte, hogy valami személyessel is kiegészítse az előregépelt (egyébként franciául írt) levelet, ezért kézírással kanyarított közvetlenebb megszólítást és - angol nyelvű - elköszönést a megfelelő helyekre. 

A levelet természetesen azonnal felkapta a francia sajtó, ugyanis Hollande a franciául nem tudók számára elsőre teljesen érthetetlen "friendly" kifejezéssel búcsúzott az (újdon is sült) amerikai elnöktől. Rögtön értelmet nyer azonban a tévedés, ha rájövünk (vagy megmondják nekünk :)), hogy a francia "amicalement" szót próbálta ily módon átültetni angolra. A két szó egyébként még csak nem is azonos jelentésű, mivel a "barátságos" franciául az amical(e), az amicalement angolul inkább "in a friendly way" lehetne, a valós jelentése pedig kb. "Baráti üdvözlettel". A lényeg tehát az, hogy míg a francia levelekben ez bevett elköszönési forma, az angolban nem létezik, megfelelője inkább a Yours sincerely vagy esetleg a Kind regards/Best regards. Azt - sok franciától eltérően - nem hinném, hogy diplomáciai incidensként vagy egész Franciaország lejáratásaként kellene felfogni az esetet (persze én könnyen beszélek, francia ajkúként biztosan másképp érezném), viszont elkerülhetetlenül megfogalmazódik a fejemben, ami hasonló, többnyire kisebb horderejű és kevesebb nyilvánosságot kapó ügyeknél is mindig: egyetlen olyan ember sem volt Hollande elnök úr közelében a levél aláírásakor, akitől egy ilyen alapvető szófordulatot illetően tanácsot kérhetett volna? 

Persze, értem én, bármi előfordulhat, lehet, hogy már indult volna az Elysée-ből a postásfiú, és még rá kellett sózni ezt a levelet, hiszen ilyen jelentős esemény azonnali gratulációt kíván, egyszerű halandóként mégis azt gondolnám, hogy felelős pozícióban nem ennyire óvatlan az ember. Nyilván az is elképzelhető, hogy meggyőződésből írta az említetteket, bár talán ez a rosszabbik eset. Nem azért, mert egy elnöktől elvárható ilyen szintű angol nyelvtudás, természetesen még nyelvtanárként és fordítóként sem gondolom, hogy ez követelmény lenne. Ellenben az igen, hogy tisztában legyen a saját hiányosságaival, vagy legalább a tévedés lehetőségével. Ha ugyanis nincs, egy könnyen mémmé váló üdvözlő levélnél még sokkal kínosabb helyzetekkel is szembe kellhet néznie, azt pedig aztán már nem biztos, hogy csak a büszkesége sínyli meg.

Suis-je gentille?

A franciásoknak - lévén a csoport már a kezdetektől, azaz két éve együtt van - saját levelezőlistájuk van, amihez a minap engem is hozzáadtak, így az éterben is teljes jogú taggá váltam. :-) Visszaolvasgattam néhány üzenetet, hogy mégis mi az, amit érdemes a levlistán közölni a többiekkel, és nagy vidámságomra láttam, hogy az egyik csoporttag, aki az első órára betegség miatt nem tudott eljönni, hangot adott abbéli reményének, hogy "az új lány kedves lesz". No, majd hétfőn meginterjúvolom, meg van-e elégedve a kedvességemmel. :)

Most azon gondolkodom, hogy megosztom ezt a videót. Tegnap mutatták facebookon, és különösen tetszik benne, hogy a macaron fontos alapszókincsként szerepel. :)

Oui, je parle...

És végre! Öt éve készülök erre, most bekövetkezett: francia tanfolyamra járok. :-) Pontosabban szólva bekönyörögtem magam egy B2-es szintű csoportba, és bár a tanár azt mondta, haladjak inkább át a pénteki nyelvvizsga-előkészítőbe, sikerült meggyőznöm, hogy bőven van még mit tanulnom, és ne kényszerítsen rá, hogy tesztekért otthagyjam a gyönyörű tankönyvemet. Merthogy pont ez hiányzott nekem mindig: szépséges, színes-szagos tankönyv, konkrét, kézzelfogható, leírt francia szavakkal. Szinte fizikailag éreztem, hogy a röpke másfél óra alatt élettel telnek meg a fejemben a native language environmentben magamra szedett kvázitudás halovány foltjai. Mint amikor elkezdjük besatírozni feketével a gyertyával rajzolt képet, és hirtelen körvonalazódik, amit a fehér papíron eddig csak sejteni lehetett.

Nem tudom, más hogy van vele, de nekem kell ez a megerősítés. Olyan, mintha most építeném a jó kis betonalapot a csilli-villi tető alá. Ilyen a franciatudásom. Fake. (Annyira, hogy még ez is angolul jön belőlem.) Nagy a füstje, szépen szól, amikor ki tudok nyögni valamit, első pillantásra tökéletesnek tűnik. Csak ha kicsit közelebbről megvizsgáljuk, akkor jövünk rá, hogy egy hámozott lufi az egész. Folyékonyan használok - több esetben helytelenül - ötszáz szót, miközben olyan alapvető hibákat követek el, amilyeneket angolból már általánosban is szégyelltem volna. Mert azt a nyelvet megtanultam. A franciát nem. Az csak rám ragadt, és a ragadás nem elég. Most megpróbálom szépen aládúcolni ezt az egészet - és roppantmód élvezem! :) Hiányzott már a tanulás, és itt most van mit elsajátítani. Amikor nyáron segítettem I.-nek az A2.1-es tanfolyamra tanulni, és egy csomó dolog megvilágosodott bennem, azt jelzésértékűnek vettem, hogy nem kell attól tartanom, túl sokat tudok. Ráadásul ez a heti kétszer másfél óra szent, és csak az enyém. Semmi sem jöhet közbe, legkevésbé munka - a járulékos előnyök egyike. :) Egyedül azt sajnálom, hogy nem intenzívebb a tanfolyam, de állítólag mindig negyed órával többet maradunk, tehát alkalmanként ennyivel meghosszabbodnak az élvezetek. :)

Heten vagyunk, két fiú, öt lány, és mindenki nagyon aranyosnak tűnik, ráadásul a tanárnő is irtó jó fej, úgyhogy mi is kellene még? Ja, igen, egy jó könyv. Az megvan. Átlapozva Cath-ot nem találtam benne, de Nathalie már befigyelt egy újság címlapján, meg van szó Liege-ről is legalább kétszer, úgyhogy azt kell mondanom, eltalálták az igényeimet. Sőt, még a Cath-os kijelentésem sem igaz, ugyanis Alain Souchon-ról írtak egy rövidke életrajzot, és példaként épp az "Allo maman bobo" c. dalát említik, amit egyszer Cath-tal énekelt a televízióban. Arról nem is beszélve, hogy a munkafüzetet még nem nyálaztam végig, elképzelhető, hogy rábukkanok még releváns információmorzsákra. Most megyek, és olvasok egy kis Jacques Prévert-verset.

Ilyenkor mindig az fordul meg a fejemben, hogy van, aki nem szeret nyelvet tanulni. Az meg hogy lehet???

British aaaa-pííí (RP)

K. a napokban hozzászólást írt a fb-on Barbra Streisandról, hogy ti. a nőszemély borzasztóan nagyképű és lekezelően viselkedik másokkal - pedig K. szereti, imádja a hangját, sőt még az angol kiejtését is tőle tanulta, de hát ami tény, az tény.

Ennek nagyon megörültem, mert nekem is volt egy ilyen "mesterem", és még sosem hallottam mástól, hogy meg tudna nevezni egyetlen személyt, akitől az angol kiejtését tanulta. Az én tanárom Emma Thompson volt. Itt úgy mellesleg megemlíteném még Balogné Bérces Katit is, aki hihetetlen profizmussal (és posztgrad. ösztöndíjasként még vsz. ugyanekkora lelkesedéssel :-)) úgy oltotta belém a fonetikát elsős egyetemista koromban, hogy észre sem vettem, ráadásul minden percét imádtam. :) Betonbiztos alapokat adott - pl. egy szájüreg rajzolt oldalsó keresztmetszete alapján simán írtuk, hogy az adott nyelv-ajak-fogtartás épp melyik hangnak felel meg. Durva. Aztán később, emlékszem, hangosan olvastam a könyveket, és próbáltam mindig megfelelően ejteni a szavakat, de ez akkor lett igazán hatékony, amikor először elolvastam, majd aztán megnéztem filmen a Napok romjait. Eleve kívülről tudtam az egész filmet, annyiszor láttam, de közben tudatosan "utánoztam" Emma kiejtését: "Might it be that our Mr. Stevens fears distraction? Can it be that our Mr. Stevens is flash and blood after all, who cannot trust himself?" :-))

Listen to the following extract and write the sentence in phonetic transcription :P:



Később, amikor megvettük DVD-n az Értelem és érzelmet, szintén kívülről fújtam a Golden Globe-os díjátadón mondott beszédét (halál vicces, mint Emma bármelyik nyilvános megszólalása), és emlékszem, még a tanításhoz is felhasználtam (jól lehetett vele gyakoroltatni az Upper-Intermediate Headway-ben a határozó+jelzős szerkezeteket - "genuinely thrilled", "absolutely delighted", "truly honoured", stb., tipikus köszönőbeszéd fordulatok). Ájj, imádtam azt a könyvet, a nőt, a kiejtését, mindent rajta. Megnézem még a book-scene-t is.

Nagyon kíváncsi lennék, így elkiáltom az éterbe nem létező olvasóimnak: Ti kitől tanultátok az angol kiejtéseteket, ha volt ilyen? (És most direkt mellőzöm azt a mondatot, ami már előre felmenthetne azon helyzet alól, ha senki sem válaszol. :D)

Nagyhalál

Ma egész nap vért izzadtam. Képességeimet jócskán meghaladó francia szöveggel kellett megbirkóznom, és mostanra kb. úgy érzem magam, mint aki átesett egy beavatási szertartáson. Testileg-lelkileg kifacsartak, viszont most már akár kínait is tehetnének elém, már nem ijednék meg tőle.

De jó ég, mekkora nagy menet volt. Sokszor belehaltam. Amikor például rájöttem, hogy az egy oldal idézetet ahelyett, hogy egy már lefordított uniós jogszabályból lenne, egy csak franciául létező adótörvényből szedték, kis híján megállt bennem az ütő. De lényeg, hogy megvan, és úgy érzem, többet tanultam franciául egy nap alatt, mint az elmúlt öt évben együttvéve. Ezért kell nekem az a tanfolyam. Majd. Valamikor.

Nyelvlecke

Nehezen ment hétvégén a munka, többek között azért, mert szinte végigaludtam a két napot, amikor pedig nem, akkor is úgy éreztem, hogy bármelyik pillanatban el tudna nyomni az álom.

Viszont ma ráakadtam egy aranyos kifejezésre, amit korábban - bármily meglepő is - még nem hallottam:

"to put the fox in charge of the henhouse" - vagyis "kecskére bízza a káposztát"

Az angol számomra nagyon vizuális, már látom is, ahogy nagy komolyan odaállítják a rókát a tyúkól elé őrködni. Azért nem teljesen haszontalan dolog uniós szövegeket fordítani. :)

Csúnyán van fordítva

Ma este csak úgy a semmiből magyarul jött be a YouTube-om. Ezt is lefordították hát. Ráadásul mivel egy ideje már a YT is a Google tulajdonát gyarapítja, talán pont "mi" fordítottuk, vagyis a többiek, ott, ahol én már pár hete nem dolgozom. De nem is ez a lényeg, hanem hogy az egyik videóm alatt megpillantottam "A megjegyzések le lettek tiltva ennél a videónál" feliratot, és égnek állt az összes hajam szála. Igaz, ez nem feltétlenül a YT hibája, régóta érik bennem ez a sikítófrász, inter alia a Facebook lefordítása óta, ugyanis ez az iszonyatos magyartalanság egyszerűen irdatlanul bántja szinte minden létező érzékszervemet, de leginkább a fülemet és a szememet.

Nem önmagával a passzív szerkezettel van bajom, tudom, megvan annak is a maga helye a magyarban, pl. állapot kifejezésére, mint hogy ki van nyitva az ablak, vagy be van csukva. Azt is megértem, hiszen magam is szenvedtem vele eleget, hogy a különböző változókkal történő szövegszerkesztés a weboldalakon nem könnyíti meg a fordítók dolgát, hiszen szinte úgy kell fogalmazni, hogy az automatikusan cserélődő elemek, amik legtöbbször pl. dátumok vagy nevek, lehetőleg semmilyen toldalékot ne kapjanak, hiszen a szövegben automatikusan ragozatlan alakban fognak megjelenni. Mindennek ellenére a kétségbeesés kerülget, amikor meglátok olyanokat, hogy XY be lett jelölve ezen és ezen a képen. Tejóég!!! Nem is csak a magyartalanság a gond, hanem hogy süt róla, hogy kényszermegoldás, minimális angoltudással mindenki élből vissza tudja fordítani ezeket a sutaságokat. Borzalmas.

Most éppen a YT kapcsán gondolkodtam el azon, hogy a hasonló, eleve magyar nyelvű szolgáltatásokban érdekes módon meg tudják oldani, hogy ne legyen pl. "visszajátszás" (replay, jaj), hanem írnak mondjuk olyat, hogy "újra megnézem", "újra lejátszom", "ismételt lejátszás" stb. Nekem a visszajátszásról egyébként mindig az jut eszembe, hogy visszafelé játszom le a videót. :-) Ugyanez a helyzet a fent említett mondattal is. Miért nem lehet simán azt írni, hogy "Ehhez a videóhoz nem lehet megjegyzést fűzni"? Vagy ha már nagyon szöveghűk akarunk lenni, hát akkor azt, hogy "letiltották a megjegyzéseket". Igen, így, T.sz. 3. személyben, mint általában a személytelen mondatok esetében a magyarban.

Nyelvi szempontból nem vagyok különösebben preskriptív beállítottságú, de vannak dolgok, amelyekre ugrom, főleg akkor, ha közérdekű megjelenési helyekről van szó (lásd pl. az említett közösségi oldalakat), ahol azért úgy vélem, nem árt egy kis egészséges nyelvművelő hozzáállás. Arról nem is beszélve, hogy ha valóban van jobb, a célnyelv szempontjából megfelelőbb megoldás. Merthogy a lényeg még mindig a célnyelvi közönség megszólítása, még akkor is, ha a legtöbb felhasználó tudni fogja, ez azért olyan, amilyen, mert az eredeti angol volt, és nem lehet máshogy megoldani a magyarban toldalékolás nélkül. Nekem, mint célnyelvi felhasználónak igenis megakad rajta a szemem, nem odaillőnek, bénának, zavarónak, "eztmegkifordítottá"-nak érzem. Pedig én aztán tudom, hogy miért ez az eredmény, és mégis. Persze nyugodtan visszaválthatok angolra vagy franciára, amit meg is fogok tenni, de nem gondolom, hogy azoknak, akik valóban magyarul szeretnék használni az ilyen oldalakat, mert nem értenek más nyelven, kevésbé tűnnének fel ezek a furcsaságok. Értem én, hogy a nyelv úgyis önmagát alakítja, és nem lehet neki előírni, hogyan viselkedjen, de egyben éppen ez a gondom is: én nem használom így a nyelvet, tehát nekem ne akarják "előírni", hogy az ilyen szerkezetek természetesek és helyük van olyan helyeken, ahol minimális szinten a "helyes" nyelvhasználatot illő alkalmazni. Ne az legyen már a mentség, hogy ma szükségmegoldás, de így majd 100 év múlva már ez is természetes lesz. Csak annyi kellene, hogy úgy használjuk a nyelvet, ahogy most hangzik természetesnek. Aztán a többi már valóban alakulhat magától.