Kiolvastam Kata Kicsi Ház blogját. Nem ment egy ültő helyemben, de kétszerre abszolváltam, miután tegnapelőtt rábukkantam. Elképesztően ügyes és kreatív ez a nőci, szinte sk újította/újítja fel a saját házát, persze segítséggel, de akkor is. Ráadásul profi (ez már csak abból is látszik, hogy néhány szót és kifejezést, amit használ, nemes egyszerűséggel csak nem értek :P). Egy éven belül már egy vállalkozás és egy online shop is született az ötleteiből, ahol megannyi felújított csodát - ún. "rebútort" - lehet kapni: eddigi legeslegnagyobb kedvencem a Carrie Bradshaw karaktere ihlette szék, illetve a pofonegyszerű, de zseniális ikeás "kaspócsillár". (Kiderült például az is, hogy ma már külön fogalom az "Ikea hacking", azaz az ikeás alapdarabokat egyéni ötletek alapján egyedi, akár az eredetitől teljesen eltérő rendeltetési célú bútorrá átformáló tevékenység.) Érdemes megnézegetni őket, már csak a puszta élvezet kedvéért is, de alkotó szelleműek megannyi inspirációt is meríthetnek belőle. Vicces, hogy pont a felújításkor, de attól teljesen függetlenül, véletlenül akadtam a blogra, és bár nálunk a legtöbb munkát szakemberek végzik, azért egész új megvilágításba helyezte ezt a projektet.
Leginkább is elkapott az alkotási vágy, bár konkrét alapanyagom és elképzelésem sincs éppen arról, hogy mit csinálnék, és hogyan, csak úgy venném elő a hobbis-kreatívos cuccaimat. Az egész felúítósdihoz az volt a kiindulópontom, hogy legyen meg minél hamarabb, és minél profibb színvonalon, én csak a "kellemes" részekre szeretnék időt szánni, azaz bútor-, falszín- és kiegészítőválogatásra. Mindezt pedig leginkább úgy, hogy közben lehetőleg végig tudjak dolgozni, valamiből ugyanis ki is kell fizetni azt, amit elterveztem. Illetve fontos szempont volt még, hogy amihez nem értek, abba nem fogok bele, mert rengeteg időt elvinne, és borítékolható, hogy az eredmény úgyis csalódást okozna. Amióta pedig figyelem a festőket munka közben, még inkább megbizonyosodtam róla, hogy jól döntöttem - sokkal-sokkal többet kellene tudnom ahhoz, hogy ilyesmire vállalkozzak, nem beszélve arról, hogy szükség lenne egy udvarra vagy garázsra, ami nincs.
A munka miatt mondjuk eleve nem volt opció az sk-megoldás (többet veszítenék a réven, mint így nyerek a vámon, vagy hogy is van ez). Ugyan most legalább annyit megengedhetek magamnak, hogy átütemezem a fordítást, ergó már van hová "tolni" a dolgozós órákat, ami az elmúlt pár évet végignézve már önmagában is luxus, és aminek ezért nagyon örülök, és ki is használom (értsd: tudatosan felszabadított óráimban blogot olvasok :-)). Lakásfronton pedig megelégszem azzal, hogy egy-egy nap végén ámulok és bámulok az átalakuláson, és ujjongok, mert a szobám falának színe (igaz, hosszas tanakodás és vagy három "meggondoltammagam" után) pont olyan lett, mint ahogyan azt először elképzeltem. Talán inkább majd apróbb kiegészítőket álmodok a kész belső terekhez, addig pedig, amíg erre sor kerül, egyelőre visszatérek az emberkereskedelem elleni küzdelemhez. :o)
(Haha, az egyik festő az imént azt kérdezte a társától, hogy "kimosakodjon-e". :D Igazi műtét folyik itt, kérem.)
Leginkább is elkapott az alkotási vágy, bár konkrét alapanyagom és elképzelésem sincs éppen arról, hogy mit csinálnék, és hogyan, csak úgy venném elő a hobbis-kreatívos cuccaimat. Az egész felúítósdihoz az volt a kiindulópontom, hogy legyen meg minél hamarabb, és minél profibb színvonalon, én csak a "kellemes" részekre szeretnék időt szánni, azaz bútor-, falszín- és kiegészítőválogatásra. Mindezt pedig leginkább úgy, hogy közben lehetőleg végig tudjak dolgozni, valamiből ugyanis ki is kell fizetni azt, amit elterveztem. Illetve fontos szempont volt még, hogy amihez nem értek, abba nem fogok bele, mert rengeteg időt elvinne, és borítékolható, hogy az eredmény úgyis csalódást okozna. Amióta pedig figyelem a festőket munka közben, még inkább megbizonyosodtam róla, hogy jól döntöttem - sokkal-sokkal többet kellene tudnom ahhoz, hogy ilyesmire vállalkozzak, nem beszélve arról, hogy szükség lenne egy udvarra vagy garázsra, ami nincs.
A munka miatt mondjuk eleve nem volt opció az sk-megoldás (többet veszítenék a réven, mint így nyerek a vámon, vagy hogy is van ez). Ugyan most legalább annyit megengedhetek magamnak, hogy átütemezem a fordítást, ergó már van hová "tolni" a dolgozós órákat, ami az elmúlt pár évet végignézve már önmagában is luxus, és aminek ezért nagyon örülök, és ki is használom (értsd: tudatosan felszabadított óráimban blogot olvasok :-)). Lakásfronton pedig megelégszem azzal, hogy egy-egy nap végén ámulok és bámulok az átalakuláson, és ujjongok, mert a szobám falának színe (igaz, hosszas tanakodás és vagy három "meggondoltammagam" után) pont olyan lett, mint ahogyan azt először elképzeltem. Talán inkább majd apróbb kiegészítőket álmodok a kész belső terekhez, addig pedig, amíg erre sor kerül, egyelőre visszatérek az emberkereskedelem elleni küzdelemhez. :o)
(Haha, az egyik festő az imént azt kérdezte a társától, hogy "kimosakodjon-e". :D Igazi műtét folyik itt, kérem.)
