Amikor egy jóképű ÉS szimpatikus pasi...

látványosan a próbafülkén kívül próbálgatja a pulcsikat (oké, tényleg mind foglalt volt), és megkérdezi tőled, hogy szerinted melyik a jobb, az L-es, vagy az XL-es-e, mert ugye az L-es jobban passzol (és ezt heves bólogatással megerősíted), de hát gyapjú, és az mindig összemegy, majd miután felszabadul a próbafülke, beenged, hogy csak nyugodtan - ő itt elvan, és amúgy strandra is jár -, de amikor kijössz, még mindig ott van, és közli, hogy igazából nem azóta vár itt, csak már kétszer felvette mindkettőt, mert nem tud dönteni, akkor mi az úristent kell csinááááááááálniiiiiiiiii?? Ááááááááááááááááááá!!!

Lankadatlan éberség!

Nos, igen, ahogyan azt Rémszem Mordon professzortól már megtanulhattam volna, ez bizony jól jöhet, pláne akkor, amikor tudom, hogy versenyt fogok futni az idővel.

Voltam oly dőre, és elkövettem azt a hibát, hogy nem frissítettem a böngészőmet 9:59-től folyamatosan. Így a 10:00-kor megnyíló jegyfoglalás keretében 10:00-kor már nem tudták feldolgozni a leadott rendelésemet, majd még kétszeri próbálkozás után végül 10:02-kor a "Sold out" felirat díszelgett a Berlinale honlapján a jövő keddi Vaslady-vetítés mellett. Mondanám, hogy legközelebb, de legjobb számításaim szerint a tiszteletbeli Arany Medve Merylnek is csak egyszer jár ebben az életben, és azt most már kétségtelenül idén fogja megkapni.

Hát, így jártam. Marad a "vörös szőnyeg", ha lesz olyan.

Egyébként meg van egy szabad délutánom-estém Berlinben, Valentin-napon. Valaki?

Bukdácsolás

Találó ez a Tumblr név. "The easiest way to blog", my ass... Komolyan, nem tartom magam teljesen műszaki analfabétának, és talán nem túl nagy elvárás, hogy ha a regisztrációhoz 3 szót kell megadni, akkor ne merüljenek fel rögvest a fiók létrehozása után hatalmas és (egyelőre) megoldhatatlan kérdőjelek. Hát de nem. A blogom címe nemes egyszerűséggel "Untitled", és SEHOL nem tudom megváltoztatni. Nem mellesleg a megadott nevem nem úgy szerepel az URL-ben, mint a többi tumblr-ezőé (vagy hogy toldalékoljam ezt), tehát a név nem maga a cím, hanem csak egy perjellel elválasztott aloldal. Fogggalmam sincs, mit lehetne tenni az ügy érdekében, de most igenis felmentem magam, mert konkrétan három szót kellett beírnom, tehát semmit nem nyomhattam félre. De a vérnyomásom már így is az egekbe szökött. Köszönöm a kiváló felhasználói élményt, kedves Tumblr. (Mellesleg ha BÁRKI olvassa ezt, és tudja a megoldást, plíííz, árulja el.)

Megállapítom,

hogy nagy hülyeség lefekvés előtt benyomni egy fél grillcsirkét, még akkor is, ha az ember lánya úgy érzi, egy fél ökröt is meg tudna enni. Mert nem tud. Mint kiderült, még egy fél grillcsirkét sem. Hetek óta először aludhattam volna ki magam, de csak fetrengtem, és még most is rosszul vagyok. Éljen az újabb zombinap és a lékúra. :S

Valaki elmondaná,

hová lett tegnap óta a legutolsó bejegyzésem? Szőrén-szálán eltűnt. O.o De most komolyan...

Ki mondhatja el magáról,

hogy a szálloda hátsó bejáratánál ácsorogva mindössze egyetlen kőépület választotta el Catherine Deneuve-től, aki a főbejáraton át libbent be a hotelbe?

Hát ketten már biztosan vagyunk. O.o

Labor

Kivételesen nem a nyelvi, hanem a hagyományos vérvételi. Harmadik napja 6:40-es kelés. Úgy érzem, végem van. Az csak hagyján, hogy három napja heroikus módon beparancsolom magam az ágyba 11 és éjfél között, de még ez sem sokat segít. Mindezt azért, hogy a munka mellett még az egészségügy minden zegét-zugát is megjárhassam. Na, tegnap volt rá lehetőségem.

Pedig csak egy laborvizsgálat lett volna. Najó, kettő, amiért természetesen két külön helyre kell menni, de arra nem számítottam, hogy végül mindkettő közel kútba esik. Ahogyan az a nagykönyvben meg van írva, éppen aznap, amikor én megyek (annyira nem járok sűrűn), és éppen akkor, amikor a dolog nem tűr halasztást (máskor azért nem ilyen sürgős az ügy), na, akkor kimúlik a teljes rendelőintézet számítógépes rendszere, kezdve a laboréval. Már amikor 3/4 8-kor megérkeztem, akkor is feltűnően nagy volt a tömeg, de gondoltam, csak épp kifogtam a napot, majd leapad. Hát, a gondolat első része bejött, a második nem. Három órán keresztül hitegettek azzal, hogy egyszercsak megjavul a rendszer, akinek nagyon sürgős, várjon, mindenképpen "megszúrjuk". Hát persze, maradok, mit nekem nemevés-nemivás, három napig is kibírnám, ha arról lenne szó. Mentségükre legyen mondva, fél 10-kor 10 percre valóban beindult a rendszer, így legalább a mellettem ülő, 1-es sorszámot viselő néni bejutott, ő ugyanis már negyed 7 óta ott várt (én a 92. voltam). Végül 11-kor annyiban módosították a történetet, hogy igazából fogalmuk sincs, mikor lesz rendszer, ne várjunk feleslegesen. Ja, kösz szépen. Eddig azt mondták, nem várunk feleslegesen.

Érdekes megfigyelni egyébként, milyen kis kommuna alakul a várakozókból, és három óra a laborban egyfajta szociológiai tanulmánynak sem utolsó. Ott a jófej kismama, aki vsz. fiatalabb nálam, de erre most nem gondolok, mert hát jófej. Aztán a tényleg beteg idős néni, aki türelmesen vár és nézelődik, akin úgy segítene az ember, és örül neki, hogy legalább ő elkapta a fél tízes álrendszerelindulást. Tipikus a másikfajta idős néni, aki végig talpon van és kerepel, le sem lehet csapni. Tuti egészségesebb, mint én, és kábé fogalmam sincs, mit keres vérvételen, hiszen látszólag kutya baja. És persze megjelennek a zúgolódók is, egyen-ketten alsó középmezőnyös IQ-ról tanúbizonyságot téve olyan dühös megjegyzéseket eresztenek el, mint "számítógép nélkül már nem megy semmi?!!", meg hogy tudniillik azért nem tudják megoldani a bentiek manuálisan a vérvételt, "mert hozzászoktak a számítógéphez, és a "rendes" (!) munka, az már nekik smafu". Ezeken azért jókat mosolyogtam, bár valóban megdöbbentő, hogy ilyenkor egyszerűen nem lehet visszaállni "kézi vezérlésre". Ez már nem opció. Amúgy ha működik a rendszer, akkor tényleg nagyon gyors és hatékony, de ez tegnap ugye nem sokat számított.

Mire persze ezek után átértem a második helyre, és kiderült, hogy drága E. doktor úr nem írt BNO-kódot a beutalójára, azért tehát vissza kellene mennem a klinikára, már kifutottam az ottani vérvételi időből is. Így az egészből az lett, hogy egy kisebb vagyonom bánta a magánlabort, de legalább meglesz minden időben, ma reggel pedig visszalátogattam a kerületi laborba, ahol - csók az informatikusoknak - minden ment flottul, és sikerült az, ami tegnap nem.

Csak már alig állok a lábamon. Közben viszont elolvastam jó sokat az Orlandóból (tetszetős, de hát persze Woolf, nem is vártam mást), ami jó, mert olvasni mostanában csak holtidőben tudok (lásd: várakozás a laborban). Most meg munka ezerrel, aztán holnap tovább az egészségügy szentélyében.