A közösségi média és a panasztétel találkozása

Ma testet öltött életemben az aktív uniós polgári szerepvállalás eddig mindössze szépen hangzó fogalma. Az Eur-Lex-en ugyanis a kétnyelvű megjelenítésnél az oldalakra tört doksiknál az oldalszámok mellett megjelent egy "Full text" gomb, amire rákattintva, voilá, egy oldalon látszik a szöveg, mint korábban. Éljen!! 

És hogy hol van ebben a polgári szerepvállalás? Nincsenek illúzióim, bizonyára nem csak rajtam múlt (jobb esetben feltételezek annyit a fejlesztőkről is, hogy idővel rájönnek, a többoldalas layout teljesen használhatatlan a kétnyelvű verzióknál), de az kétségtelen, hogy volt értelme még a legelején, halasztást nem tűrve kiakadni a Twitteren. Na meg használni a tageket. Az Eur-Lex-esek ugyanis visszaírtak, és megkértek, írjam le hivatalosan, mi a kínom, majd persze annak rendje és módja szerint meg is válaszolták, hogy jelen pillanatban megoldhatatlan az egyoldalas nézet, mert leterheli a rendszert, és akkor "mindenkinek" sokkal rosszabb lesz (gondoltam, hát ezt most máris meg tudom cáfolni, mert nekem pl. JOBB lesz), de hogy amúgy is csak a dokumentumok 10%-át érinti az oldaltörés, mert a többi rövidebb, viszont ha még bármi megjegyzésem lenne, állnak rendelkezésre. Akkor hirtelen csak annyi jutott eszembe, hogy csesszétek meg, de úgy gondoltam, ezt nem szükséges feltétlenül megosztanom velük. 

Még a múlt héten is szívtam rendesen, mert a fő referenciaszövegem éppen csak 6 oldalon bírt megjelenni kétnyelvű változatban, így aztán kénytelen voltam a jó kis pdf-fájlokban keresgélni, mintegy legalább kétszer annyi időt igénybe véve, mint normál esetben. Ma viszont, mit látnak szemeim - ott pislog szerényen a "Full text" gombocska az oldalszámok mellett. Ó, az élet apró örömei! Az hagyján, hogy úgy tűnik, végre elkövettem a Twitter-fiókom első értelmes felhasználását, de emellett szerepem volt abban, hogy a rendszer hülyeségével szembemenve megkönnyítettem (vagyis pontosabban visszakönnyítettem) a saját dolgomat. És persze nyilván még sok fordítóét. Ez különösen az elkövetkező munkák fényében igazán jó érzés. Még akkor is, ha valahol tudom, hogy az ésszerűség nagy valószínűség szerint mindenképpen győzedelmeskedett volna a hülyeség fölött. :-)

Suck it neeeeerds!

Van jegyem a Kramer kontra Kramerre kedd este 6-ra, úgyhogy toll a fülébe annak, aki elhappolta előlem a belépőt a Meryles díjátadóra. Bőszen frissítgettem az oldalt, hátha véletlenül újra megnyitják a foglalást, és bár sajnos az esti ceremónia esetében ez nem jött össze, a Kramernél igen, éltem tehát a lehetőséggel, izibe'. Így is lesz Berlinale-élményem, és este 8-kor még bőven elkezdhetek keringeni a Berlinale Palast körül, hátha elcsípem a nőt vagy egy kóbor megmaradt jegyet. Sőt, hátha lesz a Kramer vetítésén a közönség soraiban valaki, aki megvette az esti jegyét, de sajnos nem tud elmenni, és boldogan megszabadulna tőle, akár még némi felárral is.

Jelige: Jegyüzérek ne kíméljenek.

Halogatás az élet megrontója

Átestem a tűzkeresztségen, eladtam ma Vaterán egy matracot (az egyiket a háromból, amit kipróbáltam, nem volt jó és még mindig itt boldogított). Hónapokig halogattam, hogy feltöltsem a képeket és meghirdessem, mert ugye nem tudtam, mivel jár, és akkor sokkal könnyebb meggyőzni magam arról, hogy lehet, hogy órákig tart, tehát épp most nem fér bele. Na, mondjuk annyira egyszerű nem is volt, ellenben már a második nap megvette valaki, és ma, vagyis a harmadik nap el is vitték. Ha tudtam volna, hogy ez ennyire simán megy, már régesrég rávettem volna magam, nem kellett volna itt tologatnom jobbra-balra, és nem hátráltatta volna a pakolást. No, de minden jó, ha jó a vége, lehet, hogy megpróbálom ezt még néhány feleslegessé vált holmival, és vérbeli kereskedő válik belőlem.

Belle de Jour

Ma Wampon jártam, és életemben talán először igazi kincsre leltem úgy, hogy nem kutattam, csak összetalálkoztunk. L. barátnőm B. barátnőjének szeretett volna ajándékot venni, ezért körbekémleltük az ékszeres standokat. Találtunk egy lányt, aki festmények részleteivel, illetve a mozi és az irodalom világából származó nagy személyiségek portréival díszíti az ékszereit. Az ilyen csecsebecséken vagy tárgyakon a filmvilág nagy nőalakjai közül rendszerint mindig ugyanazok szerepelnek (erre jó példa a már említett Audrey-s faliképem), ezért ma is rájuk fókuszáltam. Volt Marilynes, Audrey-s, és már épp nyúlni akartam utóbbi után, hogy jobban szemügyre vegyem, amikor mellette megpillantottam ezt:

Mondanom sem kell, leesett az állam, ugrottam egy nagyot, és mondtam, hogy na akkor ezt most, nekem, azonnal. Az alkotó leányzó megjegyezte, hogy látja, nagy rajongóval van dolga, én pedig megerősítettem, hogy bizony ám. Jól megbeszéltük, hogy Cath-tal szinte sosem illusztrálnak tárgyakat, bár ez véleményem szerint talán azzal magyarázható, hogy még él, így legyen bármekkora ikon is, talán mégsem helyénvaló táskákra és fülbevalókra applikálni az arcképét. Szerencsére van, aki másképp gondolta, így ez a darab mától az én fülemben lóg majd. Egy perccel később aztán megérkezett egy francia vendég, és kiderült, hogy a fülbevalókat elkövető művészhölgy kiválóan beszél franciául, sőt, jövő héten utazik is Franciaországba. Ezzel összeállt a kép, valahol sejtettem, hogy nem lehet véletlen a választás. De annál jobb nekem. Mától A nap szépét viselem a fülemben.

Á,

visszajött a tegnapi bejegyzésem. :-)

Rémálom és egyebek

Nem tudom, mi van velem. Párizs óta megállíthatatlanul tömöm magamba az édességet, és nem elég. Valamennyire megpróbálom ugyan visszafogni magam, de ez messze elmarad az ideális nullcsokoládés céltól. Ma megettem egy 150 gr-os Cote d'ort (maracuja ízű töltelékkel készült étcsoki), amit I-től kaptam, mert megszánt, hogy itt toporzékolok a napi adagomért, mint egy függő, és előhalászta a secret-secret-secret stash-t (egyébként a szülinapomra vette - hiába, sosem kifizetődő túl korán bevásárolni az ünnepekre, ezt már régóta tudjuk).

Mindemellett az elmúlt két hónapban már másodszor álmodom azt, hogy megölök valakit. Sőt, most még az elkövetés módjára is emlékszem: fojtogatás. A helyszín ezúttal valamilyen háborús-katonai közeg volt, az illető pedig abszolút nem ismerős, nincs is arca tulajdonképpen (csak annyira emlékszem, hogy férfi), igazándiból nem is ő a fontos az egész álomban, hanem én. Ahogy átélem az egészet. Szörnyű. Nem olyan régen elég sokáig rendszeresen álmodtam olyat, hogy meg akarnak ölni, és menekülök; általában 300-as pulzussal és hulla fáradtan ébredtem. De így fordítva még rosszabb, már csak azért is, mert az álom nagy részében itt is azzal vagyok elfoglalva, hogy el fognak kapni, tehát igazából megint menekülök - és ismét 300-as pulzussal és hulla fáradtan ébredek. Ez a rettenetes érzés pedig, ami közben a hatalmába kerít, leírhatatlan, de mindkét álmomban pontosan ugyanolyan volt. Ezt egész biztosan elmesélem A-nak, kíváncsi vagyok, sikerül-e kihámozni belőle valamit. Addig meg lehet, hogy megnézek egy álmoskönyvet, hogy mégis mi a bánatot jelenthet, ha ilyet álmodik az ember. Még csak nem is tudok róla, hogy nagyobb indulatok dúlnának bennem tudat alatt, mint az elmúlt tudjukhány évben.

Közben kiderült, hogy a francia fordításom "nagyon szép" lett, szerintem angol munkám soha nem sikerült még ennyire pikk-pakk, szinte bele sem nyúlt a lektor. Rötyögtem rendesen, hogy na ne már. Átnézés közben egyébként éreztem, hogy ha csak a magyart olvasom, és kivonom az egyenletből az eredetivel vívott 12 órás heroikus küzdelmemet (babelfish és hasonlók igénybevételével), majd az ezt követően is megmaradt kétségeimet és bizonytalanságaimat (értsd: fogalmam sincs, egyáltalán az van-e odaírva franciául, amit gondolok), akkor egész jó ez. Hű, de örültem. Mondjuk azért a továbbiakban örülnék néhány könnyebben bevehető kanyarnak, például addig, amíg ebből az anyagból megtanulom a különböző kifejezéseket.

Befejezésképp egy témába vágó dal Nolwenn Leroy-tól Cauchemar (Rémálom) címmel. (Huh, a szöveg egy visszatérő álomról szól, amelyben a pasija lezuhan a szakadékba, ő meg csak nézi... khm... ez jobban témába vág, mint gondoltam.)