Megint játék

Már megint szaladnak a napok, és nem jutok el az írásig. Viszont szépen lassan Liszt Ferenc-szakértővé növöm ki magam, ez meg jó. Lassan talán a zenéjéig is eljutok. :P

Ezt a játékot pedig - hogy valami legyen már a blogomban - Sparrow-tól loptam, és most megválaszolgatom:

1) Milyen regényt olvasol most / olvastál utoljára? Tetszett?

Most kezdtem a Sorstalanságot, eddig nagyon tetszik. Illetve folyamatban van Tibor Fischer "Thought Gang"-je is, de a filozófiai mélységei egyelőre meghaladják a képességeimet.

2) Melyik a legtávolabbi hely, ahol jártál?

Ezt így most ex-has nem biztos, hogy tudom, de a repülőút hosszából kiindulva Helsinki indul ezért a címért. Jaj, de vissza kéne már menni. :).

3) Sorolj fel három olyan helyet, ahova egyszer szeretnél eljutni.

New York, Firenze és egy Churchill nevű városka nagyon fenn, északon, talán Kanadában. Valami nagy hójáróból orrközelségbe lehet kerülni a jegesmacikkal, ez nagyon megfogott. :) Amúgy pedig néhány hely kivételével még az egész világ felfedezésre vár. :)

4) Van kedvenc sorozatod?

Hm, több van. Dr. House, Damages, a vígjátékok közül pedig a 30 Rock, a Big C és a Modern Family. Ezek közül nem tudok választani. És idesorolom a Prime Suspectet, bár nem hagyományos sorozat, de épp megint a bűvkörébe kerültem.

5) Mi a legbonyolultabb étel, amit el tudsz készíteni?

Nehéz megmondani, mivel nem főzök, és nem tudom, honnan kellene megközelíteni az ételek "bonyolultságának" fogalmát. Mondjuk maradjunk annyiban, hogy szakácskönyvből nagyjából bármit tudok készíteni.

6) Hogyan szoktál aludni?

Mostanában leginkább rosszul. :S És azt hiszem, az oldalamra fordulva. Hason és háton nem tudok elaludni (még annyira sem...)

7) Láttad 1999. augusztus 11-én a napfogyatkozást?

Talán mintha direkt nem néztem volna... nem tudtam pontosan, mivel szabad és mivel nem, ilyennel meg nem játszom.

8) Mi a véleményed az atomenergiáról?

Most, hogy lefordítottam az Euratom-Szerződés összefoglalóját... :D Egyébként az, hogy kétségtelenül a "legtisztább" energiaforrás, csak hát közvetlenebb veszélyt jelent, mint mondjuk a szén-dioxid-kibocsátás. De ha ügyelnek a biztonságra, akkor egyelőre még mindig a legjobb megoldás - just not in my back-yard. :P

9) Sportolsz / sportoltál valamit?

Most nem, már egy ideje nem tudok sajnos. De korábban igen, röplabdát, és aztán ami mindent vitt: akrobatikus rock and rollt.

10) Játszol / játszottál valamilyen hangszeren?

Hehe, ja. Furulyáztam, talán vagy két dalt még mindig el tudok rajta játszani. De komolyra fordítva a szót, ez eléggé kimaradt az életemből, és most is inkább hallgatom, mint művelem.

11) Hány embernek tudod fejből a telefonszámát?

Upsz, talán háromét. Abból egy én vagyok. :P

12) Mi az, amit soha nem ennél meg?

Kutyát szerintem soha nem bírnék enni, legalábbis ha tudnék róla, hogy abból van, amit elém tettek.

13) Ha nyernél 50 millió forintot, mihez kezdenél vele?

Na, ez most tökéletes kérdés. Vennék egy lakást a tesómnak meg magamnak, a maradékból egy utazás, a többi be a bankba. Egy svájciba. Egyszerű. :)

14) Hány gyereket szeretnél?

Csak jutnék már el odáig, hogy egyet is. Elméleti szinten kettőt. De nagyon hosszú még az út addig, hogy ez valami halovány kapcsolatba kerüljön a realitással.

15) Gondolkoztál már rajta, hogy mi legyen a nevük?

Na, azon viszont igen!! :) Lánynévként a Georgina tetszik, Vajda János Gina-versei óta. :) Mert a Gina gyönyörűen hangzik magyarul (szemben a "Dzsiná"-val, amit nem szeretek). De szép még a Csenge és a Vivien is. Fiúnéven nem gondolkodtam, és az nem is érdekel... na, ezen is dolgozni kell még picit.

16) Mi volt a jeled az óvodában?

Cseresznye.

17) Dohányzol? Ha nem, rágyújtottál valaha?

Nem és nem. És nem is fogok. :)

18) Mikor voltál először részeg?

Nem voltam még, és nem is leszek.

Nyertem!

Bizony, ma esti rövidfilmvetítésre belépési jogot, másodmagammal. Így kell ezt csinálni. Utolsó nap láttam meg, hogy egy könnyed kérdésre (Melyik filmfesztiválon debütált nemzetközi porondon az "Itt vagyok" c. rövidfilm) adott helyes válasszal lehet pályázni, úgyhogy gondoltam, ezen ne múljon, menjen az e-mail. Valamiért éreztem, hogy ezennel szembemegyek majd a jövendőmondó cigányasszony által 3 éve a tenyeremből kiolvasott megállapítással, és magam mellé szegődtetem a szerencsét.

Hozzáteszem, nagy motiváló erőt jelentett, hogy 80 résztvevőt sorsoltak, így gondoltam, ez talán még az én alacsony fortunafaktorom mellett is meglehetősen tág keret. Aztán persze kiderült, hogy I. is játszott, ő viszont nem volt a nyertesek között. Duzzogva megjegyezte, hogy meg van sértődve, és tuti, hogy 81-en küldtek be helyes megfejtést. *röhög*

18. nap: véleményed az azonos neműek közötti házasságról

A kérdés nyilván arra akar utalni, hogy ellenzem vagy támogatom-e, és erre az a válaszom, hogy ugyanúgy vélekedem róla, mint a különböző neműek közötti házasságról: ha úgy érzik, hogy össze szeretnék kötni az életüket, miért ne? Teljesen humán és gyakorlati szempontból megközelítve ésszerű, hogy ha ezt akarják, ők is házasságra léphessenek; az ellenérvek többnyire ideológiai alapúak, amikkel pedig nem tudok egyetérteni. Nem hinném, hogy veszélyeztetné a "család szentségét", ha két ember, aki szereti egymást, papíron is egybekel, meg különben is, hagyjanak már ezekkel az elvont maszlagokkal, és próbálják inkább emberi szempontból megközelíteni a dolgot, azzal véleményem szerint mindenki jobban jár.

Ebben az egész témában szerintem pont ez a kérdés nem annyira nagy horderejű, mint amennyire egyesek felfújják. A gyerekkérdés, nos, az már neccesebb (bár erről ugye senki sem kérdezett :P), mert köztudott, hogy már a csonka családban, anyai vagy apai minta nélkül felnövő gyerekek is komoly lelki sérüléseket szenvedhetnek el, illetve valami "kimarad" az életükből, amire a normális pszichoszociális fejlődéshez szükségük lenne. Mindezek ellenére talán mégis igaz, hogy a szeretet a legfontosabb, a "mintákat" pedig máshonnan is el lehet lesni, főleg, ha a szülők figyelnek rá, hogy legyenek ilyen minták.

Persze erre vonatkozóan még nem léteznek igazán tudományos bizonyítékok, tehát nincs is mire alapozni a pro vagy kontra érveket, csupán a feltevéseinkre, amik pedig lehetnek tévesek. Bárki, aki ma azzal érvel, hogy káros a gyereknek, ha két apukája vagy két anyukája van, illetve ellenkezőleg, azt állítja, hogy ez egyáltalán nem befolyásolja a pszichoszociális fejlődését, csak személyes véleményt közöl, amit egyelőre nem támasztanak alá tények. Lehet, hogy 50 év múlva sokkal többet fogunk tudni a témában, de még ez sem biztos, úgyhogy akinek van joga és lehetősége gyermeket vállalni, az szerintem elsősorban szeresse, abból baj nem lehet.

17. nap: egy könyv, ami megváltoztatta valamiről alkotott véleményed

Visszatértem az önvájkáláshoz. :-))

Naszóval, rövidre fogva, különben megint belegabalyodom, és disszertációt írok belőle: bár nem emlékszem az írójára és a címére, egy nő halálközeli élményéről szóló könyv volt ez, amit 14 évesen olvastam, és ami egy csapásra megváltoztatta az addig bennem élő (meglehetősen torz) istenképet. Még emlékszem is a pillanatra, igazi megvilágosodás volt., hogy stílusos legyek. Mint amikor összeáll a puzzle, és kirajzolódik a kép, mert megkerül az az egy pici darab, ami az egésznek a közepéről hiányzott.

Merthogy az egyház által (kedves családtagjaim asszisztálásával) közvetített kép szerint van valaki, aki fent ül az égben, minden lépésünket figyeli, ha pedig valamit nem a kedve szerint teszünk, dühös lesz, mindenhatóságánál fogva pedig meg is fog büntetni, de ám kegyetlenül, ha nem is azonnal, de a halálunk után mindenképp. Kénköves lángok közé vet és megsüt pecsenyének, csak mert nem mentünk el a vasárnapi misére. DE szeret bennünket! (Hatásos ellentételezés by George Carlin, all rights reserved for him. :-))

Nem csoda, hogy ütötték egymást bennem ezek az információk, ezért aztán borzasztóan örülök, hogy a korábbi bűntudattal vegyes értetlenség érzetszinten tudott átformálódni olyan hitté, amit nem kell magyarázni, amiről nem kell meggyőzni másokat (!), és amihez legfőképpen nincs szükségem közvetítőkre. Pláne nem olyanokra, akik primitív és gyerekes fogalmakkal operálva rettegésben tartják az ember lányát, gyerekkorban mindenképp, de sokakat akár életük végéig.

Két fantasztikus performansz jut erről eszembe - érdekes módon mindkettő olyan embertől származik, aki bevallása szerint ateista. Már megfigyeltem, hogy a hitem ellenére sokszor és sok mindenben egyet tudok érteni az érvelésükkel - kétségtelenül azért, mert ők a saját véleményük és érveik ismertetésén túl elsősorban senkire sem szeretnék ráerőltetni azokat. Ha pedig ezt az egy vezérelvet mindenki magáévá tenné, máris sokkal kevesebb fájdalomnak és pusztításnak lehetnénk tanúi és elszenvedői - bármilyen emelkedetten hangozzon is most ez.

Az egyik az imént említett George Carlin, aki félelmetes humorral ábrázolja a vallás - és ez nagyon fontos - a vallás ellentmondásait. (Ide nem fér be, de majd a vallásról szóló kérdésben írok erről egy kisebb disszertációt :-))

A másik pedig Ricky Gervais, akinek egy egészen új írása jelent meg ebben a témában - kicsit hosszú, de tökéletesen megírt, félelmetesen lényeglátó és nem mellesleg halálosan vicces cikk. :) Melegen ajánlom olvasásra.

Azok a kifürkészhetetlen utak

Nem akaródzik összejönni ez az utazás. Az elmúlt 2 hónapban másodszor nézem 3 napja a repülőjegyárakat, és főleg bűvölöm őket, hogy ne szökjenek az égbe, amíg F. válaszol, mehetek-e hozzá látogatóba az általam megjelölt napokon. Vagyis látogatóba máshoz mennék, de F-nél szállnék meg, szokás szerint. Most a változatosság kedvéért sms-t is írtam neki, de se kép, se hang. Tettem pénzt a számlára, minden készen áll, szinte csak pár gombnyomás lenne, de hát nem kapok zöldet. Közben mára még lejjebb is ment a repjegyár, én viszont már belül valahol eldöntöttem, nem megyek sehová szilveszterkor - akkorra időzítettem volna ugyanis az utat. Nem mellesleg totál be is teltem már munkával, tehát így már biztosan napolnom kell, hogy - inter alia - megnézzem a Potiche-t.

Nem baj, most úgy döntöttem, nem töröm magam, majd amikor akar, összejön. Nem igazán értem, miért nem akar, de az is igaz, hogy az utóbbi 2-3 hétben mintha bennem is elült volna a mehetnék. Még szerencse, hogy valaki vagy valami mindig jobban tudja nálam, mi a jó nekem, és nyugodtan rábízhatom magam, az ilyesmiben sosem téved. :) Ugyanakkor érdekes kívülről nézni az életemet, ahogy szinte tőlem függetlenül alakul (a jó irányba - tőlem függetlenül mindig a jó irányba alakul), és szemlélni, mit ötöl ki már megint nekem a sors. Na, nem mintha tiltakoznék, dolgozzon más is, ne csak én. Most van elég munkám, és azon is igyekszem, hogy megérjek bizonyos számomra tailor-made helyzetekre, ha már ilyen kegyesek az élet forgatókönyvírói, és ennyire lelkiismeretesen foglalkoznak velem.

Mindeközben két napja ide-oda rohangálok a hóban, emberekkel találkozom, ügyeket intézek, és borzasztóan élvezem. Betűt csak elvétve láttam, ma este pedig már egy céges karácsonyi összeröffenésen is túl vagyok, ahol helyesek voltak az emberek (legtöbbjüket most láttam először - I love távmunka), jó volt a hangulat és omlós-lágy a tiramisu (hogy csak a legfontosabbakat említsem).

Valamint eszembe jutott, hogy az önvájkálós játékot legalább idén be kéne még fejeznem, mert jól elakadtam vele. Ez egyébként nem volt véletlen, ugyanis a könyves kérdés jön, ami nálam összefügg a későbbi vallással kapcsolatossal, ez utóbbiról pedig sajnos nem tudom azt mondani, hogy nincs véleményem. Nagyon is van, így aztán jól belegabalyodtam, és még nem jutottam el odáig, hogy valahogy szétszedjem a két választ. Lehet, hogy majd az lesz a megoldás, hogy egybeveszem a kérdéseket.

16. nap: valaki vagy valami, aki/ami nélkül könnyen tudnál élni

Nem is kell feltételes módba tenni, mióta az eszemet tudom, gyakorlom: alkohol, drog, cigaretta. Így elsőre. Ezek nélkül valóban gond nélkül tudok élni, szerencsére, még csak késztetést sem érzek rá, hogy közelebbről megismerkedjem velük. Lehet, hogy ez is azért van, mert defektes vagyok, de hát legyen akkor már valami haszna is.

Ha viszont olyan embereket és dolgokat vizsgálok meg, akik és amelyek, legalább bizonyos szinten, valóban az életem részét képezik, azt nehezebb megmondani. Pl. könnyedén tudnék (tudok) élni a családom egyes (sok) tagjai nélkül. Megpróbáltam, szuperul működik. És meglepően könnyen élek már több mint öt éve sütő nélkül. Igaz, néha jól jönne, mert sütni imádok, de ha őszinte szeretnék lenni magamhoz, valójában semmiféle komoly hiányérzetet nem kelt bennem. Most aztán meg, hogy elvileg nem is ehetek süteményt... (ja, mert más szempontból ugye végképp nem érdekel, hogy van-e sütőnk :)).

14. nap: egy hős, akiben csalódnod kellett - írj levelet

Na, látszik, a hősből kiábrándult kérdés nem fogott meg, ki is hagytam véletlenül. :) Nem voltak "hőseim", pláne nem olyanok, akik aztán leestek a nekik emelt piedesztálról. Ha meg arról van szó, hogy valaki, akiért rajongtam, aztán kiderült róla, hogy ő is csak ember, nos, ilyen egészen biztosan volt, de per pillanat nem tudnék konkrét személyt megnevezni.

15. nap: valami vagy valaki, ami/aki nélkül tudod, hogy nem tudsz élni, mert már megpróbáltad és nem ment

"Valaki" - úgy gondolom, nincs ilyen. Aki nélkül már megpróbáltam élni, anélkül általában sikerült is, hiszen ez volt a cél - megtanulni, hogy lehet nélkülük is. Azt gondolom, ezek után szükség esetén végül is minden ember nélkül lehet élni - a kérdés inkább az lenne, hogy érdemes-e, vagy mennyire érdemes/mennyire akarok.

A "valami" érdekes kérdés. Szó szerint értelmezve erre is ugyanazt kell mondanom: ha muszáj, vagy ha valamiért úgy hozza a sors, bármiről le lehet mondani, és biztos vagyok benne, hogy nem halnék bele, ha meg kellene próbálnom. Az más kérdés, hogy például édességet nem szabadna ennem, és bár megpróbáltam, nem sikerül nélküle élnem (ékes bizonyítéka ennek egy Pöttyös Guru előttem árválkodó üres papírja :D)). De csak azért, mert annyira nem szigorú a kényszer. Ha az lenne, muszáj lenne. Viszont azt kell mondanom, már csak biológiai tényekre alapozva is, hogy étel és víz vagy levegő nélkül biztosan nem tudnék élni, de az a sanda gyanúm, hogy a kérdésnek nem ez volta lényege. :P

13. nap: egy zenekar vagy előadóművész, aki(k) nehéz napokon segítettek át - írj levelet

Levelet akkor sem írnék, ha lenne időm, abból a korból már kinőttem. De nincs is időm, tehát a kérdés fel sem merül. :)

Egy konkrétumra emlékszem: 2008 nyarán ritka sz***rul voltam, még az elmúlt évek meglehetősen ramaty átlagszintjéhez képest is, és 7x láttam a Mamma Mia! c. filmet moziban. Minden alkalom kifejezetten terápiás hatással bírt. Ha megkérdeznének, mire emlékszem abból a nyárból, biztosan azt mondanám, hogy folyamatosan énekeltem (csak tömegben és visszafogottan - ld. előző bejegyzés) és mosolyogtam, elsősorban Meryl Streepnek, de persze az összes többi zseniális színésznek, na meg persze az ABBA-nak köszönhetően. Így utólag is nagyon köszönöm nekik.

Mostanában inkább az a probléma, hogy sokszor nagyon kimerült vagyok, és akkor szívesen hallgatok zenét, főképpen Alizée-t vagy Nolwenn Leroy-t. Ráadásul a munkával járó verbális túlterhelés miatt csak úgy átlagban is kezdek zenekedvelő lenni, ami kifejezetten jó.

12. nap: valami, ami miatt soha nem kapsz bókot

Elhatároztam, hogy legalább a játékbeli elmaradásomat behozom, mert beindult az "évvégi" elhavazódás. Az időjárásban persze ennek még nyoma sincs, viszont a szabadidő-kilátásaim nem túl rózsásak, pedig jó sok mindenről kéne írni.

Nos, a címre visszatérve: biztos rengeteg ilyen van, hiszen tkp. alig kapok bókot, viszont mindezek közül talán a legnyilvánvalóbb az énekhangom. Az ok pedig egyszerű: nincs ilyenem. Illetve van, de pocsékul szól. Az a klasszikusan "hamis". Soha még csak véletlenül sem találok el egyetlen hangot sem, kivéve mondjuk közvetlenül egy-egy dal meghallgatása után, akkor egy ideig még sikerül. Ha egyszer úgy döntünk, hogy felújítjuk a fürdőt, tuti beállok a közepére énekelni valamit, hogy a csemperepesztéssel gyorsan elintézzük a bontást.

11. nap: valami, ami miatt a legtöbb bókot kapod

Ilyen sem sok van mostanában. :) De amíg még forogtam emberek között, és nem csak a számítógép képernyőjével kommunikáltam, a legtöbbet az angol kiejtésemet dicsérték. Meg a franciát. Mostanában pedig nincs, aki bókoljon bármiért is. Annyit legalábbis semmiképp, hogy statisztikát állítsak fel a kapott bókok tárgya alapján. :-)

10. nap: valaki, akit el kéne eresztened vagy azt kívánod, bárcsak ne ismernéd

Hát, ez így nem lesz valami izgalmas: ilyen sincs. :) Illetve de, persze, elereszteni többmindenkit is kellene, pl. A-t, I-t, G-t, de ehhez az eleresztéshez már nagyon a mélyben kell vájkálni, azon pedig folyamatosan rajta vagyok. A "felszínen" nem tudok ilyen ragaszkodásról magamban valaki iránt.

Olyat viszont, akiről kerek-perec kijelenteném, hogy bárcsak ne ismerném, egyáltalán nem tudok felkutatni az emlékeimben. Ahhoz valami rettentően durva dolognak kellene kötődnie egy emberhez, hogy ilyet érezzek. Vannak persze olyanok, akik fárasztanak, idegesítenek, untatnak, akikkel egyszerűen nem vagyunk egy hullámhosszon, de ők nem tartoznak olyan szervesen az életemhez, hogy még azt is fájlalnám, hogy tudok róluk.

9. nap: valaki, akit nem akartál elereszteni, mégis eltávolodott

Ilyen nem volt, illetve nincs. Olyan igen, hogy lassan eltávolodtunk valakivel, de valahogy ezek kétoldalúak voltak, ezekben az esetekben én sem éreztem égető vágyat arra, hogy megőrizzem a szoros kapcsolatot. Sok barátommal/barátnőmmel pedig úgy vagyunk, hogy előfordul, hogy nem beszélünk hónapokig, vagy van, akivel évekig sem, de aztán ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Ez nyilván más, mintha rendszeresen találkoznánk, de ha már arra nincs lehetőség, akkor azért ez így nagyon jó. És velük kapcsolatban nem is érzem, hogy távol lennénk egymástól.

8. nap: valaki, aki pokollá tette az életedet vagy pocsékul viselkedett veled

No, kihagytam egy csomó napot, most muszáj pótolnom.

Konkrétan nehéz lenne megnevezni, illetve inkább kiválasztani egy-egy személyt, sok oka és szereplője volt annak a bizonyos pokolnak, ami néha klasszikus módon kénköves lángokat szórt, általában pedig csak úgy finoman de folyamatosan pörkölt, hogy már csak jóval később vette észre az ember lánya a harmadfokú lélekégési sérüléseket.

Pocsékul nem szoktak velem viselkedni, legalábbis olyanok, akik közel állnak hozzám és számítanak, nem. Mondjuk talán G. mégis; volt egy időszak, hogy rosszindulatból tette, amit tett, és mondta, amit mondott, szándékosan, amikor pedig tudta, hogy igazán nincs szükségem ott a padlón még 1-2 rúgásra. Még így jóval később, kívülről és objektívebben nézve is úgy ítélem meg, hogy ez bizony pocsékulviselkedés volt. Persze már azt is tudom, hogy ennyi telt tőle, végül is a lényegi problémát nem ez okozta, de akkor és abban az állapotban nem könnyítette meg a helyzetemet.

7. nap: valaki, aki miatt érdemes élned

(Este nem lesz időm, úgyhogy most előre dolgozom.)

Határozottan kijelenthetem, hogy nincs ilyen. Úgy értem, hosszú idő és nagy áldozatok árán elértem, hogy ne érezzem úgy, csak valaki más miatt érdemes élni, így most nem tudok ilyen személyt megnevezni (hacsak nem a Túró Rudit készítő vállalat vezetőjét, bár a tegnapi fogyasztásomból kiindulva inkább neki érdemes miattam élnie).

Ha viszont máshonnan közelítjük meg, természetesen rengeteg olyan ember van, akik miatt érdemes és jó és öröm itt lenni - a legfontosabb közülük nyilván I. Erre persze vissza lehet vágni, hogy ez olyan, mintha magamat mondanám, de igazándiból már nem is. Fokozatosan szilárdulnak a körvonalaink. Külön-külön.

6. nap: valami, amit reményeid szerint soha nem kell megtenned

Anyagi függésben élnem valaki mellett. Illetve ehhez kapcsolódóan bízom benne, hogy soha semmilyen formában nem kell megtapasztalnom a testi, lelki vagy akár szellemi kiszolgáltatottságot. Nem szeretnék ráutalva lenni senkire.

Megalázó kapcsolatba kerülni és abban benne maradni (elsősorban egy pasival, de tkp. bárkivel).

Hajléktalanná válni.

Magányossá válni.

Pénzkereset céljából wc-t pucolni vagy a Mekiben éhbérért padlót mosni - átfogóbban olyan munkát végezni, amit gyűlölök, és csak a szükség visz rá (ld. első pont).

Falun élni. Nincs az az isten.

Éjszakai műszakban dolgozni (bár néha befigyel néhány 16 órás munkanap és hajnali billentyűbűvölés, ez azért nem ugyanaz).

Valakinek akaratomon kívül nagy fájdalmat okozni.

Háborúban élni. Ez asszem, nem igényel további magyarázatot.

Bármilyen ok miatt eltávolodni azoktól, akiket szeretek.

5. nap: valami, amit reményeid szerint meg fogsz tenni életed során

Sokmindenféle van, de a "megmászni a Mount Everestet" típusú vágyálmokból viszonylag kevés, legalábbis most nem akarnak eszembe jutni. Azért néhány hasonló:

A Kék Duna keringőre táncolni az esküvőmön, majd boldogan élni, míg meg nem halni. Valahol nagyon belül, mélyen és messze azt hiszem, alapvetően feleségként és anyaként (is) látom magam, még ha jelenleg borzalmasan távolinak tűnik is az egész.

Rengeteget utazni, megismerni, felfedezni: kultúrákat, nyelveket, helyeket. Szeretnék sokat sétálni New Yorkban, és megnézni egy darabot a Broadway-n (nem hátrány, ha valamelyik kedvenc színészem is játszik benne).

Ellátogatni Firenzébe. Egyszer ígéretet kaptam rá, hogy elvisznek oda, de erre nem került sor, viszont a város azóta is - ill. tulajdonképpen már a Hannibal c. film óta - vonz.

Még egyszer beszélni G-vel. Már nem élet-halál kérdése, de pont ezért. Kipróbálnám, milyen az, amikor már jó látni, amikor már nem múlik az egészen semmi. Csak jó.

Berendezni egyszer (nem túl sokára) a saját lakásomat; színeket, szöveteket, kelméket, edényeket, bútorokat, kiegészítőket, polcfogantyút és wc-ülőkét válogatni. Bármilyen lakást szívesen berendeznék, de azért mégis a sajátot lenne célszerű. :-P

Francia tanfolyamra járni. Több nyelvből is jó lenne, de reálisan szemlélve a dolgot, ez az, amelyikre még azt is ráfoghatnám, hogy szakmai kötelesség. Nagyon jó lenne megint kicsit "iskolába" járni, főleg, ha franciát "kell" tanulni. :)

Megtanulni finnül. Úgy rendesen, ténylegesen, istenigazából, lehetőség szerint még a nyugdíj előtt.

Párizsban élni. Ha csak egy kicsit is. Valójában nem az számít, hol vagyunk, hanem hogy kivel, tudom, de egy röpke hét alatt ez a város teljesen megigézett.

Hangulathoz illően Alizée New York által ihletett száma, a Grand Central:

4. nap: valami, amiért meg kell bocsátanod valakinek

Ezt nagy általánosságban csak úgy tudom megfogalmazni, hogy a gyermekkoromat (és logikus módon a továbbiakat) megnyomorító "kedves családomnak". Pontosabban nem létező családomnak, ami a szó szoros és valódi értelmét illeti. Ennél bővebben most nem mennék bele, mert semmi kedvem, a kivételek, akiknek kijár az a bizonyos tisztelet, úgyis tudják magukról, hogy azok. Ráadásul ez nem olyan "harag", hogy ráborítanám valakire az asztalt. Sokkal inkább valahol mélyen húzódhatnak még bennem sérelmek, amikre csak a jelenlegi életem bizonyos történései, jellemzői utalnak. Bár ki tudja, lehet, hogy az az asztalborogatás nem is lenne olyan rossz ötlet...

3. nap: valami, amit meg kell bocsátanod önmagadnak

Alapvetően nincs ilyen. Próbálok tudatosan élni, és az adott pillanatban az akkori tudásom szerinti leghelyesebb döntéseket hozni. Ez beválik. Ha később ugyan már okosabb vagyok is, és visszanézve látom, hogy ma egy ugyanilyen helyzetben már másképp viselkednék, az tulajdonképpen éppen azért van, mert korábban meghoztam azokat a bizonyos előző döntéseket. Adott időpontban a helyeset. Viszont éppen ezért ugyanazok a helyzetek szinte soha nem ismétlődnek már meg.

Talán az egyetlen, amiért mégis, az a szinte majdnem pontosan 13 évvel ezelőtti novemberi reggel. Ha lehetne, ezt az egyet talán visszacsinálnám. Nem lennék goromba és önző és türelmetlen, életem addigra összegyűlt minden fájdalmával, sérelmével, panaszával együtt sem. Nem úgy köszönnék el, HA tudnám, hogy - a filmekben már-már klisének tűnő forgatókönyv szerint - soha többé nem lehetek Vele kedves, megértő, türelmes, és soha nem mosolyoghatok Rá, vagy akár csak kérhetek Tőle bocsánatot. Igen, tudom, hogy mindez nem a gyerekek, pláne nem a tinédzserek sajátja. Tudom, hogy Ő akarta, hogy az utolsó pillanatig ne fogjam fel a felfoghatatlant, a nyilvánvalót. Mégis, ez az egyetlen dolog, amivel kapcsolatban, bár a legtöbbet tettem érte, talán máig nem múlt el teljesen a bűntudatom. Ha lenne rá lehetőségem, visszaforgatnám az időt arra az egy reggeli pillanatra. De nem tehetem, így tehát marad az, hogy előbb-utóbb mégiscsak meg kell valahogy bocsátani.

2. nap: valami, amit szeretsz magadban

Á, hogy ezen mennyit kell agyalni... Azt hittem, nagyon könnyen összeszedek majd 1-2 dolgot, de valahogy semmit sem akaródzik leírni, annyira random lenne olyanokat mondani, hogy "a lábam", "a mosolyom". :D

Node komolyabban... hát szeretem mondjuk az intuíciómat. Mondhatnám azt is, hogy büszke vagyok rá, de igazándiból nem saját erény, legalábbis nem szerzett, hanem kapott, de ettől még örülök neki és szeretem, hogy nekem ilyen van. :) Mindig, kivétel nélkül jól működik, legfeljebb nem mindig merek rá hagyatkozni, de szerencsére csak kisebb dolgoknál engedek a kétségeimnek. Ha tényleg tétje van valaminek, és erős a megérzésem, akkor ennyi év után már tudom, hogy nem szabad ellenkezőképpen tenni. Csak követem az intuíciómat, le sem kell állni agyalni, morfondírozni, mérlegelni, idegeskedni, ami jó, mert a legtöbb esetben valójában nincsenek is racionális érvek egyik vagy másik oldal mellett, vagy legalábbis az adott pillanatban még nem ismertek, tehát a gondolkodás semmiben nem segíti a döntést, csak egyre bonyolítja. Ez az intuíció legnagyobb előnye egyébként, hiszen így rengeteg időt spórol az életemből (az életemnek), amiért nagyon hálás vagyok, mert legtöbbször rámfér (mármint az időspórolás).

És szeretem azt, hogy nőnek születtem. Néha elképzelem, hogy férfiként nem hordhatnék szoknyát, magassarkút, egyáltalán, sokkal kevésbé lehetne "öltözködni" (amit szeretek, még ha néha oly nehezemre esik is), nem sminkelhetnék, a hajamból sem lehetne túl sok kreatív dolgot kihozni, esetleg akciófilmeket is néznék a moziban, hát szörnyű lenne. :-) Persze ez amolyan fából vaskarika, hiszen férfiként mindezt valószínűleg nem is akarnám csinálni, ráadásul bizonyára érdekelnének az akciófilmek, de innen nézve mégiscsak örülök, hogy a másik oldalon állok. (Tudom, ez nagyon sztereotíp, volt már szerencsém olyan pasihoz, akit nem érdekeltek az akciófilmek stb., stb., csak ők voltak túlnyomó kisebbségben. Viszont a szoknya és a smink kisebbség-/többségfüggetlen!:-))