Valamelyik nap a facebook, felismerve, hogy nemsokára születésnapom lesz, oldalt a reklámok között megjelenítette ajánlatként Lakatos Márk "átalakítását", amit e jeles alkalomból kedvezményesen vehettem volna igénybe. Nem éltem a lehetőséggel, ellenben az eset elültette a bogarat a fülemben (vagyis inkább felébresztette a néhány hónapja ott alvó bogarat), hogy nem is lenne hülyeség egy ilyet kipróbálni.
Legfőképp azért, mert most még elképzelhető, hogy szuper ruhákkal, sminkkel, frizurával és kellő mennyiségű photoshoppal készülhetne rólam olyan fotó, amire büszke lennék, csak úgy, mert ma ez már nem csak a címlaplányok kiváltsága. Másrészt azért is izgatja a fantáziámat ez az egész, mert tudom, hogy hozzáértők olyasmit tudnának kihozni belőlem, amit én magam - ügyetlenségem, laikusságom és olyan praktikus korlátok okán, minthogy nem lehetek saját magam fodrásza - nem tudok. Valójában még kifesteni sem tudom magam rendesen, úgy istenigazából. Általában megmaradok a szemceruza-szempillaspirál-javítórúzs háromszögnél, szájra csak Body Shopos ajakápoló (nyami), aztán slussz. Mindennek felapplikálása naponta legalább 3,5 percet vesz igénybe, ha alapozót is teszek, akár 5 perces is lehet a művelet. És rájöttem, azért nem akarok rá több időt szánni, mert azzal sem érnék el jobb eredményt. A szemhéjfestéket nem is erőltetem, I. a sok-sok évi színpadi sminkelési tapasztalatával néha kezelésbe vesz, ha épp egyszer nem úgy készülünk pl. színházba, hogy már megint el vagyunk késve. De általában egyébként el vagyunk, így a legtöbbször ez a lépés kimarad.
Hajtéren sem jobb a helyzet, kaptam gyönyörű szép Remington sütővasat, képtelen vagyok vele megcsinálni a a saját hajamat. Az ujjaimat már kétszer leégettem vele, de a hajam még egyszer sem lett igazán olyan, amilyen az oktatóvideóban szereplő lányoké. Igaz, ott egy mesterfodrász ügyeskedik a fejükkel, tehát megint csak a külső segítség a titok nyitja. Persze elképzelhető, hogy ha gyakorolnék picit, jobban menne, de hát még éles helyzetben is alig tudom rászánni a szükséges időt. Marad tehát az a megoldás, hogy rábízom magam valaki(k)re, legalább egyszer, és külön programmá avatom az átalakulást, amit aztán jól le is dokumentáltatok, hogy meglegyen az utókor számára, lám, ilyen is voltam (vagy lehetnék). Egyáltalán, jó lenne csak úgy becsukni a szemem, és pár óra múltán észrevenni, hogy néhány jótündér széppé varázsolt. Vagy legalábbis kihozott belőlem olyasmit, amit én nem feltétlenül látok magamban. Mert a legjobb része a dolognak az átlényegülés - hogy a végeredmény bármi lehet, és éppen nem kell, hogy hasonlítson arra a képre, amit megszoktam magamról.
Egyébiránt viszont nem tudom, mibe kerül egy ilyen akció, de azért felírom a kívánságlistámra. Télapó, hallod? :)
Legfőképp azért, mert most még elképzelhető, hogy szuper ruhákkal, sminkkel, frizurával és kellő mennyiségű photoshoppal készülhetne rólam olyan fotó, amire büszke lennék, csak úgy, mert ma ez már nem csak a címlaplányok kiváltsága. Másrészt azért is izgatja a fantáziámat ez az egész, mert tudom, hogy hozzáértők olyasmit tudnának kihozni belőlem, amit én magam - ügyetlenségem, laikusságom és olyan praktikus korlátok okán, minthogy nem lehetek saját magam fodrásza - nem tudok. Valójában még kifesteni sem tudom magam rendesen, úgy istenigazából. Általában megmaradok a szemceruza-szempillaspirál-javítórúzs háromszögnél, szájra csak Body Shopos ajakápoló (nyami), aztán slussz. Mindennek felapplikálása naponta legalább 3,5 percet vesz igénybe, ha alapozót is teszek, akár 5 perces is lehet a művelet. És rájöttem, azért nem akarok rá több időt szánni, mert azzal sem érnék el jobb eredményt. A szemhéjfestéket nem is erőltetem, I. a sok-sok évi színpadi sminkelési tapasztalatával néha kezelésbe vesz, ha épp egyszer nem úgy készülünk pl. színházba, hogy már megint el vagyunk késve. De általában egyébként el vagyunk, így a legtöbbször ez a lépés kimarad.
Hajtéren sem jobb a helyzet, kaptam gyönyörű szép Remington sütővasat, képtelen vagyok vele megcsinálni a a saját hajamat. Az ujjaimat már kétszer leégettem vele, de a hajam még egyszer sem lett igazán olyan, amilyen az oktatóvideóban szereplő lányoké. Igaz, ott egy mesterfodrász ügyeskedik a fejükkel, tehát megint csak a külső segítség a titok nyitja. Persze elképzelhető, hogy ha gyakorolnék picit, jobban menne, de hát még éles helyzetben is alig tudom rászánni a szükséges időt. Marad tehát az a megoldás, hogy rábízom magam valaki(k)re, legalább egyszer, és külön programmá avatom az átalakulást, amit aztán jól le is dokumentáltatok, hogy meglegyen az utókor számára, lám, ilyen is voltam (vagy lehetnék). Egyáltalán, jó lenne csak úgy becsukni a szemem, és pár óra múltán észrevenni, hogy néhány jótündér széppé varázsolt. Vagy legalábbis kihozott belőlem olyasmit, amit én nem feltétlenül látok magamban. Mert a legjobb része a dolognak az átlényegülés - hogy a végeredmény bármi lehet, és éppen nem kell, hogy hasonlítson arra a képre, amit megszoktam magamról.
Egyébiránt viszont nem tudom, mibe kerül egy ilyen akció, de azért felírom a kívánságlistámra. Télapó, hallod? :)
