Vegware

Cikk és interjú Lucyval, a Vegware egyik alapítójával. Érdemes elolvasni.

Ha valaki nem tudná - bár simán tudhatja, hiszen a Vegware kis hazánkban is képviselteti magát -, a cég 100%-ban természetes, biológiailag lebomló anyagból készít eldobható evőeszközöket, poharakat, tárolódobozokat, tasakokat, azaz mindent, amire az "egyszerhasználatos" vendéglátásban szükség lehet. Az ötlet Lucy bátyjától, Joe-tól származott, aki kitalálta, hogy kukoricakeményítőből kellene előállítani magas hőfokot is kibíró anyagot, amit aztán a szennyező papír- és műanyagáruk helyett lehetne használni, jelentősen csökkentve így a szénlábnyomunkat. Az ötlet zseniális, bár nyilván kellett hozzá a szakértelem is, mert az én fejemből például biztosan nem pattant volna ki, hogy a kukoricakeményítő alkalmas lehet ilyesmire. A cikkből is kiderül, hogy a még csak 6 éves cég villámgyorsan több millió fontos forgalomra tett szert, és ma már Európa-szerte, sőt az Egyesült Államokban is jelen vannak. A vállalkozásnak viszont ennek ellenére van egyfajta "helyi" jellege, mert a környezettudatosság mellett nagy hangsúlyt helyeznek arra is, hogy kisvállalkozásokkal is együttműködjenek. Ez pedig azt bizonyítja, hogy a megoldás kicsiben és nagyban egyaránt működőképes.

Ilyen sikertörténeteket persze tucatjával olvashatunk, ha jobban utánanézünk, hiszen a világméretű eredmények is indultak valahonnan - általában egy egyszerű, de nagyszerű ötletből. Amiért ez számomra mégis fontosabb a többinél, az az, hogy ott voltam - ha nem is a születésénél, de mondjuk úgy, hogy - amikor a projekt még gyerekcipőben járt. Szinte pontosan négy évvel ezelőtt szokás szerint csoportosan tömörültünk az egyetem udvarán az egyik szünetben, beszélgettünk, és Lucy - aki akkor külföldi lektorként egyengette tolmáccsá válásunk útját - említette, hogy van ez a cégük, amiben a bátyjával dolgoznak, mert Joe kitalálta, hogy környezetbarát eldobható evőeszközöket fog gyártani, és most éppen forgalmazókat keresnek. Kiderült, hogy a szinkronosok közül valaki már érdeklődik is az ügy iránt, úgyhogy elképzelhető, hogy nálunk egész hamar kaphatók lesznek a Vegware termékei. Emlékszem az általános derültségre, amikor Lucy hozzátette, hogy "I'm next in line for a salary", vagyis hogy ő a következő a sorban a fizetésért, tehát ha kicsit beindul az üzlet, akár már pénzre is számíthat. Már akkor is csodáltam az ambíciójukat, hogy belevágnak egy ilyen komoly dologba, talán mert valahol éreztem, hogy nagyot fog ez durranni, és így is lett. Azt viszont álmomban sem gondoltam volna (lehet, hogy ők sem), hogy négy év múlva 4 millió fontos forgalommal és nemzetközi forgalmazói hálózattal működnek majd. Szinte sajnálom, hogy semmiféle vendéglátói összeköttetésem nincs, mert bárkinek szívesen ajánlanám a Vegware-t. Furcsa és minden bizonnyal hülyeség is, de valahogy amiatt az egyetemi beszélgetés - no meg persze a személyes ismeretség - miatt kicsit a magaménak is érzem ezt a történetet. Nem elhanyagolható szempont, hogy maximálisan egyetértek a kezdeményezéssel, és ezért valószínűleg teljes kívülállóként is lelkesen rajonganék érte, de így valahogy mégis más.

Ez lehet az ún. "grassroot" kezdeményezések erejének a valódi titka: hogy az emberek a magukénak érzik. Ha pedig ebből olyasmi jön létre, ami világszerte használható, annál jobb. A Vegware ma az Egyesült Királyságban már fogalom, teljesen egyedülálló, és nincs benne semmi turpisság: valóban környezetbarát, működik és elérhető.