Hamis barátok

Így hívják azokat a szavakat, amelyek két különböző nyelvben alakilag vagy tükörfordításban megegyeznek, mégsem ugyanazt jelentik, használatuk pedig nem kevés derültséget tud okozni az érintettek számára. Vagy éppen fejfájást, mint ezúttal gyanítom, a francia elnöknek, aki több értelemben is egy hamis "barát(ság(osság))" áldozatául esett.

Francois Hollande levélben gratulált Obama elnök újraválasztásához. Ezzel önmagában nem is volt semmi gond, de valószínűleg nagy lelkesedés fűtötte, hogy valami személyessel is kiegészítse az előregépelt (egyébként franciául írt) levelet, ezért kézírással kanyarított közvetlenebb megszólítást és - angol nyelvű - elköszönést a megfelelő helyekre. 

A levelet természetesen azonnal felkapta a francia sajtó, ugyanis Hollande a franciául nem tudók számára elsőre teljesen érthetetlen "friendly" kifejezéssel búcsúzott az (újdon is sült) amerikai elnöktől. Rögtön értelmet nyer azonban a tévedés, ha rájövünk (vagy megmondják nekünk :)), hogy a francia "amicalement" szót próbálta ily módon átültetni angolra. A két szó egyébként még csak nem is azonos jelentésű, mivel a "barátságos" franciául az amical(e), az amicalement angolul inkább "in a friendly way" lehetne, a valós jelentése pedig kb. "Baráti üdvözlettel". A lényeg tehát az, hogy míg a francia levelekben ez bevett elköszönési forma, az angolban nem létezik, megfelelője inkább a Yours sincerely vagy esetleg a Kind regards/Best regards. Azt - sok franciától eltérően - nem hinném, hogy diplomáciai incidensként vagy egész Franciaország lejáratásaként kellene felfogni az esetet (persze én könnyen beszélek, francia ajkúként biztosan másképp érezném), viszont elkerülhetetlenül megfogalmazódik a fejemben, ami hasonló, többnyire kisebb horderejű és kevesebb nyilvánosságot kapó ügyeknél is mindig: egyetlen olyan ember sem volt Hollande elnök úr közelében a levél aláírásakor, akitől egy ilyen alapvető szófordulatot illetően tanácsot kérhetett volna? 

Persze, értem én, bármi előfordulhat, lehet, hogy már indult volna az Elysée-ből a postásfiú, és még rá kellett sózni ezt a levelet, hiszen ilyen jelentős esemény azonnali gratulációt kíván, egyszerű halandóként mégis azt gondolnám, hogy felelős pozícióban nem ennyire óvatlan az ember. Nyilván az is elképzelhető, hogy meggyőződésből írta az említetteket, bár talán ez a rosszabbik eset. Nem azért, mert egy elnöktől elvárható ilyen szintű angol nyelvtudás, természetesen még nyelvtanárként és fordítóként sem gondolom, hogy ez követelmény lenne. Ellenben az igen, hogy tisztában legyen a saját hiányosságaival, vagy legalább a tévedés lehetőségével. Ha ugyanis nincs, egy könnyen mémmé váló üdvözlő levélnél még sokkal kínosabb helyzetekkel is szembe kellhet néznie, azt pedig aztán már nem biztos, hogy csak a büszkesége sínyli meg.