I'm so dead - and I'm so screwed

Csak így angolosan, mert ez fejezi ki pontosan a jelen állapotomat. A mondat első fele súlyos önismereti hiány eredménye, azt gondoltam ugyanis, nincs olyan, hogy fennmaradok hajnalig, és végignézem a Golden Globe díjátadóját, amikor ma reggel korán kell kelnem. Tévedtem. Ebben persze egy lelkes blogtulajdonos is ludas, aki közzétette neten az élő közvetítést, így a vörös szőnyeges bevonulás, ruhamustra és interjúk után odaragadtam a képernyő elé, és live streamben megnéztem az egész ceremóniát. De nem ám akárhogy!! A Facebook is közvetített, élőben lehetett kommentálni, annyi szépséghibával, hogy a kommentek állapotfrissítésnek minősültek, így most az ismerőseim főoldalán valószínűleg az én 358 különböző GG-s kommentem látszik (aminek bizonyára borzasztóan örülnek, és amiért ezennel utólagos elnézésüket kérem). Azt ugyan nem tudtam elképzelni, hogy lenne majd elég nekem 2,5 óra alvás, és ez már alaposabb önismeretről tanúskodik, mert nem is volt. Visszazuhantam még 3 óra hosszára az ágyba, így a napom tulajdonképpen el is úszott.

A cím második fele éppen arra utal, hogy már így is le voltam maradva a munkával, erre a mai napon még rátettem, nemhogy kicsit lefaragtam volna belőle, mivel már egy oldalt sem tudok fordítani. Az este a világ legjobb lélekbulvárjáé, szóval a legtöbb, amit tehetek, az az, hogy ma végre korán lefekszem, és holnap újult erővel vetem bele magam a 14 órás munkanapokba.

Na, de a lényegre térve, a díjátadó. Ricky Gervais szerintem fenomenálisan vicces pasi, ráadásul ezt amolyan intelligensen műveli, ami számomra mindig is szimpatikus volt; nekem nagyon tetszett, ahogy levezényelte az eseményt, de igazándiból nem is szerepelt túl sokat. A szervezés kiváló volt, jó pörgős, és szegény Felicity Huffmanon kívül senki nem gabalyodott bele nagyon a szövegébe. Nem baj, ügyesen kimászott a dologból ("Ricky Gervaishez hasonlóan engem sem kérnek fel többet arra, hogy ide kiálljak" :-))).

Ismét gyönyörű ruhák voltak (igen, én azok közé tartozom, akik nagyon is vevők a díjátadók "glam" faktorára, vagyis élvezettel szemlélem a különböző (f) elvonuló ruhakölteményeket). Az annyira nem érdekel, ki tervezte őket, az már sokkal inkább, hogy mutat bennük az őket viselő hölgyemény. Ja, igen, bocsi, srácok, az öltönyök-szmokingok nem indítanak be túlságosan. :-)

Az igazi lényeg pedig, hogy nagy-nagy örömök értek a díjátadó során, ezek közül a legfontosabbak:

A musical/vígjáték kategória legjobb színésznői díjának győztese a felülmúlhatatlan Meryl Streep!! Racionálisan nézve nem is lehetett ez másképp (dupla jelölés olyan filmekkel szemben, mint a The Proposal és a Duplicity), de annyi mindent láttunk már, hogy az utolsó pillanatig körömrágva izgultam. Meryl annyira felülmúlhatatlan, hogy bizonyos szempontból még saját magát sem tudta felülmúlni... persze a másik szempontból meg éppenhogy sikerült neki. :D Vagyis a Julie és Julia Merylje legyőzte az Egyszerűen bonyolult Meryljét. Annyira csodás volt, ahogy megilletődve végigmondta a beszédét, kissé hezitálva, szedegetve a gondolatait; mindig hálát adok érte, hogy benne meg lehet bízni, hogy mindig ugyanaz az alázattal teli, őszinte ember marad, akármennyi díjat és egyéb elismerést söpör is be az évek során. Itt megjegyezném, hogy rettentően felidegesítenek az olyan megjegyzések, hogy Meryl mindig nyer, akármit csináljon is, szinte már "alanyi jogon" jár neki valami díj, de legalábbis a jelölés. Az ilyenek sosem veszik figyelembe, hogy ha valaki 24 GG-jelölésből 7-et nyer meg egy 30 éves karrier során, akkor bizony 14 alkalommal "veszít" - úgyhogy ilyenekkel dobálózni teljesen fölösleges. Aztán persze vannak, akik szerint akkor is jelölik, ha csak levegőt vesz. Ehhez csak annyit fűznék, hogy ha a GG-on a vígjáték-musical kategóriában Julia Robertset és Sandra Bullockot jelölték Meryl duplája mellett, akkor nem hiszem, hogy jogosan érvelhetnénk azzal, mennyi más csodás szerep és alakítás lett volna még, amiket be lehetett volna válogatni Meryl helyett. Semmi gondom a két művésznővel, sőt, de ilyen filmeket nem szoktak díjakra jelölni (a The Proposal-féléket semmiképp sem). Persze, értem én, hogy ettől még a színésznők jók voltak, ezt el is fogadom, de Meryl alakítása még a viszonylag népszerűbb, lightosabb filmben, az Egyszerűen bonyolultban is annyira túlmutat a komédiákban általában megszokott színvonalon, hogy ott kellett lennie a jelöltek között. A Julie és Juliáról nem is beszélve, lehengerlő alakítást nyújtott. Az azt hiszem, nem volt kérdés, hogy ha nyer, az az utóbbiért lesz, mert Julia Child megformálása mindent vitt.

A 30 Rock nem kapott túl sok díjat (persze GG-on eleven nem is szerepel túl sok kategóriában), hiszen a legjobb televíziós vígjátéksorozat az első évadát élő Glee lett, viszont Alecet nem tudták kiszorítani a legjobb komikusi pozícióból, aminek annyira örültem!! :-) Sajnos nem volt ott személyesen, de szuper, hogy elismerik a munkáját, mert valóban elképesztő, amit már 4. éve hozni tud. Meg egyébként is, a pasi maga a megtestesült tehetség, és hogy egy amerikai oldalt idézzek, "a legviccesebb pasi ma a tévében".

Legjobb külföldi film: Haneke: Fehér szalag. Úúúúgy örültem! Neki vagy a Prófétának drukkoltam - csak annyit szerettem volna, hogy az önmagában biztosan nagyon kellemes és szép, de a kritikák szerint is kissé haloványra sikeredett Almodóvár-film ne nyerjen a rendező nevével, amikor ilyen bitang erős alkotásokkal van versenyben.

Legjobb férfi mellékszereplő: Christoph Waltz. Ez vitathatatlan volt. Néha születnek olyan karakterek és hozzájuk tartozó alakítások, hogy egyszerűen nem lehet megkerülni őket, hogy csak szimplán nem opció, hogy másra szavazunk. Az övé ilyen volt a Becstelen Brygantikban, úgyhogy aki még nem látta a filmet, az nézze meg, ha másért nem, Herr Waltz miatt - persze valamennyi színész és a forgatókönyv is megérdemli a bizalmat.

Legjobb színész - musical/vígjáték: Robert Downey Jr. Bár még nem láttam a Sherlockot, RDJ kezd egyre szimpibbé válni, úgyhogy éljen-éljen a győzelmének. Emellett (nyilván nem csak tőlem) megkaphatja az est legjobb és legviccesebb köszönőbeszédéért járó díjat is. :D

Ezek voltak a szívemnek legkedvesebbek, és persze van még, amiknek látatlanban örülök (pl. az Up in the Air győzelmének), de mivel még sok filmet nem láttam, nem tudok véleményt formálni. Sandra legyőzte - többek között - Helen Mirrent a legjobb drámai színésznő kategóriában, ami önmagában is bizonyos színvonalat sugall, úgyhogy ha jön a Blind Side, mindenképp megnézem magamnak, mit alakított Sandra.

Az Avatar nagy kategóriákban való győzelme (rendező és legjobb drámai film) nem volt meglepő; elképzelhető, hogy a története nem korszakalkotó, amit azonban a látvány és így a moziélmény terén hozott, amellett nem lehetett elmenni elismerés nélkül, még akkor sem, ha szívem szerint így is a Brygantikat toltam volna a dobogó legtetejére. Az Avatart persze még nem láttam, úgyhogy be van tervezve, egyszer simán, aztán szemüvegben is.

Itt megtekinthető a győztesek teljes listája.

J'ai peur de tout, avagy a nagy ráeszmélés

Tágra nyílt a szám, és elkerekedtek a szemeim, amikor kedvenc tesóm hazajőve a francia tanfolyamról megmutatta nekem ezt a klipet.

Kiderült, cca. 6 évvel azután, hogy 3x is megnéztem moziban a Love Actuallyt, ezután azonnal megvettük az akkor még vagyonokba kerülő extra kiadású dvd-t (és azt is rongyosra néztük) - majd mindezt megtetéztük azzal, hogy névnapomra megkaptam a soundtrack cd-t, és megtanultam róla az összes számot -, hogy a "Too Lost in You" c. Sugababes szám egy "remake", eredetileg Patricia Kaas énekelte "J'ai peur de tout" címmel. Már látom, hogy mostantól egy ideig tőle fogom hallgatni. A szöveg elvileg teljesen más, mint az angol (bár ezen kívül aztán nem is változtattak rajta semmit), de odáig még nem jutottam el, hogy ezt kielemezzem. Mindenesetre nagyon furcsa úgy hallgatni, hogy ez a hangzásvilág eredetileg francia dalból származik, annyira egybefonódott bennem a film brit-londoni-karácsonyi fílingjével. :)

A szünetben mindig valami francia CD (haha, nem Catherine Deneuve, hanem csak simán CD) megy a háttérben I-ék tanfolyamán, és ma megütötte a fülét ez a dal. Milyen jó! :)