Nem értem az embereket. Mi ez a sok "legyen már tavasz!" vinnyogás szerte a neten? Lépten-nyomon ilyeneket olvasok - ma például egy divatblogon állítottak össze olyan szettet, amit most szívesen viselnének - már ha a tavasz úgy döntene, hogy beköszönt. Emberek! Február 2-a van! Én meg már legalább másfél hónapja itt-ott, de január eleje óta aztán tkp. mindenhol abba ütközöm, hogy egyesek a méltatlantól az egyenesen sértett hangnemig mindenféle módon előadják, hogy bizony itt lenne már az ideje, hogy kitavaszodjon, hiszen mégsem járja már ez az ítéletidő így ... januárban? februárban? De miért is?
Értem én, hogy sokan utálják a hideget, a telet, a sötétet, azt, hogy bundabugyit kell felvenni, de miért nem lehet a jelent élni, annak minden előnyével és hátrányával? Miért nem lehet ránézni a hőmérőre, megállapítani, hogy k....va nagy fagyás van, és aztán egy helyre kis téli öltözéket összeállítani? Nyáron ötven fokban ugyan mindenki panaszkodik, hogy megfullad, de még sosem hallottam, hogy valaki következetesen visszasírta volna a telet, vagy legalább sürgette volna az őszt. Soha nem értettem azokat, akik úgy gondololták, hogy felőlük aztán a tél ki is maradhatna, lehetne csak három évszak, vagy még jobb, egész évben nyár. Én sosem tudtam volna igazi kedvenc évszakot kiválasztani, olyat pedig végképp nem, amelyikért az összes többit elcserélném. Hiszen így kerek az év, a világ, az élet. Bizonyára a megszokás mondatja ezt velem, és ha Ausztráliában nőttem volna fel, nem ácsingóznék a négy évszak után, de mivel a körülmények másképp alakultak, így egyikről sem tudnék lemondani.
Még úgy sem, hogy éppen a tavasz egyáltalán nem kedvencem. A fentiekben is kétségtelenül meghatározó szerepet játszik, hogy ezt szeretem a legkevésbé az évszakok közül. Azt ugyan nem mondanám, hogy utálom, bár ez csak az utóbbi egy-két évben változott meg, előtte kifejezetten fájt, amikor elkezdett kitavaszodni. Az oka sem volt olyan triviális, mint azt gondolnánk, hogy ugye mindenkinek vannak kedvenc meg nemszeretem évszakai, az ugyanis azért - nyilván sok más emberhez hasonlóan - még nekem is feltűnt, mennyire bizarrul hangzik maga a mondat: "utálom a tavaszt". Pedig így volt. Nyáron már helyben vagyunk, csak az az átmenet, az a kigubózás a biztonságos téli vacokból, az az (újjá)születés ne lenne. Attól sírhatnékom, menekülhetnékem, visszafordulhatnékom van. Minden évben, újra és újra.
Igaz, ma már jobban viselem, bár ebben a tudatos lelki munka mellett feltehetőleg annak is nagy szerepe van, hogy az éghajlatváltozás kiszolgálja az igényeimet: a tavaszból egyre kevesebb jut. Sok éve egyszer csak minden átmenet nélkül nyár lesz. Aztán persze megintcsak el lehet mondani, hogy nahát, idén is kimaradt a tavasz, pedig ha nem maradt volna, akkor most mennyire jól jönne ez a lelkesen megválogatott tavaszi összeállítás.
Értem én, hogy sokan utálják a hideget, a telet, a sötétet, azt, hogy bundabugyit kell felvenni, de miért nem lehet a jelent élni, annak minden előnyével és hátrányával? Miért nem lehet ránézni a hőmérőre, megállapítani, hogy k....va nagy fagyás van, és aztán egy helyre kis téli öltözéket összeállítani? Nyáron ötven fokban ugyan mindenki panaszkodik, hogy megfullad, de még sosem hallottam, hogy valaki következetesen visszasírta volna a telet, vagy legalább sürgette volna az őszt. Soha nem értettem azokat, akik úgy gondololták, hogy felőlük aztán a tél ki is maradhatna, lehetne csak három évszak, vagy még jobb, egész évben nyár. Én sosem tudtam volna igazi kedvenc évszakot kiválasztani, olyat pedig végképp nem, amelyikért az összes többit elcserélném. Hiszen így kerek az év, a világ, az élet. Bizonyára a megszokás mondatja ezt velem, és ha Ausztráliában nőttem volna fel, nem ácsingóznék a négy évszak után, de mivel a körülmények másképp alakultak, így egyikről sem tudnék lemondani.
Még úgy sem, hogy éppen a tavasz egyáltalán nem kedvencem. A fentiekben is kétségtelenül meghatározó szerepet játszik, hogy ezt szeretem a legkevésbé az évszakok közül. Azt ugyan nem mondanám, hogy utálom, bár ez csak az utóbbi egy-két évben változott meg, előtte kifejezetten fájt, amikor elkezdett kitavaszodni. Az oka sem volt olyan triviális, mint azt gondolnánk, hogy ugye mindenkinek vannak kedvenc meg nemszeretem évszakai, az ugyanis azért - nyilván sok más emberhez hasonlóan - még nekem is feltűnt, mennyire bizarrul hangzik maga a mondat: "utálom a tavaszt". Pedig így volt. Nyáron már helyben vagyunk, csak az az átmenet, az a kigubózás a biztonságos téli vacokból, az az (újjá)születés ne lenne. Attól sírhatnékom, menekülhetnékem, visszafordulhatnékom van. Minden évben, újra és újra.
Igaz, ma már jobban viselem, bár ebben a tudatos lelki munka mellett feltehetőleg annak is nagy szerepe van, hogy az éghajlatváltozás kiszolgálja az igényeimet: a tavaszból egyre kevesebb jut. Sok éve egyszer csak minden átmenet nélkül nyár lesz. Aztán persze megintcsak el lehet mondani, hogy nahát, idén is kimaradt a tavasz, pedig ha nem maradt volna, akkor most mennyire jól jönne ez a lelkesen megválogatott tavaszi összeállítás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése