Most írjam le megint,

hogy a munka miatt nem volt időm írni, és nem is történt velem semmi? Hát asszem, ez nem éri meg a rá elvesztegetett virtuális papírt.

Vegyes felvágott

Már megint annyira zajlanak az események, hogy levegőt venni is alig tudok, nem még írni róluk. Hazatérésem után 9 nap alatt abszolváltam 63 ezer szót, majd a tizedik napon még 12 ezer szónyi tételes lektorálást, ami 12 óráig tartott, és ezután jött az, hogy megtudtam, a csütörtöki Lohengrin-előadás délután 4-től negyed 11-ig fog tartani, mindeközben pedig el kellett kezdeni kipakolni az egész lakást. Mert persze már megint nem mi költözünk, de mi költöztetünk, ráadásul ennek örömére félnomád állapotok álltak be itthon (kongó szobák, asztalhiány, ágyhiány, szekrényhiány, viszont jóóóóó nagy tér, és rengeteg kiló feltakarított por). Mindegy, tökéletes az a matrac, még jó, hogy nyár van, télre csak sikerül beszerezni egy rendes, négylábú ágyikót. Szerencse, hogy Z.-vel a korábbi Ikeás akciók nyomán már annyira jó szerelőpárost alkotunk, hogy a darabokban álló íróasztalomat hipp-hopp összeraktuk, így legalább azzal most nincs gond, mert rá valóban szükségem is van. Najó, igazándiból Z. szerelt, én néztem, és volt még egy kis segítségünk is: :-)

Guszti, az ezermester

Ha minden jól megy, nagy átalakulások várhatók a lakásban, és szeretnék majd előtte-utána posztot, ha már aktuális lesz. Néhány kegyetlen előtte kép már el is készült. :P Egyelőre az a terv, hogy jobb híján néhány tescós dobozt teszek meg szekrénynek, hogy elérhető formában tudjam tárolni a ruháimat.

A Lohengrint különben nagyon élveztem, eltekintve attól, hogy a több hetes nemalvás miatt az első két felvonás alatt konkrétan le-lecsukódott a szemem, és ásítoztam folyamatosan. Egyszer még egy olyan kontrollálatlan rúgást is produkáltam, ami akkor fordul elő, amikor elbóbiskol az ember. :D De ez tényleg nem Wagnert minősíti, nagyon tetszett az opera, és még azt is megtudtam, hogy a Hattyúk tava legismertebb dallama alapvetően a Lohengrinből származik, csak Csajkovszkij tovább szőtte. Így kicsit frusztráló volt, hogy akárhányszor elkezdődött, nem fejeződött be (már legalábbis nem az általam ismert formában :)), de ez volt az egyetlen negatívum, amit el tudok róla mondani. Illetve az időzítés elég rosszkor jött, ha tudom előre, hogy hétköznap délután 4 és 11 között lefoglal ez a program, tuti nem veszem meg a jegyet, de persze szükség törvényt bont alapon megoldottam a helyzetet, csak az alvásidőm átlaga romlott tovább - már számolatlanadik alkalommal.

Ma viszont nem voltam hajlandó semmi kötelezőt csinálni, este még a Love in the Afternoont is megnéztem Audrey Hepburnnel, ami külön jól esett, tekintve, hogy legalább egy hónapja egy árva filmet sem láttam. Ráadásul ez a mozi eszméletlen jó, vicces és romantikus, mindezzel együtt azonban rettentő intelligens is, főleg a párbeszédek, azok zseniálisak! Nem is beszélve a három főszereplő (Audrey, Gary Cooper és a fantasztikus Maurice Chevalier) elképesztő alakításáról. Kellett ez most a kis lelkecskémnek, megnevettetett, meghatott, feltöltött, egyszóval pont tökéletes volt. :)

Egyébként pedig, ha még nem mondtam volna, úúúútálom, amikor az emberek készpénznek vesznek, készpénznek veszik, hogy bármikor ugrom és megoldom minden felmerült problémájukat, mondjuk csak azért, mert nem munkahelyen dolgozom kötött munkaidőben. Ráadásul anélkül, hogy erre előre megkérnének, és esetleg megkérdeznék, belefér-e az most nekem, hogy megint én vegyem a nyakamba a problémát. Ami, by the way, nem az én problémám, csak az érintettek önmaguktól még minimális kompromisszumra sem hajlandók, holott elvben tisztában vannak vele, hogy a saját életemre is nehezen találok időt. És persze még én érzem szarul magam, hogy nem próbálok megint csapot-papot otthagyva, a saját életemet háttérbe szorítva mindent elintézni helyettük, de nem fogom hagyni, hogy ez eluralkodjon rajtam, mert igenis jogom van nemet mondani. Punktum.

És mivel ebben az írásban szinte szempont, hogy az egyes bekezdések között semmiféle összefüggés ne legyen, elmondom, hogy ma mindent összevetve talán egy egész percig tartottam a karomban egy határtalanul cuki babát, illetve az ölemben üldögélt, és azt hiszem, ettől semmi maradandó károsodást nem szenvedett, sőt, talán még jól is érezte magát. Nagyon, nagyon furi érzés volt, de persze mindenképpen pozitív. A cukorfalat úriember előnyére vált, hogy nem az enyém, ez igaz, és továbbra is ámulattal tekintek azokra, akiknek ez az érzés természetes, de valahol el kell kezdeni.

Most pedig megyek, és eszkábálok magamnak két dobozból átmeneti ruhásszekrényt. :-)