Ma van...

a Macaron nap. Ezzel együtt pedig a boldogság világnapja is. 

Véletlenek márpedig nincsenek. :-)

(Nem)alvásnak sütés a vége

Nem igazán írok mostanában, több okból is. Egyrészt mert amúgy sem igazán írok, másrészt mert megint előjött az alvásprobléma, amit most már konkrétan nem bírok tovább. Így aztán amikor néha még a munka is megszalad, végképp csak a túlélésre marad energiám. Miután csütörtökről péntekre virradóra konkrétan 0 percet aludtam, majd pénteken sikerült valamit, amire mondjuk ráfogom, hogy alvás volt, szombat éjjel egy hajnali fél 3-as lefekvés után 5:23-kor felkeltem, mert megelégeltem az agonizálást, és inkább dolgoztam, amíg szó szerint be nem fordultam az asztal alá. Így aztán vasárnapra datálódik a legszebb 3 óra, amit az elmúlt egy évben az ágyikómban töltöttem: 12:50-kor úgy riadtam fel, hogy azt sem tudtam, hol vagyok, tehát igazán, mélyen aludtam úgy, hogy elveszítettem az időérzékemet, rémálmom sem volt, a gyomrom sem vacakolt - szerintem nagyjából ilyen lehet a megváltás érzése. Persze maradtam teljesen kóma egész nap, de muszáj volt felkelnem befejezni a munkát. Aznap este nem is vártam meg, hogy nagyobb baj legyen, hajnali 3-kor úgy döntöttem, kiérdemeltem egy Xanaxot, ami legalább még mindig megbízható, végre tudtam aludni. Nem is emlékszem, mikor volt utoljára olyan, hogy nem akartam összeesni este a hétfői (vagy a szerdai) franciaórán.

Sőt, tegnap óra után még sütnöm is sikerült, méghozzá nagy tételben. Már 1 hónapja csücsült a hűtőben két csomag réteslap, ezért úgy döntöttem, ha még életben van, gyorsan megcsinálom az összeset. Lett is belőle 4 rúd, kivételesen majd megpróbálom beosztani. A törökmogyorós töltelék almával nem bizonyult jó döntésnek - nem illik ez a két íz egymáshoz. Valójában sosem dolgoztam még törökmogyoróval (mert ugye összesen is mennyit sütöttem, főleg az elmúlt 15 évben...), és rá kellett jönnöm, hogy egyszerre ennyi nagyon tömény belőle. Inkább valami kakaós egyvelegbe kellene beledolgozni, és akkor kapnék egy igazi Nutella-ízű krémet, az lenne az igazi. Vagy talán muffinban, tésztába sütve fincsi lehet. Legközelebb kipróbálom így, a rétesbe pedig marad a jól bevált alma-dió kombináció. 

Annyira lendületbe jöttem, hogy gondoltam, ha már a rétes 40 percig sül, összeütök egy adag muffint is, hátha ez alkalommal nem buggyan meg a mandulatej (ami ahhoz kissé sokba kerül, hogy a tej szokásos sorsára, azaz a kukába jusson). Ez egyébiránt egy új keletű és fenntartható megoldást kívánó probléma, ugyanis bár a mandulatej laktózmentes, meginni egyáltalán nem lehet (legalábbis nekem nem megy le a torkomon, és amúgy sem szoktam tejet inni), tehát csak és kizárólag sütésre használom. Az egy liter viszont 5 adag muffinra elég, így akkor tudnám biztosan elkerülni a megromlás veszélyét, ha folyamatosan muffinon élnék. És bármilyen csábító is a gondolat, mégsem tehetem meg. Könnyebb dolgom lenne persze, ha főznék, de minden már nem megy egyszerre, ráadásul sütni is csak saját mércével mérve sütök gyakran, tehát ki kell találnom valami innovatívat. Átmenetileg megoldást jelent, hogy I. mindig elviszi a sütik felét, így gyorsabban merül fel az igény az újabb adagra. :)

A lelkesedésem miatt kicsit előre is szaladtam, így szépen kimértem és összekevertem a szárazanyagokat, amikorra rájöttem, hogy nincs itthon kókuszreszelék (ami a kikísérletezett kakaós-kókuszos muffinunk egyik igen lényeges hozzávalója). Nem volt más választásom, kísérletezni kellett. Improvizálásban híresen gyenge vagyok, de ez a helyzet szerencsére semmilyen kockázatot nem rejtett magában, hiszen egy muffint biztosan nem tudok úgy elrontani, hogy ehetetlen legyen. Rájöttem, hogy van meggybefőtt, készítek akkor csupacsokis-meggyes változatot. A "csupacsokis"-t úgy sikerült elérni, hogy további szárazanyagok híján a szokásos 3 helyett 10 deka kakaót döntöttem a tésztába - mi tagadás, olyan sima, krémes, habos tésztát kaptam, hogy megszólalt, és megsülve is iszonyú jó állaga lett, szinte olvad az ember szájában. Egyetlen hátulütője talán, hogy minőségi holland kakaóporból készítve cseppet sem pénztárcakímélő megoldás, de úgy vagyok vele, hogy laktózmentes sütit sütni már eleve anyagi csőd, úgyhogy ez már nem oszt, nem szoroz. A konyhatündérkedés közben nem fotóztam, de a kész remekműveket megörökítettem, mert valami mesésen néztek ki. A fénykép talán nem adja vissza teljesen, de a hatalmasra emelkedő félgömbök, a sima, fényes felületen futó repedések és a néhol kikandikáló meggyek tényleg olyanok voltak, mint ahogy a nagy könyvben meg van írva. Még majd talán annyit lehetne rajta tökéletesíteni, hogy jobban érvényesüljön a meggy íze, de így kakaótúladagolással is mennyei. :)

Mekka

Van a Kalifának egy csokival bevont termékcsaládja, azaz különböző szárított gyümölcsök nyakon öntve ét-, tej- és fehércsokival. Stílusosan valamennyi "keleti" városokról kapta a nevét, úgymint Alexandria, Mekka, Medina és hasonlók. Az utóbbi időben rászoktam a Mekkára, ami nem más, mint étcsokival bevont datolya, és valami mennyei (nem mellesleg ez az egyetlen, amit megehetek a választékból, lévén ez az egy étcsokis :)). Érdekes viszont, hogy csak ebből állandóan készlethiány mutatkozik kedvenc Angliából hazánkba származott hipermarketünkben, míg a többiből Dunát (vagy Nílust) lehet rekeszteni. Gondoltam, néhány hónap alatt rá lehet jönni, hogy ha nagyobb rá a kereslet, mint az aktuális kínálat, hát többet kell rendelni, de valamiért az illetékeseknél még nem ütött be ez a felismerés.

Lényeg, hogy ma este éppen belefutottunk egy majdnem tele dobozba, hát be is pakoltam rögtön négy csomaggal, ínségesebb időkre. Persze a szokásos módon már a parkolóból kifelé kanyarodva bontottam is fel az elsőt (hiába, az elvonási tünetek), és láss csodát, egy olvasztott csokiban szív alakúvá egyesült datolyapár akadt a kezem közé. Simán elmegy elő-Valentin-napi kiadásnak. :-)) Készítettem róla képet is (és csak azután faltam be :)).

Itt kicsit olyan, mint egy meghasadt szív... Nesze neked Valentin-nap. :-)

Megállapítom,

hogy nagy hülyeség lefekvés előtt benyomni egy fél grillcsirkét, még akkor is, ha az ember lánya úgy érzi, egy fél ökröt is meg tudna enni. Mert nem tud. Mint kiderült, még egy fél grillcsirkét sem. Hetek óta először aludhattam volna ki magam, de csak fetrengtem, és még most is rosszul vagyok. Éljen az újabb zombinap és a lékúra. :S

A (teg)nap(előtt) híre

Megvan a Galler csokik magyarországi forgalmazója!! :-) A BrandMix Kft. volt olyan kedves, hogy hosszú évek után kitalálja a gondolataimat, és Belgiumból egészen idáig hozza ezt a márkát. Azt egyelőre nem tudom, kiskereskedelmi szinten hol lehet hozzájutni, én még csak az Árkádban láttam, ill. itt fedeztem fel - és mint kiderült, nem is túlságosan későn, hiszen elvileg 2010-ben kezdték meg a forgalmazást. Ha valakit érdekel, a földszinten a folyosó közepén felállított alkalmi édességes standok egyikénél lehet kapni, az OTP előtt. :P

Az ára ugyan elég borsos (abszolút értékben is 30%-kal több, mint kint, a fizetésekhez viszonyítva pedig nyilván jóval többel), de az is biztos, hogy ezek a csokoládék minőségi termékek. Egy 70 gr-os szeletben kb. annyi anyag van, mint amennyit egy kiló Milka sosem látott, az egyéb hazai "csokoládékról" már nem is beszélve. Tehát nem is tud belőle olyan sokat megenni az ember, ajándéknak pedig tökéletes. Az én kedvencem a tejcsokis-pralinés, az étcsokis-pralinés, a fehércsokis-kókuszos és a tejcsokis-egészmogyorós-pralinés, nem is beszélve a macskanyelvekről. Ezekről azt kell tudni, hogy Philip Geluck, a vicces "Macska" (Chat) képregényeivel népszerűvé vált belga grafikus kövér macsekjának fejét mintázzák. Aki tud franciául, annak ezeket a könyveket is ajánlom, mert nagyon jókat lehet rajtuk derülni, és a legtöbb vicc - lévén nyelvi játékon alapulnak - lefordíthatatlan magyarra.

Nézőpont kérdése

Épp azt ecseteltem I-nek, hogy valami irdatlanul kívánom a lazacot, fel tudnék falni belőle egy egész kilót (miután ma már ettem, persze). Erre közölte, hogy rákaptam a luxuskajára, bár ha Finnországban élnénk, ezt parasztkajának hívnák. :-)) És milyen igaz!!

Kókusz

Pár napja lelkesen vettem egy egész kókuszdiót, mondván, még sosem csináltam ilyet, hát kipróbálnám, milyen a kókusz úgy igazándiból, nem csak reszelékként. Ma jutottam el odáig, h gondoltam, hozzáfogok, és akkor szembesültem vele, h ez bizony nem dió vagy mogyoró, nem tudom feltörni. Ehelyett törtem kicsit a fejem, hogyan boldogulhatnék vele (rájöttem, h sosem tanította meg nekem senki, hogyan kell kókuszdiót törni), és végül jobb híján a kalapács mellett döntöttem. Úgy látszik viszont, nem tagadhatom meg alapvetően jó szándékú és jámbor természetemet, ami abban nyilvánul meg, hogy senkit sem szeretek bántani, pláne nem egy szegény kókuszdiót. Nem tett velem semmi rosszat, ok nélkül pedig senkit nem ütlegelek kalapáccsal, pláne, amikor úgyis arra vár, hogy felfaljam - így aztán az ütések nem bizonyultak hatékonynak. Pedig beleadtam mindent, amit bírtam, de úgy látszik, ez nem elég.

Ezután úgy döntöttem, beírom Google-be, hogy "kókuszdió feltörése", és mit ad isten, már adta is ki a javaslatot, még be sem fejeztem a gépelést. Az első ezzel foglalkozó oldalon valóban a kalapácsot ajánlják, tehát ösztönösen legalább jóra gondoltam, azon viszont a net sem segít, hogy nem jutottam vele semmire. Elvileg be kell csavarni egy konyharuhába, és kalapáccsal egy jó nagyot ráütni, ettől eltörik a héja. Hát az enyémé nem. Kemény fából faragták ezt a kókuszt, nem hagyja magát. Olyan kis helyes egyébként, még sokáig nézegetem-ütögetem, és a végén megsajnálom, h nem is kéne megenni. Asszem, kerítenem kell egy férfiembert, mielőtt túlságosan kötődni kezdek hozzá... :D

Ízrobbanások

Végleg feladtam, hogy a gyümölcs-hús kombinációjú ételekkel kísérletezzem. Amióta rendelünk ebédet, már volt néhány próbálkozásom, de végül egyet sem rendeltem többször. A menzás főtt hús-meggymártás-főtt krumpli összeállítású menü óta tudom, hogy ez nem igazán az én világom, de amikor ennél egzotikusabbat olvasok, mindig felcsillan bennem a remény, hátha ez éppen finom lesz. Még egyszer sem lett igazam. Első kísérletem, ha jól emlékszem, a banánnal töltött csirkemell volt narancsos rizzsel, na, ez még az ehető kategóriába tartozott, de azért a végére tisztáztam magamban, hogy inkább egy banán meg egy narancs, aztán jöhet a rizs hússal, de így egyben nem az igazi. Ugyanez a helyzet az almakarikákkal díszített roston csirkével is, annyi könnyebbséggel, hogy arról valóban még az elején eltávolítható az almakarika, és szerencsére csak néhány helyen érezni az édes ízt az ételben, ahová éppen odaért a gyümölcs, amíg még az egész részét képezte. A fahéjas almás lilakáposztával + csirkecombbal is az volt a bajom, hogy olyan érzés volt, mintha sült húst ennék almás pitével... elég bizarr... Na, de a pálmát két csoda vitte, nem is tudom, melyiket tenném a dobogó "legfelső" fokára, de a friss élménynek köszönhetően, lehet, hogy a mai lesz az. Még régebben egyszer vettem magamnak a bátorságot, és rendeltem fügés camambert-szósszal nyakon öntött csirkét. Mivel a camambert-től eleve hányingerem van, nem tudom, mi vitt rá, vagyis tkp. de: a kíváncsiság és a füge. Merthogy a fügét minden formában nagyon szeretem (illetve most kiderült, hogy camambert-szószban nem), és úgy gondoltam, annyira nem lehet rossz. Hát tévedtem. Biztosan mindenki evett már olyat, ha mást nem, a sóskát az óvodában, aminél azt érezte, hogy a nyeléssel egyidőben máris jönne vissza a falat... Ez a fügés camambert-es mártás éppen ilyen volt. Azért letuszkoltam, de eldöntöttem, hogy soha többet ilyet. Persze alapvetően bizakodó és naivan optimista típus vagyok, így mindezen csüggesztő tapasztalatok sem lohasztották le kísérletező kedvemet, így belesétáltam a legújabb csapdába: ez volt az áfonyaöntetben úszó csirkemell. Az áfonyát is imádom, és már régóta fontolgatom, hogy kipróbáljak valami áfonyásat, már csak azért is, mert 4 hónapos finnországi tartózkodásom idején ilyesmit nem ettem, és azóta is bennem van, hogy le kéne róni ezt a tartozást, lévén észak, meg minden. De ez valami döbbenetesen borzalmas volt. A húsnak a savanyú áfonyaszósztól pontosan olyan lett az íze, mint ami éppen megromlott, mondanom sem kell, ez is kívánkozott volna visszafelé, de hősiesen legyűrtem. És közben végleg eldöntöttem, mivel úgy látszik, a szervezetem nem tolerálja az effajta ízrobbanásokat, hogy soha, de soha többet nem dőlök be semminek, ami papíron izgalmasan mutat, és bármilyen formában gyümölcs-hús kombinációt tartalmaz. Lehet, hogy ez borzasztóan konzervatív, de megállapítottam, hogy az ízlelőbimbóim szerint az alma a sütibe való, az áfonya a joghurtba, a banán nyersen jó, a füge pedig aszalva. Az ebéd többi része pedig szépen mindenféle zöldséggel és sóssággal vegyítve. De nem gyümölccsel. Nemnemnem.