A kérdés nyilván arra akar utalni, hogy ellenzem vagy támogatom-e, és erre az a válaszom, hogy ugyanúgy vélekedem róla, mint a különböző neműek közötti házasságról: ha úgy érzik, hogy össze szeretnék kötni az életüket, miért ne? Teljesen humán és gyakorlati szempontból megközelítve ésszerű, hogy ha ezt akarják, ők is házasságra léphessenek; az ellenérvek többnyire ideológiai alapúak, amikkel pedig nem tudok egyetérteni. Nem hinném, hogy veszélyeztetné a "család szentségét", ha két ember, aki szereti egymást, papíron is egybekel, meg különben is, hagyjanak már ezekkel az elvont maszlagokkal, és próbálják inkább emberi szempontból megközelíteni a dolgot, azzal véleményem szerint mindenki jobban jár.
Ebben az egész témában szerintem pont ez a kérdés nem annyira nagy horderejű, mint amennyire egyesek felfújják. A gyerekkérdés, nos, az már neccesebb (bár erről ugye senki sem kérdezett :P), mert köztudott, hogy már a csonka családban, anyai vagy apai minta nélkül felnövő gyerekek is komoly lelki sérüléseket szenvedhetnek el, illetve valami "kimarad" az életükből, amire a normális pszichoszociális fejlődéshez szükségük lenne. Mindezek ellenére talán mégis igaz, hogy a szeretet a legfontosabb, a "mintákat" pedig máshonnan is el lehet lesni, főleg, ha a szülők figyelnek rá, hogy legyenek ilyen minták.
Persze erre vonatkozóan még nem léteznek igazán tudományos bizonyítékok, tehát nincs is mire alapozni a pro vagy kontra érveket, csupán a feltevéseinkre, amik pedig lehetnek tévesek. Bárki, aki ma azzal érvel, hogy káros a gyereknek, ha két apukája vagy két anyukája van, illetve ellenkezőleg, azt állítja, hogy ez egyáltalán nem befolyásolja a pszichoszociális fejlődését, csak személyes véleményt közöl, amit egyelőre nem támasztanak alá tények. Lehet, hogy 50 év múlva sokkal többet fogunk tudni a témában, de még ez sem biztos, úgyhogy akinek van joga és lehetősége gyermeket vállalni, az szerintem elsősorban szeresse, abból baj nem lehet.
