Nem egészen úgy alakult a hétvégém, mint terveztem, és mivel eredetileg csak munka, munka és még több munka várt (na meg egy kis WAMP vasárnapra), nagyon örülök, hogy felborult a menetrend. A legjobb az egészben az, hogy valahogy mégis sikerült befejeznem ezt a kegyetlen francia fordítást, ami pedig még eredeti felállás szerint is neccesnek tűnt (és immár csilliárdszorra megfogadtam, hogy soha, de soha többet nem hagyom, hogy fizikailag ne maradjon elég időm befejezni). Úgy látszik viszont, hogy sok jó ember együtt nem csak a tér, hanem az idő fizikai törvényeit is meghazudtolja. :)
Az történt, hogy péntek délután kilátogattam a Könyvfesztiválra, ami persze szintén tervezett program volt, hiszen Kira Poutanen volt az egyik uniós díszvendég, akinek A csodálatos tenger című könyvét folyamatosan reklámozom. :) Természetesen elkéstem, meg aztán még 10 percig keringtem, mire megtaláltam, hol is az a 2-es stand, de szerencsére ez nem volt gond, a pódiumbeszélgetés további 50 perce is igen sok érdekességet tartogatott, nem utolsósorban a remek kérdéseknek köszönhetően. L. mint a könyv fordítója tolmácsolt, azt kell, hogy mondjam, sok képzett tolmácsot (de engem mindenképp :P) meghazudtoló összeszedettséggel és profizmussal, én pedig meglepődve tapasztaltam, mennyire hálás tud lenni az ember a közvetítőnek, ha valóban egy mukkot sem ért a forrásnyelvből. Vagy esetleg csak két-három szót. Ezzel együtt viszont a finn olyan hatással volt rám, mintha egy régi szerelmemmel találkoztam volna újra - megbizonyosodtam, hogy ennyi év távlatából is egyértelmű, igazi kapcsolat volt a miénk, belülről fakadt, nem volt más, csak én és a nyelv, és hogy muszáj mégis valahogy rendesen megtanulnom.
Az már csak hab volt a tortán, hogy később A., a moderátor leányzó elmondta, többek között az én blogbejegyzésemből is merített a kérdésekhez, és nagyon tetszett neki, amit a könyvről írtam. Igazán megtisztelő tudni, hogy a szórványos források között egy viszonylag magas irodalmi kritika mellett az én blogom rúg labdába, mint felhasználható alapanyag. A pódiumbeszélgetés után alá is írattam a könyvemet, és személyesen áradoztam el Kirának, mennyire nagy hatással volt rám a könyve még így ennyi év után is.
Kiráról annyit kell tudni, hogy eszméletlenül szép, 37 éves, de legfeljebb 29-nek néz ki, és mint a beszélgetés után meggyőződhettem róla, meglepően nyitott, közvetlen és nagyon-nagyon jófej. :) Mivel ugyanis L. és A. a program végeztével hivatalosan is Kirát kísérte volna, mentem én is velük, teáztunk és beszélgettünk, kitárgyaltuk - többek között - a magyar és a francia pasikat :), majd mivel az esti vacsi előtt már nem volt mit csinálni, tettünk egy laza városnéző túrát Pesten. Ennek legfeljebb a magassarkúba bújtatott lábfejem nem örült, de mi jókat csevegtünk, és L.-nek köszönhetően sok-sok ismerettel gazdagodtunk (ami mondjuk rám nem vet annyira jó fényt :)). Egyszerűen csak fenomenális élmény volt sétálni, ki tudja hány év után újra valahogy csak a jelen pillanatban lenni, nem gondolni arra, hogy mi lesz a munkával, arra sem, mi lesz 10 perc múlva, csak róni az utcákat, fényképezni, nevetni, és persze olyan helyekre eljutni, ahol legutoljára szintén egy külföldit kalauzolva jártam. Rájöttem, milyen rettentően távolinak tűnik mindez, és hogy talán nem ártana záros határidőn belül változtatni a jelenlegi életmódomon, mert bár célja van, és tisztában vagyok vele, valami mégis észrevétlenül veszik el/ki az emberből, amit jobb lenne nem 10 év után meglepődve észlelni.
E spontán vargabetűt követően (már ami a munkaterveimet illeti), a szombati dedikálásra nem mentem el, viszont a vasárnapi WAMP-ra jött újra mindenki, sőt még a másik finn írólány is (akiről kiderült, hogy nem is finn, hanem szlovák, csak írt egy könyvet finnül, ja kérem), meg aztán még a nap folyamán újabb, újabb és újabb finnek, hogy már azt sem tudtuk, honnan kerülnek elő valamennyien, és hogyhogy éppen a Gödörben tűnnek fel. Világos tehát, hogy tulajdonképpen az egész napot az ő társaságukban töltöttem, és folyamatosan szinte csak finn szót hallottam. L-t ismét nagy-nagy köszönet illeti, hogy néha segített, bár voltak még rajtam kívül tudatlanok, úgyhogy néha befigyelt egy-egy angol mondat, illetve magyar is, merthogy néhány itt élő finn bizony magyarul is kiválóan beszél. Ismét megerősödött bennem a szándék, hogy kell nekem ez a nyelv, birtokolni akarom, és aztán még olyan meglepetés is ért, hogy egy párbeszédet teljes egészében megértettem (alapvetően a jönni és a menni szavakat, a hét napjait, és bizonyos városneveket tartalmazott, de akkor is! :)).
A befejezést Kira gépének indulása határozta meg, úgyhogy még vettünk neki bkv-jegyet automatából (ami már pénteken is lenyűgözte, teljes áhítattal nézte a narancssárga jegyet, hogy milyen kis cuki :)), és a metróban elköszöntünk. L. elkísérte a szállodáig, viszont nekem itt már muszáj volt hazafelé vennem az irányt, mert a munka az mégiscsak munka, sőt, egy kihagyott nap után az csak igazán. Olyan furcsa, hogy néhány pillanat alatt ilyen nagy horderejű ismeretségeket lehet kötni, már legalábbis számomra meghatározó volt. Persze a könyv miatt sejtettem, hogy nem csak akármilyen találkozás lesz majd ez, de még így is meglepődtem. Talán mert testközelből láttam valakit, aki tényleg meggyógyult. Nem az anorexiából, hanem a mögöttes problémákból, és aki valahol alapvetően tök rendben van. Most feltöltekeztem egy időre, az biztos. :)
Az történt, hogy péntek délután kilátogattam a Könyvfesztiválra, ami persze szintén tervezett program volt, hiszen Kira Poutanen volt az egyik uniós díszvendég, akinek A csodálatos tenger című könyvét folyamatosan reklámozom. :) Természetesen elkéstem, meg aztán még 10 percig keringtem, mire megtaláltam, hol is az a 2-es stand, de szerencsére ez nem volt gond, a pódiumbeszélgetés további 50 perce is igen sok érdekességet tartogatott, nem utolsósorban a remek kérdéseknek köszönhetően. L. mint a könyv fordítója tolmácsolt, azt kell, hogy mondjam, sok képzett tolmácsot (de engem mindenképp :P) meghazudtoló összeszedettséggel és profizmussal, én pedig meglepődve tapasztaltam, mennyire hálás tud lenni az ember a közvetítőnek, ha valóban egy mukkot sem ért a forrásnyelvből. Vagy esetleg csak két-három szót. Ezzel együtt viszont a finn olyan hatással volt rám, mintha egy régi szerelmemmel találkoztam volna újra - megbizonyosodtam, hogy ennyi év távlatából is egyértelmű, igazi kapcsolat volt a miénk, belülről fakadt, nem volt más, csak én és a nyelv, és hogy muszáj mégis valahogy rendesen megtanulnom.
Az már csak hab volt a tortán, hogy később A., a moderátor leányzó elmondta, többek között az én blogbejegyzésemből is merített a kérdésekhez, és nagyon tetszett neki, amit a könyvről írtam. Igazán megtisztelő tudni, hogy a szórványos források között egy viszonylag magas irodalmi kritika mellett az én blogom rúg labdába, mint felhasználható alapanyag. A pódiumbeszélgetés után alá is írattam a könyvemet, és személyesen áradoztam el Kirának, mennyire nagy hatással volt rám a könyve még így ennyi év után is.
Kiráról annyit kell tudni, hogy eszméletlenül szép, 37 éves, de legfeljebb 29-nek néz ki, és mint a beszélgetés után meggyőződhettem róla, meglepően nyitott, közvetlen és nagyon-nagyon jófej. :) Mivel ugyanis L. és A. a program végeztével hivatalosan is Kirát kísérte volna, mentem én is velük, teáztunk és beszélgettünk, kitárgyaltuk - többek között - a magyar és a francia pasikat :), majd mivel az esti vacsi előtt már nem volt mit csinálni, tettünk egy laza városnéző túrát Pesten. Ennek legfeljebb a magassarkúba bújtatott lábfejem nem örült, de mi jókat csevegtünk, és L.-nek köszönhetően sok-sok ismerettel gazdagodtunk (ami mondjuk rám nem vet annyira jó fényt :)). Egyszerűen csak fenomenális élmény volt sétálni, ki tudja hány év után újra valahogy csak a jelen pillanatban lenni, nem gondolni arra, hogy mi lesz a munkával, arra sem, mi lesz 10 perc múlva, csak róni az utcákat, fényképezni, nevetni, és persze olyan helyekre eljutni, ahol legutoljára szintén egy külföldit kalauzolva jártam. Rájöttem, milyen rettentően távolinak tűnik mindez, és hogy talán nem ártana záros határidőn belül változtatni a jelenlegi életmódomon, mert bár célja van, és tisztában vagyok vele, valami mégis észrevétlenül veszik el/ki az emberből, amit jobb lenne nem 10 év után meglepődve észlelni.
E spontán vargabetűt követően (már ami a munkaterveimet illeti), a szombati dedikálásra nem mentem el, viszont a vasárnapi WAMP-ra jött újra mindenki, sőt még a másik finn írólány is (akiről kiderült, hogy nem is finn, hanem szlovák, csak írt egy könyvet finnül, ja kérem), meg aztán még a nap folyamán újabb, újabb és újabb finnek, hogy már azt sem tudtuk, honnan kerülnek elő valamennyien, és hogyhogy éppen a Gödörben tűnnek fel. Világos tehát, hogy tulajdonképpen az egész napot az ő társaságukban töltöttem, és folyamatosan szinte csak finn szót hallottam. L-t ismét nagy-nagy köszönet illeti, hogy néha segített, bár voltak még rajtam kívül tudatlanok, úgyhogy néha befigyelt egy-egy angol mondat, illetve magyar is, merthogy néhány itt élő finn bizony magyarul is kiválóan beszél. Ismét megerősödött bennem a szándék, hogy kell nekem ez a nyelv, birtokolni akarom, és aztán még olyan meglepetés is ért, hogy egy párbeszédet teljes egészében megértettem (alapvetően a jönni és a menni szavakat, a hét napjait, és bizonyos városneveket tartalmazott, de akkor is! :)).
A befejezést Kira gépének indulása határozta meg, úgyhogy még vettünk neki bkv-jegyet automatából (ami már pénteken is lenyűgözte, teljes áhítattal nézte a narancssárga jegyet, hogy milyen kis cuki :)), és a metróban elköszöntünk. L. elkísérte a szállodáig, viszont nekem itt már muszáj volt hazafelé vennem az irányt, mert a munka az mégiscsak munka, sőt, egy kihagyott nap után az csak igazán. Olyan furcsa, hogy néhány pillanat alatt ilyen nagy horderejű ismeretségeket lehet kötni, már legalábbis számomra meghatározó volt. Persze a könyv miatt sejtettem, hogy nem csak akármilyen találkozás lesz majd ez, de még így is meglepődtem. Talán mert testközelből láttam valakit, aki tényleg meggyógyult. Nem az anorexiából, hanem a mögöttes problémákból, és aki valahol alapvetően tök rendben van. Most feltöltekeztem egy időre, az biztos. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése