2011. november 29., kedd
2011. november 28., hétfő
Nem mondom,
hogy nem élvezem az ágyban fekvést és a henyélést (már amennyire eddig henyélhettem) de jó lenne már picit jobban lenni. Gyógyulni csak úgy poén, ha második nap az embernek már nincs láza, csak fekszik és csupa élvezetes dolgot csinál, úgymint tévézés, evés, alvás, facebook, blogírás, zenehallgatás és hasonlók. Mondjuk mióta ágynak estem, megnéztem négy kosztümös filmet, ezt a részét legalább kipipálhatom.
Most pedig hallgatok egy kis Nolwennt. Tudományosan bizonyított, hogy a hangjának terápiás hatása van, és bár biztos vagyok benne, hogy a kísérletben nem hörghurutos emberkék vettek részt, nyilván ilyen esetben is segíthet. :)
Most pedig hallgatok egy kis Nolwennt. Tudományosan bizonyított, hogy a hangjának terápiás hatása van, és bár biztos vagyok benne, hogy a kísérletben nem hörghurutos emberkék vettek részt, nyilván ilyen esetben is segíthet. :)
2011. november 26., szombat
2011. november 24., csütörtök
Metamorfózis
Valamelyik nap a facebook, felismerve, hogy nemsokára születésnapom lesz, oldalt a reklámok között megjelenítette ajánlatként Lakatos Márk "átalakítását", amit e jeles alkalomból kedvezményesen vehettem volna igénybe. Nem éltem a lehetőséggel, ellenben az eset elültette a bogarat a fülemben (vagyis inkább felébresztette a néhány hónapja ott alvó bogarat), hogy nem is lenne hülyeség egy ilyet kipróbálni.
Legfőképp azért, mert most még elképzelhető, hogy szuper ruhákkal, sminkkel, frizurával és kellő mennyiségű photoshoppal készülhetne rólam olyan fotó, amire büszke lennék, csak úgy, mert ma ez már nem csak a címlaplányok kiváltsága. Másrészt azért is izgatja a fantáziámat ez az egész, mert tudom, hogy hozzáértők olyasmit tudnának kihozni belőlem, amit én magam - ügyetlenségem, laikusságom és olyan praktikus korlátok okán, minthogy nem lehetek saját magam fodrásza - nem tudok. Valójában még kifesteni sem tudom magam rendesen, úgy istenigazából. Általában megmaradok a szemceruza-szempillaspirál-javítórúzs háromszögnél, szájra csak Body Shopos ajakápoló (nyami), aztán slussz. Mindennek felapplikálása naponta legalább 3,5 percet vesz igénybe, ha alapozót is teszek, akár 5 perces is lehet a művelet. És rájöttem, azért nem akarok rá több időt szánni, mert azzal sem érnék el jobb eredményt. A szemhéjfestéket nem is erőltetem, I. a sok-sok évi színpadi sminkelési tapasztalatával néha kezelésbe vesz, ha épp egyszer nem úgy készülünk pl. színházba, hogy már megint el vagyunk késve. De általában egyébként el vagyunk, így a legtöbbször ez a lépés kimarad.
Hajtéren sem jobb a helyzet, kaptam gyönyörű szép Remington sütővasat, képtelen vagyok vele megcsinálni a a saját hajamat. Az ujjaimat már kétszer leégettem vele, de a hajam még egyszer sem lett igazán olyan, amilyen az oktatóvideóban szereplő lányoké. Igaz, ott egy mesterfodrász ügyeskedik a fejükkel, tehát megint csak a külső segítség a titok nyitja. Persze elképzelhető, hogy ha gyakorolnék picit, jobban menne, de hát még éles helyzetben is alig tudom rászánni a szükséges időt. Marad tehát az a megoldás, hogy rábízom magam valaki(k)re, legalább egyszer, és külön programmá avatom az átalakulást, amit aztán jól le is dokumentáltatok, hogy meglegyen az utókor számára, lám, ilyen is voltam (vagy lehetnék). Egyáltalán, jó lenne csak úgy becsukni a szemem, és pár óra múltán észrevenni, hogy néhány jótündér széppé varázsolt. Vagy legalábbis kihozott belőlem olyasmit, amit én nem feltétlenül látok magamban. Mert a legjobb része a dolognak az átlényegülés - hogy a végeredmény bármi lehet, és éppen nem kell, hogy hasonlítson arra a képre, amit megszoktam magamról.
Egyébiránt viszont nem tudom, mibe kerül egy ilyen akció, de azért felírom a kívánságlistámra. Télapó, hallod? :)
Legfőképp azért, mert most még elképzelhető, hogy szuper ruhákkal, sminkkel, frizurával és kellő mennyiségű photoshoppal készülhetne rólam olyan fotó, amire büszke lennék, csak úgy, mert ma ez már nem csak a címlaplányok kiváltsága. Másrészt azért is izgatja a fantáziámat ez az egész, mert tudom, hogy hozzáértők olyasmit tudnának kihozni belőlem, amit én magam - ügyetlenségem, laikusságom és olyan praktikus korlátok okán, minthogy nem lehetek saját magam fodrásza - nem tudok. Valójában még kifesteni sem tudom magam rendesen, úgy istenigazából. Általában megmaradok a szemceruza-szempillaspirál-javítórúzs háromszögnél, szájra csak Body Shopos ajakápoló (nyami), aztán slussz. Mindennek felapplikálása naponta legalább 3,5 percet vesz igénybe, ha alapozót is teszek, akár 5 perces is lehet a művelet. És rájöttem, azért nem akarok rá több időt szánni, mert azzal sem érnék el jobb eredményt. A szemhéjfestéket nem is erőltetem, I. a sok-sok évi színpadi sminkelési tapasztalatával néha kezelésbe vesz, ha épp egyszer nem úgy készülünk pl. színházba, hogy már megint el vagyunk késve. De általában egyébként el vagyunk, így a legtöbbször ez a lépés kimarad.
Hajtéren sem jobb a helyzet, kaptam gyönyörű szép Remington sütővasat, képtelen vagyok vele megcsinálni a a saját hajamat. Az ujjaimat már kétszer leégettem vele, de a hajam még egyszer sem lett igazán olyan, amilyen az oktatóvideóban szereplő lányoké. Igaz, ott egy mesterfodrász ügyeskedik a fejükkel, tehát megint csak a külső segítség a titok nyitja. Persze elképzelhető, hogy ha gyakorolnék picit, jobban menne, de hát még éles helyzetben is alig tudom rászánni a szükséges időt. Marad tehát az a megoldás, hogy rábízom magam valaki(k)re, legalább egyszer, és külön programmá avatom az átalakulást, amit aztán jól le is dokumentáltatok, hogy meglegyen az utókor számára, lám, ilyen is voltam (vagy lehetnék). Egyáltalán, jó lenne csak úgy becsukni a szemem, és pár óra múltán észrevenni, hogy néhány jótündér széppé varázsolt. Vagy legalábbis kihozott belőlem olyasmit, amit én nem feltétlenül látok magamban. Mert a legjobb része a dolognak az átlényegülés - hogy a végeredmény bármi lehet, és éppen nem kell, hogy hasonlítson arra a képre, amit megszoktam magamról.
Egyébiránt viszont nem tudom, mibe kerül egy ilyen akció, de azért felírom a kívánságlistámra. Télapó, hallod? :)
2011. november 22., kedd
Haha,
a word csodás funkciójának köszönhetően sima kereséssel pillanatok alatt megtaláltam az előző posztba keresett idézetet tartalmazó fájlt, amiről már fogalmam sem volt, milyen formában létezik a gépemen (if at all). Aztán utólag látom, hogy a "questa notte" keresőkifejezésre találatként kiadta az egyik EP-s jegyzőkönyvet is, amiben eredeti nyelven szerepelnek a felszólalások. Hiába, minden út Belgiumba vezet. :-)
...
Ja, és egy kis nosztalgia. Csak mert ez is ma, sok-sok-sok-sok-sok éve.
"Questa notte il tempo è cambiato, da est è scezo il vento, in poche ore ha spazzato via tutte le nubi."
2011. november 18., péntek
Suis-je gentille?
A franciásoknak - lévén a csoport már a kezdetektől, azaz két éve együtt van - saját levelezőlistájuk van, amihez a minap engem is hozzáadtak, így az éterben is teljes jogú taggá váltam. :-) Visszaolvasgattam néhány üzenetet, hogy mégis mi az, amit érdemes a levlistán közölni a többiekkel, és nagy vidámságomra láttam, hogy az egyik csoporttag, aki az első órára betegség miatt nem tudott eljönni, hangot adott abbéli reményének, hogy "az új lány kedves lesz". No, majd hétfőn meginterjúvolom, meg van-e elégedve a kedvességemmel. :)
Most azon gondolkodom, hogy megosztom ezt a videót. Tegnap mutatták facebookon, és különösen tetszik benne, hogy a macaron fontos alapszókincsként szerepel. :)
Most azon gondolkodom, hogy megosztom ezt a videót. Tegnap mutatták facebookon, és különösen tetszik benne, hogy a macaron fontos alapszókincsként szerepel. :)
2011. november 14., hétfő
Státusszimbólum
Ez jutott eszembe valamelyik nap, amikor egyetlen 3 megállós oda-vissza villamosút során három ugyanolyan Fila-táskával találkoztam, mint ami az én vállamon átvetve is lógott, plusz egy másfajtát a villamos ablakából szúrtam ki valakin. Az utóbbi időben a Fila valamiért "ciki" lett. Az oka pedig az, hogy a Tesco hűségprogramjában több hónapon keresztül igen jutányos áron lehetett hozzájutni különféle darabokhoz, és hirtelen mindenkinek ilyen lett. Számomra megdöbbentő volt látni, hogy egy ilyen akcióval, ami valójában épp a márkát volna hivatott népszerűsíteni, egy viszonylag magas presztízsű brand tulajdonképpen elvágja maga alatt a fát. Legalábbis egy kis időre, és egy kicsit mindenképp. De miért is?
A Fila továbbra is az, ami eddig volt: jó minőségű és szerintem tetszetős cuccokat gyárt, amiket nem csillagászati, de azért "márkás" áron kínál. Jómagam például korábban épp az árfekvés miatt nem vásároltam Filát (sem), már ami a táskákat illeti (mert ugye egyéb sportfelszerelésre és sportruházatra nem igazán volt szükségem :)). Ebben az akcióban viszont bevallom, én is elcsábultam, nem utolsósorban azért, mert az oldaltáska, amit végül megvettem, praktikus, csinos, kellően uniszex, így feldíszítve az Eiffel-tornyos kulcstartómmal egészen a magam képére formáltam. És amikor már elkezdtem volna örülni, hogy végre van egy sportos jellegű táskám, amibe rengeteg minden belefér, mégsem elefánt nagyságú, amit mindenhez fel tudok venni (mert fekete), és ami sokáig bírni fogja velem a gyűrődést, arra leszek figyelmes, hogy akárhányszor felveszem, szembejön velem pár ugyanolyan, de ami még furcsább, hogy bizony ez zavar. De miért? És miért van az, hogy azért, mert így több ember jutott hozzá ezekhez a termékekhez, hirtelen megváltozik az egész márka közmegítélése - rossz irányban? Elképesztő, mennyire önkényes az öltözködés terén a "ciki" és a "menő" kategória kialakulása. Hogy az egyik minden racionális érvet nélkülözve átcsaphat a másikba, holott maga a termék mit sem változott. Érdekes, miért "gáz" és nem inkább érték az, hogy egy 13 éves kissrác ugyanúgy hordhat egy táskát, mint mondjuk a 20 éves lány, aki sportosan öltözködik, vagy én, aki rohangálok vele a városban - persze más-más összeállításban, másfajta kiegészítőkkel, és másféle (vagy épp semmilyenféle) díszítéssel.
A "Fila" egyik pillanatról a másikra jelenség lett, és bár azt szokták mondani, a felhang mindegy, a lényeg az, hogy beszéljenek az emberről, nem vagyok biztos benne, hogy ez egyértelműen jót tesz a márkának. Én a magam részéről éppen az ominózus villamosút után döntöttem el, hogy mostantól a saját értelmezésemet alkalmazom, és azért sem fog zavarni, ha szembetalálkozom vele máson. Elvégre a kulcsszó az önkényesség. A "ciki" éppolyan önkényes, mint elhatározni, hogy márpedig "nem ciki", akkor tehát elhatározom, és ez ilyen egyszerű.
A Tesco újabb akciójában Tefal-termékekért lehet pontot gyűjteni, és mivel épp össze kellene szednem némi hozományt :P, hát nem is jöhetett volna jobbkor ez a lehetőség. Valójában pont az indította el a fenti gondolatmenetet, hogy a nyakam teszem rá, bármennyi háziasszonynak lesz is Tefal serpenyője, azért senki sem fog kinézni, ha nálam is olyat lát. Hát nem érdekes, hogy működik a világ? Annyi biztosan megállapítható, hogy a főzőedénymárka nem számít státusszimbólumnak. Vagy lehet, hogy ahhoz más körökben kellene mozognom.:)
A Fila továbbra is az, ami eddig volt: jó minőségű és szerintem tetszetős cuccokat gyárt, amiket nem csillagászati, de azért "márkás" áron kínál. Jómagam például korábban épp az árfekvés miatt nem vásároltam Filát (sem), már ami a táskákat illeti (mert ugye egyéb sportfelszerelésre és sportruházatra nem igazán volt szükségem :)). Ebben az akcióban viszont bevallom, én is elcsábultam, nem utolsósorban azért, mert az oldaltáska, amit végül megvettem, praktikus, csinos, kellően uniszex, így feldíszítve az Eiffel-tornyos kulcstartómmal egészen a magam képére formáltam. És amikor már elkezdtem volna örülni, hogy végre van egy sportos jellegű táskám, amibe rengeteg minden belefér, mégsem elefánt nagyságú, amit mindenhez fel tudok venni (mert fekete), és ami sokáig bírni fogja velem a gyűrődést, arra leszek figyelmes, hogy akárhányszor felveszem, szembejön velem pár ugyanolyan, de ami még furcsább, hogy bizony ez zavar. De miért? És miért van az, hogy azért, mert így több ember jutott hozzá ezekhez a termékekhez, hirtelen megváltozik az egész márka közmegítélése - rossz irányban? Elképesztő, mennyire önkényes az öltözködés terén a "ciki" és a "menő" kategória kialakulása. Hogy az egyik minden racionális érvet nélkülözve átcsaphat a másikba, holott maga a termék mit sem változott. Érdekes, miért "gáz" és nem inkább érték az, hogy egy 13 éves kissrác ugyanúgy hordhat egy táskát, mint mondjuk a 20 éves lány, aki sportosan öltözködik, vagy én, aki rohangálok vele a városban - persze más-más összeállításban, másfajta kiegészítőkkel, és másféle (vagy épp semmilyenféle) díszítéssel.
A "Fila" egyik pillanatról a másikra jelenség lett, és bár azt szokták mondani, a felhang mindegy, a lényeg az, hogy beszéljenek az emberről, nem vagyok biztos benne, hogy ez egyértelműen jót tesz a márkának. Én a magam részéről éppen az ominózus villamosút után döntöttem el, hogy mostantól a saját értelmezésemet alkalmazom, és azért sem fog zavarni, ha szembetalálkozom vele máson. Elvégre a kulcsszó az önkényesség. A "ciki" éppolyan önkényes, mint elhatározni, hogy márpedig "nem ciki", akkor tehát elhatározom, és ez ilyen egyszerű.
A Tesco újabb akciójában Tefal-termékekért lehet pontot gyűjteni, és mivel épp össze kellene szednem némi hozományt :P, hát nem is jöhetett volna jobbkor ez a lehetőség. Valójában pont az indította el a fenti gondolatmenetet, hogy a nyakam teszem rá, bármennyi háziasszonynak lesz is Tefal serpenyője, azért senki sem fog kinézni, ha nálam is olyat lát. Hát nem érdekes, hogy működik a világ? Annyi biztosan megállapítható, hogy a főzőedénymárka nem számít státusszimbólumnak. Vagy lehet, hogy ahhoz más körökben kellene mozognom.:)
2011. november 11., péntek
11/11/11
Még jó, hogy van facebook, így legalább értesülök róla, milyen jeles nap ez a mai. Mindenki azt kérdezi, mivel ünnepeljük meg ezt a soha vissza nem térő (akarom mondani kizárólag száz év múlva visszatérő) alkalmat. Az, hogy nem dolgoztam, és vettem egy Bruno Banani táskát 40%-os áron, meg egy szürke gyapjú franciasapit és szintén szürke gyapjú miniszoknyát, ünneplésnek számít? Azt hiszem, az első tétel mindenképp. :)
Nem terveztem el előre, de spontán úgy döntöttem, kimozdulok, és épp belefutottam a Joy vásárlási lázba. Ha már pedig így történt, bóklásztam kicsit, és nagy örömömre találtam végre lila - sötét, padlizsánlila - színű táskát, amit olyan régóta keresek. Csinos, nincs teleütve szegecsekkel, meg teleszórva csillámmal, elég nagy, de nem túlságosan, és legfőbb előnye, hogy félár mínusz 20%-ért jutottam hozzá. Ez egyébként csak azért fontos, mert nem tudom, ki hogy van vele, de nálam a 11 ezer forint egy táskáért még mindig messze túlmegy a lélektani határon. A mai viszont igazi rátalálás volt, úgyhogy nagy mázli, hogy a fentiek az anyagi lehetőségeimre is gondoltak. :D
Nem terveztem el előre, de spontán úgy döntöttem, kimozdulok, és épp belefutottam a Joy vásárlási lázba. Ha már pedig így történt, bóklásztam kicsit, és nagy örömömre találtam végre lila - sötét, padlizsánlila - színű táskát, amit olyan régóta keresek. Csinos, nincs teleütve szegecsekkel, meg teleszórva csillámmal, elég nagy, de nem túlságosan, és legfőbb előnye, hogy félár mínusz 20%-ért jutottam hozzá. Ez egyébként csak azért fontos, mert nem tudom, ki hogy van vele, de nálam a 11 ezer forint egy táskáért még mindig messze túlmegy a lélektani határon. A mai viszont igazi rátalálás volt, úgyhogy nagy mázli, hogy a fentiek az anyagi lehetőségeimre is gondoltak. :D
Egyébként visszatérve az elejére, tényleg van, aki bármit másképp csinál ma a dátum miatt? Elvben tudom, hogy különleges ez a nap, mégsem érzek semmit. Vajon kellene? Az például eszembe sem jutott, hogy lesz egy olyan pillanat, amikor az óra 11 óra 11 perc 11 másodpercet mutat... Egyelőre talán inkább csak örülök, hogy szabaddá tettem magamnak ezt a rendkívüli napot.
2011. november 5., szombat
Cukorból van
Ez a videó kétségtelenül, méghozzá rengetegből. Bámulatos, mire képes az emberi kreativitás, na meg a türelem. :) Kina Grannis dalához majd' két évig készítették stop-motion technikával a klipet, 288 ezer "jelly bean" cukorka felhasználásával. A jelly bean art ma - mint megtudtam - már fogalom, művészi vénával (és feltehetőleg birkatürelemmel) megáldott alkotók készítenek mindenféle képeket cukorkából. A neten a legtöbb találat portré, ami mögött nem tudom, van-e valami művészi megfontolás, mindenesetre ezek az igazán látványos művek.
A videóhoz készült werkfilm is, két év alatt minden bizonnyal bőséges anyag gyűlt össze hozzá. Érdemes azt is megnézni, majd az ismeretek birtokában visszanézni a klipet. Egyszerűen zseniális, az eredmény legalább annyira, mint az ötletek, amelyekkel megvalósították. Ami még a cukorkarakosgatásnál is jobban lenyűgözött, az az, hogy az énekesnő is valóban része volt a stop-motionnek, vagyis a szájmozgása is cca. 2300 képkockából áll össze. Ha belegondolok, hogy egyesek még folyamatos videón sem tudnak normálisan tátogni, csak azt mondhatom, chapeau. Még jó, hogy nem abban a korban van, amikor másfél év alatt sokat változik, mert ha azt vesszük, hogy két adott képkocka "felvétele" között több hónap is eltelhetett, itt aztán minden filmnél fontosabb volt a continuity. :-)
A videóhoz készült werkfilm is, két év alatt minden bizonnyal bőséges anyag gyűlt össze hozzá. Érdemes azt is megnézni, majd az ismeretek birtokában visszanézni a klipet. Egyszerűen zseniális, az eredmény legalább annyira, mint az ötletek, amelyekkel megvalósították. Ami még a cukorkarakosgatásnál is jobban lenyűgözött, az az, hogy az énekesnő is valóban része volt a stop-motionnek, vagyis a szájmozgása is cca. 2300 képkockából áll össze. Ha belegondolok, hogy egyesek még folyamatos videón sem tudnak normálisan tátogni, csak azt mondhatom, chapeau. Még jó, hogy nem abban a korban van, amikor másfél év alatt sokat változik, mert ha azt vesszük, hogy két adott képkocka "felvétele" között több hónap is eltelhetett, itt aztán minden filmnél fontosabb volt a continuity. :-)
2011. november 4., péntek
Oui, je parle...
És végre! Öt éve készülök erre, most bekövetkezett: francia tanfolyamra járok. :-) Pontosabban szólva bekönyörögtem magam egy B2-es szintű csoportba, és bár a tanár azt mondta, haladjak inkább át a pénteki nyelvvizsga-előkészítőbe, sikerült meggyőznöm, hogy bőven van még mit tanulnom, és ne kényszerítsen rá, hogy tesztekért otthagyjam a gyönyörű tankönyvemet. Merthogy pont ez hiányzott nekem mindig: szépséges, színes-szagos tankönyv, konkrét, kézzelfogható, leírt francia szavakkal. Szinte fizikailag éreztem, hogy a röpke másfél óra alatt élettel telnek meg a fejemben a native language environmentben magamra szedett kvázitudás halovány foltjai. Mint amikor elkezdjük besatírozni feketével a gyertyával rajzolt képet, és hirtelen körvonalazódik, amit a fehér papíron eddig csak sejteni lehetett.
Nem tudom, más hogy van vele, de nekem kell ez a megerősítés. Olyan, mintha most építeném a jó kis betonalapot a csilli-villi tető alá. Ilyen a franciatudásom. Fake. (Annyira, hogy még ez is angolul jön belőlem.) Nagy a füstje, szépen szól, amikor ki tudok nyögni valamit, első pillantásra tökéletesnek tűnik. Csak ha kicsit közelebbről megvizsgáljuk, akkor jövünk rá, hogy egy hámozott lufi az egész. Folyékonyan használok - több esetben helytelenül - ötszáz szót, miközben olyan alapvető hibákat követek el, amilyeneket angolból már általánosban is szégyelltem volna. Mert azt a nyelvet megtanultam. A franciát nem. Az csak rám ragadt, és a ragadás nem elég. Most megpróbálom szépen aládúcolni ezt az egészet - és roppantmód élvezem! :) Hiányzott már a tanulás, és itt most van mit elsajátítani. Amikor nyáron segítettem I.-nek az A2.1-es tanfolyamra tanulni, és egy csomó dolog megvilágosodott bennem, azt jelzésértékűnek vettem, hogy nem kell attól tartanom, túl sokat tudok. Ráadásul ez a heti kétszer másfél óra szent, és csak az enyém. Semmi sem jöhet közbe, legkevésbé munka - a járulékos előnyök egyike. :) Egyedül azt sajnálom, hogy nem intenzívebb a tanfolyam, de állítólag mindig negyed órával többet maradunk, tehát alkalmanként ennyivel meghosszabbodnak az élvezetek. :)
Heten vagyunk, két fiú, öt lány, és mindenki nagyon aranyosnak tűnik, ráadásul a tanárnő is irtó jó fej, úgyhogy mi is kellene még? Ja, igen, egy jó könyv. Az megvan. Átlapozva Cath-ot nem találtam benne, de Nathalie már befigyelt egy újság címlapján, meg van szó Liege-ről is legalább kétszer, úgyhogy azt kell mondanom, eltalálták az igényeimet. Sőt, még a Cath-os kijelentésem sem igaz, ugyanis Alain Souchon-ról írtak egy rövidke életrajzot, és példaként épp az "Allo maman bobo" c. dalát említik, amit egyszer Cath-tal énekelt a televízióban. Arról nem is beszélve, hogy a munkafüzetet még nem nyálaztam végig, elképzelhető, hogy rábukkanok még releváns információmorzsákra. Most megyek, és olvasok egy kis Jacques Prévert-verset.
Ilyenkor mindig az fordul meg a fejemben, hogy van, aki nem szeret nyelvet tanulni. Az meg hogy lehet???
Nem tudom, más hogy van vele, de nekem kell ez a megerősítés. Olyan, mintha most építeném a jó kis betonalapot a csilli-villi tető alá. Ilyen a franciatudásom. Fake. (Annyira, hogy még ez is angolul jön belőlem.) Nagy a füstje, szépen szól, amikor ki tudok nyögni valamit, első pillantásra tökéletesnek tűnik. Csak ha kicsit közelebbről megvizsgáljuk, akkor jövünk rá, hogy egy hámozott lufi az egész. Folyékonyan használok - több esetben helytelenül - ötszáz szót, miközben olyan alapvető hibákat követek el, amilyeneket angolból már általánosban is szégyelltem volna. Mert azt a nyelvet megtanultam. A franciát nem. Az csak rám ragadt, és a ragadás nem elég. Most megpróbálom szépen aládúcolni ezt az egészet - és roppantmód élvezem! :) Hiányzott már a tanulás, és itt most van mit elsajátítani. Amikor nyáron segítettem I.-nek az A2.1-es tanfolyamra tanulni, és egy csomó dolog megvilágosodott bennem, azt jelzésértékűnek vettem, hogy nem kell attól tartanom, túl sokat tudok. Ráadásul ez a heti kétszer másfél óra szent, és csak az enyém. Semmi sem jöhet közbe, legkevésbé munka - a járulékos előnyök egyike. :) Egyedül azt sajnálom, hogy nem intenzívebb a tanfolyam, de állítólag mindig negyed órával többet maradunk, tehát alkalmanként ennyivel meghosszabbodnak az élvezetek. :)
Heten vagyunk, két fiú, öt lány, és mindenki nagyon aranyosnak tűnik, ráadásul a tanárnő is irtó jó fej, úgyhogy mi is kellene még? Ja, igen, egy jó könyv. Az megvan. Átlapozva Cath-ot nem találtam benne, de Nathalie már befigyelt egy újság címlapján, meg van szó Liege-ről is legalább kétszer, úgyhogy azt kell mondanom, eltalálták az igényeimet. Sőt, még a Cath-os kijelentésem sem igaz, ugyanis Alain Souchon-ról írtak egy rövidke életrajzot, és példaként épp az "Allo maman bobo" c. dalát említik, amit egyszer Cath-tal énekelt a televízióban. Arról nem is beszélve, hogy a munkafüzetet még nem nyálaztam végig, elképzelhető, hogy rábukkanok még releváns információmorzsákra. Most megyek, és olvasok egy kis Jacques Prévert-verset.
Ilyenkor mindig az fordul meg a fejemben, hogy van, aki nem szeret nyelvet tanulni. Az meg hogy lehet???
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)