Katedra

Tegnap francián előjött a "je m'en fous" kifejezés, és G. elmagyarázta, hogy ez a "foutre" ige ragozott alakja, ebből ered pl. az a kifejezés is, hogy "je suis foutu(e)", vagyis kb. totál kész vagyok. Én meg halkan hozzátettem, hogy igen, meg a Va(s) te faire foutre (kb. = Go fuck yourself; magyarul még leírni sem igazán akaródzik :-)). Erre kiderült, hogy a többiek nem ismerik, sőt, G. sem (ezen meglepődtem, de úgy látszik, ő nagyon illedelmes körökben forog, amikor Franciaországban tartózkodik :-)). Úgyhogy fel kellett írnom a táblára.

Kiszaladtam, felemeltem a krétát, és elöntött valami hihetetlen nosztalgia. Igazából annyira, de annyira szerettem tanítani! Ennél hasznosabb dolgokat is. :-) Számomra kulcsinger ott állni és "dirigálni" :P, látni, hallgatni, ahogy óráról órára egyre többet tudnak a tanítványaim, a könyv illata, a képek, az olvasmányok, a szódolgozatok készítése, ááá, egyszerűen imádom. Ahogy a tanítványokkal folytatott beszélgetéseket is. Most, hogy belegondolok, jó pár barátság született ezekből az évekből, és már-már hajlamos vagyok elfelejteni, hogy egy-egy embert anno "órán" ismertem meg (csak a miheztartás végett: felnőttekről van szó :-)). Nem tudom, ebben az életben megengedhetem-e majd még valaha magamnak, hogy visszatérjek a tábla elé, de ez a tegnapi mindenesetre jó kis közjáték volt. 

Állásbörze

Mai párbeszéd:
I (HVG állásajánlatok között tallózva): Etikus hacker. Ez egy állás.
Én: O.o ... Etikus adócsaló nincs?

Szerdán

elmesélhetem francián az előző posztomat - franciául. A lelkesedésem és a véleményem mindenképp megvan, már csak a szükséges szókincset kellene birtokolnom.

Emancipáció és családon belüli erőszak

"Talán az anyáknak vissza kéne térniük a gyereknevelés mellé, szülni két-három vagy inkább négy-öt gyereket, és akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnék egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak" - Varga István, Fidesz

Ilyen és ehhez hasonló velős gondolatok láttak napvilágot vezető politikusainktól egy csokorba szedve. És akkor ne szitkozódjak, ahogy a torkomon kifér. Hát nem fogok. Ellenben továbbra is mérhetetlenül felháborít, hogy valaki, aki annyira sötét és korlátolt, hogy még csak fel sem fogja, mit mond ki, az ma emberekről döntéseket hozhat. Számolatlan ponton bicsaklik meg a logika ebben az egy mondatban, első pillantásra az alábbiak szúrják ki a szememet:

1. Köztudott, hogy családon belüli erőszak csak és kizárólag gyermektelen családokban történik. Soha, sehol nem hallottunk még olyanról, hogy aki a társát veri vagy terrorizálja, az veri vagy terrorizálja a gyerekét is, illetve fordítva. Továbbá olyanról sem, ahol mindkét szülő veri vagy terrorizálja a gyereket. 

2. Mindennek a rákfenéje az, hogy a nők nem hajlandók gyereket szülni, nevelni. Ezért nem lehet őket megbecsülni. Vagyis egy nő önmagáért, önmagában nem érdemel megbecsülést: ha nem szüli meg a kellő számú gyereket, szinte törvényszerű, hogy majd jól megalázzák, félelemben tartják, talán még el is agyabugyálják. De hát ha egyszer nem szült gyereket, mégis mire számított?

3. Tegyük fel, hogy akad olyan nő, akinek az az álma, hogy otthon maradjon a 4-5 gyerekével és nevelje őket - ilyen ugyanis biztosan létezik, hiszen sokfélék vagyunk, és ez így is van rendjén. Mégis ki az, aki ma ezt megteheti Magyarországon? A konkrétumok szintjén maradva ez ugyanis azt jelentené, hogy a férfinek 6-7 fős családot kellene egy fizetésből eltartani (plusz családi pótlék, de akkor is). Elhiszem, hogy van, aki megengedheti ezt magának, de arra pontos statisztikák nélkül is mérget veszek, hogy nem a nagy többség. Odáig már szinte el sem merészkedem, hogy mindennek nem csupán a nőkhöz van köze - a férfiakat sem kérdezi meg senki, hogy van-e kedvük a szülőgép mellett eltartógépet játszani.

4. Tegyük fel, hogy az előző forgatókönyv mindenki teljes megelégedésére megvalósítható, majd az anyuka a 4-5 gyermek megszülése után - egy másik, hasonlóan lényeglátó fideszes politikusi megjegyzéssel összhangban - úgy dönt, hogy most már jöhet az önmegvalósítás. Mondjuk, hogy egyetemet még végzett, tehát úgy 23-24 éves kora körül szülte az első gyerekét. 3-4-5 gyereknél is reális kb. 10 év otthonmaradással számolni, de 7-8 egészen biztosan összejön. Nos, az is köztudott, hogy a munkaerőpiacon kapkodnak a nulla munkatapasztalattal rendelkező - és nem csak hogy papíron tapasztalatlan, hanem konkrétan soha még nem dolgozó - 32-34 éves sokgyermekes anyukákért.

Csak hogy egyértelmű legyen, nem az a baj, hogy beszélünk a népességfogyásról, ez ugyanis valós probléma, és érthető, ha megpróbálnak valami megoldást találni rá. A gond ott van, hogy - a jelek szerint gondolkodással nem megerőltetve magukat - az érintett honatyák megmondják a tutit, ez így van, ez ezért van, és ezért mindenkinek ezt KELL tennie. Nem strukturális változásban gondolkodnak, hanem egyszerű választ adnak, ami éppen azért necces, mert a probléma viszont egyáltalán nem egyszerű. Beleszólnak a magánéletembe, sarokba állítanak, köteleznek, parancsolnak, egyszóval úgy bánnak a társadalom tagjaival - nőkkel és férfiakkal egyaránt, egyébként -, mint egy gyerekkel. Fekete és fehér. Nincsenek kompromisszumok, nincsenek árnyalatok, nincs stratégia, csak kinyilatkoztatások és instant megoldások.

Mindebben pedig az a legveszélyesebb, hogy keverik a szezont a fazonnal. Az mindig gyanús, ha valaki meg van győződve róla, hogy ő a végső és egyetemes igazság birtokosa, de az idézett kijelentések szerzőinél még egy giliszta is nagyobb pszichológiai intelligenciával rendelkezik. Összekutyulják az emancipációt, a népességfogyást és a családon belüli erőszakot - ami nyilvánvalóan súlyos következményekkel járhat. Merthogy a nőket, vagy ha úgy tetszik, akkor a nők önmegvalósítását teszik felelőssé a népességfogyásért, de nem csak azért, hanem egyenesen a családon belüli erőszakért is - retorikával olyan összefüggéseket teremtve jelenségek között, amelyek nem léteznek, ne adj' isten éppen a sugallttal ellentétes módon érvényesülnek (lásd önmegvalósítás és családon belüli erőszak). És nem fogják fel, hogy ez már önmagában erőszakos kommunikáció. Itt kezdődik a nők elleni erőszak (átfogóbb szinten pedig a bárki elleni erőszak). Merthogy az elhangzott mondat - számító gonoszság helyett szimpla korlátoltságot feltételezve a háttérben - óriási tévedés. A családon belüli erőszak okai ennél jóval összetettebbek, és ahogy idézett politikusaink közelítik meg, abban a formában annak semmi köze sincs ahhoz, ki hány gyereket vállal. Ellenben lehet köze hozzá, méghozzá akkor, ha önálló, felnőtt, független embereket belekényszerítenek olyan helyzetbe, amit nem akarnak, és amelyben tehetetlennek érzik magukat, ezért a frusztrációjukat - a legkisebb ellenállás elve szerint - azokon vezetik le, akik a legközelebb állnak hozzájuk. Hány ilyen esetet látunk, csak azért, mert becsúszik a gyerek, vagy mert amikor két ember rájön, hogy együtt nem működnek tovább, akkor az anyagi korlátok miatt nem tudnak emberi módon szétválni, hanem benne ragadnak egy mindenkit mérgező kapcsolatban. Fontos persze, hogy az erőszakhoz kell valaki, aki erőszakos személyiség, tehát nem törvényszerű, hogy rossz helyzetben kialakul a családon belüli erőszak. Csupán sokkal, sokkal nagyobb az esély rá, tekintve, hogy nagyon kevés a mentálisan maradéktalanul kiegyensúlyozott személy, és szélsőséges helyzetekben még azoknál is elszakadhat a cérna, akik egyébként viszonylag normálisak. A fenti fantasztikusan alaposan átgondolt kijelentés tehát önmagát cáfolja meg - minél több gyereke van ugyanis egy nőnek, annál kiszolgáltatottabb a helyzete, és annál jobban terrorizálható. Tehát ha a körülmények és az érintettek személyisége miatt létrejöhet az erőszakos családi környezet, azt akárhány gyerek szülésével sem lehet meggátolni, sőt. Az erőszak definíció szerint a másik fél elnyomásán alapul - a megoldást éppen ezért kizárólag az jelentheti, ha önmagukat megfelelően ismerő, megvalósító, független és lelkileg egészséges emberek saját, önálló elhatározásból alapítanak családot. Az elnyomás, az elfojtás, a kényszer erőszakot szül. Pun intended.

Hasonlóképpen - örök téma, de akkor ismét elmondom -, millió ezer oka lehet és van annak, ha egy nő nem szül rögtön 20 évesen 2-3, de inkább 4-5 gyereket, vagy esetleg sosem szül ennyit, esetleg egyet sem szül. SZEMÉLYES okok, amibe az államnak semmi beleszólása. Mert például nincs kitől, nincs kinek, nincsenek meg hozzá a körülmények, a nő (vagy ha már itt tartunk, a férfi) nincs felkészülve még a szülőszerepre, az érintett erőszakos családból jött és soha az életben nem kockáztatná meg, hogy hasonló élményeket kelljen átélnie, egyszerűen csak nem akar gyereket stb. stb. A testem és az életem felett én rendelkezem, az egyetlen ember, aki érdemben befolyásolhatja az ezzel kapcsolatos döntésemet, az a másik érintett, a párom, aki részt fog venni a gyermek nevelésében, senki más. Az erőszakos kommunikációhoz visszatérve - ez is az, társadalmi szinten. Azt közvetíteni, hogy az egyes ember elszámolással tartozik az államnak azzal, hány gyereket pottyant ki a nagy magyar haza megmentésére. Hát nem tartozik. Ellenben lehetne arról beszélni, hogyan ösztönözhetők gyermekvállalásra azok, akik ezt igazán szeretnék, hogyan segíthet nekik abban az állam, hogy megteremti az ehhez szükséges körülményeket. Arra mindig lehet hivatkozni, hogy ez csak kifogás, de felesleges, ugyanis ha valaki utánaszámol, be fogja látni, hogy Magyarországon nem egyértelmű ma még 2-3 gyereket sem vállalni, nemhogy 4-5-öt. Persze, ez nehezebb, mint ráfogni az egész jelenséget a nőkre. A nő maradjon a kályhánál, szüljön, neveljen, fogja be a száját. Nem azért, mert egy önmegvalósító nő nem képes egyidejűleg gyermeket is nevelni, hanem mert ez jóval bonyolultabb helyzetet teremt, ami a férfiaktól is áldozatot kíván, és mert nem feltétlenül lesz belőle egy alomnyi utód, hogy a magyar haza is jól járjon. Tehetetlen, lusta, vak és nem mellesleg önmagukat felsőbbrendűnek gondoló (ám valószínűleg kisebbségi komplexusokkal küzdő) férfiak örök fegyvere kikiáltani a nőket bűnbakká ebben a kérdésben. Mert szülni nem tudnak helyettünk. Kár, hogy éppen ilyenek ülnek a döntéshozói székekben. És kár, hogy még mindig nem tudják megérteni, attól, hogy mi tudunk, nem ebben merül ki minden érdemünk.

Pink stilettos

Kell. Az. A cipő. O.o :)

Mellesleg Catherine Deneuve ma Velencében van. Én nem. 

Azt hiszem, most egyéb érdekességről továbbra sem tudok beszámolni.