Nem igazán írok mostanában, több okból is. Egyrészt mert amúgy sem igazán írok, másrészt mert megint előjött az alvásprobléma, amit most már konkrétan nem bírok tovább. Így aztán amikor néha még a munka is megszalad, végképp csak a túlélésre marad energiám. Miután csütörtökről péntekre virradóra konkrétan 0 percet aludtam, majd pénteken sikerült valamit, amire mondjuk ráfogom, hogy alvás volt, szombat éjjel egy hajnali fél 3-as lefekvés után 5:23-kor felkeltem, mert megelégeltem az agonizálást, és inkább dolgoztam, amíg szó szerint be nem fordultam az asztal alá. Így aztán vasárnapra datálódik a legszebb 3 óra, amit az elmúlt egy évben az ágyikómban töltöttem: 12:50-kor úgy riadtam fel, hogy azt sem tudtam, hol vagyok, tehát igazán, mélyen aludtam úgy, hogy elveszítettem az időérzékemet, rémálmom sem volt, a gyomrom sem vacakolt - szerintem nagyjából ilyen lehet a megváltás érzése. Persze maradtam teljesen kóma egész nap, de muszáj volt felkelnem befejezni a munkát. Aznap este nem is vártam meg, hogy nagyobb baj legyen, hajnali 3-kor úgy döntöttem, kiérdemeltem egy Xanaxot, ami legalább még mindig megbízható, végre tudtam aludni. Nem is emlékszem, mikor volt utoljára olyan, hogy nem akartam összeesni este a hétfői (vagy a szerdai) franciaórán.
Sőt, tegnap óra után még sütnöm is sikerült, méghozzá nagy tételben. Már 1 hónapja csücsült a hűtőben két csomag réteslap, ezért úgy döntöttem, ha még életben van, gyorsan megcsinálom az összeset. Lett is belőle 4 rúd, kivételesen majd megpróbálom beosztani. A törökmogyorós töltelék almával nem bizonyult jó döntésnek - nem illik ez a két íz egymáshoz. Valójában sosem dolgoztam még törökmogyoróval (mert ugye összesen is mennyit sütöttem, főleg az elmúlt 15 évben...), és rá kellett jönnöm, hogy egyszerre ennyi nagyon tömény belőle. Inkább valami kakaós egyvelegbe kellene beledolgozni, és akkor kapnék egy igazi Nutella-ízű krémet, az lenne az igazi. Vagy talán muffinban, tésztába sütve fincsi lehet. Legközelebb kipróbálom így, a rétesbe pedig marad a jól bevált alma-dió kombináció.
Annyira lendületbe jöttem, hogy gondoltam, ha már a rétes 40 percig sül, összeütök egy adag muffint is, hátha ez alkalommal nem buggyan meg a mandulatej (ami ahhoz kissé sokba kerül, hogy a tej szokásos sorsára, azaz a kukába jusson). Ez egyébiránt egy új keletű és fenntartható megoldást kívánó probléma, ugyanis bár a mandulatej laktózmentes, meginni egyáltalán nem lehet (legalábbis nekem nem megy le a torkomon, és amúgy sem szoktam tejet inni), tehát csak és kizárólag sütésre használom. Az egy liter viszont 5 adag muffinra elég, így akkor tudnám biztosan elkerülni a megromlás veszélyét, ha folyamatosan muffinon élnék. És bármilyen csábító is a gondolat, mégsem tehetem meg. Könnyebb dolgom lenne persze, ha főznék, de minden már nem megy egyszerre, ráadásul sütni is csak saját mércével mérve sütök gyakran, tehát ki kell találnom valami innovatívat. Átmenetileg megoldást jelent, hogy I. mindig elviszi a sütik felét, így gyorsabban merül fel az igény az újabb adagra. :)
A lelkesedésem miatt kicsit előre is szaladtam, így szépen kimértem és összekevertem a szárazanyagokat, amikorra rájöttem, hogy nincs itthon kókuszreszelék (ami a kikísérletezett kakaós-kókuszos muffinunk egyik igen lényeges hozzávalója). Nem volt más választásom, kísérletezni kellett. Improvizálásban híresen gyenge vagyok, de ez a helyzet szerencsére semmilyen kockázatot nem rejtett magában, hiszen egy muffint biztosan nem tudok úgy elrontani, hogy ehetetlen legyen. Rájöttem, hogy van meggybefőtt, készítek akkor csupacsokis-meggyes változatot. A "csupacsokis"-t úgy sikerült elérni, hogy további szárazanyagok híján a szokásos 3 helyett 10 deka kakaót döntöttem a tésztába - mi tagadás, olyan sima, krémes, habos tésztát kaptam, hogy megszólalt, és megsülve is iszonyú jó állaga lett, szinte olvad az ember szájában. Egyetlen hátulütője talán, hogy minőségi holland kakaóporból készítve cseppet sem pénztárcakímélő megoldás, de úgy vagyok vele, hogy laktózmentes sütit sütni már eleve anyagi csőd, úgyhogy ez már nem oszt, nem szoroz. A konyhatündérkedés közben nem fotóztam, de a kész remekműveket megörökítettem, mert valami mesésen néztek ki. A fénykép talán nem adja vissza teljesen, de a hatalmasra emelkedő félgömbök, a sima, fényes felületen futó repedések és a néhol kikandikáló meggyek tényleg olyanok voltak, mint ahogy a nagy könyvben meg van írva. Még majd talán annyit lehetne rajta tökéletesíteni, hogy jobban érvényesüljön a meggy íze, de így kakaótúladagolással is mennyei. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése