Kassa 2013 és Zagabo divatbemutató

2013-ban Kassa Európa egyik kulturális fővárosa. A másik Marseille, ahol tegnap nagy valószínűség szerint jobb idő volt, mint Kassán, de imádom az igazi téli időt, főleg, amikor a nap közepén kezd el havazni, és válik az egész város mézeskalácsház-faluhoz hasonlóvá, így nem bántam, hogy utóbbi közelebb esett tegnap. Persze nem a földrajzi fekvés döntött arról, hogy hová látogatok, sokkal inkább a program. Marseille ugyanis nem rendezett olyan dizájn- és divathétvégét, ahová kedvenc magyar tervezőmet, a Zagabót is meghívták. Amit valójában meg is kellene köszönnöm nekik, mert Kassába nagyobb esélyem volt eljutni egy laza vasárnapi kiruccanásra. 

No, de kezdjük az elején: 6:30-as vonatindulás, 5 órási kelés, előző nap fél 11-es fekvés, 0 perc alvás (szokás szerint. Note to self: orvoshoz menni, demostmártényleg!). 3,5 óra édes szendergés a vonaton, ahol helyjegy nélkül sikerült elsőre olyan helyet választanom, ahová azután Kassáig nem akart senki leülni. És bár G. barátnőmnek köszönhetően, aki a magyar mellett szlovákul és csehül is tud, az állomásról is eljutottam volna könnyen a helyszínre, egy bőbeszédű fiatalember az utolsó negyed órában beszédbe elegyedett velem, és kiderült, hogy ő is nagyjából arra tart, amerre én, így aztán még ennyit sem kellett volna előre idegeskednem. Még mindig meglepődöm, hogy az ilyenek bejönnek, pedig bejönnek. Mindig. Kassa egyébként szép kis város, a templommal és a sétálóutcákkal valóban mesebeli hangulata lett a téli belvárosnak.

A galériába tehát gyorsan betaláltam, majd némi telefonos navigálás után fel a kiállítótermekhez is. Ez a helyes megnevezés, ugyanis míg én inkább a Wamphoz hasonló vásárjellegű rendezvényre számítottam, addig a szervezők elképzelése szerint sokkal nagyobb hangsúlyt kapott a kiállítási szempont - nem volt például próbafülke sem. Talán így tudták áthidalni az alkalmazott művészetek és a képzőművészetek közötti kisebbfajta szakadékot, mivel egyes tervezők valóban inkább műalkotásnak beillő, és ebből következően hordhatatlan darabokkal képviseltették magukat - amelyek ettől még igazán érdekesek, izgalmasak, sőt szépek is voltak, de őket nehezebb lett volna beilleszteni a vásár keretébe, mint fordítva. Mi azért G-ékkel körbenéztünk, és sikerült vennünk kb. A0-ás méretű képeket falra, valamint én rögtön kiszúrtam egy olyan ruhakollekciót is (a Zagabón kívül :)), ami azonnal belopta magát a szívembe. Azt követően kiszúrtam az árakat is, amik már olyannyira nem kerültek közel hozzám (pl. 500 euró egy ruháért), mindenesetre ez cseppet sem tántorított el attól, hogy csodáljam őket (a ruhákat, nem az árakat).

A napot végül a kétóránként tartott divatbemutatók foglalták keretbe, amikre beültünk, mintegy melegítve az esti 8 órás alkalomra, merthogy ez volt a várva-várt lényeg: este 8-kor a Zagabo divatbemutatóját láthatta a közönség. A "melegítés" egyébiránt találó szó, ugyanis egész nap fagyoskodtunk. A kiállítóstandoknál sem fűtötték túl a házat, de abban a teremben, ahol a divatbemutatókat lehetett megtekinteni, konkrétan nem volt fűtés. Ráadásul olyan sok hely sem volt, hogy arra lehessen számítani, majd az emberek "belehelik", pláne, hogy kétóránként kb. negyed órára - húsz percre telt meg a helyiség egy-egy bemutató erejéig. Így aztán dél örül ebéd ürügyén átvándoroltunk a közeli plázába, ahol a szükségesnél persze több időt töltöttünk, de egyikünknek sem akarózott otthagyni a jó kis meleget. Itt sikerült beszereznem egy wedge sneaker típusú cipőt is potom 10 eurós áron. Persze G-ék hívták fel a figyelmemet rá, én meg rábeszéltem magam. Nem volt szükség túl sok győzködésre. :-) 

A divatbemutatókon megfigyeltem, hogy a modellek gyönyörű szépek, pedig nagyon vékonyak voltak, szokás szerint, de messze nem anorexiások, egyszerűen még a futurisztikus kreálmányok is fantasztikusan álltak rajtuk, akármit aggattak rájuk, az megszépült. G. persze az este előrehaladtával egyre idegesebb lett, amit teljesen át tudtam élni, sőt, mivel hajlamos vagyok átvenni más idegességét, nagy megkönnyebbüléssel emlékeztettem rá magam időről-időre, hogy nem az én vállamat nyomja a felelősség súlya, ide én élvezni jöttem a programot. :) Így inkább beszálltam B. mellé G. nyugtatásába, hogy hasznossá tegyem magam. Aztán fél 7-kor elkezdték a backstage-ben a készülődést, minden flottul ment, gyönyörűen sikerült a lányok haja, sminkje, időben voltunk. Úgy tűnt, hogy egy egész óra marad felöltöztetni a modelleket, és miután a másik tervezőt, aki G. után mutatkozott be (egyébként másodszor, az ő futurisztikus ruháit láttuk du. 3-kor is), 10 percre el tudtuk ijeszteni a vasalótól, amit már vagy 40 perce birtokolt, és még ugyanannyi nagyjából hátra lett volna neki, egy kicsit meg is nyugodtak a kedélyek. Mármint G. kedélyei. :) Mint kiderült egyébként, az idegessége a vasalót bitorló tervezőlányra is átragadt, ami viszont ez alkalommal hasznosnak bizonyult.

Újabb fordulatként azonban közölték, hogy fél 8-ig ott, ahol elvben a lányok öltöztek volna, nem kapcsolhatják fel a villanyt, mert éppen az épület előtt kapott helyet a tűzijáték, aminek nem tesznek jót a kivilágított ablakok (máig nem értjük, miért, de a parancsot teljesíteni kellett). Így végül 19:40-ig a sötétben malmoztunk, majd kb. 20 perc alatt kellett felöltöztetni mindenkit. Bár eddig a pontig nagyjából tartottuk magunkat ahhoz, hogy én nem láthatom a ruhákat, hiszen a 2013-as tavasz/nyári kollekcióról van szó, ami számomra is teljesen új, ráadásul nálunk februárig nem is debütál, amíg meg nem jelennek a hivatalos kampány- és lookbook-képek. A sötétben tulajdonképp nem is láttam belőlük semmit, bár ott álltam G. mellett a félhomályban, amikor vasalt egyet-kettőt :), és amikor villanyt kapcsoltak, diszkréten bementem a terembe helyet foglalni. Természetesen azonban nem bírtam megállni (meg hát rohadt hideg volt abban a fűtetlen helyiségben, valljuk be :D), így visszamentem még, és amikor megpillantottam pár felöltözött modellt, naná, hogy azonnal menetrendszerűen beleszerettem az összesbe! (A ruhákba, nem a modellekbe. :)) Egyszerűen lélegzetelállítóan álltak ezeken a lányokon. Gondoltam is, ha csak fele ilyen jól mutatnak majd rajtam (aminél többre úgysincs esély), már nyert ügyem van. Készítettem is egy backstage fotót (lásd fent), amiért talán nem haragszanak meg az illetékesek (ugyanis a Zagabo hívószó miatt látni fogják ezt a posztot, most már tudom :)), ha kiteszem ide. Instagramos változatban trükkösen némileg faragtam a képen és fekete-fehérre szűrve került fel, ráadásul picit homályos, szóval nagyjából semmi hasznos nem látszik rajta, de mégis megvan a fíling, hogy bepillantottunk az új kollekció divatbemutatójának háttérmunkálataiba. Mellesleg azt hiszem, azok között, akik ezt a blogot olvassák, legfeljebb reklámnak illik be, spoilernek kevésbé. :-)

Újabb idegességforrást jelentett közben, hogy a tűzijáték és a nyitóceremónia miatt lezárták a belvárost, tehát konkrétan kb. negyed 8-tól nem lehetett megközelíteni a galéria bejáratát. Ez egyrészt azért volt problémás, mert nem tudtuk, lesz-e egyáltalán ember a 8-kor kezdődő bemutatóra, másrészt G. családja jött volna közönségként, és pont erre az időre futottak be Kassára, így kétséges volt, hogy át tudják-e időben verekedni magukat a tömegen. A probléma végül mindkét oldalról úgy oldódott meg, hogy 3/4 8 körül vége lett a tűzijátéknak, és az utólagos hírek szerint a térre kivonult 40 ezer ember közül épp elegen tódultak be a galériába ahhoz, hogy tele legyen a terem, sőt, még álltak is a széksorok mögött-mellett az érdeklődők. Szerencsére velük G. nővéréék is bejutottak, és a show mindössze kb. 5 perces késéssel elindulhatott. 

Nagyon izgalmas volt végigülni az első sorban életem első igazi divatbemutatóját. :) A Zagaboé volt egyébként az összes közül a leghosszabb, 15 modellel, akik szép lassú ütemben vonultak végig a kifutón, így nyugodtan meg lehetett csodálni az öltözeteket, amiken volt is mit nézni. Próbáltam persze képeket készíteni, de a telefonom kamerájával az összes sétálós kép homályos lett. Talán nem is baj, kisebb a kognitív disszonanciám amiatt, hogy úgysem tehetem közzé őket. :) Egyedül arról az esőkabátról sikerült egy még álló képet elkapnom, amit már közben B-ék is kiposztoltak teaser gyanánt - ezt megmutattam I-nek, hogy legyen valami fogalma neki is arról, miről maradt le (és persze hogy mi vár majd rá tavasszal :)). Természetesen készült rendes fotó és profi videó is, sőt, B. is készített saját képeket és videót. Ehhez, csak úgy megjegyzem, én voltam a próbababa még a show indulása előtt, hogy stimmeljenek a fények és a beállítás. Azt hiszem, ennél soha nem fogom közelebb érezni magam egy modellhez. :D 

 Kép forrása: Zagabo

Közben persze inkább mustráltam én is a ruhákat, hiszen itt volt az alkalom, hogy kiválogassam a kedvenceimet, és kettő máris bekerült a virtuális kosaramba. G. mondta, hogy tervez még a megjelenésig további darabokat is, már előre tartok tőle, mit fogok még akarni. Na meg spórolok. :-) A végén, hivatalos divatbemutató lévén újra kivonult az összes modell - három lány kivételével, akik a következő "défilé"-ben is szerepeltek, így elrohantak átöltözni -, és legvégül a tervező is kimerészkedett a backstage rejtekéből, hogy egy meghajlás erejéig megmutassa magát a közönségnek. G-nél ez valójában inkább egy röpke "behajlás"-nak sikerült, és bár ő váltig ragaszkodott hozzá, hogy úgy érezte, mintha már órák óta ott állna, a taps pedig nem is indult el rögtön, amikor kiért, a videóról visszanézve bizonyítást nyertek a mi állításaink, miszerint olyan hirtelen ugrott ki és vissza, hogy abban sem voltunk biztosak, kijött-e egyáltalán. :) Jót nevettünk közösen a szubjektív és az objektív idő közötti alkalomszerűen óriási különbségen, és megbeszéltük, hogy majd legközelebb már G. is gyakorlottabb lesz. De ettől függetlenül, hatalmas élmény volt, és olyan, de olyan büszke voltam rá, hogy ezeket a csodákat mind ő hozta össze, én pedig úgy érzem, picit részese vagyok annak, ami ott történt, az első ilyen bemutatkozásnak, a nemzetközi közönség előtt tartott divatbemutatónak - persze, persze, ebben a pillanatban is emlékeztettem magam rá, hogy ez nem az én kollekcióm, de itt már korántsem zavart annyira az érzelemátvétel, mint az idegeskedéskor. :-)

Páratlan

I. bejött az előbb egy halom összehajtott ruhával, köztük a Zagabo nacimmal.

"Két páratlan zokni, és egy páratlan nadrág."

:-) Pontosan.

Paris, Paris

Ezt sem úgy terveztem, hogy még 6 órával a repülő indulása előtt is dolgozni fogok, de hát ez van. Így aztán elmarad a nagyszabású blogposzt is arról, milyen elánnal készülődtem, ábrándoztam, vártam várva, hogy eljöjjön a szombat (vagyis a ma), és végre a saját szememmel lássam a már távolról is imádott francia fővárost. Két munka és tíz elintéznivaló között nem nagyon maradt rá kapacitás.

Node sebaj, tegnap begyűjtöttük az útikönyvet-térképet is, a repülőn lesz idő tanulmányozni, és akkor felkészültnek mondhatjuk magunkat. A rózsaszín bőröndöm - mily meglepő - már most púposra van pakolva, csak tudnám mivel, amikor igazán megpróbáltam nem egyhavi cuccot vinni egy hétre. Ez így önmagában még nem is lenne gond, csak hát egy halom dolog még bent sincs... Ebből is látszik, nem tanultam meg turistáskodni. Ha külföldre mentem, eddig többnyire mindig hosszú időre, ösztöndíjjal, "ott lakni" indultam, nyaralni pedig ugye nem járok, ezért a "rövid távú turistajellegű célokra való" csomagoláshoz szükséges készségeim nem kellően fejlettek. A Zagabo-ruhák, azok ugye kellenek, mert mégiscsak Párizsba megyünk, nem lehet akármiben megjelenni. Kell a nagykabát mellé kiskabát is, mert nem tudni, milyen lesz az idő, és ésszerű módon legalább az egyik a bőrönd tartalmát kell, hogy gyarapítsa. A több kilónyi pipere sem hagyható itthon, hiszen végre a számítógépen kívül más is látni fog, vagyis most majd lehet sminkelni, etcetera, etcetera.

Előrejelzések szerint holnap 26 fok lesz - épp a hónap első vasárnapján, amikor minden múzeum ingyenes. Csak arra számíthatunk, hogy ha hosszú sorokat kell állni egy-egy belépés előtt, kicsit a napon is leszünk. :)

Eddig nem is nagyon volt időm a reptérre kiérésen túl gondolkodni, de azt hiszem, lassan kezdődnek az izgalmak. Azért mégiscsak! Paris, je t'aime, Paris, je viens!! :)

És egy kis hangolás:

Közkívánatra

Mivel úgy tűnik, többen is igényelték volna, végre eljutottam odáig, hogy feltegyek egy képet a múltkor dicsért ruhámról, amely történetesen rajtam leledzik. Terveztem, hogy valami igazán kifinomult módszerrel kisatírozom majd az arcomat és az egyéb azonosításra alkalmas elemeket a fotón, de úgy látszik, a képnézegető programom nem alkalmas erre. A választott megoldás, mint alább látszik, éppen annyira kifinomult, mint egy kőbalta, de legalább annyira megfelel a célnak.

A fekete négyzetek nem a sztárok napszemüvegét hivatottak helyettesíteni, mert nem hiszem, hogy olyan hihetetlen népszerű lennék :), csupán az indokolja őket, hogy egyrészt a kép nem a nyilvánossá tétel céljával készült, így aztán talán jobb is, hogy ki van takarva rajta a fejem, másrészt pedig valahol nekem ez így megnyugtatóbb. Kicsit ijeszt még csak úgy kiposztolni magam képestől-mindenestől a netre.

További szereplők: Zagabo ruha, Panyizsuzsi "Pallas Athéné" medál, Rózsaszín Bőrönd, Rumlis Szoba.

Teszt

Ma leteszteltem az új Zagabo ruhámat és az új panyizsuzsi medál-gyűrű szettemet. Kicsit másképp, de mindkettő kiállta a próbát.

A gyűrű egy hirtelen mozdulattal szélsebesen levágódott az ujjamról, és csengve-bongva ide-oda pattogott egy ideig a mosógép, a csempe és a kőpadló között, míg végül megpihent. A nyakam tettem volna rá, hogy miszlikbe aprítva szedem össze, de nem. Kutya baja sem lett. Úgyhogy azt hiszem, tényleg elmondhatjuk, hogy a panyizsuzsi üvegékszerek törhetetlenek.

A. pedig el volt ragadtatva a ruhától, még mikor jöttem el, akkor is megcsodálta, hogy "hát eszméletlen jó (meg nagyon jóóóól áll!! :)), és milyen érdekes az alja is - jéé, ez gumis? Nahát, micsoda ötlet!!" :-) Több tesztelőm sajnos nem volt, mivel beköszöntött az ősz, így szabad téren már kabát takarta a nagy attrakciót. Pedig A. jó pszichológushoz híven azért megjegyezte, hogy nagyon fontos, hogy mit viselek, de sokkal fontosabb, hogy ki előtt, úgyhogy el vagyok küldve (immár hanyadszor :)), hogy flangáljak végig benne a Nagykörúton is. Erre talán még kicsit várni kell, de ha előbb nem jön össze, akkor majd a Champs-Élysées-n. Mert megérdemlem. :)

Zagabo zsúr

Elvileg második felvonás, nekem az első. Mekkora élmény volt!! Őszintén bevallva kissé lelombozódva indultam el, mert tegnapelőtt megnéztük a neten, lehet-e valahol árakat találni a ruhákhoz, ugyanis eddig még nem sikerült megtudnom, legalább nagyságrendileg van-e esélyem ringbe szállni ezekért a darabokért (amik közül jó néhány eszméletlenül tetszik). És ama csekély információból, amit a világhálón felleltem, a válasz egészen kategorikus nem lett volna, amitől mérhetetlenül elszontyolodtam. Álmomban sem számítottam rá, hogy éppen pont az az 1-2 ruha lesz megfizethető, amiket nagyon-nagyon kinéztem magamnak, de mégis így lett. Végül is úgy vagyok vele, hogy általában ennek az ellenkezője jellemző (ha egy ruhát kinézek, az tuti a legeslegdrágább bármelyik üzletben), úgyhogy most az egyszer megérdemeltem. :) Ráadásul éppen az elsőszámú kedvencet sikerült felpróbálnom és megrendelnem. Igaz, mókás volt, mert G. szerint 4 mérettel nagyobb volt az ottani próbadarab, mint ami nekem kell, de szerencsére az így is látszott, hogy ez nagyon-nagyon-nagyon!! :-)

Mindemellett persze azt is jól kifundáltam, hogy legközelebb, meg majd azután mire csapok le. Addig fenem rájuk a fogam. És G. előadását meghallgatva a különböző anyagtípusokról, most már azt is tudom, hogy ha esetleg itthon textilégetésre vetemednék, melyik anyagnál kell gyors, és melyiknél lassú égésre, illetve kis vagy nagy lángra számítanom. Számomra egészen elképesztő már maga az ötlet is, hogy pont égetéssel lehet megállapítani egy anyagról, milyen összetételű. A tiszta gyapjú pl. lassan, kis lánggal ég, ami hamar ki is alszik, ez pedig gyakorlatilag azt jelenti, hogy egy gyufával szinte nem lehet meggyújtani (gyerekbiztos, a jövőre vonatkozóan megjegyzem :P). Volt egy pont, ahol a rendkívül hevesen égő pamut elkezdte felfalni a tányéron az egyéb maradék anyagokat, de aztán egy második tányérral B. véget vetett az ámokfutásának. Kiderült még, hogy egy selyemszál általában 4-600 méter hosszú, de lehet 3000 méteres is, és hogy - bár a szőtt kelme már nem -, maga a szál rugalmas. De ami a legjobb, hogy választ kaptam egy olyan kérdésre, amire már évek óta kerestem tudat alatt a választ. G-nek (ez egy másik G.) anno az összes biciklis cucca az a legrosszabb merő műszál volt, amit én utoljára 10 éves koromban hordtam kényszerből melegítő formájában, és amit már akkor is utáltam. Egyszerűen nem fért a fejembe, hogy ha spéci szaküzletből szerzi be ezeket, hogyhogy ilyen szörnyületes anyagból készítik őket, amibe, ha felveszi, simán attól beleizzad az ember, hogy létezik, az meg aztán végképp nem, hogy hogy bírja elviselni magán biciklizés közben. De kiderült, hogy a műszálnak nagyon rossz a vízmegtartó képessége, tehát átereszti magán a hőt, az izzadságot, mindent, és villámgyorsan megszárad, ezért pl. sportoláshoz sokkal jobb, mint a pamut, ami meg csatakosra vizesedne, és sokáig nem száradna meg. Valahol mindig is éreztem, hogy kell, legyen értelmes magyarázat erre a rejtélyre. :D Jó kis gyorstalpaló volt, egészen beavatottnak érzem magam az anyagok világába. :)

Persze említést kell még tenni a csodálatos kilátásról (Parlament), és a rettenetesen finom pity-puty sütiről, amit - a nevéből kiderül :P - ripsz-ropsz el is lehet készíteni. Volt továbbá másik kétféle süti, szörp, vidám hangulat, jó beszélgetés - mi kell még? B. pedig vérbeli marketingesként már menet közben feltöltötte a készült képeket fb-ra, úgyhogy gyönyörködhettünk azokban is. G. pedig megkérdezte, hány év van közöttünk I-vel. Mondtam, hogy öt perc. Nagy volt a derültség. :)

Ezután természetesen el kellett menni cipőt és egyéb kiegészítőket vásárolni, nem beszélve ugye arról, hogy amúgy is mára terveztem a ruhatár-felújítást (legalább részben). A Deichmannban azonnal kiszúrtam egy cipellőt, ami tökéletes lenne az új szerzeményemhez, de csak 41-esben volt nekik, és bármennyire próbáltam is meggyőzni magam, ez bizony nagynak bizonyult. Most elvileg az ország másik végéről bekértek egy utolsó 38-as példányt, drukkolok, hogy legyen még, és főleg, hogy jó legyen (cipőnél sosem tudni). Aztán természetesen sikerült rákattannom egy kicsit domina jellegű szandálra, aminek a színe a mostanában divatos türkiz (illetve nem is tudom, angolul ez a "teal" szín; a legpontosabb leírás, amit adhatok róla, az az, hogy úgy kell elképzelni, mint azt a két övet, amit Anne Hathaway Andyje kiröhög Az ördög Pradát viselben, és erre Meryl Streep Mirandája előadja a "cerulean blue" monológot :-)).

WAMP-ra viszont nem mentem, mert mint kiderült, ma nem volt, így ékszerem csak jövő héten lesz, de nem baj, így is sok mindent elintéztem, és sok pénzt el is költöttem. Bár arányaiban rengeteg hasznos dolgot kipipálhatok a listámon, úgyhogy legalább megvan a sikerélmény. Innen már továbbmenni is könnyebb.