Mi kell a férfinak?

Ártatlannak látszó, a fiatalok öltözködéséről szóló cikket linkeltek be face-en, amit kivételesen elolvastam, mert kíváncsi voltam, mit mondanak erről a szakik (mivel már nem érzem magam a "fiatal generációhoz" tartozónak, kívülállóként szívesen hallom más nézeteit a témában). Ezzel a részével nem is volt gondom, ellenben a szövegben belefutottam egy fiatalember hozzászólásába (és azonmód fenn is akadtam rajta), akit a témában érintettként (mint fiatal pasi) idéztek. A bekezdés érdekessége, hogy a nőket tisztelőnek álcázott, valójában viszont kegyetlenül hímsoviniszta és ezért végtelenül cinikus kommentről van szó (aminél nem tudom eldönteni, hogy az-e a szomorúbb, ha az illetőnek fogalma sincs, mit mondott, vagy az, ha direkt így fogalmazott).

Íme a kérdéses szakasz:
Gábor, mérnök (25 éves): "A csajok sokszor túlzásokba esnek a külsejüket illetően. Én jobban kedvelem, ha valaki stílusosan és ízlésesen öltözködik, mintha mindenét kirakja a kirakatba. Persze egy ilyen nőt én is szívesen lefektetnék, de tuti nem mutatnám be a szüleimnek. Ha egy nő egyensúlyban van önmagával, azt feltűnő cuccok nélkül is észreveszik, és a haverjaimnak is inkább a szerényebb, visszahúzódóbb csajok jönnek be."

Már eleve lehidalok attól a mérhetetlenül leegyszerűsítő hozzáállástól, hogy vannak azok a lányok, akik kiteszik, amijük van, és ezzel szemben ott vannak a "szerény visszahúzódók". Agyam eldobom az ilyentől. Komolyan, hol él vagy milyen lelkivilággal van megáldva az, aki így látja a világot? Jómagam például nem vagyok "szerény és visszahúzódó", ellenben úgy érzem, rendelkezem némi intelligenciával és tudok disztingválni, ergo a közösségi oldalakon nem tarkítom az adatlapomat a bugyis-melltartós képeimmel (hanem azokat megtartom magamnak, meg annak, akire tartozik). Mert ugye léteznek különféle árnyalatok a zárdaszűz és a ribanc között, csak úgy mondom.

Másrészt amiért tulajdonképp nem csak elképeszt, de fel is háborít ez a beszólás, az mindaz, ami mögötte van (hehe, I. most olvasta el, mert átküldtem neki. Rövid, de velős reakciója: "pffffffff, a sötétbaromállatja". :-) Asszem, vette a dolgot :P). Merthogy hősünk a maga érett 25 évével és önmagával borzasztóan megelégedve konstatálja, hogy ő és a haverjai is a szerény, visszahúzódó lányokat preferálják az amúgy d***ni igen jó cicamacákkal szemben. Namármost, az ösztönöm azt súgja (bár tévedhetek, ez kétségtelen), hogy ha megkérdeznénk, szerinte ez a mondata pozitívan festi-e le a nőket, valószínűleg bősz igennel válaszolna, hiszen csupa elismerés minden szava. Hát lóf****t. Tulajdonképpen azt fogalmazza meg (és erről feltehetően lila gőze sincs, és akkor az még a jobbik eset), amit majd 15 év múlva feltehetőleg a gyakorlatban is alkalmazni fog: hogy vannak a feleségek és vannak a szeretők. Hogy ez a nők két külön kategóriája, és az egyik jó arra, hogy "bemutassam a családnak" (lásd később: főzzön, mosson, takarítson, nevelje a gyereket, biztosítsa a családi hátteret, "ízlésesen és stílusosan" megjelenjen), a másik meg arra, hogy "lefektessem" (lásd később: lefektessem).

De a legjobb, amikor mindezt még megfejeli azzal az önjelölt életmód-tanácsadó dumával, hogy a lényeg a belső egyensúly meg a kisugárzás, és akkor úgyis észrevesznek. Mármint kik? Akik d***ni akarnak majd, vagy akik be akarnak mutatni a családnak? Mert ugye, ha a korábbi eszmefuttatásból indulunk ki, ez egyáltalán nem mindegy.

Státusszimbólum

Ez jutott eszembe valamelyik nap, amikor egyetlen 3 megállós oda-vissza villamosút során három ugyanolyan Fila-táskával találkoztam, mint ami az én vállamon átvetve is lógott, plusz egy másfajtát a villamos ablakából szúrtam ki valakin. Az utóbbi időben a Fila valamiért "ciki" lett. Az oka pedig az, hogy a Tesco hűségprogramjában több hónapon keresztül igen jutányos áron lehetett hozzájutni különféle darabokhoz, és hirtelen mindenkinek ilyen lett. Számomra megdöbbentő volt látni, hogy egy ilyen akcióval, ami valójában épp a márkát volna hivatott népszerűsíteni, egy viszonylag magas presztízsű brand tulajdonképpen elvágja maga alatt a fát. Legalábbis egy kis időre, és egy kicsit mindenképp. De miért is?

A Fila továbbra is az, ami eddig volt: jó minőségű és szerintem tetszetős cuccokat gyárt, amiket nem csillagászati, de azért "márkás" áron kínál. Jómagam például korábban épp az árfekvés miatt nem vásároltam Filát (sem), már ami a táskákat illeti (mert ugye egyéb sportfelszerelésre és sportruházatra nem igazán volt szükségem :)). Ebben az akcióban viszont bevallom, én is elcsábultam, nem utolsósorban azért, mert az oldaltáska, amit végül megvettem, praktikus, csinos, kellően uniszex, így feldíszítve az Eiffel-tornyos kulcstartómmal egészen a magam képére formáltam. És amikor már elkezdtem volna örülni, hogy végre van egy sportos jellegű táskám, amibe rengeteg minden belefér, mégsem elefánt nagyságú, amit mindenhez fel tudok venni (mert fekete), és ami sokáig bírni fogja velem a gyűrődést, arra leszek figyelmes, hogy akárhányszor felveszem, szembejön velem pár ugyanolyan, de ami még furcsább, hogy bizony ez zavar. De miért? És miért van az, hogy azért, mert így több ember jutott hozzá ezekhez a termékekhez, hirtelen megváltozik az egész márka közmegítélése - rossz irányban? Elképesztő, mennyire önkényes az öltözködés terén a "ciki" és a "menő" kategória kialakulása. Hogy az egyik minden racionális érvet nélkülözve átcsaphat a másikba, holott maga a termék mit sem változott. Érdekes, miért "gáz" és nem inkább érték az, hogy egy 13 éves kissrác ugyanúgy hordhat egy táskát, mint mondjuk a 20 éves lány, aki sportosan öltözködik, vagy én, aki rohangálok vele a városban - persze más-más összeállításban, másfajta kiegészítőkkel, és másféle (vagy épp semmilyenféle) díszítéssel.

A "Fila" egyik pillanatról a másikra jelenség lett, és bár azt szokták mondani, a felhang mindegy, a lényeg az, hogy beszéljenek az emberről, nem vagyok biztos benne, hogy ez egyértelműen jót tesz a márkának. Én a magam részéről éppen az ominózus villamosút után döntöttem el, hogy mostantól a saját értelmezésemet alkalmazom, és azért sem fog zavarni, ha szembetalálkozom vele máson. Elvégre a kulcsszó az önkényesség. A "ciki" éppolyan önkényes, mint elhatározni, hogy márpedig "nem ciki", akkor tehát elhatározom, és ez ilyen egyszerű.

A Tesco újabb akciójában Tefal-termékekért lehet pontot gyűjteni, és mivel épp össze kellene szednem némi hozományt :P, hát nem is jöhetett volna jobbkor ez a lehetőség. Valójában pont az indította el a fenti gondolatmenetet, hogy a nyakam teszem rá, bármennyi háziasszonynak lesz is Tefal serpenyője, azért senki sem fog kinézni, ha nálam is olyat lát. Hát nem érdekes, hogy működik a világ? Annyi biztosan megállapítható, hogy a főzőedénymárka nem számít státusszimbólumnak. Vagy lehet, hogy ahhoz más körökben kellene mozognom.:)

DSK

Itt a csapból is a Dominique Strauss-Kahn (a továbbiakban: DSK) -ügy folyik – minden csatornán, nap mint nap ezzel vannak tele a híradók, legalább két vita zajlik minden este, ahol többnyire francia politikusok és közéleti személyiségek üvöltöznek egymással (szó szerint). Szerencsétlen David Pujadasnak nem volt könnyű dolga valamelyik nap, amikor moderátorként alig bírta túlharsogni az egyes feleket. Már attól féltem, tettlegességig fajulnak az indulatok. Ennek ellenére a viták elég intelligensek szoktak lenni, ha egy kicsit idegesítően hangosak és követhetetlenek is.

Az viszont hihetetlen, hogy a riportokban megszólaló emberek mennyire nincsenek tisztában a dolgok pszichológiai hátterével. A franciák legalább meghagyják az esélyt, hogy kiderüljön az igazság, és többnyire csak el vannak képedve, nem bírják felfogni, ami történt. A megkérdezett amerikaiak többsége ugyanakkor azzal érvel, nem tudnák elképzelni, hogy egy ilyen befolyásos ember ilyet merne tenni, hiszen ezzel az egész karrierjét tenné kockára. Ez már csak ott feslik fel, hogy az a férfi, aki ilyenre képes, adott pillanatban legnagyobb valószínűség szerint egy cseppet sem gondol a karrierjére, vagy ami még rosszabb, azt hiszi – ahogy a legtöbb esetben valószínűleg történik is – hogy a nő majd befogja a száját, hiszen nem tudja bizonyítani az igazát. Ezenkívül azok, akik ilyen formában erőszakot gyakorolnak és visszaélnek a hatalmukkal, azt is tudják, hogy van elég hatalmuk, pénzük, kapcsolataik, hogy bármit megússzanak. Fontos viszont, amit kevesen tudnak, hogy a nemi erőszak hátterében nem elsősorban a szexuális vágy, hanem a hatalomvágy áll - az erőszaktevő hatalmat akar gyakorolni az áldozat felett, meg akarja alázni, érezni akarja a saját fölényét. Éppen ezért nagy tévedés azzal elintézni az ilyesmit elkövető férfiakat, hogy "szeretik a nőket", mert teljesen más indokolja a tettüket. Más a csábítás, és más az erőszak.

Ráadásul DSK-nál ez már nem az első eset. Pár évvel ezelőtt épp egy magyar közgazdász vádolta meg ugyanígy nemi erőszakkal, de az akkori verdikt szerint a hölgy „consentante” volt, tehát a beleegyezésével történt az aktus. Hogy mi az igazság, azt persze csak az érintettek tudják. A riporterek szerint ebben az esetben is ez lesz a védőügyvéd stratégiája – bebizonyítani, hogy a nő nem megbízható, vagy ha mást nem, azt, hogy beleegyezett a dologba.

Ebben a kérdésben nálam nincs középút. Felforr a vérem, amikor látatlanban azt feltételezik, hogy egy esetlegesen megerőszakolt (vagy fellációra kényszerített, végeredményben ugyanaz) nő hazudik. Tudom, hogy túlreagálom, részben talán azt is, miért, de magánvéleményként leszarom az ártatlanság vélelmét. Képtelenségnek tartom, hogy egy nő – főleg egy egyedülálló fiatal anya, aki takarítónőként keményen dolgozik – kitaláljon ilyet, és pláne bevállalja az ezzel járó megaláztatást és meghurcolást, ha nincs semmi alapja. Egy összeesküvés-elmélet számomra elég hihetetlennek tűnne. Mindenki tisztában van vele, milyen nehéz bebizonyítani egy tanúk nélküli nemi erőszakot, még akkor is, amikor egyértelműen megtörtént az eset. Az imént egy ügyvédnő beszélt a tévében a lehetséges forgatókönyvekről, és kifejtette, hogy a hazugság azért valószínűtlen, mert a fiatal takarítónőnek sokszor, többórás kihallgatások során, mindenféle keresztkérdésre kellene következetesen válaszolnia, ami rettentő nehéz.

Az eddig nyilvánosságra került orvosi vizsgálatok is mind alátámasztják az áldozat által elmondottakat, és akkor egyesek azzal jönnek, hogy DSK a karrierje miatt nem tett volna ilyet. Tapasztalatból tudom, hogy ez nem számít ilyenkor. Egyszer történt velem valami hasonló, persze jóval jelentéktelenebb, tipikusan olyan, hogy ha panaszkodni szeretnék róla, nem tudnék mit mondani. Jogilag csak azt lehetne kihozni belőle, hogy nem történt semmi, én pedig ettől még napokig nyugtatón voltam, 2 hónapba telt, mire nagyjából túltettem magam az ügyön, és még most is szörnyű, ha eszembe jut. Akkor csak a A-nak beszéltem róla, neki muszáj volt. Utólag belegondolva teljesen hihetetlennek tűnik, hogy az illető megengedte ezt magának, hiszen annyi mindent kockáztatott volna (és nem rajta múlt, hogy végül szerencsére nem kockáztatott) – de éppen az a lényeg, hogy ilyenkor a pasi nem gondolkodik, mindegy, hogy hányan ismerik, vagy mennyire befolyásos.

Nekem pedig nyílik a bicska a zsebemben. Nézem DSK arcát a híradóban, a megviselt vonásait, és csak arra tudok gondolni, hogy bármit mondanak is a bírák, ő tudja, hogy megtette-e, és vajon mi jár ilyenkor a fejében. Bármi mással vádolnák, talán egy picit meg is sajnálnám, de így még csak halvány szánalmat sem érzek. A felesége helyében pedig szépen lelépnék. Az ő szempontjából ugyanis talán szinte mindegy, hogy "consentante" vagy "pas consentante".