Ars Poetica

♪♪ Je veux bien pleurer, mais c'est de rire,
je veux bien crever, mais de désir, ♪♪
♪♪ je veux bien parler pour ne rien dire, 
je veux bien t'aimer, mais sans souffrir... ♪♪ 

És dalban is tetszeni fog, nagyon. :)

I am rising...

because through my entire childhood I was repeatedly abused both physically and psychologically. I was forced to experience that I am completely, utterly powerless because those who committed such things against me were the ones who were supposed to protect me. As it all stayed in the family, no one could do anything - not that anyone wanted to. I couldn't know my "sin" was simply that I existed, no child could, but at that time, that wouldn't have helped much either.

An abusive environment can have many faces: it can take the horrendous forms we hear a lot about, like rape, genital mutilation, forced marriages or child labour, alcoholic parents beating the hell out of their children and/or their spouse every day or literally threatening their lives. But it can also take the more sophisticated (and by that I mean not so easily perceptible) form of constant terror, exploitation and the occasional physical abuse that you never know when to expect, so you just learn to always do.

I am rising because everything that happened to me made me think that I am worthless, ugly, pitiful, ridiculous, deserving all the bad I get and deserving only that because I am a bad person; and that to be loved is something that you have to deserve. They made me learn that my only option was to try to destroy myself before they do. They made this my fundamental experience and my physical reality. And most importantly, I am rising because they also made me believe that this was normal. That to be beaten and humiliated and terrorised was the norm in child-raising. I am rising because if we talk about such experiences, more people outside the family might realise what is going on inside it, and realise it sooner. And hopefully, people inside families, too. I am rising because I believe that family can be about genuine and true love, about real belonging, about support and warmth and caring, and only about that. Without blame, fear and pain.

"No more excuses, no more abuses."

A közösségi média és a panasztétel találkozása

Ma testet öltött életemben az aktív uniós polgári szerepvállalás eddig mindössze szépen hangzó fogalma. Az Eur-Lex-en ugyanis a kétnyelvű megjelenítésnél az oldalakra tört doksiknál az oldalszámok mellett megjelent egy "Full text" gomb, amire rákattintva, voilá, egy oldalon látszik a szöveg, mint korábban. Éljen!! 

És hogy hol van ebben a polgári szerepvállalás? Nincsenek illúzióim, bizonyára nem csak rajtam múlt (jobb esetben feltételezek annyit a fejlesztőkről is, hogy idővel rájönnek, a többoldalas layout teljesen használhatatlan a kétnyelvű verzióknál), de az kétségtelen, hogy volt értelme még a legelején, halasztást nem tűrve kiakadni a Twitteren. Na meg használni a tageket. Az Eur-Lex-esek ugyanis visszaírtak, és megkértek, írjam le hivatalosan, mi a kínom, majd persze annak rendje és módja szerint meg is válaszolták, hogy jelen pillanatban megoldhatatlan az egyoldalas nézet, mert leterheli a rendszert, és akkor "mindenkinek" sokkal rosszabb lesz (gondoltam, hát ezt most máris meg tudom cáfolni, mert nekem pl. JOBB lesz), de hogy amúgy is csak a dokumentumok 10%-át érinti az oldaltörés, mert a többi rövidebb, viszont ha még bármi megjegyzésem lenne, állnak rendelkezésre. Akkor hirtelen csak annyi jutott eszembe, hogy csesszétek meg, de úgy gondoltam, ezt nem szükséges feltétlenül megosztanom velük. 

Még a múlt héten is szívtam rendesen, mert a fő referenciaszövegem éppen csak 6 oldalon bírt megjelenni kétnyelvű változatban, így aztán kénytelen voltam a jó kis pdf-fájlokban keresgélni, mintegy legalább kétszer annyi időt igénybe véve, mint normál esetben. Ma viszont, mit látnak szemeim - ott pislog szerényen a "Full text" gombocska az oldalszámok mellett. Ó, az élet apró örömei! Az hagyján, hogy úgy tűnik, végre elkövettem a Twitter-fiókom első értelmes felhasználását, de emellett szerepem volt abban, hogy a rendszer hülyeségével szembemenve megkönnyítettem (vagyis pontosabban visszakönnyítettem) a saját dolgomat. És persze nyilván még sok fordítóét. Ez különösen az elkövetkező munkák fényében igazán jó érzés. Még akkor is, ha valahol tudom, hogy az ésszerűség nagy valószínűség szerint mindenképpen győzedelmeskedett volna a hülyeség fölött. :-)