Cukorból van

Ez a videó kétségtelenül, méghozzá rengetegből. Bámulatos, mire képes az emberi kreativitás, na meg a türelem. :) Kina Grannis dalához majd' két évig készítették stop-motion technikával a klipet, 288 ezer "jelly bean" cukorka felhasználásával. A jelly bean art ma - mint megtudtam - már fogalom, művészi vénával (és feltehetőleg birkatürelemmel) megáldott alkotók készítenek mindenféle képeket cukorkából. A neten a legtöbb találat portré, ami mögött nem tudom, van-e valami művészi megfontolás, mindenesetre ezek az igazán látványos művek.



A videóhoz készült werkfilm is, két év alatt minden bizonnyal bőséges anyag gyűlt össze hozzá. Érdemes azt is megnézni, majd az ismeretek birtokában visszanézni a klipet. Egyszerűen zseniális, az eredmény legalább annyira, mint az ötletek, amelyekkel megvalósították. Ami még a cukorkarakosgatásnál is jobban lenyűgözött, az az, hogy az énekesnő is valóban része volt a stop-motionnek, vagyis a szájmozgása is cca. 2300 képkockából áll össze. Ha belegondolok, hogy egyesek még folyamatos videón sem tudnak normálisan tátogni, csak azt mondhatom, chapeau. Még jó, hogy nem abban a korban van, amikor másfél év alatt sokat változik, mert ha azt vesszük, hogy két adott képkocka "felvétele" között több hónap is eltelhetett, itt aztán minden filmnél fontosabb volt a continuity. :-)

Oui, je parle...

És végre! Öt éve készülök erre, most bekövetkezett: francia tanfolyamra járok. :-) Pontosabban szólva bekönyörögtem magam egy B2-es szintű csoportba, és bár a tanár azt mondta, haladjak inkább át a pénteki nyelvvizsga-előkészítőbe, sikerült meggyőznöm, hogy bőven van még mit tanulnom, és ne kényszerítsen rá, hogy tesztekért otthagyjam a gyönyörű tankönyvemet. Merthogy pont ez hiányzott nekem mindig: szépséges, színes-szagos tankönyv, konkrét, kézzelfogható, leírt francia szavakkal. Szinte fizikailag éreztem, hogy a röpke másfél óra alatt élettel telnek meg a fejemben a native language environmentben magamra szedett kvázitudás halovány foltjai. Mint amikor elkezdjük besatírozni feketével a gyertyával rajzolt képet, és hirtelen körvonalazódik, amit a fehér papíron eddig csak sejteni lehetett.

Nem tudom, más hogy van vele, de nekem kell ez a megerősítés. Olyan, mintha most építeném a jó kis betonalapot a csilli-villi tető alá. Ilyen a franciatudásom. Fake. (Annyira, hogy még ez is angolul jön belőlem.) Nagy a füstje, szépen szól, amikor ki tudok nyögni valamit, első pillantásra tökéletesnek tűnik. Csak ha kicsit közelebbről megvizsgáljuk, akkor jövünk rá, hogy egy hámozott lufi az egész. Folyékonyan használok - több esetben helytelenül - ötszáz szót, miközben olyan alapvető hibákat követek el, amilyeneket angolból már általánosban is szégyelltem volna. Mert azt a nyelvet megtanultam. A franciát nem. Az csak rám ragadt, és a ragadás nem elég. Most megpróbálom szépen aládúcolni ezt az egészet - és roppantmód élvezem! :) Hiányzott már a tanulás, és itt most van mit elsajátítani. Amikor nyáron segítettem I.-nek az A2.1-es tanfolyamra tanulni, és egy csomó dolog megvilágosodott bennem, azt jelzésértékűnek vettem, hogy nem kell attól tartanom, túl sokat tudok. Ráadásul ez a heti kétszer másfél óra szent, és csak az enyém. Semmi sem jöhet közbe, legkevésbé munka - a járulékos előnyök egyike. :) Egyedül azt sajnálom, hogy nem intenzívebb a tanfolyam, de állítólag mindig negyed órával többet maradunk, tehát alkalmanként ennyivel meghosszabbodnak az élvezetek. :)

Heten vagyunk, két fiú, öt lány, és mindenki nagyon aranyosnak tűnik, ráadásul a tanárnő is irtó jó fej, úgyhogy mi is kellene még? Ja, igen, egy jó könyv. Az megvan. Átlapozva Cath-ot nem találtam benne, de Nathalie már befigyelt egy újság címlapján, meg van szó Liege-ről is legalább kétszer, úgyhogy azt kell mondanom, eltalálták az igényeimet. Sőt, még a Cath-os kijelentésem sem igaz, ugyanis Alain Souchon-ról írtak egy rövidke életrajzot, és példaként épp az "Allo maman bobo" c. dalát említik, amit egyszer Cath-tal énekelt a televízióban. Arról nem is beszélve, hogy a munkafüzetet még nem nyálaztam végig, elképzelhető, hogy rábukkanok még releváns információmorzsákra. Most megyek, és olvasok egy kis Jacques Prévert-verset.

Ilyenkor mindig az fordul meg a fejemben, hogy van, aki nem szeret nyelvet tanulni. Az meg hogy lehet???

Say goodbye to the world you thought you lived in

Hát sosem gondoltam volna, hogy ezt a számot Mika énekli. Beleszerelmesedtem. Mellesleg, aki tudja, nézze a The Good Wife-ot. :-)

:)

Ah, micsoda nap! Hosszú ideje először igazán jó kedvem volt. Olyan fejjel jártam-keltem, mint ez a smiley itt a címben. Pedig franciául meg kellene tanulni, és nem tudhatom, mire lesz elég amit ma alkottam, de magammal egyszerűen meg vagyok elégedve, hát hiába. :-) Egy kis szubjektív vállveregetés. Az objektívért pedig (remélem) még várok másfél hónapot.

0-24

Az embereknek elég érdekes fogalmaik vannak a non-stop szolgáltatásokról. Az úgynevezett "0-24"-es gázszerelést kínáló szervizeknek legalábbis biztosan. Kérdem én, ha szombat éjjel háromnegyed 12-kor a 10 hívott számból 7 nem veszi fel, egy véletlenül felveszi (valószínűleg félálomban), utána kaparászás hallatszik, majd szétkapcsol és a következő próbánál már a hangposta felel, a kilencedik meg nem érhető el, akkor mi értelme van folyamatos szolgálatként hirdetni magunkat? (A tizedik és egyetlen kivételnek, aki felvette a telefont, és aki ezáltal erősíti a szabályt, mentségére szolgál, hogy csak azért nem tudott kijönni, mert épp dolgozott, és számításai szerint hajnalban végzett volna.) Ha vasárnap reggel visszahívnak, hogy ja, éjszaka hívtak erről a számról, most már tudunk menni, menjünk-e még, akkor miért nem írják ki a csili-vili honlapra, hogy bár persze a marketing megköveteli az "éjjel-nappal hívható telefonszám" szöveget, de éjjel azért kíméljük meg őket? És teszem azt, ha nem az lett volna a gond, hogy egy radiátorszelepen keresztül kiömlik a rendszer teljes víztartalma, hanem mondjuk szivárog a gáz, akkor az éjszaka közepén kihez forduljon az ember (lánya) panasszal? Á, elleszünk még így reggelig, hátha nem robban ránk a lakás. Komolyan, néha egyszerűen csak nem értem, miért ennyire nehéz itt minden.

Belle de Jour

Ma Wampon jártam, és életemben talán először igazi kincsre leltem úgy, hogy nem kutattam, csak összetalálkoztunk. L. barátnőm B. barátnőjének szeretett volna ajándékot venni, ezért körbekémleltük az ékszeres standokat. Találtunk egy lányt, aki festmények részleteivel, illetve a mozi és az irodalom világából származó nagy személyiségek portréival díszíti az ékszereit. Az ilyen csecsebecséken vagy tárgyakon a filmvilág nagy nőalakjai közül rendszerint mindig ugyanazok szerepelnek (erre jó példa a már említett Audrey-s faliképem), ezért ma is rájuk fókuszáltam. Volt Marilynes, Audrey-s, és már épp nyúlni akartam utóbbi után, hogy jobban szemügyre vegyem, amikor mellette megpillantottam ezt:

Mondanom sem kell, leesett az állam, ugrottam egy nagyot, és mondtam, hogy na akkor ezt most, nekem, azonnal. Az alkotó leányzó megjegyezte, hogy látja, nagy rajongóval van dolga, én pedig megerősítettem, hogy bizony ám. Jól megbeszéltük, hogy Cath-tal szinte sosem illusztrálnak tárgyakat, bár ez véleményem szerint talán azzal magyarázható, hogy még él, így legyen bármekkora ikon is, talán mégsem helyénvaló táskákra és fülbevalókra applikálni az arcképét. Szerencsére van, aki másképp gondolta, így ez a darab mától az én fülemben lóg majd. Egy perccel később aztán megérkezett egy francia vendég, és kiderült, hogy a fülbevalókat elkövető művészhölgy kiválóan beszél franciául, sőt, jövő héten utazik is Franciaországba. Ezzel összeállt a kép, valahol sejtettem, hogy nem lehet véletlen a választás. De annál jobb nekem. Mától A nap szépét viselem a fülemben.

Megcsináltam

Ezt, itt. Nálam így néz ki. :)

Az ötletet Kata, hivatásos rebútorkészítő és Ikea-hacker adta, akinek nagyon hálás vagyok, mert nemcsak, hogy gyönyörű ez a virágtartó csillárként, de abszolút gyors, egyszerű és költséghatékony megoldásnak bizonyult, amely jellemzők most kivétel nélkül a legjobbkor jöttek.