Praia de Carcavelos

Nos, kicsit hosszas és bonyolult volt az eljutás, ráadásul a hideg víz pusztán 10 perc fürdőzést engedett, mielőtt kezdtek lefagyni a lábujjaim, azért meg kell, hogy állapítsam, fantasztikus élmény ám a tengerparton süttetni a hasamat. Akkurátusabban inkább a hátamat, és inkább égetni, mint süttetni, de majd legközelebb jobban figyelek a naptejutánpótlásra. Valahogy itt még ez a semmittevős strandolás is rendben van, és noha a lazulást még gyakorolnom kell, azért jó pont, hogy visszavágyom. Este A-val elmentünk a városba sétálni, inni valamit, és egy nagyszerűt beszélgettünk. Franciául persze, mert A. egy tüneményes svájci leányzó, aki nagyon örült, hogy valakivel végre franciául kommunikálhat. Én pedig megállapítottam, hogy itt tartózkodásom kezdete óta statisztikailag is a francia nyelvet használtam a legtöbbet (kezdve azzal, hogy már a reptérről fuvarozó taxis is a franciát preferálta). Szóval ennyit a francia kizárásáról. Bár azt hiszem, ilyen formában még jót is tesz, hogy ilyen makacsul befurakodik az itteni életembe. Szépen le kell hámozni róla a vele összefonódott konnotációkat, hogy ne maradjon más, csak a nyelv iránti szeretetem, ami pedig valóban az enyém, mindentől, de leginkább is mindenkitől függetlenül. Végül is egyszer már sikerült, miért is ne menne másodszorra végérvényesen?

Metró - Linha verde

A "kövesd a tömeget" tipp mindig bejön, ha nem tudná az ember lánya, merre induljon a vasútállomásról.

Praia és erőd

És még mindig

A csapat. Lehet találgatni, melyik vagyok én. :)

Lisboa

 

 

Néhány minden szempontból szörnyületes hónap és még borzalmasabb utolsó néhány hét után spontán úgy döntöttem, hogy muszáj elmennem. El, messzire. Leginkább is országhatáron kívül, és legfőképpen határozatlan időre. Azt persze tudtam, hogy ez a két paraméter lottó főnyeremény hiányában együttesen nem megvalósítható, de arany középútként belőttem az egy hónapos időszakot, és úgy hozta a szerencse, hogy találtam egy apartmant, ami belefért a költségvetésembe. Helyileg pedig éppen Lisszabonban akadtam rá.

Belakva

Konyha és a kedvenc csillár

Első körben nagyon messzire húzott volna a szívem, egészen a távol-keletre (pontosabban Vietnamba), de ezt gyorsan megtorpedózta az a tény, hogy oda nem lehet csak úgy spontán döntéstől vezérelve 1 héten belül kiruccanni. Maradt tehát Európa, alapvető követelményként, hogy francia nyelvterület kizárva (mert ugye, ha már erőfeszítést teszek érte, hogy távol legyek, ne vágjam el magam alatt a fát egy ilyen mnemotechnikai malőrrel), így aztán érzésre elsőként Firenzét néztem ki, de ott képtelenség volt élhető áron szállást találni. Így jutottam el sok-sok városon át Lisszabonig, amiről legbelül azonnal tudtam, hogy gyorsan megszokom majd és otthonosan fogom érezni magam ott. És lőn. Tervem is csak annyi volt, hogy eltűnni, fejemre húzni a virtuális és a valós takarót, és semmit, de az égvilágon semmit nem csinálni, meg sem mozdulni, amíg úgy nem érzem. És nyilván a folyamat részeként végre egyszer s mindenkorra kiszabadulni abból, ami gúzsba köt és fojtogat.

Kilátás 1

Kilátás 2

D., akié a lakás, igazi művész, ráadásul képző- és vizuális művészetekkel foglalkozik, ez a lakásra is rányomja a számomra meglehetősen bejövős bélyegét. Könyvek a moziról, művészetekről, regények portugálul, angolul, franciául, jazz, rock és komolyzenei CD-k (épp Marilynt hallgatok a jól megérdemelt áfonyás Alpro joghurtommal a kezemben). Mindemellett a belső dizájn az az igazi retro-modern, ami pedig az egészet megkoronázza, az az egyterű lakás egyik fala mentén végighúzódó hatalmas ablak. A 4. emeleten ez egyrészt jót tesz a világításnak, másrészt rendkívül levegős hatást kelt. Néha elkap az érzés, hogy olyan, mintha valami amerikai filmben lennék. :)

:-)

Retro-modern

További előny, hogy 5 metrómegálló (aka. 10 perc) magasságában a tengerparton szállhatok ki, amit tegnap meg is tettem. Aztán ahogy az ilyenkor lenni szokott (vagyis gondolom), a parton fényképezés közben gyorsan megismerkedhet az ember másokkal, aztán együtt töltheti a nap hátralevő részét az újdonsült ismeretséggel, majd később annak barátjával. Ami persze a végére már kevésbé pozitív, mert az első rokonszenv és közös pontok ellenére mégiscsak kiderül, hogy emberileg mégsincs sok közünk egymáshoz, csak ezt a másik fél nem látja. Én meg igazából azon agyalok utólag, hogy miért hagyom már megint, hogy bullying áldozata legyek, ráadásul tök ismeretlen önjelölt megmentők keze által - a szó szoros és átvitt értelmében is. Úgyhogy azt hiszem, miután hirtelen felindulásból megadtam a tegnap vásárolt friss, ropogós portugál telefonszámomat, talán nem véletlen, hogy a külön erre a célra kihozott telefonom annak ellenére sem fogadja el a SIM-kártyát, hogy 99,9%-os bizonyossággal emlékszem rá, hogy kiüttettem, és használtam már külföldi kártyával. Ez is egy tanulsággal több. Mellesleg a kártyaproblémát attól még meg kell oldani valahogy, ez még folyamatban van.

Bunuel, evidentemente :)

Idefelé az első dolgom az volt, hogy fent hagytam a repülőgépen a napszemüvegemet, amiről kiderült, hogy kb. a legnélkülözhetetlenebb darab az egész itt tartózkodáshoz (értsd: kifolyik a szemem nélküle). Azt hiszem, a wc-papír és a naptej mögött talán a harmadik helyre sorolnám. Az innen kb. 2 perc sétára lévő bevásárlóközpontban pedig egyelőre csak Ray Ban kaliberű szemüvegeket találtam, amire ugye nem adok ki pénzt (hogy aztán valamelyik másik járaton kössön ki az előttem lévő ülés hálós tartórekeszében). Még fel kell fedeznem a város azon részét, ahol egymást érik a napszemüvegárusok.

Szóval itt tartok most, meglátjuk, mit hoz a holnap. Elvben strandolni megyek a CS-erekkel, kíváncsi leszek, hogy jön össze, pláne, hogy hogy találjuk meg egymást a telezsúfolt tengerparton. És persze továbbra is alaptétel, hogy semmit sem muszáj. Hogy addig vagyok mozdulatlan, amíg kell, hogy pihenek, hogy nincs kényszer, hogy én vagyok az első. Igyekszem.