Kassa 2013 és Zagabo divatbemutató

2013-ban Kassa Európa egyik kulturális fővárosa. A másik Marseille, ahol tegnap nagy valószínűség szerint jobb idő volt, mint Kassán, de imádom az igazi téli időt, főleg, amikor a nap közepén kezd el havazni, és válik az egész város mézeskalácsház-faluhoz hasonlóvá, így nem bántam, hogy utóbbi közelebb esett tegnap. Persze nem a földrajzi fekvés döntött arról, hogy hová látogatok, sokkal inkább a program. Marseille ugyanis nem rendezett olyan dizájn- és divathétvégét, ahová kedvenc magyar tervezőmet, a Zagabót is meghívták. Amit valójában meg is kellene köszönnöm nekik, mert Kassába nagyobb esélyem volt eljutni egy laza vasárnapi kiruccanásra. 

No, de kezdjük az elején: 6:30-as vonatindulás, 5 órási kelés, előző nap fél 11-es fekvés, 0 perc alvás (szokás szerint. Note to self: orvoshoz menni, demostmártényleg!). 3,5 óra édes szendergés a vonaton, ahol helyjegy nélkül sikerült elsőre olyan helyet választanom, ahová azután Kassáig nem akart senki leülni. És bár G. barátnőmnek köszönhetően, aki a magyar mellett szlovákul és csehül is tud, az állomásról is eljutottam volna könnyen a helyszínre, egy bőbeszédű fiatalember az utolsó negyed órában beszédbe elegyedett velem, és kiderült, hogy ő is nagyjából arra tart, amerre én, így aztán még ennyit sem kellett volna előre idegeskednem. Még mindig meglepődöm, hogy az ilyenek bejönnek, pedig bejönnek. Mindig. Kassa egyébként szép kis város, a templommal és a sétálóutcákkal valóban mesebeli hangulata lett a téli belvárosnak.

A galériába tehát gyorsan betaláltam, majd némi telefonos navigálás után fel a kiállítótermekhez is. Ez a helyes megnevezés, ugyanis míg én inkább a Wamphoz hasonló vásárjellegű rendezvényre számítottam, addig a szervezők elképzelése szerint sokkal nagyobb hangsúlyt kapott a kiállítási szempont - nem volt például próbafülke sem. Talán így tudták áthidalni az alkalmazott művészetek és a képzőművészetek közötti kisebbfajta szakadékot, mivel egyes tervezők valóban inkább műalkotásnak beillő, és ebből következően hordhatatlan darabokkal képviseltették magukat - amelyek ettől még igazán érdekesek, izgalmasak, sőt szépek is voltak, de őket nehezebb lett volna beilleszteni a vásár keretébe, mint fordítva. Mi azért G-ékkel körbenéztünk, és sikerült vennünk kb. A0-ás méretű képeket falra, valamint én rögtön kiszúrtam egy olyan ruhakollekciót is (a Zagabón kívül :)), ami azonnal belopta magát a szívembe. Azt követően kiszúrtam az árakat is, amik már olyannyira nem kerültek közel hozzám (pl. 500 euró egy ruháért), mindenesetre ez cseppet sem tántorított el attól, hogy csodáljam őket (a ruhákat, nem az árakat).

A napot végül a kétóránként tartott divatbemutatók foglalták keretbe, amikre beültünk, mintegy melegítve az esti 8 órás alkalomra, merthogy ez volt a várva-várt lényeg: este 8-kor a Zagabo divatbemutatóját láthatta a közönség. A "melegítés" egyébiránt találó szó, ugyanis egész nap fagyoskodtunk. A kiállítóstandoknál sem fűtötték túl a házat, de abban a teremben, ahol a divatbemutatókat lehetett megtekinteni, konkrétan nem volt fűtés. Ráadásul olyan sok hely sem volt, hogy arra lehessen számítani, majd az emberek "belehelik", pláne, hogy kétóránként kb. negyed órára - húsz percre telt meg a helyiség egy-egy bemutató erejéig. Így aztán dél örül ebéd ürügyén átvándoroltunk a közeli plázába, ahol a szükségesnél persze több időt töltöttünk, de egyikünknek sem akarózott otthagyni a jó kis meleget. Itt sikerült beszereznem egy wedge sneaker típusú cipőt is potom 10 eurós áron. Persze G-ék hívták fel a figyelmemet rá, én meg rábeszéltem magam. Nem volt szükség túl sok győzködésre. :-) 

A divatbemutatókon megfigyeltem, hogy a modellek gyönyörű szépek, pedig nagyon vékonyak voltak, szokás szerint, de messze nem anorexiások, egyszerűen még a futurisztikus kreálmányok is fantasztikusan álltak rajtuk, akármit aggattak rájuk, az megszépült. G. persze az este előrehaladtával egyre idegesebb lett, amit teljesen át tudtam élni, sőt, mivel hajlamos vagyok átvenni más idegességét, nagy megkönnyebbüléssel emlékeztettem rá magam időről-időre, hogy nem az én vállamat nyomja a felelősség súlya, ide én élvezni jöttem a programot. :) Így inkább beszálltam B. mellé G. nyugtatásába, hogy hasznossá tegyem magam. Aztán fél 7-kor elkezdték a backstage-ben a készülődést, minden flottul ment, gyönyörűen sikerült a lányok haja, sminkje, időben voltunk. Úgy tűnt, hogy egy egész óra marad felöltöztetni a modelleket, és miután a másik tervezőt, aki G. után mutatkozott be (egyébként másodszor, az ő futurisztikus ruháit láttuk du. 3-kor is), 10 percre el tudtuk ijeszteni a vasalótól, amit már vagy 40 perce birtokolt, és még ugyanannyi nagyjából hátra lett volna neki, egy kicsit meg is nyugodtak a kedélyek. Mármint G. kedélyei. :) Mint kiderült egyébként, az idegessége a vasalót bitorló tervezőlányra is átragadt, ami viszont ez alkalommal hasznosnak bizonyult.

Újabb fordulatként azonban közölték, hogy fél 8-ig ott, ahol elvben a lányok öltöztek volna, nem kapcsolhatják fel a villanyt, mert éppen az épület előtt kapott helyet a tűzijáték, aminek nem tesznek jót a kivilágított ablakok (máig nem értjük, miért, de a parancsot teljesíteni kellett). Így végül 19:40-ig a sötétben malmoztunk, majd kb. 20 perc alatt kellett felöltöztetni mindenkit. Bár eddig a pontig nagyjából tartottuk magunkat ahhoz, hogy én nem láthatom a ruhákat, hiszen a 2013-as tavasz/nyári kollekcióról van szó, ami számomra is teljesen új, ráadásul nálunk februárig nem is debütál, amíg meg nem jelennek a hivatalos kampány- és lookbook-képek. A sötétben tulajdonképp nem is láttam belőlük semmit, bár ott álltam G. mellett a félhomályban, amikor vasalt egyet-kettőt :), és amikor villanyt kapcsoltak, diszkréten bementem a terembe helyet foglalni. Természetesen azonban nem bírtam megállni (meg hát rohadt hideg volt abban a fűtetlen helyiségben, valljuk be :D), így visszamentem még, és amikor megpillantottam pár felöltözött modellt, naná, hogy azonnal menetrendszerűen beleszerettem az összesbe! (A ruhákba, nem a modellekbe. :)) Egyszerűen lélegzetelállítóan álltak ezeken a lányokon. Gondoltam is, ha csak fele ilyen jól mutatnak majd rajtam (aminél többre úgysincs esély), már nyert ügyem van. Készítettem is egy backstage fotót (lásd fent), amiért talán nem haragszanak meg az illetékesek (ugyanis a Zagabo hívószó miatt látni fogják ezt a posztot, most már tudom :)), ha kiteszem ide. Instagramos változatban trükkösen némileg faragtam a képen és fekete-fehérre szűrve került fel, ráadásul picit homályos, szóval nagyjából semmi hasznos nem látszik rajta, de mégis megvan a fíling, hogy bepillantottunk az új kollekció divatbemutatójának háttérmunkálataiba. Mellesleg azt hiszem, azok között, akik ezt a blogot olvassák, legfeljebb reklámnak illik be, spoilernek kevésbé. :-)

Újabb idegességforrást jelentett közben, hogy a tűzijáték és a nyitóceremónia miatt lezárták a belvárost, tehát konkrétan kb. negyed 8-tól nem lehetett megközelíteni a galéria bejáratát. Ez egyrészt azért volt problémás, mert nem tudtuk, lesz-e egyáltalán ember a 8-kor kezdődő bemutatóra, másrészt G. családja jött volna közönségként, és pont erre az időre futottak be Kassára, így kétséges volt, hogy át tudják-e időben verekedni magukat a tömegen. A probléma végül mindkét oldalról úgy oldódott meg, hogy 3/4 8 körül vége lett a tűzijátéknak, és az utólagos hírek szerint a térre kivonult 40 ezer ember közül épp elegen tódultak be a galériába ahhoz, hogy tele legyen a terem, sőt, még álltak is a széksorok mögött-mellett az érdeklődők. Szerencsére velük G. nővéréék is bejutottak, és a show mindössze kb. 5 perces késéssel elindulhatott. 

Nagyon izgalmas volt végigülni az első sorban életem első igazi divatbemutatóját. :) A Zagaboé volt egyébként az összes közül a leghosszabb, 15 modellel, akik szép lassú ütemben vonultak végig a kifutón, így nyugodtan meg lehetett csodálni az öltözeteket, amiken volt is mit nézni. Próbáltam persze képeket készíteni, de a telefonom kamerájával az összes sétálós kép homályos lett. Talán nem is baj, kisebb a kognitív disszonanciám amiatt, hogy úgysem tehetem közzé őket. :) Egyedül arról az esőkabátról sikerült egy még álló képet elkapnom, amit már közben B-ék is kiposztoltak teaser gyanánt - ezt megmutattam I-nek, hogy legyen valami fogalma neki is arról, miről maradt le (és persze hogy mi vár majd rá tavasszal :)). Természetesen készült rendes fotó és profi videó is, sőt, B. is készített saját képeket és videót. Ehhez, csak úgy megjegyzem, én voltam a próbababa még a show indulása előtt, hogy stimmeljenek a fények és a beállítás. Azt hiszem, ennél soha nem fogom közelebb érezni magam egy modellhez. :D 

 Kép forrása: Zagabo

Közben persze inkább mustráltam én is a ruhákat, hiszen itt volt az alkalom, hogy kiválogassam a kedvenceimet, és kettő máris bekerült a virtuális kosaramba. G. mondta, hogy tervez még a megjelenésig további darabokat is, már előre tartok tőle, mit fogok még akarni. Na meg spórolok. :-) A végén, hivatalos divatbemutató lévén újra kivonult az összes modell - három lány kivételével, akik a következő "défilé"-ben is szerepeltek, így elrohantak átöltözni -, és legvégül a tervező is kimerészkedett a backstage rejtekéből, hogy egy meghajlás erejéig megmutassa magát a közönségnek. G-nél ez valójában inkább egy röpke "behajlás"-nak sikerült, és bár ő váltig ragaszkodott hozzá, hogy úgy érezte, mintha már órák óta ott állna, a taps pedig nem is indult el rögtön, amikor kiért, a videóról visszanézve bizonyítást nyertek a mi állításaink, miszerint olyan hirtelen ugrott ki és vissza, hogy abban sem voltunk biztosak, kijött-e egyáltalán. :) Jót nevettünk közösen a szubjektív és az objektív idő közötti alkalomszerűen óriási különbségen, és megbeszéltük, hogy majd legközelebb már G. is gyakorlottabb lesz. De ettől függetlenül, hatalmas élmény volt, és olyan, de olyan büszke voltam rá, hogy ezeket a csodákat mind ő hozta össze, én pedig úgy érzem, picit részese vagyok annak, ami ott történt, az első ilyen bemutatkozásnak, a nemzetközi közönség előtt tartott divatbemutatónak - persze, persze, ebben a pillanatban is emlékeztettem magam rá, hogy ez nem az én kollekcióm, de itt már korántsem zavart annyira az érzelemátvétel, mint az idegeskedéskor. :-)

Újévi fogadalmak

Ezt normál esetben nem január közepén szokta összeszedni az ember, de én alapból már jó ideje nem fogadkozom újévkor. Legfőképpen azért, mert folyamatosan dolgozom a különféle feladataimon, így ebből a szempontból az évkezdés nem jelent változást. Az utóbbi időben további ok, hogy aminek valóban változnia kellene az életemben, az nem akaraterő kérdése - tehát felesleges fogadkoznom, nem ezen múlik.

Az elmúlt 1-2 hét alatt azonban egymást érték a különféle történések, amikből aztán egyszerre, pillanatok alatt összeállt bennem legalább négy olyan elhatározás, amit akár fogadalomnak is nevezhetek. Kétségtelenül a hirtelen végeszakadt IKT-s csoport, na meg az így végül záróként megtartott intenzív alkalom során felmerült érzések adták meg a legerőteljesebb lendületet. Mert igen, valóban, a leglényegesebb dolgok fölött nincs kontrollom, jelenleg legalábbis ez a helyzet, akárhogy próbálom mantrázni, hogy nem így van, így van. Viszont akkor ott kell elkezdeni, ahol tényleg tudok változtatni - és ilyenből is van épp elég.

Az első, hogy elmegyek orvoshoz. És elvárom, hogy megoldódjanak a fizikai problémák, függetlenül attól, hogy a lelkemben micsoda mély és pusztító erők váltják ki őket valójában. Ettől pedig rendeződnie kell az alvásgondoknak is, ami mostanra ténylegesen a tarthatatlan kategóriába lépett. Azaz hosszú ideje tarthatatlan, és csak úgy tartható mégis, hogy vegetálás az eredménye. Ezenkívül már régóta elegem van abból, hogy állandóan halogatom a teendőimet. Már tisztában vagyok vele, hogy ez nem lustaság kérdése, hogy ennek az okai is nagyon messzire vezetnek, és az sem véletlen, hogy egy ideje ahelyett, hogy javulna, tovább súlyosbodik a helyzet. Viszont eljött az a pillanat, amikor mozgatórugók ide vagy oda, belefáradtam, kimerültem, mindennel együtt elpattant az a bizonyos húr, és elhatároztam, hogy nincs több halogatás. Mert végül is hová? Meddig még? Rájöttem, hogy mindent akarok, és mindent azonnal akarok, a jó értelemben véve. Lehet, hogy ez a fajta megvilágosodás a "korral" jár, de ha igen, akkor üdvözlöm, lehet valami pozitív hozadéka is annak, hogy rohamos sebességgel száguldanak az évek.

Mindezzel pedig összefügg az utolsó és a legfontosabb elhatározás: hogy mostantól azt teszem, ami nekem jó. Ez a mondat önmagában nem hat az újdonság erejével, számtalanszor kimondtam már, viszont a felismerés, ami mögötte van, most mégis egész más. Mert mostantól nem csak azt jelenti, hogy nem hagyom, hogy rám kényszerítsenek - mások, az élet - olyan kötelezettségeket, amelyek gúzsba kötnek, amelyek megnyomorítanak és elveszik tőlem a saját életemet, hanem hogy önmagamban is megállítom ezeket a folyamatokat, ezeket az erőket. Amennyire jelenleg befolyásom van fölöttük, mindenképp. A halogatás például ilyen - közben is rosszul érzem magam, sokkal jobb lenne csak egyszerűen nekiállni a feladatoknak, kipipálni őket, majd élvezni a szabadidőt. A kulcsszó pedig az egyszerű - hirtelen minden olyan világossá, olyan magától értetődővé vált. Persze, hogy úgy teszek, ahogy jó nekem, miért is tennék másképp? Hát hülye vagyok talán? Nyilván, idáig el kell jutni, ezért nem is kérem számon magamon, ha korábban esetleg "hülye" voltam, csupán mostantól teljesen más dimenzióban látom ezeket a nehézségeket. 

Ennek az egyik legfontosabb vetülete, hogy eldöntöttem, ha jót, ha rosszat érzek, azt fogom kimutatni, ami valójában bennem van. Minden józan ember így cselekedne, nekem viszont - önvédelmi okokból, természetesen - világéletemben alapértelmezett volt, hogy ha tétje van, akkor se a jó, se a rossz nem látszódhat rajtam. A jó azért nem, mert az elutasítást kockáztatom, amiből nem bírok ki többet, a rossz pedig azért, mert nem lehetek gyenge, ugyanis nem fog megvédeni senki, ráadásul aki bánt, még megerősítést is kap, hogy eléri a célját, megfélemlít, így tehát akár még jobban bánthat. Így maradt az egészből az, hogy megy minden feszültség befelé, hiszen végeredményben az önpusztítás kézenfekvő megoldás, és mindenekelőtt biztonságos. Nem kockáztatok vele semmit, legfeljebb, hogy elpusztítom önmagam, de az a többi lehetőséggel összevetve még mindig a legkevésbé félelmetes. Mindezt persze csak utólag lehet ilyen szépen megfogalmazni, és ez önmagában még most sem a megoldás, de az érzés kikristályosodott, és igyekszem ennek szellemében viselkedni, cselekedni, élni. 

Az a jó ebben az új dimenzióban, hogy nem csökkenti a félelmet, hanem kivonja az egyenletből. Nem értelmezhető az az ősi, alapvető rettegés, ami eddig meghatározott (anélkül, hogy felfogtam volna). A gyakorlatban kétségtelenül ennél kissé összetettebb a képlet, és bonyolultabb a megvalósítás, talán nem is sikerül maradéktalanul, és tökéletesen, de apró, pici lépésekben azonnal elkezdhetem, ami erőt ad. Lehet, hogy csak fokozatosan tudom visszavenni (vagy talán először átvenni) az irányítást a saját életem felett, de ám legyen. Úgy is megfelel.

Toute á une fin

Néha hamarabb, mint tervezi az ember. És persze hirtelen, és sokk, és valahogy olyan, mint mostanában minden - szinte dobálja elém az élet azokat a helyzeteket, amikben valamint el kell gyászolni. Úgy 2 héten belül ez a harmadik, ha jól számolom, és nem piskóta ügyekről van szó. Ami nem is lenne rossz, ha az egész összeállna azzá, amit hivatott "helyettesíteni", hogy el tudjam már végre engedni a bennem működő pusztító erőket. De egyelőre csak folyamatos szomorúság, magány, félelem a hozadéka. 

Pedig részben megkönnyebbülés volt, mert iszonyúan kivagyok fizikailag, csak mára mégis rám tört, hogy na és akkor, ha nincs IKT, akkor mi van. Ha nincsenek tovább ezek az emberek, ez a kör, ahová olyan bizalommal mentem minden alkalommal, akkor mi van. Még nem tudom a választ. De ebbe a dalba ma botlottam (és szerelmesedtem) bele Nolwenn új albumáról, és most épp nagyon passzol, nemcsak a szövege, a hangulata is. Úgy táncra perdülnék, miközben potyognak a könnyeim - vagyis tulajdonképpen folytatnám ezt a mai napot, ahogy elkezdtük...