Kóválygás

Nagyon értették a dolgukat, akik úgy kínozták az embereket, hogy nem hagyták őket elaludni. Költséghatékony és egyszerű megoldás, és lehet, hogy nem hat olyan közvetlenül, mintha mondjuk áramot vezetnek az ember talpába vagy a körmeit szaggatják, de az biztos, hogy néhány napon belül az illető sírva könyörög az életéért, hacsak nem zakkan meg addigra.

Nem tudom, mennyit lehet bírni így delíriumban, de most már nagyon szeretném, ha ennek az egész nagy kalap valaminek vége lenne, úgy ahogy van, és eltűnne úgy, hogy utána se kérdezek, hogy meg mint. Vissza szeretném kapni a testemet, ami fölött öt éve semmi, de semmi kontrollom nincs, és mint kiderült, még lehet fokozni. Gyűlölöm, de úgy istenigazából.

Könyvfesztivál, és ami utána van

Nem egészen úgy alakult a hétvégém, mint terveztem, és mivel eredetileg csak munka, munka és még több munka várt (na meg egy kis WAMP vasárnapra), nagyon örülök, hogy felborult a menetrend. A legjobb az egészben az, hogy valahogy mégis sikerült befejeznem ezt a kegyetlen francia fordítást, ami pedig még eredeti felállás szerint is neccesnek tűnt (és immár csilliárdszorra megfogadtam, hogy soha, de soha többet nem hagyom, hogy fizikailag ne maradjon elég időm befejezni). Úgy látszik viszont, hogy sok jó ember együtt nem csak a tér, hanem az idő fizikai törvényeit is meghazudtolja. :)

Az történt, hogy péntek délután kilátogattam a Könyvfesztiválra, ami persze szintén tervezett program volt, hiszen Kira Poutanen volt az egyik uniós díszvendég, akinek A csodálatos tenger című könyvét folyamatosan reklámozom. :) Természetesen elkéstem, meg aztán még 10 percig keringtem, mire megtaláltam, hol is az a 2-es stand, de szerencsére ez nem volt gond, a pódiumbeszélgetés további 50 perce is igen sok érdekességet tartogatott, nem utolsósorban a remek kérdéseknek köszönhetően. L. mint a könyv fordítója tolmácsolt, azt kell, hogy mondjam, sok képzett tolmácsot (de engem mindenképp :P) meghazudtoló összeszedettséggel és profizmussal, én pedig meglepődve tapasztaltam, mennyire hálás tud lenni az ember a közvetítőnek, ha valóban egy mukkot sem ért a forrásnyelvből. Vagy esetleg csak két-három szót. Ezzel együtt viszont a finn olyan hatással volt rám, mintha egy régi szerelmemmel találkoztam volna újra - megbizonyosodtam, hogy ennyi év távlatából is egyértelmű, igazi kapcsolat volt a miénk, belülről fakadt, nem volt más, csak én és a nyelv, és hogy muszáj mégis valahogy rendesen megtanulnom.

Az már csak hab volt a tortán, hogy később A., a moderátor leányzó elmondta, többek között az én blogbejegyzésemből is merített a kérdésekhez, és nagyon tetszett neki, amit a könyvről írtam. Igazán megtisztelő tudni, hogy a szórványos források között egy viszonylag magas irodalmi kritika mellett az én blogom rúg labdába, mint felhasználható alapanyag. A pódiumbeszélgetés után alá is írattam a könyvemet, és személyesen áradoztam el Kirának, mennyire nagy hatással volt rám a könyve még így ennyi év után is.

Kiráról annyit kell tudni, hogy eszméletlenül szép, 37 éves, de legfeljebb 29-nek néz ki, és mint a beszélgetés után meggyőződhettem róla, meglepően nyitott, közvetlen és nagyon-nagyon jófej. :) Mivel ugyanis L. és A. a program végeztével hivatalosan is Kirát kísérte volna, mentem én is velük, teáztunk és beszélgettünk, kitárgyaltuk - többek között - a magyar és a francia pasikat :), majd mivel az esti vacsi előtt már nem volt mit csinálni, tettünk egy laza városnéző túrát Pesten. Ennek legfeljebb a magassarkúba bújtatott lábfejem nem örült, de mi jókat csevegtünk, és L.-nek köszönhetően sok-sok ismerettel gazdagodtunk (ami mondjuk rám nem vet annyira jó fényt :)). Egyszerűen csak fenomenális élmény volt sétálni, ki tudja hány év után újra valahogy csak a jelen pillanatban lenni, nem gondolni arra, hogy mi lesz a munkával, arra sem, mi lesz 10 perc múlva, csak róni az utcákat, fényképezni, nevetni, és persze olyan helyekre eljutni, ahol legutoljára szintén egy külföldit kalauzolva jártam. Rájöttem, milyen rettentően távolinak tűnik mindez, és hogy talán nem ártana záros határidőn belül változtatni a jelenlegi életmódomon, mert bár célja van, és tisztában vagyok vele, valami mégis észrevétlenül veszik el/ki az emberből, amit jobb lenne nem 10 év után meglepődve észlelni.

E spontán vargabetűt követően (már ami a munkaterveimet illeti), a szombati dedikálásra nem mentem el, viszont a vasárnapi WAMP-ra jött újra mindenki, sőt még a másik finn írólány is (akiről kiderült, hogy nem is finn, hanem szlovák, csak írt egy könyvet finnül, ja kérem), meg aztán még a nap folyamán újabb, újabb és újabb finnek, hogy már azt sem tudtuk, honnan kerülnek elő valamennyien, és hogyhogy éppen a Gödörben tűnnek fel. Világos tehát, hogy tulajdonképpen az egész napot az ő társaságukban töltöttem, és folyamatosan szinte csak finn szót hallottam. L-t ismét nagy-nagy köszönet illeti, hogy néha segített, bár voltak még rajtam kívül tudatlanok, úgyhogy néha befigyelt egy-egy angol mondat, illetve magyar is, merthogy néhány itt élő finn bizony magyarul is kiválóan beszél. Ismét megerősödött bennem a szándék, hogy kell nekem ez a nyelv, birtokolni akarom, és aztán még olyan meglepetés is ért, hogy egy párbeszédet teljes egészében megértettem (alapvetően a jönni és a menni szavakat, a hét napjait, és bizonyos városneveket tartalmazott, de akkor is! :)).

A befejezést Kira gépének indulása határozta meg, úgyhogy még vettünk neki bkv-jegyet automatából (ami már pénteken is lenyűgözte, teljes áhítattal nézte a narancssárga jegyet, hogy milyen kis cuki :)), és a metróban elköszöntünk. L. elkísérte a szállodáig, viszont nekem itt már muszáj volt hazafelé vennem az irányt, mert a munka az mégiscsak munka, sőt, egy kihagyott nap után az csak igazán. Olyan furcsa, hogy néhány pillanat alatt ilyen nagy horderejű ismeretségeket lehet kötni, már legalábbis számomra meghatározó volt. Persze a könyv miatt sejtettem, hogy nem csak akármilyen találkozás lesz majd ez, de még így is meglepődtem. Talán mert testközelből láttam valakit, aki tényleg meggyógyult. Nem az anorexiából, hanem a mögöttes problémákból, és aki valahol alapvetően tök rendben van. Most feltöltekeztem egy időre, az biztos. :)

Vintage wedding

Körülbelül 2 hete I. azzal állított haza, hogy CD-n elhozott egy csomó képet E-ről, aki esküvői ruhákat próbált, így most segítenünk kellene neki választani. Rengeteg fotó volt, és külön ültünk neki, mondván, legyen két ajánlólistája, az alapján pontosabban eldöntheti, mit szeretne - persze a saját ízlésének megfelelően. Nagyon élveztem a válogatást, gyönyörű ruhák voltak, vagy csak E-n állt mind olyan jól, nem tudom, mindenesetre összeállt a végső sorrend, és rájöttünk, hogy I-vel ebben nagyon is egyezik az ízlésünk. Nem tudom, van-e olyan, hogy menyasszonyiruha-ösztön, mindenesetre ez most erősebb bennem, mint bármikor korábban, illetve lazán túltesz néhány más, ilyen korban inkább elvárható ösztönérzésen. :P

Ebben a hangulatban bukkantam rá pár nappal később egy blogbejegyzésre és azon belül is erre a csodára, amivel egyszerűen azóta sem tudok betelni:

A kosztümös filmeknek szentelt blogot vezető lány sokszor szokott írni a kosztümös, vagyis "period" viseletekről, és esküvői ruhákról is jópár bejegyzés született már. Azok viszont általában múzeumba illő, ahogy I. fogalmazott, "poros" darabokat vonultatnak fel, amiket szemügyre lehet venni, el lehet álmélkodni rajtuk, de a mai korral nem nagyon lehet összefüggésbe hozni őket. Namármost a Wedding Dress Fantasy készítői megálmodtak egy olyan vintage-ihlette kollekciót, aminek a darabjai magukon viselik ugyan a régi korok jellegzetességeit, mégis igazán modernek, hordhatók, és ami a legfontosabb, szemkápráztatóan gyönyörűek.

Vicces volt, hogy átküldtem a linket I-nek, nézze meg őket, és pontosan ugyanazokat a ruhákat válogattuk ki, sőt, kérdés nélkül ez a fenti gyönyörűség lett az elsőszámú befutó. Annyira eszméletlenül szép!!! Ennél már csak az ára teszi még vonzóbbá, ugyanis 1000 dollár helyett 600 dollárért kínálják (hiába, válság van, ez alól még a vintage sem kivétel), tehát bár nem mondom, hogy olcsó, esküvőre abszolút megfizethető, de legalábbis abban a kategóriában mozog, amin azért már legalább el lehet gondolkodni.

Olyannyira megihletett, hogy most először igazán sajnáltam, amiért a kérdés nem aktuális, és határozottan megállapítható, hogy a közeljövőben nem is lesz az. Hátha ez a klassz ruha még a Sors szívét is meglágyítja, aki rájön, nem hagyhat veszni egy ilyen remek alkalmat, ezért aztán inkább megszán egy férjjelölttel. Hjaj... És ha csak úgy megvenném? :crazy:

Megint játék

Már megint szaladnak a napok, és nem jutok el az írásig. Viszont szépen lassan Liszt Ferenc-szakértővé növöm ki magam, ez meg jó. Lassan talán a zenéjéig is eljutok. :P

Ezt a játékot pedig - hogy valami legyen már a blogomban - Sparrow-tól loptam, és most megválaszolgatom:

1) Milyen regényt olvasol most / olvastál utoljára? Tetszett?

Most kezdtem a Sorstalanságot, eddig nagyon tetszik. Illetve folyamatban van Tibor Fischer "Thought Gang"-je is, de a filozófiai mélységei egyelőre meghaladják a képességeimet.

2) Melyik a legtávolabbi hely, ahol jártál?

Ezt így most ex-has nem biztos, hogy tudom, de a repülőút hosszából kiindulva Helsinki indul ezért a címért. Jaj, de vissza kéne már menni. :).

3) Sorolj fel három olyan helyet, ahova egyszer szeretnél eljutni.

New York, Firenze és egy Churchill nevű városka nagyon fenn, északon, talán Kanadában. Valami nagy hójáróból orrközelségbe lehet kerülni a jegesmacikkal, ez nagyon megfogott. :) Amúgy pedig néhány hely kivételével még az egész világ felfedezésre vár. :)

4) Van kedvenc sorozatod?

Hm, több van. Dr. House, Damages, a vígjátékok közül pedig a 30 Rock, a Big C és a Modern Family. Ezek közül nem tudok választani. És idesorolom a Prime Suspectet, bár nem hagyományos sorozat, de épp megint a bűvkörébe kerültem.

5) Mi a legbonyolultabb étel, amit el tudsz készíteni?

Nehéz megmondani, mivel nem főzök, és nem tudom, honnan kellene megközelíteni az ételek "bonyolultságának" fogalmát. Mondjuk maradjunk annyiban, hogy szakácskönyvből nagyjából bármit tudok készíteni.

6) Hogyan szoktál aludni?

Mostanában leginkább rosszul. :S És azt hiszem, az oldalamra fordulva. Hason és háton nem tudok elaludni (még annyira sem...)

7) Láttad 1999. augusztus 11-én a napfogyatkozást?

Talán mintha direkt nem néztem volna... nem tudtam pontosan, mivel szabad és mivel nem, ilyennel meg nem játszom.

8) Mi a véleményed az atomenergiáról?

Most, hogy lefordítottam az Euratom-Szerződés összefoglalóját... :D Egyébként az, hogy kétségtelenül a "legtisztább" energiaforrás, csak hát közvetlenebb veszélyt jelent, mint mondjuk a szén-dioxid-kibocsátás. De ha ügyelnek a biztonságra, akkor egyelőre még mindig a legjobb megoldás - just not in my back-yard. :P

9) Sportolsz / sportoltál valamit?

Most nem, már egy ideje nem tudok sajnos. De korábban igen, röplabdát, és aztán ami mindent vitt: akrobatikus rock and rollt.

10) Játszol / játszottál valamilyen hangszeren?

Hehe, ja. Furulyáztam, talán vagy két dalt még mindig el tudok rajta játszani. De komolyra fordítva a szót, ez eléggé kimaradt az életemből, és most is inkább hallgatom, mint művelem.

11) Hány embernek tudod fejből a telefonszámát?

Upsz, talán háromét. Abból egy én vagyok. :P

12) Mi az, amit soha nem ennél meg?

Kutyát szerintem soha nem bírnék enni, legalábbis ha tudnék róla, hogy abból van, amit elém tettek.

13) Ha nyernél 50 millió forintot, mihez kezdenél vele?

Na, ez most tökéletes kérdés. Vennék egy lakást a tesómnak meg magamnak, a maradékból egy utazás, a többi be a bankba. Egy svájciba. Egyszerű. :)

14) Hány gyereket szeretnél?

Csak jutnék már el odáig, hogy egyet is. Elméleti szinten kettőt. De nagyon hosszú még az út addig, hogy ez valami halovány kapcsolatba kerüljön a realitással.

15) Gondolkoztál már rajta, hogy mi legyen a nevük?

Na, azon viszont igen!! :) Lánynévként a Georgina tetszik, Vajda János Gina-versei óta. :) Mert a Gina gyönyörűen hangzik magyarul (szemben a "Dzsiná"-val, amit nem szeretek). De szép még a Csenge és a Vivien is. Fiúnéven nem gondolkodtam, és az nem is érdekel... na, ezen is dolgozni kell még picit.

16) Mi volt a jeled az óvodában?

Cseresznye.

17) Dohányzol? Ha nem, rágyújtottál valaha?

Nem és nem. És nem is fogok. :)

18) Mikor voltál először részeg?

Nem voltam még, és nem is leszek.

Pedig viccnek szántam

Mai társalgás:

- Hm, most olvasom, hogy Keanu Reeves el van ájulva Budapesttől, egész nap várost néz, meg autogramokat osztogat, és leírják azt is, hol szállt meg. Aggasztó, hogy még nem futottunk össze vele... *ironikus*
- De D. barátnője már igen.
- ... Öööö. O.o

Amúgy ismét ágyban, párnák közt, gondolom, csak mert lett volna két teljes szabadnapom. És persze az sem segített, hogy már vagy öt napja alig tudtam aludni, de akkor is. Mindezzel együtt azért valahol olyan, mintha helyrebillent volna az egyensúly. Egyszerűen kellett két ágyban töltött, alvással, evéssel és filmekkel zsúfolt nap.

Virágzás

Itt a március. Igaz, hogy havazással érkezett, konkrét, és átvitt értelemben is. Elhavazódással. Konkrét értelemben már kaptunk némi igazi tavaszi napsütést, átvitt értelemben dívik a tél. De várom a hosszú hétvégét. Már beterveztem a pihenést, két napig nem vagyok sehol, senkinek, eltűnök a radarról (najó, a Fb kivételével, ott biztosan megfordulok :-)).

És ha már március:

Black Swan

Tegnap moziban voltam. 3 perccel fél hét előtt értem oda a foglalt jegyemért, amit az előadás kezdete előtt legkésőbb fél órával át kell venni. A 19 órási Fekete hattyút kívántam megnézni, és igencsak leesett az állam, amikor érkeztemkor, pontosan 18:27-kor a Puskin mozi teljes előterében kígyózott a sor. Rengetegen voltak. Halványan elfogott az aggodalom, hogy elektronikus foglalásról lévén szó, ez is automatikusan törlődik majd e röpke három perc elteltével, de megnyugtattam magam, hogy biztosan tudják, hogy még sokan állhatnak a sorban foglalt jegyért. Így is volt, sőt, kiderült, hogy többen a 18:45-ös King's Speech-re is pályáztak volna - a körülöttem állók többsége már hiába.

Így járt a közvetlenül mögöttem várakozó srác és lány is, akik, amikor már elegendő közelségben jártunk a háromnegyed héthez, a jegyárusító ablakához azonban még korántsem, elkezdték bőszen bújni a Pesti Estet, van-e más lehetőség, így rá is bukkantak a Black Swanra. Kiderült, a srác már látta, így hogy elüssék az időt, na meg persze gondolom azért, hogy meggyőzze a lányt arról, mennyire érdemes megnézni, elkezdte fennhangon mesélni a sztorit. Egy cseppet elkezdett felfelé emelkedni a vérnyomásom, mert filmeknél alapelv nálam (csakúgy, mint a könyveknél), hogy előre minél kevesebbet tudok meg róluk, hogy a túl sok információ ne rontsa el a befogadás élményét. Az előzetest általában csak egyszer-kétszer nézem meg, az alapján eldöntöm, hogy érdekel-e, és mire a mozikba eljut, nagyjából el is felejtem a konkrét elemeket, így tökéletes tudatlansággal ülök be a vetítésre.

Azóta vagyok óvatos a kritika- és fülszövegolvasással, amikor is évekkel ezelőtt a Howard's End hátulján elolvastam a kis összefoglalót, majd a könyvnek nekikezdve idővel rájöttem, hogy amit a hátoldalon kiindulópontként tüntettek fel, valójában kb. a 130. oldalon történik, és már fordulópontot jelent az előzőekhez képest. Azt gondolom ezért, hogy könyves és filmes körökben a "spoiler alert" az alapvető kulturáltság jele, mert ha az ember megtud valamit, itt nincs "undo" gomb. Kikutatni mindig ki tudjuk a hiányzó adatokat, ha valami még homályos, vagy eddig nem hallottunk róla, de azt, amit elmondtak nekünk, nem lehet szándékosan "elfelejteni". Visszatérve tehát a Puskin előterébe, mi a fenét csináljon az ember lánya, amikor ott áll a tekergőző sorban, kiállni nincs lehetősége, mert egyedül van, 1 percen belül várhatóan nem ér el az ablakig, hogy átvegye a jegyét, és gyors ütemben hallótávolságon kívülre kerüljön, be meg mégsem foghatja a fülét, az "erősen másra koncentrálok" pedig azért nem megoldás, mert minél jobban el akarom terelni a gondolataimat, annál inkább csak a srác hangjára vagyok képes figyelni... Fontolgattam, hogy udvariasan hátrafordulok, és megkérem, mellőzze már a mesélést, amíg be nem jutok a terembe, ha már idáig kibírtam, ne a célegyenesben lőjék le a poént. Aztán persze a nyusziság győzött megint, nem fordultam, hanem elkezdtem dúdolni magamban, ami viszont nem segített. Hál'istennek mikor már vagy két perce mondta a magáét, és szerencsére csak egy olyan lényegi infót és néhány viszonylag ártalmatlan körülményt árult el, amiről addig nem hallottam, közölte, hogy "hát a végét nem mondom el", én meg örömmel konstatáltam, hogy megúsztam. Utána kicsit kárörömmel hallottam, hogy mire odaértek a jegyárushoz, a King's Speech-re már minden jegy elfogyott, a Fekete hattyúra pedig végül nem kértek.

Ezután beálltam a tömegbe, kivárni a soromat, amíg beengednek a terembe. És annyira, de annyira jól éreztem magam. Néztem a gyönyörű belső teret, a zsibongó előcsarnokot, a sok filmszerető embert, és azt éreztem, hogy ide tartozom, hogy jó helyen vagyok. Egyetemista koromban éreztem ezt utoljára, akkor szinte konstansan, és szenzációs, ahogy ez a megnyugtató bizonyosság és derűs hangulat visszatér egy-egy pillanatra. Örültem, hogy kifogtam egy ilyen estét, mert ritkán megyek "főműsoridőben" moziba - vagy túl korán, vagy túl későn, ami a legtöbbeknek nem ideális. De tegnap szinte telt ház volt, alig 1-2 szék maradt üresen a nagyteremben.

És a film meg is érte az érdeklődést. Most az egyszer igazán nagy örömmel tölt el, hogy nem tudok szakmai kifogásokat emelni, mert amit emberileg kap tőle a néző, az lenyűgöző. Persze valószínűleg számít, hogy a néző nő, hogy valaha táncos és a fehérnél is fehérebb hattyú volt, és hogy ugyanúgy végigjárta önmagában a saját fekete hattyú lényét kutató utat, mint Nina a vásznon. Hajszálpontos lélekábrázolás, mesteri feszültségkeltés és természetesen Natalie Portman zseniális alakítása. Bujdosó Bori kritikájával - történelmi pillanat - az utolsó szóig egyetértek (a leadben is figyelmeztet rá, de azért szólok, hogy ezt csak az olvassa, aki látta már a filmet). Szerinte nehéz nem párhuzamot vonni Nina és Natalie önmagára találása között, és a film végén én is pontosan ezt éreztem. Natalie-t az életben mindig nagyon jelentéktelennek tartottam, nem is értettem, miért van úgy oda tőle mindenki. Helyes lány, persze, de totálisan szürke és tucat, ha csak úgy meglátnám valahol, egyáltalán fel sem tűnne, mert annyira semmilyen. Ebben a filmben viszont olyan, mintha ő maga is átlényegülne, egyszerűen gyönyörű és sugárzik, ami egészen biztosan hozzátett ahhoz, hogy ilyen erős és hiteles lett a végső alkotás. Olyan élmény ez ismét, ami felette áll a csillagozásos, pontrendszeres értékelésnek, a strigulázásnak, a "filmnyelvi" elemzésnek. Csak újra és újra hallani akarom A hattyúk tavát, nézni a piruetteket, a balettcipőket, ezt a világot, amit imádok, és legfőképp Nina megrendítő és felemelő átalakulását.

Az, hogy valójában egy "erotikus thrillerről" van szó, fel sem merült bennem, én az elejétől a végéig egy lélektani drámát láttam. Az mondjuk igaz, hogy az utolsó fél órában annyira lélegzetvisszafojtva figyeltem, hogy meg sem moccantam, és csak a vége főcímnél vettem észre, hogy a keresztbe tett lábam teljesen beállt és csak nagy fájdalmasan tudtam kiegyengetni. Pedig filmes L. barátnőm szerint ennél Aronofsky összes filmje jobb. Kétlem ugyan, hogy egyetértenék vele, de azért azt mondom, akkor hajrá, meg kell nézni mindet. :)