DSK

Itt a csapból is a Dominique Strauss-Kahn (a továbbiakban: DSK) -ügy folyik – minden csatornán, nap mint nap ezzel vannak tele a híradók, legalább két vita zajlik minden este, ahol többnyire francia politikusok és közéleti személyiségek üvöltöznek egymással (szó szerint). Szerencsétlen David Pujadasnak nem volt könnyű dolga valamelyik nap, amikor moderátorként alig bírta túlharsogni az egyes feleket. Már attól féltem, tettlegességig fajulnak az indulatok. Ennek ellenére a viták elég intelligensek szoktak lenni, ha egy kicsit idegesítően hangosak és követhetetlenek is.

Az viszont hihetetlen, hogy a riportokban megszólaló emberek mennyire nincsenek tisztában a dolgok pszichológiai hátterével. A franciák legalább meghagyják az esélyt, hogy kiderüljön az igazság, és többnyire csak el vannak képedve, nem bírják felfogni, ami történt. A megkérdezett amerikaiak többsége ugyanakkor azzal érvel, nem tudnák elképzelni, hogy egy ilyen befolyásos ember ilyet merne tenni, hiszen ezzel az egész karrierjét tenné kockára. Ez már csak ott feslik fel, hogy az a férfi, aki ilyenre képes, adott pillanatban legnagyobb valószínűség szerint egy cseppet sem gondol a karrierjére, vagy ami még rosszabb, azt hiszi – ahogy a legtöbb esetben valószínűleg történik is – hogy a nő majd befogja a száját, hiszen nem tudja bizonyítani az igazát. Ezenkívül azok, akik ilyen formában erőszakot gyakorolnak és visszaélnek a hatalmukkal, azt is tudják, hogy van elég hatalmuk, pénzük, kapcsolataik, hogy bármit megússzanak. Fontos viszont, amit kevesen tudnak, hogy a nemi erőszak hátterében nem elsősorban a szexuális vágy, hanem a hatalomvágy áll - az erőszaktevő hatalmat akar gyakorolni az áldozat felett, meg akarja alázni, érezni akarja a saját fölényét. Éppen ezért nagy tévedés azzal elintézni az ilyesmit elkövető férfiakat, hogy "szeretik a nőket", mert teljesen más indokolja a tettüket. Más a csábítás, és más az erőszak.

Ráadásul DSK-nál ez már nem az első eset. Pár évvel ezelőtt épp egy magyar közgazdász vádolta meg ugyanígy nemi erőszakkal, de az akkori verdikt szerint a hölgy „consentante” volt, tehát a beleegyezésével történt az aktus. Hogy mi az igazság, azt persze csak az érintettek tudják. A riporterek szerint ebben az esetben is ez lesz a védőügyvéd stratégiája – bebizonyítani, hogy a nő nem megbízható, vagy ha mást nem, azt, hogy beleegyezett a dologba.

Ebben a kérdésben nálam nincs középút. Felforr a vérem, amikor látatlanban azt feltételezik, hogy egy esetlegesen megerőszakolt (vagy fellációra kényszerített, végeredményben ugyanaz) nő hazudik. Tudom, hogy túlreagálom, részben talán azt is, miért, de magánvéleményként leszarom az ártatlanság vélelmét. Képtelenségnek tartom, hogy egy nő – főleg egy egyedülálló fiatal anya, aki takarítónőként keményen dolgozik – kitaláljon ilyet, és pláne bevállalja az ezzel járó megaláztatást és meghurcolást, ha nincs semmi alapja. Egy összeesküvés-elmélet számomra elég hihetetlennek tűnne. Mindenki tisztában van vele, milyen nehéz bebizonyítani egy tanúk nélküli nemi erőszakot, még akkor is, amikor egyértelműen megtörtént az eset. Az imént egy ügyvédnő beszélt a tévében a lehetséges forgatókönyvekről, és kifejtette, hogy a hazugság azért valószínűtlen, mert a fiatal takarítónőnek sokszor, többórás kihallgatások során, mindenféle keresztkérdésre kellene következetesen válaszolnia, ami rettentő nehéz.

Az eddig nyilvánosságra került orvosi vizsgálatok is mind alátámasztják az áldozat által elmondottakat, és akkor egyesek azzal jönnek, hogy DSK a karrierje miatt nem tett volna ilyet. Tapasztalatból tudom, hogy ez nem számít ilyenkor. Egyszer történt velem valami hasonló, persze jóval jelentéktelenebb, tipikusan olyan, hogy ha panaszkodni szeretnék róla, nem tudnék mit mondani. Jogilag csak azt lehetne kihozni belőle, hogy nem történt semmi, én pedig ettől még napokig nyugtatón voltam, 2 hónapba telt, mire nagyjából túltettem magam az ügyön, és még most is szörnyű, ha eszembe jut. Akkor csak a A-nak beszéltem róla, neki muszáj volt. Utólag belegondolva teljesen hihetetlennek tűnik, hogy az illető megengedte ezt magának, hiszen annyi mindent kockáztatott volna (és nem rajta múlt, hogy végül szerencsére nem kockáztatott) – de éppen az a lényeg, hogy ilyenkor a pasi nem gondolkodik, mindegy, hogy hányan ismerik, vagy mennyire befolyásos.

Nekem pedig nyílik a bicska a zsebemben. Nézem DSK arcát a híradóban, a megviselt vonásait, és csak arra tudok gondolni, hogy bármit mondanak is a bírák, ő tudja, hogy megtette-e, és vajon mi jár ilyenkor a fejében. Bármi mással vádolnák, talán egy picit meg is sajnálnám, de így még csak halvány szánalmat sem érzek. A felesége helyében pedig szépen lelépnék. Az ő szempontjából ugyanis talán szinte mindegy, hogy "consentante" vagy "pas consentante".