Mivel ma van időm annyi bejegyzést írni, mint eddig összesen is alig, ki is használom a helyzetet. És mivel a blog már amúgy is egy film- és könyvajánlóra hasonlít, még beteszem ezt, mert végre!!! Egy szívemnek igen kedves regény hosszú-hosszú idő után ismét megjelenik magyarul, immár a korábbi béna cím helyett azzal, amivel mindenki ismeri: A napok romjai (vagy talán Napok romjai, sosem tudom, pedig sztem logikusabb a birtokost névelővel kezdeni) Kazuo Ishigurótól, ami korábban csak A főkomornyik szabadsága címmel futott. Szerencsére átvették a filmfordítás címét, és minden bizonnyal változatlan szöveggel piacra dobták, ráadásul sok puszi a tervezőknek azért, hogy Emma♥ és Mr. Hopkins♥ kerültek a borítóra!! :-*
Itt lehet benne gyönyörködni, meg jó nagy kedvezménnyel megvásárolni.
2010. február 14., vasárnap
Kilenc nyolckor
És igen! Elmentem, és megnéztem a 8 órási Nine-t!! Csakazértis.
Nos, tömegtől messze nem kellett tartani, voltunk vagy tízen. Ami nagy kár, és szégyen, úgyhogy itt is szólok mindenkinek, hogy tessék moziba menni, és nézni a Kilencet, mert szenzációs, fantasztikus, grandiózus, fenomenális és OLASZ!! :D Daniel egy isten, Judi, Sophia, Marion, Penelope, Kate, Nicole és Fergie pedig istennők... ööö.. najó, Fergie-nél maradjunk annyiban, hogy isteni a hangja. XD
Daniel olasz akcentusáról annyit, hogy persze 1-2 helyen talán lehet érezni, hogy nem pörgeti annyira az rrrr-eket, de nagy átlagban szinte tökéletes, többször idézte fel bennem zsigeri szinten G. egy-két angol nyelvű megnyilatkozását, ezért azt gondolom, elég hiteles volt.
Egy kis ízelítő (a legjobb dallal :)):
Nos, tömegtől messze nem kellett tartani, voltunk vagy tízen. Ami nagy kár, és szégyen, úgyhogy itt is szólok mindenkinek, hogy tessék moziba menni, és nézni a Kilencet, mert szenzációs, fantasztikus, grandiózus, fenomenális és OLASZ!! :D Daniel egy isten, Judi, Sophia, Marion, Penelope, Kate, Nicole és Fergie pedig istennők... ööö.. najó, Fergie-nél maradjunk annyiban, hogy isteni a hangja. XD
Daniel olasz akcentusáról annyit, hogy persze 1-2 helyen talán lehet érezni, hogy nem pörgeti annyira az rrrr-eket, de nagy átlagban szinte tökéletes, többször idézte fel bennem zsigeri szinten G. egy-két angol nyelvű megnyilatkozását, ezért azt gondolom, elég hiteles volt.
Egy kis ízelítő (a legjobb dallal :)):
Egy másik Shaw
Ide kívánkozik, hogy tegnap hosszú hónapok óta először kezembe vettem egy könyvet, és olvastam. Most éppen Shaw Barbara őrnagyára esett a választásom, mert a három színművet tartalmazó újonnan beszerzett antikvár kötet írásai közül ez még hiányzott. És meg kellett állapítanom, hogy bár én erkölcsi kérdésekben, főleg ma, nem igazán tudok végítéletet mondani, de Shaw bácsi írásai éppen arra jók, hogy rávilágítsanak ezeknek a kérdéseknek a dilemmáira, hogy megkérdőjelezzék a fekete-fehér értelmezést - annak ellenére, hogy a végkövetkeztetést ma már ugyanígy kétségbe lehet vonni.
Egy kis rezümé, hátha valaki nem ismeri a történetet: Barbara Undershaft gazdag családból származik, két testvére van, Sarah és Stephen. Barbara beállt az üdvhadseregbe, itt lett belőle őrnagy, és amikor anyja elhívja magukhoz rég nem látott apját, hogy a három "gyerek" jövőbeli megélhetéséről beszéljenek, összeütközésbe kerülnek a világnézetek (az apa egy ágyú- és lőporgyár igazgatásából, vagyis a pusztításból gazdagodott meg). Apa és lánya kölcsönösen megígéri egymásnak, hogy ellátogatnak a másik "szentély"-ébe, vagyis Undershaft az üdvhadsereghez, Barbara pedig a gyárba - ez a két látogatás adja a dráma cselekményét.
Álljon itt az a két idézet, amely a legjobban megmaradt bennem (Ottlik Géza fordításában):
"UNDERSHAFT A tisztaság és a tisztesség nem szorul igazolásra, Barbara: önmagukat igazolják. Én nem látok itt semmiféle szörnyű sötétséget. A te üdvhadsereg-menhelyeden, ott láttam szegénységet, nyomort, fagyoskodást és éhezést. Te lekváros kenyeret adtál nekik és mennyei álmokat. Én heti harminc shillinget vagy hatvanat, vagy évi tizenkétezret adok nekik. Az álmaikat maguk is meglelik; de én gondoskodom a csatornázásról.
BARBARA És a lelkükről?
UNDERSHAFT Nekik is éppúgy megmentem a lelküket, mint ahogy megmentettem a tiédet.
BARBARA (felfortyan) Maga mentette meg az én lelkemet? Hogy érti ezt?
UNDERSHAFT Tápláltalak, ruháztalak és szállást adtam neked. Gondoskodtam róla, hogy mindig szépen, rendesen élhess, mindig legyen rá elég pénzed... több is, mint elég; annyi, hogy könnyelmű is lehessél, bőkezű, gondtalan, nagylelkű. Ezzel megmentettem a lelkedet a hét halálos bűntől.
BARBARA (megdöbbenve) A hét halálos bűntől!
UNDERSHAFT Igen, a hét halálos bűntől. (Az ujjain elszámolja.) Ennivaló. Ruha. Tüzelő. Lakbér. Adó. Tisztesség. Gyerekek. Ezt a hét súlyos malomkövet semmi más le nem veheti az ember nyakáról, csak a pénz. És a lelked addig nem szárnyalhat fölfelé, amíg a malomkövek húznak lefelé. Én megszabadítottam a lelkedet tőlük. Lehetővé tettem Barbarának, hogy Barbara őrnagy válhasson belőle. Megmentettelek a szegénység bűnétől."
"UNDERSHAFT: Ne légy képmutató, Barbara. (...). Olcsó kis mesterség megtéríteni a kiéhezett embereket fél kezedben a bibliával, másikban egy karéj kenyérrel. Ilyen feltételek mellett azt is vállalom, hogy áttérítem mohamedán hitre az egész West Hamet. Gyere, próbáld megtéríteni az én embereimet: nekik csak a lelkük éhes, a testük jóllakott."
Az első sok kérdést vet fel, olyan igazi "food for thought", a másodikat viszont különösen ajánlanám azok figyelmébe, akik még ma is ugyanezt a zsarolásszerű "segítést" (és térítést) végzik, és még ki is használják a szerencsétlenek ráutaltságát. És mennyien vannak!! Persze ők úgysem olvassák ezt, de remélhetőleg Shaw drámája egyszer a kezükbe kerül.
Egy kis rezümé, hátha valaki nem ismeri a történetet: Barbara Undershaft gazdag családból származik, két testvére van, Sarah és Stephen. Barbara beállt az üdvhadseregbe, itt lett belőle őrnagy, és amikor anyja elhívja magukhoz rég nem látott apját, hogy a három "gyerek" jövőbeli megélhetéséről beszéljenek, összeütközésbe kerülnek a világnézetek (az apa egy ágyú- és lőporgyár igazgatásából, vagyis a pusztításból gazdagodott meg). Apa és lánya kölcsönösen megígéri egymásnak, hogy ellátogatnak a másik "szentély"-ébe, vagyis Undershaft az üdvhadsereghez, Barbara pedig a gyárba - ez a két látogatás adja a dráma cselekményét.
Álljon itt az a két idézet, amely a legjobban megmaradt bennem (Ottlik Géza fordításában):
"UNDERSHAFT A tisztaság és a tisztesség nem szorul igazolásra, Barbara: önmagukat igazolják. Én nem látok itt semmiféle szörnyű sötétséget. A te üdvhadsereg-menhelyeden, ott láttam szegénységet, nyomort, fagyoskodást és éhezést. Te lekváros kenyeret adtál nekik és mennyei álmokat. Én heti harminc shillinget vagy hatvanat, vagy évi tizenkétezret adok nekik. Az álmaikat maguk is meglelik; de én gondoskodom a csatornázásról.
BARBARA És a lelkükről?
UNDERSHAFT Nekik is éppúgy megmentem a lelküket, mint ahogy megmentettem a tiédet.
BARBARA (felfortyan) Maga mentette meg az én lelkemet? Hogy érti ezt?
UNDERSHAFT Tápláltalak, ruháztalak és szállást adtam neked. Gondoskodtam róla, hogy mindig szépen, rendesen élhess, mindig legyen rá elég pénzed... több is, mint elég; annyi, hogy könnyelmű is lehessél, bőkezű, gondtalan, nagylelkű. Ezzel megmentettem a lelkedet a hét halálos bűntől.
BARBARA (megdöbbenve) A hét halálos bűntől!
UNDERSHAFT Igen, a hét halálos bűntől. (Az ujjain elszámolja.) Ennivaló. Ruha. Tüzelő. Lakbér. Adó. Tisztesség. Gyerekek. Ezt a hét súlyos malomkövet semmi más le nem veheti az ember nyakáról, csak a pénz. És a lelked addig nem szárnyalhat fölfelé, amíg a malomkövek húznak lefelé. Én megszabadítottam a lelkedet tőlük. Lehetővé tettem Barbarának, hogy Barbara őrnagy válhasson belőle. Megmentettelek a szegénység bűnétől."
"UNDERSHAFT: Ne légy képmutató, Barbara. (...). Olcsó kis mesterség megtéríteni a kiéhezett embereket fél kezedben a bibliával, másikban egy karéj kenyérrel. Ilyen feltételek mellett azt is vállalom, hogy áttérítem mohamedán hitre az egész West Hamet. Gyere, próbáld megtéríteni az én embereimet: nekik csak a lelkük éhes, a testük jóllakott."
Az első sok kérdést vet fel, olyan igazi "food for thought", a másodikat viszont különösen ajánlanám azok figyelmébe, akik még ma is ugyanezt a zsarolásszerű "segítést" (és térítést) végzik, és még ki is használják a szerencsétlenek ráutaltságát. És mennyien vannak!! Persze ők úgysem olvassák ezt, de remélhetőleg Shaw drámája egyszer a kezükbe kerül.
Anna Howard Shaw day
No, igen, mert mint a 30 Rock eheti epizódjából megtudtuk, ez van ma. Én pedig hivatalosan is elszégyellem magam, amiért - Liz Lemonnal ellentétben - nem bírtam hű maradni önmagamhoz Anna Howard Shaw, vagyis Szent Valentin napján. Hozzá hasonlóan én is el szoktam feledkezni erről a dátumról, ámde amikor eszembe jut, úgy látszik, már nem kezelem olyan jól, mint ő. Persze például tavaly óta újabb jelentéstartalommal gazdagodott ez a nap, hiszen épp egy éve repültem ki (ismét) L-be, és nem is sejtettem, milyen fontos lesz majd az ott eltöltött két hét (és nem csak azért, mert láttam moziban a Je veux voirt Cath-tal :)). Szóval emiatt lehetne rá emlékezni, de persze a gondot nem is ez okozza.
Mivel ma sikerült időben elhatároznom, hogy Munka 2. elvégzése után Munka 3-at hagyom a fenébe, kiderült, hogy akár két mozi is beleférne még, ami, tekintve, hogy a megnézendő filmjeim listája lassan 15 tételt számlál, éppen jókor jött. Ki is néztem, mit tudnék megtekinteni, és lelkesen rákészültem, amikor is a Fb-on és a Twitteren szemembe ötlött néhány megjegyzés, amelyek arra engedtek következtetni, hogy az éttermekben iszonyatos a sorállás, és minden tömve van - a Valentin-nap alkalmából - ebédelő/uzsonnázó/vacsizó párokkal. Szorgos neuronjaimnak több se kellett, már alkották is meg az ebből fakadó összefüggéseket, hogy ti. ha az éttermekben ez van, akkor a moziban is, tkp. akár filmtől függetlenül is, de még ha lesz is elég jegy, az tuti, hogy enyelgő párokkal leszek körülvéve, nem is beszélve arról, hogy vsz. én leszek az egyetlen, aki egy jegyet kér majd a pénztárban (máris megjelent előttem egy hitetlenkedve rám meredő jegypénztáros-szempár). Ezen eszmefuttatás után gyorsan le is vontam a következtetést: nem szükséges nekem éppen ma moziba menni (mármint persze dehogynem, mert amúgy január 1-je óta egyetlen erre alkalmas szabad percem sem volt, de elméletileg végül is nem létfontosságú). Egy pillanattal utána viszont már kezdődött is az elképedés, a tépelődés és lelkifurdalás, hogy ugye nem komoly, hogy ez engem érdekel???
És igazándiból nem is értem, miért. Mindig egyedül járok moziba, és egyszer régen, ha nem is konkrétan, de tudat alatt egészen biztosan megfogalmaztam magamnak, hogy soha, de soha nem fogom hagyni, hogy ilyen irányú érzések befolyásolják a tetteimet. Pedig az a furcsa, hogy teszek rá nagy ívben, mit gondolnak mások, sőt, a legnagyobb valószínűség szerint a kutya sem foglalkozna sem velem, sem senkivel, mégsem akarom kitenni magam ennek a "közösségi" élménynek órákon keresztül. Más szóval gyenge vagyok, és gyáva, és fikarcnyit sem méltó Liz Lemonhoz. Mennyivel egyszerűbb volt tavaly, igyekezni a reptérre, várni ott még pár órát, aztán délután már M. kocsijában ülve döcögtem L. felé, B-ban voltam, távol mindentől és mindenkitől, ami és aki által megítélve érzem magam. A. tuti nem lenne büszke rám, ha elmondanám, hogy hagytam, hogy ilyen mértékben maguk alá ássanak a saját (teljesen irreális) érzéseim.
Ráadásul mindez most már tényleg olyan gáz, hogy a végén még fogom magam, aztán csakazértis elmegyek...
Mivel ma sikerült időben elhatároznom, hogy Munka 2. elvégzése után Munka 3-at hagyom a fenébe, kiderült, hogy akár két mozi is beleférne még, ami, tekintve, hogy a megnézendő filmjeim listája lassan 15 tételt számlál, éppen jókor jött. Ki is néztem, mit tudnék megtekinteni, és lelkesen rákészültem, amikor is a Fb-on és a Twitteren szemembe ötlött néhány megjegyzés, amelyek arra engedtek következtetni, hogy az éttermekben iszonyatos a sorállás, és minden tömve van - a Valentin-nap alkalmából - ebédelő/uzsonnázó/vacsizó párokkal. Szorgos neuronjaimnak több se kellett, már alkották is meg az ebből fakadó összefüggéseket, hogy ti. ha az éttermekben ez van, akkor a moziban is, tkp. akár filmtől függetlenül is, de még ha lesz is elég jegy, az tuti, hogy enyelgő párokkal leszek körülvéve, nem is beszélve arról, hogy vsz. én leszek az egyetlen, aki egy jegyet kér majd a pénztárban (máris megjelent előttem egy hitetlenkedve rám meredő jegypénztáros-szempár). Ezen eszmefuttatás után gyorsan le is vontam a következtetést: nem szükséges nekem éppen ma moziba menni (mármint persze dehogynem, mert amúgy január 1-je óta egyetlen erre alkalmas szabad percem sem volt, de elméletileg végül is nem létfontosságú). Egy pillanattal utána viszont már kezdődött is az elképedés, a tépelődés és lelkifurdalás, hogy ugye nem komoly, hogy ez engem érdekel???
És igazándiból nem is értem, miért. Mindig egyedül járok moziba, és egyszer régen, ha nem is konkrétan, de tudat alatt egészen biztosan megfogalmaztam magamnak, hogy soha, de soha nem fogom hagyni, hogy ilyen irányú érzések befolyásolják a tetteimet. Pedig az a furcsa, hogy teszek rá nagy ívben, mit gondolnak mások, sőt, a legnagyobb valószínűség szerint a kutya sem foglalkozna sem velem, sem senkivel, mégsem akarom kitenni magam ennek a "közösségi" élménynek órákon keresztül. Más szóval gyenge vagyok, és gyáva, és fikarcnyit sem méltó Liz Lemonhoz. Mennyivel egyszerűbb volt tavaly, igyekezni a reptérre, várni ott még pár órát, aztán délután már M. kocsijában ülve döcögtem L. felé, B-ban voltam, távol mindentől és mindenkitől, ami és aki által megítélve érzem magam. A. tuti nem lenne büszke rám, ha elmondanám, hogy hagytam, hogy ilyen mértékben maguk alá ássanak a saját (teljesen irreális) érzéseim.
Ráadásul mindez most már tényleg olyan gáz, hogy a végén még fogom magam, aztán csakazértis elmegyek...
2010. február 7., vasárnap
Pozitívan tálalva
Annyira terveztem, hogy rendszeresen fogok blogot írni, de négy hete folyamatosan dolgozom, egy árva szabadnap nélkül, és rájöttem, hogy nincs időm, illetve ha idejövök, akkor sem tudok miről írni. Mert csak a munka vagy az arról való panaszkodás adja magát témaként, azt meg nem akarom. Az összes többi fórumon is mást sem teszek, mint kiakadok, és ez így nem mehet tovább. :P
De rájöttem, hogy akár a pozitív gondolkodás jegyében is leírhatom mindazt, ami (nem) történik velem mostanában.
- Napi 10-12 óra fordítás a legváltozatosabb témákban igazán nagy mértékben szélesíti a látókörömet, bővíti a szókincsemet, és még fizetnek is érte.
- Ide tartozik még, hogy egy hatalmas projektnek köszönhetően, ami a legtöbb időmet leköti, felelevenednek a középsulis kémiaórák az etilén/metilén/propán/bután/izopropil/ftálsav és hasonló kifejezésekkel, amiket anno imádtam (és nem mellesleg tudtam :P). Ehhez ráadásul elő kellett halásznom a periódusos rendszert is, így most újra tudom, nagyjából hol találhatók benne a legfontosabb kémiai elemek.
- Rrrrrengeteg isteni film vár rám a moziban (és várnak, és várnak), sőt, hétről-hétre egyre többen vannak, így el sem tudom képzelni, milyen határtalan extázis lesz, amikor majd két hétig napi hármat nézek! Hm... már előre élvezem, és hálálkodom, hogy egy szabad másodpercem sincs, ami veszélyeztetné ezt a fantasztikusan nagyívű jövőbeli projektet. Sőt, lassan egy különleges és kiváltságos elit tagjává válok abbéli állapotomban, hogy még nem láttam az Avatart.
- Mivel már kedvenc lélekbulváromnál sem jártam két hete, így tkp. nem is gondolkodom a bajaimon... (na, azt hiszem, ez eddig a leggyengébb :)).
- Egész keveset eszem, hiszen nincs rá időm - sőt, még vásárolni sincs, így aztán még inkább.
- És végül a legjobb: holnap nem szabad betennem a kontaktlencsémet, mert hétfőn szemüveg-készíttetés lesz, és direkt kérték, hogy legalább 1-2 napig ne legyen bent előtte. Bár mondtam, hogy nálam felérne egy cirkuszi mutatvánnyal, ha ezt sikerülne kivitelezni, de szükség törvényt bont, és kijelölődött a holnapi nap (a két nap lencse nélkül már az elején hamvában holt ötlet volt). A jó ebben persze az, hogy így fizikailag is alkalmatlanná válok a munkavégzésre, úgyhogy 4 hét után először egész nap egy betűt sem fogok látni (szó szerint :D)!! Ezzel persze együtt jár, hogy lencse nélkül gyakorlatilag minden egyébre is alkalmatlanná válok, úgyhogy az alváson és Alizée-hallgatáson kívül vsz. olyan filmek újra"nézése" lesz a program, amikhez a kép már nem kell, elég, ha hallom őket. :-) Jujj, dejó, már alig várom. :)
De rájöttem, hogy akár a pozitív gondolkodás jegyében is leírhatom mindazt, ami (nem) történik velem mostanában.
- Napi 10-12 óra fordítás a legváltozatosabb témákban igazán nagy mértékben szélesíti a látókörömet, bővíti a szókincsemet, és még fizetnek is érte.
- Ide tartozik még, hogy egy hatalmas projektnek köszönhetően, ami a legtöbb időmet leköti, felelevenednek a középsulis kémiaórák az etilén/metilén/propán/bután/izopropil/ftálsav és hasonló kifejezésekkel, amiket anno imádtam (és nem mellesleg tudtam :P). Ehhez ráadásul elő kellett halásznom a periódusos rendszert is, így most újra tudom, nagyjából hol találhatók benne a legfontosabb kémiai elemek.
- Rrrrrengeteg isteni film vár rám a moziban (és várnak, és várnak), sőt, hétről-hétre egyre többen vannak, így el sem tudom képzelni, milyen határtalan extázis lesz, amikor majd két hétig napi hármat nézek! Hm... már előre élvezem, és hálálkodom, hogy egy szabad másodpercem sincs, ami veszélyeztetné ezt a fantasztikusan nagyívű jövőbeli projektet. Sőt, lassan egy különleges és kiváltságos elit tagjává válok abbéli állapotomban, hogy még nem láttam az Avatart.
- Mivel már kedvenc lélekbulváromnál sem jártam két hete, így tkp. nem is gondolkodom a bajaimon... (na, azt hiszem, ez eddig a leggyengébb :)).
- Egész keveset eszem, hiszen nincs rá időm - sőt, még vásárolni sincs, így aztán még inkább.
- És végül a legjobb: holnap nem szabad betennem a kontaktlencsémet, mert hétfőn szemüveg-készíttetés lesz, és direkt kérték, hogy legalább 1-2 napig ne legyen bent előtte. Bár mondtam, hogy nálam felérne egy cirkuszi mutatvánnyal, ha ezt sikerülne kivitelezni, de szükség törvényt bont, és kijelölődött a holnapi nap (a két nap lencse nélkül már az elején hamvában holt ötlet volt). A jó ebben persze az, hogy így fizikailag is alkalmatlanná válok a munkavégzésre, úgyhogy 4 hét után először egész nap egy betűt sem fogok látni (szó szerint :D)!! Ezzel persze együtt jár, hogy lencse nélkül gyakorlatilag minden egyébre is alkalmatlanná válok, úgyhogy az alváson és Alizée-hallgatáson kívül vsz. olyan filmek újra"nézése" lesz a program, amikhez a kép már nem kell, elég, ha hallom őket. :-) Jujj, dejó, már alig várom. :)
2010. január 18., hétfő
I'm so dead - and I'm so screwed
Csak így angolosan, mert ez fejezi ki pontosan a jelen állapotomat. A mondat első fele súlyos önismereti hiány eredménye, azt gondoltam ugyanis, nincs olyan, hogy fennmaradok hajnalig, és végignézem a Golden Globe díjátadóját, amikor ma reggel korán kell kelnem. Tévedtem. Ebben persze egy lelkes blogtulajdonos is ludas, aki közzétette neten az élő közvetítést, így a vörös szőnyeges bevonulás, ruhamustra és interjúk után odaragadtam a képernyő elé, és live streamben megnéztem az egész ceremóniát. De nem ám akárhogy!! A Facebook is közvetített, élőben lehetett kommentálni, annyi szépséghibával, hogy a kommentek állapotfrissítésnek minősültek, így most az ismerőseim főoldalán valószínűleg az én 358 különböző GG-s kommentem látszik (aminek bizonyára borzasztóan örülnek, és amiért ezennel utólagos elnézésüket kérem). Azt ugyan nem tudtam elképzelni, hogy lenne majd elég nekem 2,5 óra alvás, és ez már alaposabb önismeretről tanúskodik, mert nem is volt. Visszazuhantam még 3 óra hosszára az ágyba, így a napom tulajdonképpen el is úszott.
A cím második fele éppen arra utal, hogy már így is le voltam maradva a munkával, erre a mai napon még rátettem, nemhogy kicsit lefaragtam volna belőle, mivel már egy oldalt sem tudok fordítani. Az este a világ legjobb lélekbulvárjáé, szóval a legtöbb, amit tehetek, az az, hogy ma végre korán lefekszem, és holnap újult erővel vetem bele magam a 14 órás munkanapokba.
Na, de a lényegre térve, a díjátadó. Ricky Gervais szerintem fenomenálisan vicces pasi, ráadásul ezt amolyan intelligensen műveli, ami számomra mindig is szimpatikus volt; nekem nagyon tetszett, ahogy levezényelte az eseményt, de igazándiból nem is szerepelt túl sokat. A szervezés kiváló volt, jó pörgős, és szegény Felicity Huffmanon kívül senki nem gabalyodott bele nagyon a szövegébe. Nem baj, ügyesen kimászott a dologból ("Ricky Gervaishez hasonlóan engem sem kérnek fel többet arra, hogy ide kiálljak" :-))).
Ismét gyönyörű ruhák voltak (igen, én azok közé tartozom, akik nagyon is vevők a díjátadók "glam" faktorára, vagyis élvezettel szemlélem a különböző (f) elvonuló ruhakölteményeket). Az annyira nem érdekel, ki tervezte őket, az már sokkal inkább, hogy mutat bennük az őket viselő hölgyemény. Ja, igen, bocsi, srácok, az öltönyök-szmokingok nem indítanak be túlságosan. :-)
Az igazi lényeg pedig, hogy nagy-nagy örömök értek a díjátadó során, ezek közül a legfontosabbak:
A musical/vígjáték kategória legjobb színésznői díjának győztese a felülmúlhatatlan Meryl Streep!! Racionálisan nézve nem is lehetett ez másképp (dupla jelölés olyan filmekkel szemben, mint a The Proposal és a Duplicity), de annyi mindent láttunk már, hogy az utolsó pillanatig körömrágva izgultam. Meryl annyira felülmúlhatatlan, hogy bizonyos szempontból még saját magát sem tudta felülmúlni... persze a másik szempontból meg éppenhogy sikerült neki. :D Vagyis a Julie és Julia Merylje legyőzte az Egyszerűen bonyolult Meryljét. Annyira csodás volt, ahogy megilletődve végigmondta a beszédét, kissé hezitálva, szedegetve a gondolatait; mindig hálát adok érte, hogy benne meg lehet bízni, hogy mindig ugyanaz az alázattal teli, őszinte ember marad, akármennyi díjat és egyéb elismerést söpör is be az évek során. Itt megjegyezném, hogy rettentően felidegesítenek az olyan megjegyzések, hogy Meryl mindig nyer, akármit csináljon is, szinte már "alanyi jogon" jár neki valami díj, de legalábbis a jelölés. Az ilyenek sosem veszik figyelembe, hogy ha valaki 24 GG-jelölésből 7-et nyer meg egy 30 éves karrier során, akkor bizony 14 alkalommal "veszít" - úgyhogy ilyenekkel dobálózni teljesen fölösleges. Aztán persze vannak, akik szerint akkor is jelölik, ha csak levegőt vesz. Ehhez csak annyit fűznék, hogy ha a GG-on a vígjáték-musical kategóriában Julia Robertset és Sandra Bullockot jelölték Meryl duplája mellett, akkor nem hiszem, hogy jogosan érvelhetnénk azzal, mennyi más csodás szerep és alakítás lett volna még, amiket be lehetett volna válogatni Meryl helyett. Semmi gondom a két művésznővel, sőt, de ilyen filmeket nem szoktak díjakra jelölni (a The Proposal-féléket semmiképp sem). Persze, értem én, hogy ettől még a színésznők jók voltak, ezt el is fogadom, de Meryl alakítása még a viszonylag népszerűbb, lightosabb filmben, az Egyszerűen bonyolultban is annyira túlmutat a komédiákban általában megszokott színvonalon, hogy ott kellett lennie a jelöltek között. A Julie és Juliáról nem is beszélve, lehengerlő alakítást nyújtott. Az azt hiszem, nem volt kérdés, hogy ha nyer, az az utóbbiért lesz, mert Julia Child megformálása mindent vitt.
A 30 Rock nem kapott túl sok díjat (persze GG-on eleven nem is szerepel túl sok kategóriában), hiszen a legjobb televíziós vígjátéksorozat az első évadát élő Glee lett, viszont Alecet nem tudták kiszorítani a legjobb komikusi pozícióból, aminek annyira örültem!! :-) Sajnos nem volt ott személyesen, de szuper, hogy elismerik a munkáját, mert valóban elképesztő, amit már 4. éve hozni tud. Meg egyébként is, a pasi maga a megtestesült tehetség, és hogy egy amerikai oldalt idézzek, "a legviccesebb pasi ma a tévében".
Legjobb külföldi film: Haneke: Fehér szalag. Úúúúgy örültem! Neki vagy a Prófétának drukkoltam - csak annyit szerettem volna, hogy az önmagában biztosan nagyon kellemes és szép, de a kritikák szerint is kissé haloványra sikeredett Almodóvár-film ne nyerjen a rendező nevével, amikor ilyen bitang erős alkotásokkal van versenyben.
Legjobb férfi mellékszereplő: Christoph Waltz. Ez vitathatatlan volt. Néha születnek olyan karakterek és hozzájuk tartozó alakítások, hogy egyszerűen nem lehet megkerülni őket, hogy csak szimplán nem opció, hogy másra szavazunk. Az övé ilyen volt a Becstelen Brygantikban, úgyhogy aki még nem látta a filmet, az nézze meg, ha másért nem, Herr Waltz miatt - persze valamennyi színész és a forgatókönyv is megérdemli a bizalmat.
Legjobb színész - musical/vígjáték: Robert Downey Jr. Bár még nem láttam a Sherlockot, RDJ kezd egyre szimpibbé válni, úgyhogy éljen-éljen a győzelmének. Emellett (nyilván nem csak tőlem) megkaphatja az est legjobb és legviccesebb köszönőbeszédéért járó díjat is. :D
Ezek voltak a szívemnek legkedvesebbek, és persze van még, amiknek látatlanban örülök (pl. az Up in the Air győzelmének), de mivel még sok filmet nem láttam, nem tudok véleményt formálni. Sandra legyőzte - többek között - Helen Mirrent a legjobb drámai színésznő kategóriában, ami önmagában is bizonyos színvonalat sugall, úgyhogy ha jön a Blind Side, mindenképp megnézem magamnak, mit alakított Sandra.
Az Avatar nagy kategóriákban való győzelme (rendező és legjobb drámai film) nem volt meglepő; elképzelhető, hogy a története nem korszakalkotó, amit azonban a látvány és így a moziélmény terén hozott, amellett nem lehetett elmenni elismerés nélkül, még akkor sem, ha szívem szerint így is a Brygantikat toltam volna a dobogó legtetejére. Az Avatart persze még nem láttam, úgyhogy be van tervezve, egyszer simán, aztán szemüvegben is.
Itt megtekinthető a győztesek teljes listája.
A cím második fele éppen arra utal, hogy már így is le voltam maradva a munkával, erre a mai napon még rátettem, nemhogy kicsit lefaragtam volna belőle, mivel már egy oldalt sem tudok fordítani. Az este a világ legjobb lélekbulvárjáé, szóval a legtöbb, amit tehetek, az az, hogy ma végre korán lefekszem, és holnap újult erővel vetem bele magam a 14 órás munkanapokba.
Na, de a lényegre térve, a díjátadó. Ricky Gervais szerintem fenomenálisan vicces pasi, ráadásul ezt amolyan intelligensen műveli, ami számomra mindig is szimpatikus volt; nekem nagyon tetszett, ahogy levezényelte az eseményt, de igazándiból nem is szerepelt túl sokat. A szervezés kiváló volt, jó pörgős, és szegény Felicity Huffmanon kívül senki nem gabalyodott bele nagyon a szövegébe. Nem baj, ügyesen kimászott a dologból ("Ricky Gervaishez hasonlóan engem sem kérnek fel többet arra, hogy ide kiálljak" :-))).
Ismét gyönyörű ruhák voltak (igen, én azok közé tartozom, akik nagyon is vevők a díjátadók "glam" faktorára, vagyis élvezettel szemlélem a különböző (f) elvonuló ruhakölteményeket). Az annyira nem érdekel, ki tervezte őket, az már sokkal inkább, hogy mutat bennük az őket viselő hölgyemény. Ja, igen, bocsi, srácok, az öltönyök-szmokingok nem indítanak be túlságosan. :-)
Az igazi lényeg pedig, hogy nagy-nagy örömök értek a díjátadó során, ezek közül a legfontosabbak:
A musical/vígjáték kategória legjobb színésznői díjának győztese a felülmúlhatatlan Meryl Streep!! Racionálisan nézve nem is lehetett ez másképp (dupla jelölés olyan filmekkel szemben, mint a The Proposal és a Duplicity), de annyi mindent láttunk már, hogy az utolsó pillanatig körömrágva izgultam. Meryl annyira felülmúlhatatlan, hogy bizonyos szempontból még saját magát sem tudta felülmúlni... persze a másik szempontból meg éppenhogy sikerült neki. :D Vagyis a Julie és Julia Merylje legyőzte az Egyszerűen bonyolult Meryljét. Annyira csodás volt, ahogy megilletődve végigmondta a beszédét, kissé hezitálva, szedegetve a gondolatait; mindig hálát adok érte, hogy benne meg lehet bízni, hogy mindig ugyanaz az alázattal teli, őszinte ember marad, akármennyi díjat és egyéb elismerést söpör is be az évek során. Itt megjegyezném, hogy rettentően felidegesítenek az olyan megjegyzések, hogy Meryl mindig nyer, akármit csináljon is, szinte már "alanyi jogon" jár neki valami díj, de legalábbis a jelölés. Az ilyenek sosem veszik figyelembe, hogy ha valaki 24 GG-jelölésből 7-et nyer meg egy 30 éves karrier során, akkor bizony 14 alkalommal "veszít" - úgyhogy ilyenekkel dobálózni teljesen fölösleges. Aztán persze vannak, akik szerint akkor is jelölik, ha csak levegőt vesz. Ehhez csak annyit fűznék, hogy ha a GG-on a vígjáték-musical kategóriában Julia Robertset és Sandra Bullockot jelölték Meryl duplája mellett, akkor nem hiszem, hogy jogosan érvelhetnénk azzal, mennyi más csodás szerep és alakítás lett volna még, amiket be lehetett volna válogatni Meryl helyett. Semmi gondom a két művésznővel, sőt, de ilyen filmeket nem szoktak díjakra jelölni (a The Proposal-féléket semmiképp sem). Persze, értem én, hogy ettől még a színésznők jók voltak, ezt el is fogadom, de Meryl alakítása még a viszonylag népszerűbb, lightosabb filmben, az Egyszerűen bonyolultban is annyira túlmutat a komédiákban általában megszokott színvonalon, hogy ott kellett lennie a jelöltek között. A Julie és Juliáról nem is beszélve, lehengerlő alakítást nyújtott. Az azt hiszem, nem volt kérdés, hogy ha nyer, az az utóbbiért lesz, mert Julia Child megformálása mindent vitt.
A 30 Rock nem kapott túl sok díjat (persze GG-on eleven nem is szerepel túl sok kategóriában), hiszen a legjobb televíziós vígjátéksorozat az első évadát élő Glee lett, viszont Alecet nem tudták kiszorítani a legjobb komikusi pozícióból, aminek annyira örültem!! :-) Sajnos nem volt ott személyesen, de szuper, hogy elismerik a munkáját, mert valóban elképesztő, amit már 4. éve hozni tud. Meg egyébként is, a pasi maga a megtestesült tehetség, és hogy egy amerikai oldalt idézzek, "a legviccesebb pasi ma a tévében".
Legjobb külföldi film: Haneke: Fehér szalag. Úúúúgy örültem! Neki vagy a Prófétának drukkoltam - csak annyit szerettem volna, hogy az önmagában biztosan nagyon kellemes és szép, de a kritikák szerint is kissé haloványra sikeredett Almodóvár-film ne nyerjen a rendező nevével, amikor ilyen bitang erős alkotásokkal van versenyben.
Legjobb férfi mellékszereplő: Christoph Waltz. Ez vitathatatlan volt. Néha születnek olyan karakterek és hozzájuk tartozó alakítások, hogy egyszerűen nem lehet megkerülni őket, hogy csak szimplán nem opció, hogy másra szavazunk. Az övé ilyen volt a Becstelen Brygantikban, úgyhogy aki még nem látta a filmet, az nézze meg, ha másért nem, Herr Waltz miatt - persze valamennyi színész és a forgatókönyv is megérdemli a bizalmat.
Legjobb színész - musical/vígjáték: Robert Downey Jr. Bár még nem láttam a Sherlockot, RDJ kezd egyre szimpibbé válni, úgyhogy éljen-éljen a győzelmének. Emellett (nyilván nem csak tőlem) megkaphatja az est legjobb és legviccesebb köszönőbeszédéért járó díjat is. :D
Ezek voltak a szívemnek legkedvesebbek, és persze van még, amiknek látatlanban örülök (pl. az Up in the Air győzelmének), de mivel még sok filmet nem láttam, nem tudok véleményt formálni. Sandra legyőzte - többek között - Helen Mirrent a legjobb drámai színésznő kategóriában, ami önmagában is bizonyos színvonalat sugall, úgyhogy ha jön a Blind Side, mindenképp megnézem magamnak, mit alakított Sandra.
Az Avatar nagy kategóriákban való győzelme (rendező és legjobb drámai film) nem volt meglepő; elképzelhető, hogy a története nem korszakalkotó, amit azonban a látvány és így a moziélmény terén hozott, amellett nem lehetett elmenni elismerés nélkül, még akkor sem, ha szívem szerint így is a Brygantikat toltam volna a dobogó legtetejére. Az Avatart persze még nem láttam, úgyhogy be van tervezve, egyszer simán, aztán szemüvegben is.
Itt megtekinthető a győztesek teljes listája.
2010. január 9., szombat
J'ai peur de tout, avagy a nagy ráeszmélés
Tágra nyílt a szám, és elkerekedtek a szemeim, amikor kedvenc tesóm hazajőve a francia tanfolyamról megmutatta nekem ezt a klipet.
Kiderült, cca. 6 évvel azután, hogy 3x is megnéztem moziban a Love Actuallyt, ezután azonnal megvettük az akkor még vagyonokba kerülő extra kiadású dvd-t (és azt is rongyosra néztük) - majd mindezt megtetéztük azzal, hogy névnapomra megkaptam a soundtrack cd-t, és megtanultam róla az összes számot -, hogy a "Too Lost in You" c. Sugababes szám egy "remake", eredetileg Patricia Kaas énekelte "J'ai peur de tout" címmel. Már látom, hogy mostantól egy ideig tőle fogom hallgatni. A szöveg elvileg teljesen más, mint az angol (bár ezen kívül aztán nem is változtattak rajta semmit), de odáig még nem jutottam el, hogy ezt kielemezzem. Mindenesetre nagyon furcsa úgy hallgatni, hogy ez a hangzásvilág eredetileg francia dalból származik, annyira egybefonódott bennem a film brit-londoni-karácsonyi fílingjével. :)
A szünetben mindig valami francia CD (haha, nem Catherine Deneuve, hanem csak simán CD) megy a háttérben I-ék tanfolyamán, és ma megütötte a fülét ez a dal. Milyen jó! :)
Kiderült, cca. 6 évvel azután, hogy 3x is megnéztem moziban a Love Actuallyt, ezután azonnal megvettük az akkor még vagyonokba kerülő extra kiadású dvd-t (és azt is rongyosra néztük) - majd mindezt megtetéztük azzal, hogy névnapomra megkaptam a soundtrack cd-t, és megtanultam róla az összes számot -, hogy a "Too Lost in You" c. Sugababes szám egy "remake", eredetileg Patricia Kaas énekelte "J'ai peur de tout" címmel. Már látom, hogy mostantól egy ideig tőle fogom hallgatni. A szöveg elvileg teljesen más, mint az angol (bár ezen kívül aztán nem is változtattak rajta semmit), de odáig még nem jutottam el, hogy ezt kielemezzem. Mindenesetre nagyon furcsa úgy hallgatni, hogy ez a hangzásvilág eredetileg francia dalból származik, annyira egybefonódott bennem a film brit-londoni-karácsonyi fílingjével. :)
A szünetben mindig valami francia CD (haha, nem Catherine Deneuve, hanem csak simán CD) megy a háttérben I-ék tanfolyamán, és ma megütötte a fülét ez a dal. Milyen jó! :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)