Prime Suspect folyt. köv.

Ismét abszolváltam két Prime Suspect részt (a második cca. 3 óra 20 perc volt :-)), és azt kell mondjam, Det. Supt. Jane Tennison rocksss!!! (Ja, igen, már nem DCI, már Superintendent.) Helen továbbra is elképesztő, és furcsa, de a hosszú részek sokkal-sokkal jobban tetszenek, mint a rövidebbek. Talán nyomozósdi terén konzervatív vagyok, és az jön be, amikor kibontják a dolgokat. Na meg a beszólások! Egyik kedvenc párbeszédem az 5. részben két férfi rendőrkolléga között: "I couldn't do it. With a woman like Tennison? Could you?" "Oh yeah, as fast as you can throw her under me!" :D A nyelvezet mondjuk nem lett könnyebb, szerintem kb. a mondatok 20 százalékának a jelentéséről még olvasva sem volt fogalmam, ez hard-core argó, esélytelen. Csak nézek, és eltűnődöm, mégis hogy nem fért ez bele nekem 20 év angol tanulásba, de láthatólag csak ennyire futotta. A legfurcsább mégis az, amikor látom, hogy a filmben érthető angolsággal beszélő rendőrök viszont megértik - pedig úgy tűnik, mintha más nyelvet beszélnének. De jó is lenne, ha le tudnék ülni ezek elé az epizódok elé egy ceruzával és egy jegyzetfüzettel, aztán hadd szóljon. Lehet, hogy ez lesz az én álmom a nyugdíjas évekre. Másoknak van a gyűjtött érméik rendezgetése, az elvonulás egy karibi szigetre meg az olvasás, a sportolás vagy a lakberendezés, nekem meg a jó kis kifejezések kigyűjtése a filmekből. Bár lehet, ezeknek előbb jobb hasznát venném. De mindegy is, addig nézem őket, és élvezem Helen alakítását. :)

Prime Suspect csokival

Még a következő gondolatszösszenet előtt: elfelejtettem az Oscar-ötletek között írni az animációs montázst, ahol az idei filmek szereplői mondták el a véleményüket arról, milyen is Oscar-jelöltnek lenni. Szenzációsan cuki volt, főleg az Up kutyusa a végén (nem lehet őt élőben megkapni valahol?♥)

Egyébként visszatérve a tegnaphoz, még az Oscart megelőző nappali szakasz is jól sikerült, mert több hónap után végre megünnepeltük a szülinapunkat (haha, jobb később, mint soha, de különben ha ilyen ütemben haladunk, sokáig fiatalok fogunk maradni :-)), és teljes pihi volt, csokival és filmnézéssel. Sőt, kaptam egy szuper edzőnacit, ami természetesen az itthoni ruhatáramat gyarapítja majd, hogy végre ne a 15 éves, rostának is beillő melegítőimet hordjam. Valamint korlátlan fogyasztással meghívást egy cuki-fincsi csokizóba (hm, az az érzésem, hogy a sok megvonás után a The Chocolate Strikes Back jelenségnek vagyok tanúja :-)). A filmezés része pedig az eltervezett Oscaros filmek helyett a számítógépre koncentrálódott, de milyen jó is volt!! Merthogy még karácsony előtt beszereztem kedvenc tesómnak a Prime Suspect Complete Collection dvd-gyűjteményt, és miután tegnap végül odaadtam neki a több mint három hónapja esedékes szülinapi csomagot, egymás után lenyomtunk a hétből három részt (csak tájékoztatásképpen: egy "rész" cca. 3 órás). Ha valaki nem ismerné, a Prime Suspect az ITV "megahit-minisorozata" volt 1992-től 2006-ig, magyar címét sajnos nem tudom, mondjuk "Elsőszámú gyanúsított"-ra tippelnék, de lényegében mindegy is, a főszereplőt, Detective Chief Inspector Jane Tennisont (avagy DCI Tennisont) Helen Mirren alakítja benne, mondanom sem kell, lenyűgözően. Tegnap ezért is voltam nagyon ráhangolódva az Oscaron, imádom a nőt, és így cca. 20 év távlatából először látva ezt a filmet nagyon örülök neki, hogy végül sok-sok díjat kapott érte. Akkor még nem lehetett tudni, milyen új értelmet nyer majd 2006-ban, és válik ezáltal kultikussá az a mondata, hogy "Don't call me Ma'am, I'm not the bloody Queen!". :-)))

Érdekes egyébként látni, milyen sokat változott a világ a 90-es évek eleje óta, és bizonyos szempontból mégis milyen keveset. Ahogy az első részben Jane-nek meg kell küzdenie azzal, hogy nőként elfogadtassa magát egy csupa pasiból álló osztaggal, ráadásul egy olyan előd helyében, akit istenítettek, és szintén pasi volt, talán ma már nem lenne ilyen hangsúlyos egy filmben, mindazonáltal úgy vélem, fikarcnyit sem kevésbé aktuális kérdés. Kedvelem a jól megírt nyomozós történeteket, és ezt nagyon jól összerakták; a pszichológiai háttér, az emberi kapcsolatok a hangsúlyosak, és engem az ilyen történetek is erről az oldalról érdekelnek. Tetszik, hogy nem rohannak, hogy rászánnak 3 órát (szerintem tv-ben két részben mehetett) az események kibontására, hogy a karakterek kibontakozhatnak, hogy a végkifejletet is bemutatják. A tűpontosságú színészi alakításokat már nem is említem, a briteknél ez szinte a alapvetően "jár" az ilyen produkciókhoz - és egyetlen gyenge láncszem sincs.

Élmény volt minden perce, azt kívánom, bárcsak még jó sokáig tartana, pedig tudom, hogy csak hét részes (haha, tiszta Harry Potter). Persze örülök, mert van még 4 rész, amelyekből a 4. és a 7. dupla dvd, és ha pontosan nem tudom is, mit jelent ez, annyi biztos, hogy a film játékideje összességében több mint 3 óra, ellenkező esetben ráfért volna egyre is. :) Apropó, külön vicces feladat a film nézése során beazonosítani egy-egy brit színészt! A Love Actuallyből már két emberkét találtunk benne, a HP-ből kettőt... Amikor az első részben egyszer csak feltűnt a képernyőn Ralph Fiennes, szegecsekkel kivert bőrdzsekiben, tejfölösképű, kicsit nyers modorú, de nemes lelkű ifjoncként, hangosan felnyerítettünk és tapsoltunk, nem semmi élmény volt. Azt hiszem, ennél anti-RalphFiennesosabb karaktert még nem láttam alakítani. Megvan a szépsége annak, ha 20 évvel ezelőtti filmet néz az ember lánya.

Továbbá at long last brit angolsággal bíró film hangjai csengtek a fülemben, és ez üdítő változatosság a megszokott amerikai sorozatok után - ebből ugyan Helen beszédén kívül alig érteni valamit (szerencse, hogy van felirat hozzá, de ezt a zsargont azért baromira szokni kell, jó sok benne a szleng), de ez nem számít. Végre-végre másfél nap plusz egy egész éjszaka szabadon, munka nélkül. Mert megérdemlem. Because I'm worth it. Parce que je le vaux bien. Bizony.