Nem gondoltam volna, hogy egyszer a munkában ilyen közvetlenül is előnyömre válik majd a mozi iránti szerelmem, de mégis. A mai fordításomban szerepelt egy lista a nemrég készült és ilyen-olyan EU-s támogatásban részesült filmekből, és csípőből fordítottam az összes címet, megspórolva ezzel magamnak vagy 20 percnyi keresgélést. :) (Ez annyira feldobott, hogy utána újult erővel folytattam az anyag többi részét.) Ott volt pl. A fehér szalag, a Piaf ♥♥♥, a Lakótársat keresünk♥ vagy A mások élete. Az egyetlen cím, ami nem ugrott be azonnal magyarul, a The Wind that Shakes the Barley volt, látszik, hogy azt Belgiumban láttam, ki is maradt rendesen a magyar megfelelője.
Nnna, szóval valamire jó a hobbi is; végleg bebizonyosodott, hogy nem szabad feláldoznom a szabadidős tevékenységeimet a munka oltárán... :D
Témához illően egy kis zenés videó a mozinak ajánlva, épp most találtam, és nagyon tetszik a dal:
2010. február 23., kedd
2010. február 14., vasárnap
És ami még a napból hátravan...
Mivel ma van időm annyi bejegyzést írni, mint eddig összesen is alig, ki is használom a helyzetet. És mivel a blog már amúgy is egy film- és könyvajánlóra hasonlít, még beteszem ezt, mert végre!!! Egy szívemnek igen kedves regény hosszú-hosszú idő után ismét megjelenik magyarul, immár a korábbi béna cím helyett azzal, amivel mindenki ismeri: A napok romjai (vagy talán Napok romjai, sosem tudom, pedig sztem logikusabb a birtokost névelővel kezdeni) Kazuo Ishigurótól, ami korábban csak A főkomornyik szabadsága címmel futott. Szerencsére átvették a filmfordítás címét, és minden bizonnyal változatlan szöveggel piacra dobták, ráadásul sok puszi a tervezőknek azért, hogy Emma♥ és Mr. Hopkins♥ kerültek a borítóra!! :-*
Itt lehet benne gyönyörködni, meg jó nagy kedvezménnyel megvásárolni.
Itt lehet benne gyönyörködni, meg jó nagy kedvezménnyel megvásárolni.
Kilenc nyolckor
És igen! Elmentem, és megnéztem a 8 órási Nine-t!! Csakazértis.
Nos, tömegtől messze nem kellett tartani, voltunk vagy tízen. Ami nagy kár, és szégyen, úgyhogy itt is szólok mindenkinek, hogy tessék moziba menni, és nézni a Kilencet, mert szenzációs, fantasztikus, grandiózus, fenomenális és OLASZ!! :D Daniel egy isten, Judi, Sophia, Marion, Penelope, Kate, Nicole és Fergie pedig istennők... ööö.. najó, Fergie-nél maradjunk annyiban, hogy isteni a hangja. XD
Daniel olasz akcentusáról annyit, hogy persze 1-2 helyen talán lehet érezni, hogy nem pörgeti annyira az rrrr-eket, de nagy átlagban szinte tökéletes, többször idézte fel bennem zsigeri szinten G. egy-két angol nyelvű megnyilatkozását, ezért azt gondolom, elég hiteles volt.
Egy kis ízelítő (a legjobb dallal :)):
Nos, tömegtől messze nem kellett tartani, voltunk vagy tízen. Ami nagy kár, és szégyen, úgyhogy itt is szólok mindenkinek, hogy tessék moziba menni, és nézni a Kilencet, mert szenzációs, fantasztikus, grandiózus, fenomenális és OLASZ!! :D Daniel egy isten, Judi, Sophia, Marion, Penelope, Kate, Nicole és Fergie pedig istennők... ööö.. najó, Fergie-nél maradjunk annyiban, hogy isteni a hangja. XD
Daniel olasz akcentusáról annyit, hogy persze 1-2 helyen talán lehet érezni, hogy nem pörgeti annyira az rrrr-eket, de nagy átlagban szinte tökéletes, többször idézte fel bennem zsigeri szinten G. egy-két angol nyelvű megnyilatkozását, ezért azt gondolom, elég hiteles volt.
Egy kis ízelítő (a legjobb dallal :)):
Egy másik Shaw
Ide kívánkozik, hogy tegnap hosszú hónapok óta először kezembe vettem egy könyvet, és olvastam. Most éppen Shaw Barbara őrnagyára esett a választásom, mert a három színművet tartalmazó újonnan beszerzett antikvár kötet írásai közül ez még hiányzott. És meg kellett állapítanom, hogy bár én erkölcsi kérdésekben, főleg ma, nem igazán tudok végítéletet mondani, de Shaw bácsi írásai éppen arra jók, hogy rávilágítsanak ezeknek a kérdéseknek a dilemmáira, hogy megkérdőjelezzék a fekete-fehér értelmezést - annak ellenére, hogy a végkövetkeztetést ma már ugyanígy kétségbe lehet vonni.
Egy kis rezümé, hátha valaki nem ismeri a történetet: Barbara Undershaft gazdag családból származik, két testvére van, Sarah és Stephen. Barbara beállt az üdvhadseregbe, itt lett belőle őrnagy, és amikor anyja elhívja magukhoz rég nem látott apját, hogy a három "gyerek" jövőbeli megélhetéséről beszéljenek, összeütközésbe kerülnek a világnézetek (az apa egy ágyú- és lőporgyár igazgatásából, vagyis a pusztításból gazdagodott meg). Apa és lánya kölcsönösen megígéri egymásnak, hogy ellátogatnak a másik "szentély"-ébe, vagyis Undershaft az üdvhadsereghez, Barbara pedig a gyárba - ez a két látogatás adja a dráma cselekményét.
Álljon itt az a két idézet, amely a legjobban megmaradt bennem (Ottlik Géza fordításában):
"UNDERSHAFT A tisztaság és a tisztesség nem szorul igazolásra, Barbara: önmagukat igazolják. Én nem látok itt semmiféle szörnyű sötétséget. A te üdvhadsereg-menhelyeden, ott láttam szegénységet, nyomort, fagyoskodást és éhezést. Te lekváros kenyeret adtál nekik és mennyei álmokat. Én heti harminc shillinget vagy hatvanat, vagy évi tizenkétezret adok nekik. Az álmaikat maguk is meglelik; de én gondoskodom a csatornázásról.
BARBARA És a lelkükről?
UNDERSHAFT Nekik is éppúgy megmentem a lelküket, mint ahogy megmentettem a tiédet.
BARBARA (felfortyan) Maga mentette meg az én lelkemet? Hogy érti ezt?
UNDERSHAFT Tápláltalak, ruháztalak és szállást adtam neked. Gondoskodtam róla, hogy mindig szépen, rendesen élhess, mindig legyen rá elég pénzed... több is, mint elég; annyi, hogy könnyelmű is lehessél, bőkezű, gondtalan, nagylelkű. Ezzel megmentettem a lelkedet a hét halálos bűntől.
BARBARA (megdöbbenve) A hét halálos bűntől!
UNDERSHAFT Igen, a hét halálos bűntől. (Az ujjain elszámolja.) Ennivaló. Ruha. Tüzelő. Lakbér. Adó. Tisztesség. Gyerekek. Ezt a hét súlyos malomkövet semmi más le nem veheti az ember nyakáról, csak a pénz. És a lelked addig nem szárnyalhat fölfelé, amíg a malomkövek húznak lefelé. Én megszabadítottam a lelkedet tőlük. Lehetővé tettem Barbarának, hogy Barbara őrnagy válhasson belőle. Megmentettelek a szegénység bűnétől."
"UNDERSHAFT: Ne légy képmutató, Barbara. (...). Olcsó kis mesterség megtéríteni a kiéhezett embereket fél kezedben a bibliával, másikban egy karéj kenyérrel. Ilyen feltételek mellett azt is vállalom, hogy áttérítem mohamedán hitre az egész West Hamet. Gyere, próbáld megtéríteni az én embereimet: nekik csak a lelkük éhes, a testük jóllakott."
Az első sok kérdést vet fel, olyan igazi "food for thought", a másodikat viszont különösen ajánlanám azok figyelmébe, akik még ma is ugyanezt a zsarolásszerű "segítést" (és térítést) végzik, és még ki is használják a szerencsétlenek ráutaltságát. És mennyien vannak!! Persze ők úgysem olvassák ezt, de remélhetőleg Shaw drámája egyszer a kezükbe kerül.
Egy kis rezümé, hátha valaki nem ismeri a történetet: Barbara Undershaft gazdag családból származik, két testvére van, Sarah és Stephen. Barbara beállt az üdvhadseregbe, itt lett belőle őrnagy, és amikor anyja elhívja magukhoz rég nem látott apját, hogy a három "gyerek" jövőbeli megélhetéséről beszéljenek, összeütközésbe kerülnek a világnézetek (az apa egy ágyú- és lőporgyár igazgatásából, vagyis a pusztításból gazdagodott meg). Apa és lánya kölcsönösen megígéri egymásnak, hogy ellátogatnak a másik "szentély"-ébe, vagyis Undershaft az üdvhadsereghez, Barbara pedig a gyárba - ez a két látogatás adja a dráma cselekményét.
Álljon itt az a két idézet, amely a legjobban megmaradt bennem (Ottlik Géza fordításában):
"UNDERSHAFT A tisztaság és a tisztesség nem szorul igazolásra, Barbara: önmagukat igazolják. Én nem látok itt semmiféle szörnyű sötétséget. A te üdvhadsereg-menhelyeden, ott láttam szegénységet, nyomort, fagyoskodást és éhezést. Te lekváros kenyeret adtál nekik és mennyei álmokat. Én heti harminc shillinget vagy hatvanat, vagy évi tizenkétezret adok nekik. Az álmaikat maguk is meglelik; de én gondoskodom a csatornázásról.
BARBARA És a lelkükről?
UNDERSHAFT Nekik is éppúgy megmentem a lelküket, mint ahogy megmentettem a tiédet.
BARBARA (felfortyan) Maga mentette meg az én lelkemet? Hogy érti ezt?
UNDERSHAFT Tápláltalak, ruháztalak és szállást adtam neked. Gondoskodtam róla, hogy mindig szépen, rendesen élhess, mindig legyen rá elég pénzed... több is, mint elég; annyi, hogy könnyelmű is lehessél, bőkezű, gondtalan, nagylelkű. Ezzel megmentettem a lelkedet a hét halálos bűntől.
BARBARA (megdöbbenve) A hét halálos bűntől!
UNDERSHAFT Igen, a hét halálos bűntől. (Az ujjain elszámolja.) Ennivaló. Ruha. Tüzelő. Lakbér. Adó. Tisztesség. Gyerekek. Ezt a hét súlyos malomkövet semmi más le nem veheti az ember nyakáról, csak a pénz. És a lelked addig nem szárnyalhat fölfelé, amíg a malomkövek húznak lefelé. Én megszabadítottam a lelkedet tőlük. Lehetővé tettem Barbarának, hogy Barbara őrnagy válhasson belőle. Megmentettelek a szegénység bűnétől."
"UNDERSHAFT: Ne légy képmutató, Barbara. (...). Olcsó kis mesterség megtéríteni a kiéhezett embereket fél kezedben a bibliával, másikban egy karéj kenyérrel. Ilyen feltételek mellett azt is vállalom, hogy áttérítem mohamedán hitre az egész West Hamet. Gyere, próbáld megtéríteni az én embereimet: nekik csak a lelkük éhes, a testük jóllakott."
Az első sok kérdést vet fel, olyan igazi "food for thought", a másodikat viszont különösen ajánlanám azok figyelmébe, akik még ma is ugyanezt a zsarolásszerű "segítést" (és térítést) végzik, és még ki is használják a szerencsétlenek ráutaltságát. És mennyien vannak!! Persze ők úgysem olvassák ezt, de remélhetőleg Shaw drámája egyszer a kezükbe kerül.
Anna Howard Shaw day
No, igen, mert mint a 30 Rock eheti epizódjából megtudtuk, ez van ma. Én pedig hivatalosan is elszégyellem magam, amiért - Liz Lemonnal ellentétben - nem bírtam hű maradni önmagamhoz Anna Howard Shaw, vagyis Szent Valentin napján. Hozzá hasonlóan én is el szoktam feledkezni erről a dátumról, ámde amikor eszembe jut, úgy látszik, már nem kezelem olyan jól, mint ő. Persze például tavaly óta újabb jelentéstartalommal gazdagodott ez a nap, hiszen épp egy éve repültem ki (ismét) L-be, és nem is sejtettem, milyen fontos lesz majd az ott eltöltött két hét (és nem csak azért, mert láttam moziban a Je veux voirt Cath-tal :)). Szóval emiatt lehetne rá emlékezni, de persze a gondot nem is ez okozza.
Mivel ma sikerült időben elhatároznom, hogy Munka 2. elvégzése után Munka 3-at hagyom a fenébe, kiderült, hogy akár két mozi is beleférne még, ami, tekintve, hogy a megnézendő filmjeim listája lassan 15 tételt számlál, éppen jókor jött. Ki is néztem, mit tudnék megtekinteni, és lelkesen rákészültem, amikor is a Fb-on és a Twitteren szemembe ötlött néhány megjegyzés, amelyek arra engedtek következtetni, hogy az éttermekben iszonyatos a sorállás, és minden tömve van - a Valentin-nap alkalmából - ebédelő/uzsonnázó/vacsizó párokkal. Szorgos neuronjaimnak több se kellett, már alkották is meg az ebből fakadó összefüggéseket, hogy ti. ha az éttermekben ez van, akkor a moziban is, tkp. akár filmtől függetlenül is, de még ha lesz is elég jegy, az tuti, hogy enyelgő párokkal leszek körülvéve, nem is beszélve arról, hogy vsz. én leszek az egyetlen, aki egy jegyet kér majd a pénztárban (máris megjelent előttem egy hitetlenkedve rám meredő jegypénztáros-szempár). Ezen eszmefuttatás után gyorsan le is vontam a következtetést: nem szükséges nekem éppen ma moziba menni (mármint persze dehogynem, mert amúgy január 1-je óta egyetlen erre alkalmas szabad percem sem volt, de elméletileg végül is nem létfontosságú). Egy pillanattal utána viszont már kezdődött is az elképedés, a tépelődés és lelkifurdalás, hogy ugye nem komoly, hogy ez engem érdekel???
És igazándiból nem is értem, miért. Mindig egyedül járok moziba, és egyszer régen, ha nem is konkrétan, de tudat alatt egészen biztosan megfogalmaztam magamnak, hogy soha, de soha nem fogom hagyni, hogy ilyen irányú érzések befolyásolják a tetteimet. Pedig az a furcsa, hogy teszek rá nagy ívben, mit gondolnak mások, sőt, a legnagyobb valószínűség szerint a kutya sem foglalkozna sem velem, sem senkivel, mégsem akarom kitenni magam ennek a "közösségi" élménynek órákon keresztül. Más szóval gyenge vagyok, és gyáva, és fikarcnyit sem méltó Liz Lemonhoz. Mennyivel egyszerűbb volt tavaly, igyekezni a reptérre, várni ott még pár órát, aztán délután már M. kocsijában ülve döcögtem L. felé, B-ban voltam, távol mindentől és mindenkitől, ami és aki által megítélve érzem magam. A. tuti nem lenne büszke rám, ha elmondanám, hogy hagytam, hogy ilyen mértékben maguk alá ássanak a saját (teljesen irreális) érzéseim.
Ráadásul mindez most már tényleg olyan gáz, hogy a végén még fogom magam, aztán csakazértis elmegyek...
Mivel ma sikerült időben elhatároznom, hogy Munka 2. elvégzése után Munka 3-at hagyom a fenébe, kiderült, hogy akár két mozi is beleférne még, ami, tekintve, hogy a megnézendő filmjeim listája lassan 15 tételt számlál, éppen jókor jött. Ki is néztem, mit tudnék megtekinteni, és lelkesen rákészültem, amikor is a Fb-on és a Twitteren szemembe ötlött néhány megjegyzés, amelyek arra engedtek következtetni, hogy az éttermekben iszonyatos a sorállás, és minden tömve van - a Valentin-nap alkalmából - ebédelő/uzsonnázó/vacsizó párokkal. Szorgos neuronjaimnak több se kellett, már alkották is meg az ebből fakadó összefüggéseket, hogy ti. ha az éttermekben ez van, akkor a moziban is, tkp. akár filmtől függetlenül is, de még ha lesz is elég jegy, az tuti, hogy enyelgő párokkal leszek körülvéve, nem is beszélve arról, hogy vsz. én leszek az egyetlen, aki egy jegyet kér majd a pénztárban (máris megjelent előttem egy hitetlenkedve rám meredő jegypénztáros-szempár). Ezen eszmefuttatás után gyorsan le is vontam a következtetést: nem szükséges nekem éppen ma moziba menni (mármint persze dehogynem, mert amúgy január 1-je óta egyetlen erre alkalmas szabad percem sem volt, de elméletileg végül is nem létfontosságú). Egy pillanattal utána viszont már kezdődött is az elképedés, a tépelődés és lelkifurdalás, hogy ugye nem komoly, hogy ez engem érdekel???
És igazándiból nem is értem, miért. Mindig egyedül járok moziba, és egyszer régen, ha nem is konkrétan, de tudat alatt egészen biztosan megfogalmaztam magamnak, hogy soha, de soha nem fogom hagyni, hogy ilyen irányú érzések befolyásolják a tetteimet. Pedig az a furcsa, hogy teszek rá nagy ívben, mit gondolnak mások, sőt, a legnagyobb valószínűség szerint a kutya sem foglalkozna sem velem, sem senkivel, mégsem akarom kitenni magam ennek a "közösségi" élménynek órákon keresztül. Más szóval gyenge vagyok, és gyáva, és fikarcnyit sem méltó Liz Lemonhoz. Mennyivel egyszerűbb volt tavaly, igyekezni a reptérre, várni ott még pár órát, aztán délután már M. kocsijában ülve döcögtem L. felé, B-ban voltam, távol mindentől és mindenkitől, ami és aki által megítélve érzem magam. A. tuti nem lenne büszke rám, ha elmondanám, hogy hagytam, hogy ilyen mértékben maguk alá ássanak a saját (teljesen irreális) érzéseim.
Ráadásul mindez most már tényleg olyan gáz, hogy a végén még fogom magam, aztán csakazértis elmegyek...
2010. február 7., vasárnap
Pozitívan tálalva
Annyira terveztem, hogy rendszeresen fogok blogot írni, de négy hete folyamatosan dolgozom, egy árva szabadnap nélkül, és rájöttem, hogy nincs időm, illetve ha idejövök, akkor sem tudok miről írni. Mert csak a munka vagy az arról való panaszkodás adja magát témaként, azt meg nem akarom. Az összes többi fórumon is mást sem teszek, mint kiakadok, és ez így nem mehet tovább. :P
De rájöttem, hogy akár a pozitív gondolkodás jegyében is leírhatom mindazt, ami (nem) történik velem mostanában.
- Napi 10-12 óra fordítás a legváltozatosabb témákban igazán nagy mértékben szélesíti a látókörömet, bővíti a szókincsemet, és még fizetnek is érte.
- Ide tartozik még, hogy egy hatalmas projektnek köszönhetően, ami a legtöbb időmet leköti, felelevenednek a középsulis kémiaórák az etilén/metilén/propán/bután/izopropil/ftálsav és hasonló kifejezésekkel, amiket anno imádtam (és nem mellesleg tudtam :P). Ehhez ráadásul elő kellett halásznom a periódusos rendszert is, így most újra tudom, nagyjából hol találhatók benne a legfontosabb kémiai elemek.
- Rrrrrengeteg isteni film vár rám a moziban (és várnak, és várnak), sőt, hétről-hétre egyre többen vannak, így el sem tudom képzelni, milyen határtalan extázis lesz, amikor majd két hétig napi hármat nézek! Hm... már előre élvezem, és hálálkodom, hogy egy szabad másodpercem sincs, ami veszélyeztetné ezt a fantasztikusan nagyívű jövőbeli projektet. Sőt, lassan egy különleges és kiváltságos elit tagjává válok abbéli állapotomban, hogy még nem láttam az Avatart.
- Mivel már kedvenc lélekbulváromnál sem jártam két hete, így tkp. nem is gondolkodom a bajaimon... (na, azt hiszem, ez eddig a leggyengébb :)).
- Egész keveset eszem, hiszen nincs rá időm - sőt, még vásárolni sincs, így aztán még inkább.
- És végül a legjobb: holnap nem szabad betennem a kontaktlencsémet, mert hétfőn szemüveg-készíttetés lesz, és direkt kérték, hogy legalább 1-2 napig ne legyen bent előtte. Bár mondtam, hogy nálam felérne egy cirkuszi mutatvánnyal, ha ezt sikerülne kivitelezni, de szükség törvényt bont, és kijelölődött a holnapi nap (a két nap lencse nélkül már az elején hamvában holt ötlet volt). A jó ebben persze az, hogy így fizikailag is alkalmatlanná válok a munkavégzésre, úgyhogy 4 hét után először egész nap egy betűt sem fogok látni (szó szerint :D)!! Ezzel persze együtt jár, hogy lencse nélkül gyakorlatilag minden egyébre is alkalmatlanná válok, úgyhogy az alváson és Alizée-hallgatáson kívül vsz. olyan filmek újra"nézése" lesz a program, amikhez a kép már nem kell, elég, ha hallom őket. :-) Jujj, dejó, már alig várom. :)
De rájöttem, hogy akár a pozitív gondolkodás jegyében is leírhatom mindazt, ami (nem) történik velem mostanában.
- Napi 10-12 óra fordítás a legváltozatosabb témákban igazán nagy mértékben szélesíti a látókörömet, bővíti a szókincsemet, és még fizetnek is érte.
- Ide tartozik még, hogy egy hatalmas projektnek köszönhetően, ami a legtöbb időmet leköti, felelevenednek a középsulis kémiaórák az etilén/metilén/propán/bután/izopropil/ftálsav és hasonló kifejezésekkel, amiket anno imádtam (és nem mellesleg tudtam :P). Ehhez ráadásul elő kellett halásznom a periódusos rendszert is, így most újra tudom, nagyjából hol találhatók benne a legfontosabb kémiai elemek.
- Rrrrrengeteg isteni film vár rám a moziban (és várnak, és várnak), sőt, hétről-hétre egyre többen vannak, így el sem tudom képzelni, milyen határtalan extázis lesz, amikor majd két hétig napi hármat nézek! Hm... már előre élvezem, és hálálkodom, hogy egy szabad másodpercem sincs, ami veszélyeztetné ezt a fantasztikusan nagyívű jövőbeli projektet. Sőt, lassan egy különleges és kiváltságos elit tagjává válok abbéli állapotomban, hogy még nem láttam az Avatart.
- Mivel már kedvenc lélekbulváromnál sem jártam két hete, így tkp. nem is gondolkodom a bajaimon... (na, azt hiszem, ez eddig a leggyengébb :)).
- Egész keveset eszem, hiszen nincs rá időm - sőt, még vásárolni sincs, így aztán még inkább.
- És végül a legjobb: holnap nem szabad betennem a kontaktlencsémet, mert hétfőn szemüveg-készíttetés lesz, és direkt kérték, hogy legalább 1-2 napig ne legyen bent előtte. Bár mondtam, hogy nálam felérne egy cirkuszi mutatvánnyal, ha ezt sikerülne kivitelezni, de szükség törvényt bont, és kijelölődött a holnapi nap (a két nap lencse nélkül már az elején hamvában holt ötlet volt). A jó ebben persze az, hogy így fizikailag is alkalmatlanná válok a munkavégzésre, úgyhogy 4 hét után először egész nap egy betűt sem fogok látni (szó szerint :D)!! Ezzel persze együtt jár, hogy lencse nélkül gyakorlatilag minden egyébre is alkalmatlanná válok, úgyhogy az alváson és Alizée-hallgatáson kívül vsz. olyan filmek újra"nézése" lesz a program, amikhez a kép már nem kell, elég, ha hallom őket. :-) Jujj, dejó, már alig várom. :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)