Persepolis

Nincs időm írni. Ez önmagában jó, mert kivételesen nem csak a munka miatt, de annyira zajlanak az események, hogy beszámolót már nem tudok készíteni róluk. Persze alapvetően azért, mert a sok történést mind a munka mellé kell bepréselni, így aztán krónikus időhiány alakul ki, ami pedig krónikátlansághoz vezet.

De, ma például munka helyett elolvastam Marjane Satrapi három képregényét. Ma hoztam el őket a "postáról" (kiszállítási pontról), és amikor hazaértem, kinyitottam az elsőt - aztán nem is bírtam többé letenni, és egy ültő helyemben végigolvastam mind a három könyvet. Kettő a Persepolis, a harmadik pedig "Asszonybeszéd" névre hallgat, és a Persepolishoz hasonlóan szókimondó, őszinte és persze hangosan vihogós. Figyelemreméltó egyébként, hogy ennyire lenyűgözött, lévén a rajzfilmet már vagy négyszer láttam, úgyhogy azt hiszem, határozottan megállapíthatom, hogy ez egy bitangjó alkotás.

Mellesleg a képregény részletesebb is, mint a film volt, így ez esetben, ha valaki még egyikkel sem találkozott, kivételesen a film majd könyv sorrendet ajánlanám. Érdekesség még, hogy a fordító Bertrand Cantat magyar ex-neje; ez a Persepolis 2. fordítói utószavából derül ki, már azok számára, akik a nevéből nem jöttek rá (mint pl. én). És még egy érdekesség, hogy anno pont ugyanabban az utcában találkoztak Marjane-nal a fordítás részleteinek megbeszéléséhez, ahol októberben megszálltunk Párizsban. :)

Most akkor talán vissza kellene térnem a francia munkámhoz, ami a szokásos módon véres verejtékkel készül. Igaz, ez megint egy újabb szint, de néha értékelném, ha felülről megközelítenénk azt a k+1-es szintet.*

*A módszertanban a k+1 az az optimális szint, ami épp annyival haladja meg a tanuló képességeit, ami már kihívást jelent számára, de még nem annyira nehéz, hogy elmenjen a kedve a tanulástól, debilizáló szorongás legyen úrrá rajta, vagy legalábbis bele kelljen szakadnia a feladat elvégzésébe.