Kassa 2013 és Zagabo divatbemutató

2013-ban Kassa Európa egyik kulturális fővárosa. A másik Marseille, ahol tegnap nagy valószínűség szerint jobb idő volt, mint Kassán, de imádom az igazi téli időt, főleg, amikor a nap közepén kezd el havazni, és válik az egész város mézeskalácsház-faluhoz hasonlóvá, így nem bántam, hogy utóbbi közelebb esett tegnap. Persze nem a földrajzi fekvés döntött arról, hogy hová látogatok, sokkal inkább a program. Marseille ugyanis nem rendezett olyan dizájn- és divathétvégét, ahová kedvenc magyar tervezőmet, a Zagabót is meghívták. Amit valójában meg is kellene köszönnöm nekik, mert Kassába nagyobb esélyem volt eljutni egy laza vasárnapi kiruccanásra. 

No, de kezdjük az elején: 6:30-as vonatindulás, 5 órási kelés, előző nap fél 11-es fekvés, 0 perc alvás (szokás szerint. Note to self: orvoshoz menni, demostmártényleg!). 3,5 óra édes szendergés a vonaton, ahol helyjegy nélkül sikerült elsőre olyan helyet választanom, ahová azután Kassáig nem akart senki leülni. És bár G. barátnőmnek köszönhetően, aki a magyar mellett szlovákul és csehül is tud, az állomásról is eljutottam volna könnyen a helyszínre, egy bőbeszédű fiatalember az utolsó negyed órában beszédbe elegyedett velem, és kiderült, hogy ő is nagyjából arra tart, amerre én, így aztán még ennyit sem kellett volna előre idegeskednem. Még mindig meglepődöm, hogy az ilyenek bejönnek, pedig bejönnek. Mindig. Kassa egyébként szép kis város, a templommal és a sétálóutcákkal valóban mesebeli hangulata lett a téli belvárosnak.

A galériába tehát gyorsan betaláltam, majd némi telefonos navigálás után fel a kiállítótermekhez is. Ez a helyes megnevezés, ugyanis míg én inkább a Wamphoz hasonló vásárjellegű rendezvényre számítottam, addig a szervezők elképzelése szerint sokkal nagyobb hangsúlyt kapott a kiállítási szempont - nem volt például próbafülke sem. Talán így tudták áthidalni az alkalmazott művészetek és a képzőművészetek közötti kisebbfajta szakadékot, mivel egyes tervezők valóban inkább műalkotásnak beillő, és ebből következően hordhatatlan darabokkal képviseltették magukat - amelyek ettől még igazán érdekesek, izgalmasak, sőt szépek is voltak, de őket nehezebb lett volna beilleszteni a vásár keretébe, mint fordítva. Mi azért G-ékkel körbenéztünk, és sikerült vennünk kb. A0-ás méretű képeket falra, valamint én rögtön kiszúrtam egy olyan ruhakollekciót is (a Zagabón kívül :)), ami azonnal belopta magát a szívembe. Azt követően kiszúrtam az árakat is, amik már olyannyira nem kerültek közel hozzám (pl. 500 euró egy ruháért), mindenesetre ez cseppet sem tántorított el attól, hogy csodáljam őket (a ruhákat, nem az árakat).

A napot végül a kétóránként tartott divatbemutatók foglalták keretbe, amikre beültünk, mintegy melegítve az esti 8 órás alkalomra, merthogy ez volt a várva-várt lényeg: este 8-kor a Zagabo divatbemutatóját láthatta a közönség. A "melegítés" egyébiránt találó szó, ugyanis egész nap fagyoskodtunk. A kiállítóstandoknál sem fűtötték túl a házat, de abban a teremben, ahol a divatbemutatókat lehetett megtekinteni, konkrétan nem volt fűtés. Ráadásul olyan sok hely sem volt, hogy arra lehessen számítani, majd az emberek "belehelik", pláne, hogy kétóránként kb. negyed órára - húsz percre telt meg a helyiség egy-egy bemutató erejéig. Így aztán dél örül ebéd ürügyén átvándoroltunk a közeli plázába, ahol a szükségesnél persze több időt töltöttünk, de egyikünknek sem akarózott otthagyni a jó kis meleget. Itt sikerült beszereznem egy wedge sneaker típusú cipőt is potom 10 eurós áron. Persze G-ék hívták fel a figyelmemet rá, én meg rábeszéltem magam. Nem volt szükség túl sok győzködésre. :-) 

A divatbemutatókon megfigyeltem, hogy a modellek gyönyörű szépek, pedig nagyon vékonyak voltak, szokás szerint, de messze nem anorexiások, egyszerűen még a futurisztikus kreálmányok is fantasztikusan álltak rajtuk, akármit aggattak rájuk, az megszépült. G. persze az este előrehaladtával egyre idegesebb lett, amit teljesen át tudtam élni, sőt, mivel hajlamos vagyok átvenni más idegességét, nagy megkönnyebbüléssel emlékeztettem rá magam időről-időre, hogy nem az én vállamat nyomja a felelősség súlya, ide én élvezni jöttem a programot. :) Így inkább beszálltam B. mellé G. nyugtatásába, hogy hasznossá tegyem magam. Aztán fél 7-kor elkezdték a backstage-ben a készülődést, minden flottul ment, gyönyörűen sikerült a lányok haja, sminkje, időben voltunk. Úgy tűnt, hogy egy egész óra marad felöltöztetni a modelleket, és miután a másik tervezőt, aki G. után mutatkozott be (egyébként másodszor, az ő futurisztikus ruháit láttuk du. 3-kor is), 10 percre el tudtuk ijeszteni a vasalótól, amit már vagy 40 perce birtokolt, és még ugyanannyi nagyjából hátra lett volna neki, egy kicsit meg is nyugodtak a kedélyek. Mármint G. kedélyei. :) Mint kiderült egyébként, az idegessége a vasalót bitorló tervezőlányra is átragadt, ami viszont ez alkalommal hasznosnak bizonyult.

Újabb fordulatként azonban közölték, hogy fél 8-ig ott, ahol elvben a lányok öltöztek volna, nem kapcsolhatják fel a villanyt, mert éppen az épület előtt kapott helyet a tűzijáték, aminek nem tesznek jót a kivilágított ablakok (máig nem értjük, miért, de a parancsot teljesíteni kellett). Így végül 19:40-ig a sötétben malmoztunk, majd kb. 20 perc alatt kellett felöltöztetni mindenkit. Bár eddig a pontig nagyjából tartottuk magunkat ahhoz, hogy én nem láthatom a ruhákat, hiszen a 2013-as tavasz/nyári kollekcióról van szó, ami számomra is teljesen új, ráadásul nálunk februárig nem is debütál, amíg meg nem jelennek a hivatalos kampány- és lookbook-képek. A sötétben tulajdonképp nem is láttam belőlük semmit, bár ott álltam G. mellett a félhomályban, amikor vasalt egyet-kettőt :), és amikor villanyt kapcsoltak, diszkréten bementem a terembe helyet foglalni. Természetesen azonban nem bírtam megállni (meg hát rohadt hideg volt abban a fűtetlen helyiségben, valljuk be :D), így visszamentem még, és amikor megpillantottam pár felöltözött modellt, naná, hogy azonnal menetrendszerűen beleszerettem az összesbe! (A ruhákba, nem a modellekbe. :)) Egyszerűen lélegzetelállítóan álltak ezeken a lányokon. Gondoltam is, ha csak fele ilyen jól mutatnak majd rajtam (aminél többre úgysincs esély), már nyert ügyem van. Készítettem is egy backstage fotót (lásd fent), amiért talán nem haragszanak meg az illetékesek (ugyanis a Zagabo hívószó miatt látni fogják ezt a posztot, most már tudom :)), ha kiteszem ide. Instagramos változatban trükkösen némileg faragtam a képen és fekete-fehérre szűrve került fel, ráadásul picit homályos, szóval nagyjából semmi hasznos nem látszik rajta, de mégis megvan a fíling, hogy bepillantottunk az új kollekció divatbemutatójának háttérmunkálataiba. Mellesleg azt hiszem, azok között, akik ezt a blogot olvassák, legfeljebb reklámnak illik be, spoilernek kevésbé. :-)

Újabb idegességforrást jelentett közben, hogy a tűzijáték és a nyitóceremónia miatt lezárták a belvárost, tehát konkrétan kb. negyed 8-tól nem lehetett megközelíteni a galéria bejáratát. Ez egyrészt azért volt problémás, mert nem tudtuk, lesz-e egyáltalán ember a 8-kor kezdődő bemutatóra, másrészt G. családja jött volna közönségként, és pont erre az időre futottak be Kassára, így kétséges volt, hogy át tudják-e időben verekedni magukat a tömegen. A probléma végül mindkét oldalról úgy oldódott meg, hogy 3/4 8 körül vége lett a tűzijátéknak, és az utólagos hírek szerint a térre kivonult 40 ezer ember közül épp elegen tódultak be a galériába ahhoz, hogy tele legyen a terem, sőt, még álltak is a széksorok mögött-mellett az érdeklődők. Szerencsére velük G. nővéréék is bejutottak, és a show mindössze kb. 5 perces késéssel elindulhatott. 

Nagyon izgalmas volt végigülni az első sorban életem első igazi divatbemutatóját. :) A Zagaboé volt egyébként az összes közül a leghosszabb, 15 modellel, akik szép lassú ütemben vonultak végig a kifutón, így nyugodtan meg lehetett csodálni az öltözeteket, amiken volt is mit nézni. Próbáltam persze képeket készíteni, de a telefonom kamerájával az összes sétálós kép homályos lett. Talán nem is baj, kisebb a kognitív disszonanciám amiatt, hogy úgysem tehetem közzé őket. :) Egyedül arról az esőkabátról sikerült egy még álló képet elkapnom, amit már közben B-ék is kiposztoltak teaser gyanánt - ezt megmutattam I-nek, hogy legyen valami fogalma neki is arról, miről maradt le (és persze hogy mi vár majd rá tavasszal :)). Természetesen készült rendes fotó és profi videó is, sőt, B. is készített saját képeket és videót. Ehhez, csak úgy megjegyzem, én voltam a próbababa még a show indulása előtt, hogy stimmeljenek a fények és a beállítás. Azt hiszem, ennél soha nem fogom közelebb érezni magam egy modellhez. :D 

 Kép forrása: Zagabo

Közben persze inkább mustráltam én is a ruhákat, hiszen itt volt az alkalom, hogy kiválogassam a kedvenceimet, és kettő máris bekerült a virtuális kosaramba. G. mondta, hogy tervez még a megjelenésig további darabokat is, már előre tartok tőle, mit fogok még akarni. Na meg spórolok. :-) A végén, hivatalos divatbemutató lévén újra kivonult az összes modell - három lány kivételével, akik a következő "défilé"-ben is szerepeltek, így elrohantak átöltözni -, és legvégül a tervező is kimerészkedett a backstage rejtekéből, hogy egy meghajlás erejéig megmutassa magát a közönségnek. G-nél ez valójában inkább egy röpke "behajlás"-nak sikerült, és bár ő váltig ragaszkodott hozzá, hogy úgy érezte, mintha már órák óta ott állna, a taps pedig nem is indult el rögtön, amikor kiért, a videóról visszanézve bizonyítást nyertek a mi állításaink, miszerint olyan hirtelen ugrott ki és vissza, hogy abban sem voltunk biztosak, kijött-e egyáltalán. :) Jót nevettünk közösen a szubjektív és az objektív idő közötti alkalomszerűen óriási különbségen, és megbeszéltük, hogy majd legközelebb már G. is gyakorlottabb lesz. De ettől függetlenül, hatalmas élmény volt, és olyan, de olyan büszke voltam rá, hogy ezeket a csodákat mind ő hozta össze, én pedig úgy érzem, picit részese vagyok annak, ami ott történt, az első ilyen bemutatkozásnak, a nemzetközi közönség előtt tartott divatbemutatónak - persze, persze, ebben a pillanatban is emlékeztettem magam rá, hogy ez nem az én kollekcióm, de itt már korántsem zavart annyira az érzelemátvétel, mint az idegeskedéskor. :-)

Pink stilettos

Kell. Az. A cipő. O.o :)

Mellesleg Catherine Deneuve ma Velencében van. Én nem. 

Azt hiszem, most egyéb érdekességről továbbra sem tudok beszámolni.

Státusszimbólum

Ez jutott eszembe valamelyik nap, amikor egyetlen 3 megállós oda-vissza villamosút során három ugyanolyan Fila-táskával találkoztam, mint ami az én vállamon átvetve is lógott, plusz egy másfajtát a villamos ablakából szúrtam ki valakin. Az utóbbi időben a Fila valamiért "ciki" lett. Az oka pedig az, hogy a Tesco hűségprogramjában több hónapon keresztül igen jutányos áron lehetett hozzájutni különféle darabokhoz, és hirtelen mindenkinek ilyen lett. Számomra megdöbbentő volt látni, hogy egy ilyen akcióval, ami valójában épp a márkát volna hivatott népszerűsíteni, egy viszonylag magas presztízsű brand tulajdonképpen elvágja maga alatt a fát. Legalábbis egy kis időre, és egy kicsit mindenképp. De miért is?

A Fila továbbra is az, ami eddig volt: jó minőségű és szerintem tetszetős cuccokat gyárt, amiket nem csillagászati, de azért "márkás" áron kínál. Jómagam például korábban épp az árfekvés miatt nem vásároltam Filát (sem), már ami a táskákat illeti (mert ugye egyéb sportfelszerelésre és sportruházatra nem igazán volt szükségem :)). Ebben az akcióban viszont bevallom, én is elcsábultam, nem utolsósorban azért, mert az oldaltáska, amit végül megvettem, praktikus, csinos, kellően uniszex, így feldíszítve az Eiffel-tornyos kulcstartómmal egészen a magam képére formáltam. És amikor már elkezdtem volna örülni, hogy végre van egy sportos jellegű táskám, amibe rengeteg minden belefér, mégsem elefánt nagyságú, amit mindenhez fel tudok venni (mert fekete), és ami sokáig bírni fogja velem a gyűrődést, arra leszek figyelmes, hogy akárhányszor felveszem, szembejön velem pár ugyanolyan, de ami még furcsább, hogy bizony ez zavar. De miért? És miért van az, hogy azért, mert így több ember jutott hozzá ezekhez a termékekhez, hirtelen megváltozik az egész márka közmegítélése - rossz irányban? Elképesztő, mennyire önkényes az öltözködés terén a "ciki" és a "menő" kategória kialakulása. Hogy az egyik minden racionális érvet nélkülözve átcsaphat a másikba, holott maga a termék mit sem változott. Érdekes, miért "gáz" és nem inkább érték az, hogy egy 13 éves kissrác ugyanúgy hordhat egy táskát, mint mondjuk a 20 éves lány, aki sportosan öltözködik, vagy én, aki rohangálok vele a városban - persze más-más összeállításban, másfajta kiegészítőkkel, és másféle (vagy épp semmilyenféle) díszítéssel.

A "Fila" egyik pillanatról a másikra jelenség lett, és bár azt szokták mondani, a felhang mindegy, a lényeg az, hogy beszéljenek az emberről, nem vagyok biztos benne, hogy ez egyértelműen jót tesz a márkának. Én a magam részéről éppen az ominózus villamosút után döntöttem el, hogy mostantól a saját értelmezésemet alkalmazom, és azért sem fog zavarni, ha szembetalálkozom vele máson. Elvégre a kulcsszó az önkényesség. A "ciki" éppolyan önkényes, mint elhatározni, hogy márpedig "nem ciki", akkor tehát elhatározom, és ez ilyen egyszerű.

A Tesco újabb akciójában Tefal-termékekért lehet pontot gyűjteni, és mivel épp össze kellene szednem némi hozományt :P, hát nem is jöhetett volna jobbkor ez a lehetőség. Valójában pont az indította el a fenti gondolatmenetet, hogy a nyakam teszem rá, bármennyi háziasszonynak lesz is Tefal serpenyője, azért senki sem fog kinézni, ha nálam is olyat lát. Hát nem érdekes, hogy működik a világ? Annyi biztosan megállapítható, hogy a főzőedénymárka nem számít státusszimbólumnak. Vagy lehet, hogy ahhoz más körökben kellene mozognom.:)

Vintage wedding

Körülbelül 2 hete I. azzal állított haza, hogy CD-n elhozott egy csomó képet E-ről, aki esküvői ruhákat próbált, így most segítenünk kellene neki választani. Rengeteg fotó volt, és külön ültünk neki, mondván, legyen két ajánlólistája, az alapján pontosabban eldöntheti, mit szeretne - persze a saját ízlésének megfelelően. Nagyon élveztem a válogatást, gyönyörű ruhák voltak, vagy csak E-n állt mind olyan jól, nem tudom, mindenesetre összeállt a végső sorrend, és rájöttünk, hogy I-vel ebben nagyon is egyezik az ízlésünk. Nem tudom, van-e olyan, hogy menyasszonyiruha-ösztön, mindenesetre ez most erősebb bennem, mint bármikor korábban, illetve lazán túltesz néhány más, ilyen korban inkább elvárható ösztönérzésen. :P

Ebben a hangulatban bukkantam rá pár nappal később egy blogbejegyzésre és azon belül is erre a csodára, amivel egyszerűen azóta sem tudok betelni:

A kosztümös filmeknek szentelt blogot vezető lány sokszor szokott írni a kosztümös, vagyis "period" viseletekről, és esküvői ruhákról is jópár bejegyzés született már. Azok viszont általában múzeumba illő, ahogy I. fogalmazott, "poros" darabokat vonultatnak fel, amiket szemügyre lehet venni, el lehet álmélkodni rajtuk, de a mai korral nem nagyon lehet összefüggésbe hozni őket. Namármost a Wedding Dress Fantasy készítői megálmodtak egy olyan vintage-ihlette kollekciót, aminek a darabjai magukon viselik ugyan a régi korok jellegzetességeit, mégis igazán modernek, hordhatók, és ami a legfontosabb, szemkápráztatóan gyönyörűek.

Vicces volt, hogy átküldtem a linket I-nek, nézze meg őket, és pontosan ugyanazokat a ruhákat válogattuk ki, sőt, kérdés nélkül ez a fenti gyönyörűség lett az elsőszámú befutó. Annyira eszméletlenül szép!!! Ennél már csak az ára teszi még vonzóbbá, ugyanis 1000 dollár helyett 600 dollárért kínálják (hiába, válság van, ez alól még a vintage sem kivétel), tehát bár nem mondom, hogy olcsó, esküvőre abszolút megfizethető, de legalábbis abban a kategóriában mozog, amin azért már legalább el lehet gondolkodni.

Olyannyira megihletett, hogy most először igazán sajnáltam, amiért a kérdés nem aktuális, és határozottan megállapítható, hogy a közeljövőben nem is lesz az. Hátha ez a klassz ruha még a Sors szívét is meglágyítja, aki rájön, nem hagyhat veszni egy ilyen remek alkalmat, ezért aztán inkább megszán egy férjjelölttel. Hjaj... És ha csak úgy megvenném? :crazy:

Copie conforme?

Nem, most még nem a film. Csak idevág a címe.

Ugyanis vateráztam magamnak egy Louis Vuitton pénztárcát. Or so I thought.

L. tegnap örömmel közölte Fb-on, hogy potom pénzért lesz Párizsból származó, eredetmegjelöléssel ellátott LV pénztárcája, meg bontatlan csomagolású echte YSL Elle parfümje a Vateráról. A linkelt képen villogó pénztárca valóban gyönyörű volt, a logó a helyén, tökéletesen meggyőző. Ezen felbuzdulva én is nekiálltam keresgélni, és hamarosan meg is találtam a nekem tetszőt - valóban igazán kedvező áron. Megvásároltam, örültem magamnak.

Aztán este elkezdtem nézegetni az LV táskákat (azért nézegetni lehet! :)), és a sok 10-20 ezres árkategória között megláttam egy pirosan izzó hirdetést, miszerint hihetetlen akciósan 281 ezer forintért kínál valaki eredeti LV táskát. Nyilván megnéztem, kíváncsi voltam, ki az a bátor, aki partizánként harcba mer szállni egy hatszámjegyű árral, pláne mekkorával. Mint azonban kiderült, ez nem volt véletlen. Az adatlapon millió nagy felbontású fotó igazolja, hogy ez egy eredeti termék, ráadásul az eladó külön felhívja a figyelmet rá, hogy ismerjük meg a terméket, tudjuk, mit veszünk, mert a hamisítók kihasználják az ember tudatlanságát. Egy naiv vaterázgató még meg is kérdezte szerényen, hogy egészen biztosan ezt az árat akarta-e kiírni az illető. A válasz az volt rá, hogy igen, mert eredeti áron a táska 1170 euróba kerül, és ez ahhoz képest akciónak számít. Valamint hogy az oldalon nagyon kevés eredeti táska található, legfeljebb 1-2, de azokat nem is 10 ezerért árulják.

Felhúztam a szemöldökömet, hiszen tény, hogy vannak ordítóan hamis példányok is, amelyeknek a torz logója messziről is kiszúrható, de a legtöbb termék valóban szakasztott eredetinek néz ki. Gondoltam, ez a leányzó valóban tudhat valamit, ezért rákerestem a Multicolor kollekcióra, hátha a képeken feltűnik, van-e különbség. Az egyik kép alatt ez volt olvasható: High Replica LV bag. Ez már gyanús volt, rákattintottam, és ott jött a felfedezés: teljes iparágak épülnek a "replica" termékek, vagyis az utánzatok gyártására. Bennem azonban azonnal felmerült a kérdés: de hiszen ez illegális, nem? Elvben azért vannak hamisítványok, mert nem lehet csak úgy büntetlenül felhasználni egy divatház emblémáját (többek között). Ez indokolta is a következő keresést, mit is takar az "utánzat".



Találtam egy kiváló cikket, ami összefoglalva a következőket mondja: a fő különbség az eredeti és a pontos utánzat között az, hogy utóbbi az előbbi kialakítását és értelemszerűen a logóját teljes egészében lemásolja, tehát nincs mögötte eredeti, kreatív munka. Ez természetesen kimeríti a szellemi tulajdonhoz fűződő jogok megsértésének fogalmát, és mint ilyen, törvényellenes tevékenység. Ha egynél több ilyen termék van a birtokunkban, az már "üzérkedés"-nek számít. Emellett nyilvánvalóan különbség lehet a minőségben, hiszen a felhasznált anyagok nem luxusminőségűek, és egy-egy termékvonalon belül előfordulhatnak következetlenségek, ami pedig a csúcskategóriás terméknél (elvben) sosem. Ha viszont mindez így van, hogy lehetséges az, hogy mégis tömegesen árulják az ilyen rendkívül egyező másolatokat? Úgy, hogy a védjegyet nem tüntetik fel, de akár arra is lehetőség van, hogy díjat fizetnek a tervezőnek a márka alapvető elemeinek használatáért - ily módon minden érdekelt fél védve van.

Első hitetlenkedésem után végiggondoltam, mi is lehet az előnye egy nagy divatház számára, ha belemegy az utóbbi lehetőségbe, és engedélyezi az alapvető termékjellemzői felhasználását. Végül arra jutottam, hogy ez tulajdonképp jó reklám, hiszen ily módon sokkal több emberhez eljut a márka, ráadásul nem is kerül semmibe, sőt! Még az eredeti alkotók kapnak érte pénzt.

A fentieket látva kérdés, hogy egy Vaterához hasonló oldalon - ha ilyen szándékaim lennének - hogyan tudok különbséget tenni a ténylegesen eredeti és az igazán pontos másolat között? Egy szakavatott LV-szakértő, aki már sok terméket látott eredetiben, élőben talán elképzelhető, hogy kiszúrja, ha valami csak egy kicsit is nem stimmel. A pontos utánzat jellegéből adódóan azonban az átlag vásárló, akit ugyan hamis logóval már nem lehet megvezetni, de nem feltétlenül rendszeres látogatója az Andrássy úti LV-üzletnek, képről feltehetőleg nem fogja tudni felismerni a különbséget. Így tehát marad az, hogy legfeljebb az ára lehet gyanús, tudván, hogy nincs az a helyzet (hacsak nem a kamionról esik le a becses áru, és valaki fel nem szedi, esetleg lopja), amelyben elképzelhető, hogy igazi, eredeti és új, még nem használt LV-táska 10-20 ezer forintért piacra kerül.

Végezetül pedig, miután konstatáltam, hogy licitálásom jutalma a szó szoros értelmében véve valószínűleg nem eredeti termék, a fő kérdés az: zavar-e, egyáltalán érdekel-e ez engem? Nem is túl hosszas tanakodás után a válaszom: nem. Van az az árkülönbség, ami feledteti velem ezt a filozófiai problémát - hiszen arról van szó, nem igaz? Az eredeti és a másolat viszonyáról. Hogy számít-e, hogy nem eredeti a termék, ha tulajdonképpen tökéletesen hű utánzata annak? Persze ruhánál talán más lenne a helyzet, de egy pénztárcánál az, hogy nem luxusminőség, nem hiszem, hogy komoly gondot jelentene, hiszen azért nem a kínai piacos színvonalról van szó. Ráadásul lelkiismeretfurdalásom sem nagyon lesz, mivel az LV-nél én alapvetően elkönyvelt veszteség vagyok - egy 300 ezres táska egész egyszerűen előbb férne bele a pénztárcámba, mint az értékrendembe. Ez pedig már önmagában sokat elmond.

Egyveleg

Lemaradtam, mint a borravaló, pedig a múlt héten annyi mindenről akartam volna írni. Sok emberrel találkoztam, mentem mindenfelé, többek között például vásárolni, mivel múlt hétvégén tombolt a Joy nagy őszi vásárlási láza. Véletlenül tudtam meg, de azon nyomban felkerekedtem, hogy megvegyem az újságot (amit egyébként soha), és nyakamba vettem a közeli bevásárlóközpontot, hogy levadásszam a kardigánokat (azon kivételes ruhadarabok egyike, amelyekre valóban szükségem van). Ha már ott voltam az újságosnál, gyorsan lecsaptam a Premiere magazinra is, amiben a Potiche a hónap filmje, ráadásul pluszban található még benne egy négy oldalas összeállítás Cath és Depi eddigi 7 közös filmjéről, képekkel illusztrálva. Örültem nagyon, mert kint most a csapból is Cath folyik a filmbemutató miatt, itthon legalább ezt lehet kapni. :)

Naszóval, visszatérve a kardigánokra, legelvetemültebb gondolataim között sem szerepelt, hogy egyetlen, azaz egyetlen egy normálisan kinéző és a célnak megfelelő darabot sem fogok találni, de így lett. Úgy látszik, mostanra elkerülhetetlenül visszatért a 80-as évek, és már az olyan, általában minőségi és hordható ruhákat forgalmazó üzletekből is üres kézzel és hitetlenkedve fordultam ki, mint az Orsay vagy a C&A. Csavartminta, lyukas kötés, bogyóminták, borzalmas vékonyszálú, bolyhosodó, esetlegesen aranyszállal átszőtt fonal a világos fosbarnától a foszöldig terjedő színskálán, következetesen garbónyak nélkül (ami nálam alapkövetelmény egy kardigánnál), legrosszabb esetben akár válltöméssel: ez az idei trend, amit jómagam a "Mint a saját öreganyám" szlogennel tudnék fémjelezni. Döbbenet. Rusnyák, egytől egyig. I. mondta jól: örülök, hogy a költözéskor az utolsó ilyeneket is kidobtam, nem fogok még pénzt is adni értük. Mindennek a csúcspontja azonban az volt, amikor megláttam egy egyenes szabású, hosszú ujjú, behúzott és így félig buggyos vállú, elegánsnak szánt női felsőt pontosan abból a mély élénkzöld színű bársonyanyagból, amiből - megjegyzem kb. 10 éve - I. pizsamát varrt nekem. Konkrétan nem hittem a szememnek, hogy ezt komolyan gondolták, kishíján elröhögtem magam. Az az anyag ránézésre is legfeljebb pizsamának menne el, vagy valamilyen kosztümös filmben, ahol amúgy is minden bársonyból van. Így végül vettem egy bokacsizmát és egy nagyon hosszú szárút (térd fölé ér, még sosem volt ilyenem), majd miután rájöttem, hogy útközben elhagytam a fehér sapimat és benne a még Írországban vett kendőmet, végigrohantam újra az összes üzleten, ahol jártam, így még ráakadtam egy nagyon szép kötött szürke ruhára. De sajnos a sapimért nem kárpótolt, és azt sehol sem találták meg. Úgyhogy szerdán visszamegyek, hátha azóta meglett valahol, fel csak nem szívódott, és azt sem nagyon tudom elképzelni, hogy valaki elvitte volna. Valahogy úgy érzem, a legtöbb ember biztosan leadná a boltban, vagy az információnál, ha belebotlana. Bízom benne.

Hétvégén már dolgozni kellett, és miután jól elszámoltam magam, tegnap (vagyis ma) hajnali 4-re fejeztem be az aktuális adagot. Így egy laza negyed 5-ös lefekvés után ma képtelen voltam egy szalmaszálat is keresztbetenni. Még az a jó, hogy ha az ember maga mögött hagy egy 16 órás munkanapot, az tkp. kettőre is elég. :-)

2-re jött G. kabátot próbálni, addigra összevakartam magam az ágyból, utána pedig jól eldumáltuk az időt (mint mindig). 4-kor az ebédemmel beültem a laptop elé, és megnéztem - végre - a Casablancát. Valóban lenyűgöző film. Nem is ismertem pontosan a történetet, ez jót tett, így végig nagyon izgalmas. Ami igazán meglepett - mert azt tudtam, hogy Bogart és Ingrid Bergman, mint ahogyan egyébként szinte az összes színész, nagyot alakítanak benne - az a zseniális párbeszédekkel és humorral megírt forgatókönyv volt. Szinte üdítően szellemes és vicces, ezzel együtt pedig mit sem veszít a drámaiságából. Bár az igaz, hogy a 40-es évek amerikai filmjeire jellemző melodráma itt is átjön kissé, azt annyira nem díjazom, de ettől eltekintve is remekmű.

Ráadásul kétségtelenül klasszikus: ha nem lenne fekete-fehér, meg sem fordulna a fejemben, hogy "régi". Érdekes, mert a werkfilmben elmondják, hogy a forgatókönyv a forgatáskor kb. félig volt kész, utána minden napra hozták az éppen megírt oldalakat, és fogalmuk sem volt, hogy akarják befejezni a történetet. Bergman lánya (a filmkritikus Pia Lindström, nem Isabella :)) meg is jegyezte, hogy az anyukája emiatt elég kellemetlenül érezte magát, kb. mintha egy rakás amatőr dolgozott volna a filmen, nagy volt a fejetlenség. Arról nem is beszélve, hogy abban az időben a stúdiók évente 50 filmet készítettek, tehát durván heti egyet, és a Casablanca csak egy volt a sok közül. Ha belegondolok, miket hoznak ma össze kolosszális összegekből több havi forgatással, hááát... Lehet, mégis van abban igazság, hogy a zseni a káoszon is átlát. :-) Bergmant legutóbb éppen az Őszi szonátában láttam egyébként, nagy élmény volt összehasonlítani éppen két ilyen időben egymástól igen távol eső filmben - csodálni, hogy két minden tekintetben külön világban egyaránt hiteles. Jól esett.

Teszt

Ma leteszteltem az új Zagabo ruhámat és az új panyizsuzsi medál-gyűrű szettemet. Kicsit másképp, de mindkettő kiállta a próbát.

A gyűrű egy hirtelen mozdulattal szélsebesen levágódott az ujjamról, és csengve-bongva ide-oda pattogott egy ideig a mosógép, a csempe és a kőpadló között, míg végül megpihent. A nyakam tettem volna rá, hogy miszlikbe aprítva szedem össze, de nem. Kutya baja sem lett. Úgyhogy azt hiszem, tényleg elmondhatjuk, hogy a panyizsuzsi üvegékszerek törhetetlenek.

A. pedig el volt ragadtatva a ruhától, még mikor jöttem el, akkor is megcsodálta, hogy "hát eszméletlen jó (meg nagyon jóóóól áll!! :)), és milyen érdekes az alja is - jéé, ez gumis? Nahát, micsoda ötlet!!" :-) Több tesztelőm sajnos nem volt, mivel beköszöntött az ősz, így szabad téren már kabát takarta a nagy attrakciót. Pedig A. jó pszichológushoz híven azért megjegyezte, hogy nagyon fontos, hogy mit viselek, de sokkal fontosabb, hogy ki előtt, úgyhogy el vagyok küldve (immár hanyadszor :)), hogy flangáljak végig benne a Nagykörúton is. Erre talán még kicsit várni kell, de ha előbb nem jön össze, akkor majd a Champs-Élysées-n. Mert megérdemlem. :)

Zagabo zsúr

Elvileg második felvonás, nekem az első. Mekkora élmény volt!! Őszintén bevallva kissé lelombozódva indultam el, mert tegnapelőtt megnéztük a neten, lehet-e valahol árakat találni a ruhákhoz, ugyanis eddig még nem sikerült megtudnom, legalább nagyságrendileg van-e esélyem ringbe szállni ezekért a darabokért (amik közül jó néhány eszméletlenül tetszik). És ama csekély információból, amit a világhálón felleltem, a válasz egészen kategorikus nem lett volna, amitől mérhetetlenül elszontyolodtam. Álmomban sem számítottam rá, hogy éppen pont az az 1-2 ruha lesz megfizethető, amiket nagyon-nagyon kinéztem magamnak, de mégis így lett. Végül is úgy vagyok vele, hogy általában ennek az ellenkezője jellemző (ha egy ruhát kinézek, az tuti a legeslegdrágább bármelyik üzletben), úgyhogy most az egyszer megérdemeltem. :) Ráadásul éppen az elsőszámú kedvencet sikerült felpróbálnom és megrendelnem. Igaz, mókás volt, mert G. szerint 4 mérettel nagyobb volt az ottani próbadarab, mint ami nekem kell, de szerencsére az így is látszott, hogy ez nagyon-nagyon-nagyon!! :-)

Mindemellett persze azt is jól kifundáltam, hogy legközelebb, meg majd azután mire csapok le. Addig fenem rájuk a fogam. És G. előadását meghallgatva a különböző anyagtípusokról, most már azt is tudom, hogy ha esetleg itthon textilégetésre vetemednék, melyik anyagnál kell gyors, és melyiknél lassú égésre, illetve kis vagy nagy lángra számítanom. Számomra egészen elképesztő már maga az ötlet is, hogy pont égetéssel lehet megállapítani egy anyagról, milyen összetételű. A tiszta gyapjú pl. lassan, kis lánggal ég, ami hamar ki is alszik, ez pedig gyakorlatilag azt jelenti, hogy egy gyufával szinte nem lehet meggyújtani (gyerekbiztos, a jövőre vonatkozóan megjegyzem :P). Volt egy pont, ahol a rendkívül hevesen égő pamut elkezdte felfalni a tányéron az egyéb maradék anyagokat, de aztán egy második tányérral B. véget vetett az ámokfutásának. Kiderült még, hogy egy selyemszál általában 4-600 méter hosszú, de lehet 3000 méteres is, és hogy - bár a szőtt kelme már nem -, maga a szál rugalmas. De ami a legjobb, hogy választ kaptam egy olyan kérdésre, amire már évek óta kerestem tudat alatt a választ. G-nek (ez egy másik G.) anno az összes biciklis cucca az a legrosszabb merő műszál volt, amit én utoljára 10 éves koromban hordtam kényszerből melegítő formájában, és amit már akkor is utáltam. Egyszerűen nem fért a fejembe, hogy ha spéci szaküzletből szerzi be ezeket, hogyhogy ilyen szörnyületes anyagból készítik őket, amibe, ha felveszi, simán attól beleizzad az ember, hogy létezik, az meg aztán végképp nem, hogy hogy bírja elviselni magán biciklizés közben. De kiderült, hogy a műszálnak nagyon rossz a vízmegtartó képessége, tehát átereszti magán a hőt, az izzadságot, mindent, és villámgyorsan megszárad, ezért pl. sportoláshoz sokkal jobb, mint a pamut, ami meg csatakosra vizesedne, és sokáig nem száradna meg. Valahol mindig is éreztem, hogy kell, legyen értelmes magyarázat erre a rejtélyre. :D Jó kis gyorstalpaló volt, egészen beavatottnak érzem magam az anyagok világába. :)

Persze említést kell még tenni a csodálatos kilátásról (Parlament), és a rettenetesen finom pity-puty sütiről, amit - a nevéből kiderül :P - ripsz-ropsz el is lehet készíteni. Volt továbbá másik kétféle süti, szörp, vidám hangulat, jó beszélgetés - mi kell még? B. pedig vérbeli marketingesként már menet közben feltöltötte a készült képeket fb-ra, úgyhogy gyönyörködhettünk azokban is. G. pedig megkérdezte, hány év van közöttünk I-vel. Mondtam, hogy öt perc. Nagy volt a derültség. :)

Ezután természetesen el kellett menni cipőt és egyéb kiegészítőket vásárolni, nem beszélve ugye arról, hogy amúgy is mára terveztem a ruhatár-felújítást (legalább részben). A Deichmannban azonnal kiszúrtam egy cipellőt, ami tökéletes lenne az új szerzeményemhez, de csak 41-esben volt nekik, és bármennyire próbáltam is meggyőzni magam, ez bizony nagynak bizonyult. Most elvileg az ország másik végéről bekértek egy utolsó 38-as példányt, drukkolok, hogy legyen még, és főleg, hogy jó legyen (cipőnél sosem tudni). Aztán természetesen sikerült rákattannom egy kicsit domina jellegű szandálra, aminek a színe a mostanában divatos türkiz (illetve nem is tudom, angolul ez a "teal" szín; a legpontosabb leírás, amit adhatok róla, az az, hogy úgy kell elképzelni, mint azt a két övet, amit Anne Hathaway Andyje kiröhög Az ördög Pradát viselben, és erre Meryl Streep Mirandája előadja a "cerulean blue" monológot :-)).

WAMP-ra viszont nem mentem, mert mint kiderült, ma nem volt, így ékszerem csak jövő héten lesz, de nem baj, így is sok mindent elintéztem, és sok pénzt el is költöttem. Bár arányaiban rengeteg hasznos dolgot kipipálhatok a listámon, úgyhogy legalább megvan a sikerélmény. Innen már továbbmenni is könnyebb.

WAMP

Vasárnap megyek a WAMP-ra. Nem tudom, milyen, még sosem jártam ott. Csak annyi biztos, hogy sok szépet lehet látni és vásárolni. Elhatároztam, hogy a vasárnapot a vásárlásnak szentelem, és egyvalamit már biztosan fogok venni.

Kinéztem magamnak egyet Panyi Zsuzsi iparművész ékszerei közül. Alapvetően nem szeretem az üveget, de Zsuzsi csoda dolgokat kreál belőle, öröm tobzódni a webboltjában a különféle portékák között. Egyrészt szépek, másrészt pedig az ötletességük nyűgöz le. A vb-s gyűrűk pl. annyira tetszenek, hogy szinte sajnálom, hogy nem hordok gyűrűt. :) Emiatt persze jól megszűröm a kínálatot, mert eleve kevés ékszert hordok, de mivel imádom a rózsaszínt, rögtön lecsaptam az eper sorbet-s medálra, illetve a puncsos botmedálra. Mármint ötletszinten. Mivel helyben van, inkább kimegyek érte a WAMP-ra személyesen, és most csak a botmedálért - a másikat meghagyom a kedves hozzátartozók számára, hogy ne maradjanak ajándékötletek híján. :-P

Zsuzsi honlapja valami gyönyörű. Ízléses, egyszerű, letisztult és persze többek között rózsaszín is. :) Ezenfelül nagyon tetszik, hogy ennyire támogatja a női vállalkozásokat, hiszen én is valami ilyesmi lennék, még ha nem is olyan területen, ahol ennyire kellene és lehetne menedzselni a cégprofilt, mint mondjuk az ő esetében. Szerintem ő ezt elképesztően jól csinálja.

Mostanában egyébként sok divattal foglalkozó videót nézek, és így hallottam róla, hogy létezik már személyi stylist, akinek az a dolga, hogy a) rendezi a gardróbot, tehát átnézi, mim van, és kidobálja a felesleges ruhákat; b) rövid elbeszélgetés után felújítja a teljes ruhatáramat; és c) ha mindez megvan, még fotózást is lehet kérni, tehát készítenek az ember lányáról (fiáról :)) egy portrésorozatot. Nagyon pöpec. A ruhatár-felújítás kb. annyiba kerül, mint Vivienne. Nem nagy kérdés, melyikre lenne most nagyobb szükségem. :P Egyelőre azért megpróbálok a saját erőmből újítani, de az ötlet érdekes, szívesen kipróbálnám, mit adna rám valaki, aki ért is mindehhez.