Sometimes...

I am just so grateful to be living in Budapest. Where you can get out of your place at half past 9 p.m. on Easter Monday and the city is still alive, and you can just walk, walk, walk its streets until you're frozen to the bone and you can finally feel no pain...

Mai vacsora

130 oldal fordítás átnézése, köretnek extra adag endorfin, desszertként pedig tejbetök vigyorgás. Megfelel. :)

Ma van...

a Macaron nap. Ezzel együtt pedig a boldogság világnapja is. 

Véletlenek márpedig nincsenek. :-)

Hóhelyzet az országban és itthon

Viccnek indult, hogy március 15-én 20-40 centi hó temeti be az országot, aztán közel katasztrófa lett belőle, ahogy kilométernyi kocsisorokban rekedtek az autópályán az emberek étel, ital és minden egyéb ellátás nélkül. Szerencsére a lakosság mobilizálta magát, és tömegesen szervezte a segítséget még Facebookon is, valóban elképesztő volt ez az összefogás. Állítólag egy várandós nő megszült valamelyik kocsiban, szóval így kell elképzelni a helyzetet. Hogy miért nem vezényeltek azonnal központi segítséget a helyszínre, még mindig nem értem. A Belügyminisztérium kéretlen tanácsokat osztogató sms-ek küldésén kívül (este 6 körül én is kaptam) szinte semmit nem tett, a helyi rendőrök, tűzoltók is ott lapátolták már a havat több mint egy napja étlen-szomjan. Ellenben osztrák hókotrók átjöttek segíteni felszabadítani az utakat. Persze, hogy lehet még fokozni a kis magyar abszurdot, naná.

Mindeközben nekem a mai napi penzum közel 30 tömény oldal fordítására rúgott, és rimánkodtam, hogy adjon hozzá valaki egy csepp motivációt meg egy vagonnyi koncentrációképességet, mert az egyszerűen elfogyott. Igazából sajnos már három hete, azért is halmozódott úgy fel az anyag (mondhatnám, elhavazódtam), hogy most aztán nyomhatom látástól mikulásig, amit most duplán nem bírok és nem is akarok. Ábrándozás az élet megrontója, hát ja, nem kell bemutatni, csak szemben azzal, hogy amikor ez utoljára téma volt, még megengedhettem magamnak, most csak még jobban elvágom magam alatt a fát, ha véletlenül elrévedek röpke... három hétre. O.o

Mindenesetre az elmúlt két napban már vagy tizenötször megnéztem Lisa Eldridge "First date make-up" videóját, amiben a Chanel Vita Lumiere Aquáját használja alapozóként. Ezt most vegyem jelnek? Persze mindegy is, mert csak ilyenem van, ez kerül a pofimra. 

Ars Poetica

♪♪ Je veux bien pleurer, mais c'est de rire,
je veux bien crever, mais de désir, ♪♪
♪♪ je veux bien parler pour ne rien dire, 
je veux bien t'aimer, mais sans souffrir... ♪♪ 

És dalban is tetszeni fog, nagyon. :)

I am rising...

because through my entire childhood I was repeatedly abused both physically and psychologically. I was forced to experience that I am completely, utterly powerless because those who committed such things against me were the ones who were supposed to protect me. As it all stayed in the family, no one could do anything - not that anyone wanted to. I couldn't know my "sin" was simply that I existed, no child could, but at that time, that wouldn't have helped much either.

An abusive environment can have many faces: it can take the horrendous forms we hear a lot about, like rape, genital mutilation, forced marriages or child labour, alcoholic parents beating the hell out of their children and/or their spouse every day or literally threatening their lives. But it can also take the more sophisticated (and by that I mean not so easily perceptible) form of constant terror, exploitation and the occasional physical abuse that you never know when to expect, so you just learn to always do.

I am rising because everything that happened to me made me think that I am worthless, ugly, pitiful, ridiculous, deserving all the bad I get and deserving only that because I am a bad person; and that to be loved is something that you have to deserve. They made me learn that my only option was to try to destroy myself before they do. They made this my fundamental experience and my physical reality. And most importantly, I am rising because they also made me believe that this was normal. That to be beaten and humiliated and terrorised was the norm in child-raising. I am rising because if we talk about such experiences, more people outside the family might realise what is going on inside it, and realise it sooner. And hopefully, people inside families, too. I am rising because I believe that family can be about genuine and true love, about real belonging, about support and warmth and caring, and only about that. Without blame, fear and pain.

"No more excuses, no more abuses."

A közösségi média és a panasztétel találkozása

Ma testet öltött életemben az aktív uniós polgári szerepvállalás eddig mindössze szépen hangzó fogalma. Az Eur-Lex-en ugyanis a kétnyelvű megjelenítésnél az oldalakra tört doksiknál az oldalszámok mellett megjelent egy "Full text" gomb, amire rákattintva, voilá, egy oldalon látszik a szöveg, mint korábban. Éljen!! 

És hogy hol van ebben a polgári szerepvállalás? Nincsenek illúzióim, bizonyára nem csak rajtam múlt (jobb esetben feltételezek annyit a fejlesztőkről is, hogy idővel rájönnek, a többoldalas layout teljesen használhatatlan a kétnyelvű verzióknál), de az kétségtelen, hogy volt értelme még a legelején, halasztást nem tűrve kiakadni a Twitteren. Na meg használni a tageket. Az Eur-Lex-esek ugyanis visszaírtak, és megkértek, írjam le hivatalosan, mi a kínom, majd persze annak rendje és módja szerint meg is válaszolták, hogy jelen pillanatban megoldhatatlan az egyoldalas nézet, mert leterheli a rendszert, és akkor "mindenkinek" sokkal rosszabb lesz (gondoltam, hát ezt most máris meg tudom cáfolni, mert nekem pl. JOBB lesz), de hogy amúgy is csak a dokumentumok 10%-át érinti az oldaltörés, mert a többi rövidebb, viszont ha még bármi megjegyzésem lenne, állnak rendelkezésre. Akkor hirtelen csak annyi jutott eszembe, hogy csesszétek meg, de úgy gondoltam, ezt nem szükséges feltétlenül megosztanom velük. 

Még a múlt héten is szívtam rendesen, mert a fő referenciaszövegem éppen csak 6 oldalon bírt megjelenni kétnyelvű változatban, így aztán kénytelen voltam a jó kis pdf-fájlokban keresgélni, mintegy legalább kétszer annyi időt igénybe véve, mint normál esetben. Ma viszont, mit látnak szemeim - ott pislog szerényen a "Full text" gombocska az oldalszámok mellett. Ó, az élet apró örömei! Az hagyján, hogy úgy tűnik, végre elkövettem a Twitter-fiókom első értelmes felhasználását, de emellett szerepem volt abban, hogy a rendszer hülyeségével szembemenve megkönnyítettem (vagyis pontosabban visszakönnyítettem) a saját dolgomat. És persze nyilván még sok fordítóét. Ez különösen az elkövetkező munkák fényében igazán jó érzés. Még akkor is, ha valahol tudom, hogy az ésszerűség nagy valószínűség szerint mindenképpen győzedelmeskedett volna a hülyeség fölött. :-)