Történések

Tegnap elég sűrűre sikeredett a nap. Nem is csoda, mert jó hosszú volt. Három óra alvás után negyed hatkor csörgött az órám, mert menni kellett konyhai berendezéseket vásárolni. Azért ilyen korán, mert egyrészt Z., aki továbbra is lelkesen (legalábbis bízunk benne, hogy lelkesen) segít a szállításban (hiába, van, amit háton már a jó szándék ellenére sem lehet elhozni), 9-re hivatalos volt máshová, másrészt pedig azért, mert kedvenc szupermarketünk már hozzászoktatott bennünket ahhoz, hogy ha valami akciós, akkor az nagyjából az első napon nyitás után egy órával elfogy. Most ugyan máshonnan történt a beszerzés, és természetesen megtaláltunk mindent, ami nekünk kellett, de így persze hozzájárultunk ahhoz, hogy a később érkezők már csak hűlt helyét találják az áruknak.

Ráadásul találtunk leárazott laktózmentes túró rudit, mondanom sem kell, felnyaláboltuk a készletet (12x5 db :P), illetve igazság szerint egy ötös csomagot hagytunk mutatóba, hogy legyen még valakinek rajtunk kívül jó napja. Amiről meg nem tud (nevezetesen, hogy egy szakajtóval volt, csak elvittük), az nem is fáj. Ennek örömére azóta csak túró rudit eszem, így az étrendem nem túl kiegyensúlyozott, ellenben én magam nagyon is az vagyok. :-)

Mindennek a tetejébe valahogy sikerült úgy elhagynunk a kasszát sípolás és egyéb riasztó hanghatások nélkül, hogy a laza 2,5 kilós Pannónia sajtunkat nem számolták fel, úgyhogy most egy hónapig ingyensajton élünk. Tiszta szerencse egyébként, hogy csak félúton hazafelé, a kocsiban vettem észre, különben amilyen vagyok, visszamegyek szólni, hogy szeretnék még egy ötezrest fizetni, ha már itt vagyok, mert én ilyen kis becsületes lennék, vagy mi. Még így is lelkiismeret-furdim volt kis ideig, hogy szerencsétlen pénztárosnak majd baja származik esetleg belőle, bár utána megnyugtattam magam, hogy úgysem fogják tudni, kinek kellett volna beütnie éppen a mi sajtunkat.

Az magától értetődő, hogy az alváshiány megbosszulta magát (igen, százezredszer is megfogadtam, hogy ha kelni kell, soha többet késői lefekvés), ellenben a jópár túró rudival a bendőmben immár az újonnan beszerzett, gigantikus méretű nagypárnán szundíthattam (mióta lettek ekkorák a nagypárnák? valahol nagyon lemaradtam). Mindeközben BAU, dolgozni kell megállás nélkül, de nem baj, mert azzal a 85 ezer veretes francia szócskával bíbelődöm, amit éppen franciahon születésnapján bírtak három hétre rám sózni, és nagyon élvezem. Mitöbb, hirtelen ismét kiderült, hogy eltelt egy év, és már zajlik a (többek között) szinkronúszó és műugró vb, amit egyszerűen mu-száj megnézni, még ha csak utólag és dömpingszerűen is.

Ma este pedig Megtört ölelések a moziban. Ami késik... :-)

Páratlan

I. bejött az előbb egy halom összehajtott ruhával, köztük a Zagabo nacimmal.

"Két páratlan zokni, és egy páratlan nadrág."

:-) Pontosan.

Material Girl

Sűrű volt az elmúlt hét, pedig alig dolgoztam, és ez nagyon jól esett. Néztem filmet is (A nagy fehérség), és bútorüzletből bútorüzletbe jártam, valamint hivatalos ügyeket intéztem, számoltam és konyhát terveztem. (ó igen, azt. Ez a kis egyszerű program még velem is megtanultatta magát :-)). Emellett beszereztem hőn áhított Audrey-s képemet az IKEÁból, úgyhogy immár minden faldekoráció (értsd: Cath és Audrey) készen áll arra, hogy felkerülhessen a helyére.

Rettentő munkás ez a felújítás-előkészítés, de roppantmód élvezem, pontosan, ahogyan arra számítottam. Mindig is tudtam, hogy ha egyszer megadatik a lehetőség, hogy lakberendeznem "kell", minden pillanatát imádni fogom. Nem számít, hogy már harmadszor megyek valamelyik üzletbe, és még mindig csak nézelődni, egyszerűen tobzódom a sok szépségben, amiket ott találok. Rájöttem, hogy a szellemi, a gondolatok, a szavak és a lelki régészet által uralt életemből nagyon hiányzott eddig az anyag, a matéria, és most szinte eksztatikus érzés a különböző színű, tapintású, illatú kelmék és anyagok közt lófrálni, megszagolni, megérinteni, beleülni, ráfeküdni, kipróbálni mindet. Eközben szellemi irányú tevékenységet csak akkor végzek, amikor elképzelem, melyik illene össze melyikkel, mi passzolna a leginkább a lakásba, vagy fejszámolok, hogy mennyibe fog kerülni a kinézett kombináció. :-)

A materiális javak élvezete közben gazdagodtam néhány immateriális tanulsággal is önmagamról, úgymint: abszolút a modern, letisztult dizájnnal tudok azonosulni, azzal, amit évekkel ezelőtt még visszataszítónak és hidegnek találtam. Ma már nem félek tőle, sőt. Szeretem, amit képvisel, és értem azt is, mi áll a változás hátterében. Hosszú volt az út idáig, de örülök, hogy mára lehántoltam az oda nem illő rétegeket az effajta élménytartományokról. Másodsorban pedig ráeszméltem, hogy a fehér és a bézs különböző árnyalatai helyett sokkal inkább élénk, megfogható, "beleakarokharapni" színeket szeretnék a falakra, és a kiegészítőket is ebben a szellemben szeretném kiválogatni. Hát ez a terv, és az, hogy a válogatásnál első az intuíció. A pénzügyi megfontolásokon kívül igyekszem mellőzni a racionalitást, és kizárólag ösztönből döntök, hiszen ha már lehet, akkor az ego helyett inkább az id dolgozzon. :-)

Most írjam le megint,

hogy a munka miatt nem volt időm írni, és nem is történt velem semmi? Hát asszem, ez nem éri meg a rá elvesztegetett virtuális papírt.

Vegyes felvágott

Már megint annyira zajlanak az események, hogy levegőt venni is alig tudok, nem még írni róluk. Hazatérésem után 9 nap alatt abszolváltam 63 ezer szót, majd a tizedik napon még 12 ezer szónyi tételes lektorálást, ami 12 óráig tartott, és ezután jött az, hogy megtudtam, a csütörtöki Lohengrin-előadás délután 4-től negyed 11-ig fog tartani, mindeközben pedig el kellett kezdeni kipakolni az egész lakást. Mert persze már megint nem mi költözünk, de mi költöztetünk, ráadásul ennek örömére félnomád állapotok álltak be itthon (kongó szobák, asztalhiány, ágyhiány, szekrényhiány, viszont jóóóóó nagy tér, és rengeteg kiló feltakarított por). Mindegy, tökéletes az a matrac, még jó, hogy nyár van, télre csak sikerül beszerezni egy rendes, négylábú ágyikót. Szerencse, hogy Z.-vel a korábbi Ikeás akciók nyomán már annyira jó szerelőpárost alkotunk, hogy a darabokban álló íróasztalomat hipp-hopp összeraktuk, így legalább azzal most nincs gond, mert rá valóban szükségem is van. Najó, igazándiból Z. szerelt, én néztem, és volt még egy kis segítségünk is: :-)

Guszti, az ezermester

Ha minden jól megy, nagy átalakulások várhatók a lakásban, és szeretnék majd előtte-utána posztot, ha már aktuális lesz. Néhány kegyetlen előtte kép már el is készült. :P Egyelőre az a terv, hogy jobb híján néhány tescós dobozt teszek meg szekrénynek, hogy elérhető formában tudjam tárolni a ruháimat.

A Lohengrint különben nagyon élveztem, eltekintve attól, hogy a több hetes nemalvás miatt az első két felvonás alatt konkrétan le-lecsukódott a szemem, és ásítoztam folyamatosan. Egyszer még egy olyan kontrollálatlan rúgást is produkáltam, ami akkor fordul elő, amikor elbóbiskol az ember. :D De ez tényleg nem Wagnert minősíti, nagyon tetszett az opera, és még azt is megtudtam, hogy a Hattyúk tava legismertebb dallama alapvetően a Lohengrinből származik, csak Csajkovszkij tovább szőtte. Így kicsit frusztráló volt, hogy akárhányszor elkezdődött, nem fejeződött be (már legalábbis nem az általam ismert formában :)), de ez volt az egyetlen negatívum, amit el tudok róla mondani. Illetve az időzítés elég rosszkor jött, ha tudom előre, hogy hétköznap délután 4 és 11 között lefoglal ez a program, tuti nem veszem meg a jegyet, de persze szükség törvényt bont alapon megoldottam a helyzetet, csak az alvásidőm átlaga romlott tovább - már számolatlanadik alkalommal.

Ma viszont nem voltam hajlandó semmi kötelezőt csinálni, este még a Love in the Afternoont is megnéztem Audrey Hepburnnel, ami külön jól esett, tekintve, hogy legalább egy hónapja egy árva filmet sem láttam. Ráadásul ez a mozi eszméletlen jó, vicces és romantikus, mindezzel együtt azonban rettentő intelligens is, főleg a párbeszédek, azok zseniálisak! Nem is beszélve a három főszereplő (Audrey, Gary Cooper és a fantasztikus Maurice Chevalier) elképesztő alakításáról. Kellett ez most a kis lelkecskémnek, megnevettetett, meghatott, feltöltött, egyszóval pont tökéletes volt. :)

Egyébként pedig, ha még nem mondtam volna, úúúútálom, amikor az emberek készpénznek vesznek, készpénznek veszik, hogy bármikor ugrom és megoldom minden felmerült problémájukat, mondjuk csak azért, mert nem munkahelyen dolgozom kötött munkaidőben. Ráadásul anélkül, hogy erre előre megkérnének, és esetleg megkérdeznék, belefér-e az most nekem, hogy megint én vegyem a nyakamba a problémát. Ami, by the way, nem az én problémám, csak az érintettek önmaguktól még minimális kompromisszumra sem hajlandók, holott elvben tisztában vannak vele, hogy a saját életemre is nehezen találok időt. És persze még én érzem szarul magam, hogy nem próbálok megint csapot-papot otthagyva, a saját életemet háttérbe szorítva mindent elintézni helyettük, de nem fogom hagyni, hogy ez eluralkodjon rajtam, mert igenis jogom van nemet mondani. Punktum.

És mivel ebben az írásban szinte szempont, hogy az egyes bekezdések között semmiféle összefüggés ne legyen, elmondom, hogy ma mindent összevetve talán egy egész percig tartottam a karomban egy határtalanul cuki babát, illetve az ölemben üldögélt, és azt hiszem, ettől semmi maradandó károsodást nem szenvedett, sőt, talán még jól is érezte magát. Nagyon, nagyon furi érzés volt, de persze mindenképpen pozitív. A cukorfalat úriember előnyére vált, hogy nem az enyém, ez igaz, és továbbra is ámulattal tekintek azokra, akiknek ez az érzés természetes, de valahol el kell kezdeni.

Most pedig megyek, és eszkábálok magamnak két dobozból átmeneti ruhásszekrényt. :-)

Megérkeztem

Tegnap hazaértem, de még nincs kedvem visszarázódni. Azonnal dolgozni kéne, és az egyszerűen nem megy. Annyira sűrű volt megint a kinti 10 nap, olyan sok-sok dolog átrendeződött, teljesen eltolódtak a hangsúlyok, így muszáj némi átmenet. Ezért ma kezdetnek délig aludtam, majd megnéztem az összes elmaradt sorozatot (este 8-ig :P). De lélekben még félig ott vagyok, franciául gondolkodom, beszélek magamban, és csak lassan csúszom vissza a magyar valóságba. Ami egyébként nem olyan rossz, mint korábban ilyen érkezések után, és ez önmagában is ígéretes, de azért még húzom picit az élményt. Mert megérdemlem. :)

DSK

Itt a csapból is a Dominique Strauss-Kahn (a továbbiakban: DSK) -ügy folyik – minden csatornán, nap mint nap ezzel vannak tele a híradók, legalább két vita zajlik minden este, ahol többnyire francia politikusok és közéleti személyiségek üvöltöznek egymással (szó szerint). Szerencsétlen David Pujadasnak nem volt könnyű dolga valamelyik nap, amikor moderátorként alig bírta túlharsogni az egyes feleket. Már attól féltem, tettlegességig fajulnak az indulatok. Ennek ellenére a viták elég intelligensek szoktak lenni, ha egy kicsit idegesítően hangosak és követhetetlenek is.

Az viszont hihetetlen, hogy a riportokban megszólaló emberek mennyire nincsenek tisztában a dolgok pszichológiai hátterével. A franciák legalább meghagyják az esélyt, hogy kiderüljön az igazság, és többnyire csak el vannak képedve, nem bírják felfogni, ami történt. A megkérdezett amerikaiak többsége ugyanakkor azzal érvel, nem tudnák elképzelni, hogy egy ilyen befolyásos ember ilyet merne tenni, hiszen ezzel az egész karrierjét tenné kockára. Ez már csak ott feslik fel, hogy az a férfi, aki ilyenre képes, adott pillanatban legnagyobb valószínűség szerint egy cseppet sem gondol a karrierjére, vagy ami még rosszabb, azt hiszi – ahogy a legtöbb esetben valószínűleg történik is – hogy a nő majd befogja a száját, hiszen nem tudja bizonyítani az igazát. Ezenkívül azok, akik ilyen formában erőszakot gyakorolnak és visszaélnek a hatalmukkal, azt is tudják, hogy van elég hatalmuk, pénzük, kapcsolataik, hogy bármit megússzanak. Fontos viszont, amit kevesen tudnak, hogy a nemi erőszak hátterében nem elsősorban a szexuális vágy, hanem a hatalomvágy áll - az erőszaktevő hatalmat akar gyakorolni az áldozat felett, meg akarja alázni, érezni akarja a saját fölényét. Éppen ezért nagy tévedés azzal elintézni az ilyesmit elkövető férfiakat, hogy "szeretik a nőket", mert teljesen más indokolja a tettüket. Más a csábítás, és más az erőszak.

Ráadásul DSK-nál ez már nem az első eset. Pár évvel ezelőtt épp egy magyar közgazdász vádolta meg ugyanígy nemi erőszakkal, de az akkori verdikt szerint a hölgy „consentante” volt, tehát a beleegyezésével történt az aktus. Hogy mi az igazság, azt persze csak az érintettek tudják. A riporterek szerint ebben az esetben is ez lesz a védőügyvéd stratégiája – bebizonyítani, hogy a nő nem megbízható, vagy ha mást nem, azt, hogy beleegyezett a dologba.

Ebben a kérdésben nálam nincs középút. Felforr a vérem, amikor látatlanban azt feltételezik, hogy egy esetlegesen megerőszakolt (vagy fellációra kényszerített, végeredményben ugyanaz) nő hazudik. Tudom, hogy túlreagálom, részben talán azt is, miért, de magánvéleményként leszarom az ártatlanság vélelmét. Képtelenségnek tartom, hogy egy nő – főleg egy egyedülálló fiatal anya, aki takarítónőként keményen dolgozik – kitaláljon ilyet, és pláne bevállalja az ezzel járó megaláztatást és meghurcolást, ha nincs semmi alapja. Egy összeesküvés-elmélet számomra elég hihetetlennek tűnne. Mindenki tisztában van vele, milyen nehéz bebizonyítani egy tanúk nélküli nemi erőszakot, még akkor is, amikor egyértelműen megtörtént az eset. Az imént egy ügyvédnő beszélt a tévében a lehetséges forgatókönyvekről, és kifejtette, hogy a hazugság azért valószínűtlen, mert a fiatal takarítónőnek sokszor, többórás kihallgatások során, mindenféle keresztkérdésre kellene következetesen válaszolnia, ami rettentő nehéz.

Az eddig nyilvánosságra került orvosi vizsgálatok is mind alátámasztják az áldozat által elmondottakat, és akkor egyesek azzal jönnek, hogy DSK a karrierje miatt nem tett volna ilyet. Tapasztalatból tudom, hogy ez nem számít ilyenkor. Egyszer történt velem valami hasonló, persze jóval jelentéktelenebb, tipikusan olyan, hogy ha panaszkodni szeretnék róla, nem tudnék mit mondani. Jogilag csak azt lehetne kihozni belőle, hogy nem történt semmi, én pedig ettől még napokig nyugtatón voltam, 2 hónapba telt, mire nagyjából túltettem magam az ügyön, és még most is szörnyű, ha eszembe jut. Akkor csak a A-nak beszéltem róla, neki muszáj volt. Utólag belegondolva teljesen hihetetlennek tűnik, hogy az illető megengedte ezt magának, hiszen annyi mindent kockáztatott volna (és nem rajta múlt, hogy végül szerencsére nem kockáztatott) – de éppen az a lényeg, hogy ilyenkor a pasi nem gondolkodik, mindegy, hogy hányan ismerik, vagy mennyire befolyásos.

Nekem pedig nyílik a bicska a zsebemben. Nézem DSK arcát a híradóban, a megviselt vonásait, és csak arra tudok gondolni, hogy bármit mondanak is a bírák, ő tudja, hogy megtette-e, és vajon mi jár ilyenkor a fejében. Bármi mással vádolnák, talán egy picit meg is sajnálnám, de így még csak halvány szánalmat sem érzek. A felesége helyében pedig szépen lelépnék. Az ő szempontjából ugyanis talán szinte mindegy, hogy "consentante" vagy "pas consentante".